Blog

5 dolog, amit nem tudtál Nagy Sándorról

Nagy Sándor a történelem egyik legismertebb alakja, noha uralkodása mindössze 12 évig tartott. De micsoda 12 év volt ez! Huszonévesen legyőzte a Perzsa Birodalmat, Egyiptom fáraója lett, és számos várost alapított, amelyeket önmagáról nevezett el. Januárban a Viasat History műsorára tűzi a Nagy Sándor, a legendás hódító című új dokumentumsorozatot, amely életét legjobb barátja, Héphaisztión szemszögén keresztül mutatja be. Újrajátszott jelenetekkel, CGI-effektekkel és új ásatások izgalmas eredményeivel a sorozat bensőséges portrét fest Sándorról. Cikkünkben olyan érdekes tényeket árulunk el róla, amelyeket talán még nem ismertél.

1. Soha nem veszített csatát

Sándor első csatáját mindössze 18 évesen vívta, és az ezt követő 15 év hadjáratai során egyetlen csatát sem vesztett el – ezért is érdemelte ki a „Nagy” jelzőt. Bár gyakran került közel a vereséghez, voltak csaták, amelyek súlyos veszteségekkel jártak, és tábornokai sem mindig voltak sikeresek, de briliáns taktikájának, gyorsan mozgósított csapatainak és a makedón falanx okos alkalmazásának köszönhetően mindig felülkerekedett ellenfelein – még a sokkal nagyobb perzsa hadseregeken is. A Nagy Sándor által kidolgozott hadászati stratégiákat a mai napig tanítanak katonai akadémiákon.

2. Rendkívül jó illata volt

A korabeli történetírók, például Plutarkhosz és Aristoxenos szerint Sándornak nemcsak friss volt a lehelete, hanem bőre is olyan kellemes illatot árasztott, hogy még ruhái is átvették azt. Későbbi szakértők úgy vélték, hogy ez a különleges illat összefügghetett bőrének tulajdonságaival, mivel a leírások alapján Sándor rendkívül sápadt volt, ugyanakkor rózsás arcszínnel rendelkezett. Mások szerint ez csupán egy újabb legenda, amely személyéhez kötődik, hogy még istenibbnek tűnjön.

3. Sok várost nevezett el magáról. És egyet a lováról

Sándor tucatnyi várost alapított, amelyek közül sokat önmagáról nevezett el. Ezek többsége olyan katonai támaszpontokból fejlődött ki, amelyeket hódításai során hozott létre. Sok város virágzott tovább halála után is, és az egyiptomi Alexandria ma is az ő nevét viseli, lakossága közel 6 millió fő. Ugyanakkor a mai Pakisztán területén található egy város (Bucephala), amelyet nem önmagáról, hanem szeretett lováról, Bukephaloszról nevezett el, akit egy csatában öltek meg. Sándor tízéves korában kapta ezt a lovat, miután senki más nem tudta megszelídíteni. Bukephalosz később egészen Indiáig kísérte Sándort, ahol végül halálos sérülést szenvedett.

4. „Szárnyas” emberekkel foglalt el egy erődöt, majd első látásra beleszeretett

A legenda szerint Nagy Sándor csata nélkül foglalta el a bevehetetlen Sogdian Rock erődöt, amely a mai Üzbegisztán területén található, és ehhez mindössze néhány száz ember segítségére volt szüksége. Sándor megparancsolta 300 emberének, hogy sátorcövekek és kötelek segítségével másszanak fel a sziklára, amelyre az erőd épült, majd lenvásznat lengetve tegyenek úgy, mintha szárnyaik lennének. Az erőd védőit annyira megrémítette a „szárnyas” emberek látványa, hogy azonnal megadták magukat. Amikor a hódító megvizsgálta a foglyokat, megpillantotta Roxanát, egy baktriai nemes tinédzser lányát, és azonnal beleszeretett. A makedónok szerint ő volt Ázsia legszebb nője – csak Dareiosz király felesége volt szebb nála –, így érthető, hogy Sándor fejvesztve beleszeretett. Később Roxana néhány hónappal a király halála után fiút szült, akit IV. Sándornak neveztek el.

5. Valószínűleg halálra itta magát

A történészek vitatkoznak erről, de szabad értelmezésben azt lehet mondani, hogy Nagy Sándor halálra itta magát. A hódító sokat ivott, sikereit pedig hatalmas lakomákkal ünnepelte, ahol bőségesen folyt a bor. Végtelen hadjáratai és állandó alkoholfogyasztása teljesen legyengítették a szervezetét, így sokkal fogékonyabb lett a Keleten pusztító betegségekre, például a maláriára és a tífuszra. Még Babilonban sem hagyta abba az ivást, miután megbetegedett, ami nyilván nem segített az állapotán. Nagy Sándor láza az egekbe szökött, lázas álmok gyötörték, végül elvesztette eszméletét és meghalt. Éppen 33 éves lett volna. Halálhírére a makedónok sírva fakadtak, sokan leborotválták a fejüket, és egyes feljegyzések szerint némelyek még éhen is haltak gyászukkal. Sándor testét egy mézzel töltött aranyszarkofágba helyezték, hogy megőrizzék állapotát.

Nagy Sándor óriási hatást gyakorolt a történelemre. Egy hatalmas hellenisztikus világot hozott létre, elterjesztette a görög kultúrát, városokat és kereskedelmi hálózatokat épített ki, és legendás hadvezéri képességeivel példát mutatott a későbbi birodalmak számára. A Nagy Sándor, a legendás hódító című sorozat nemcsak a legendát, hanem az embert is bemutatja. Nézd január 5-én minden hétfőn 21:00 órakor a Viasat History csatornán.

Előzetes

Műsor

Összefoglaló

Nagy Sándor, a legendás hódító

A történelem egyik legnagyobb katonai vezetője monumentális tetteit bemutató sorozat Nagy Sándor végzetét tárja elénk legközelebbi barátja, Héphaiszteion szemszögéből. Megtudjuk, hogy a mindössze 12 évig tartó uralkodása alatt a huszonéves Sándor hogyan állította össze a világ legkifinomultabb hadseregét, és minden valószínűség ellenére miként győzte le a hatalmas perzsa birodalmat, hogyan koronázták Egyiptom fáraójává és alapította meg a mai napig a nevét viselő várost. Az út során Héphaiszteion végig Sándor mellett maradt, a kiváló görögországi tanulmányaiktól – ahol Arisztotelész oktatta őket,- a merész katonai hadjáratokig, melynek eredményeképpen Nagy Sándor területe Görögországtól Indiáig ért.

Kapcsolódó műsorok