Blog

10 dolog, amit nem tudtál Kleopátra lányáról

Kétség nem férhet hozzá, hogy Kleopátra számít az ősi Egyiptom leghíresebb királynőjének, de nem ő volt az egyetlen. Június 2-án, este 9-kor mutatkozik be a Viasat History műsorán egy új, háromrészes dokumentumfilm Az ókori Egyiptom királynői címmel, amely három kevésbé ismert egyiptomi uralkodónő lenyűgöző életét mutatja be: Tiye királynőt, akit istennőként ünnepeltek, II. Kleopátrát, aki gyilkossággal és szenvedéssel szembesült testvérből lett férjének hála, valamint a híres Kleopátra azóta elfeledett lányát, aki szülei tragikus halálának árnyékából kinőve lett maga is elismert uralkodó. Cikkünkben ez utóbbiról, Kleopátra Szelénéről árulunk el néhány érdekességet.

  1. Szelénére, Kleopátra és Marcus Antonius lányára tragikus családi örökség várt: mindössze 10 éves volt, mikor a szülei öngyilkosságot követtek el. Ezt követően ő lett Egyiptom törvényes uralkodója, ám mindössze nagyjából két hétig ülhetett a trónon, mielőtt két fiútestvérével együtt el nem fogták és Rómába nem küldték, ahol apja egykori római riválisa, Augustus otthonába került.
  2. Gyerekkora nyugalomban telt. Gyámja és a későbbi római császár, Augustus meglepően jó apának bizonyult, aki úgy szerette Szelénét és a fivéreit, mintha a saját vérszerinti gyerekei lennének. Természetesen a háttérben azért ott húzódott egy politikai agenda is, hisz azzal, hogy Augustus Egyiptom törvényes uralkodóinak a gyámja volt, az országot is irányította.
  3. Mindössze 15 éves volt, mikor hozzáment II. Jubához, az afrikai Numidia hercegéhez. Ez egy megszervezett esküvő volt, hisz Szelénéhez hasonlóan a szintén kiskorú Juba is egy száműzetésben lévő család sarja volt, akit Agustus vett a szárnyai alá. A későbbi császár úgy vélte, hogy a friggyel megerősítheti a kapcsolatait Afrikában, és ez járt a fejében akkor is, amikor a párost felkente a frissen megalapított Mauritánia (a mai Marokkó és Algéria) trónjára.
  4. Szelénének és Jubának összesen két gyermeke született, egy fiú, Ptolemaiosz – aki a nevét édesanyja dinasztiája után kapta – valamint egy lány, akiről a nevével együtt nem sok minden maradt fenn.
  5. Szeléné nem húzódott meg az árnyékban. Aktívan részt vett országa ügyes-bajos dolgainak intézésében – ezt az édesanyjától tanulta el, méghozzá alaposan. Nem meglepő, hogy esze ágában sem volt félreállni és Jubára hagyni az ország vezetését. Uralkodásuk alatt az ország szépen prosperált. Gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki Itáliával és Spanyolországgal, legfőbb exportcikkeik közé a hal, a szőlő, az igazgyöngy és a fából faragott bútorok tartoztak. Ennek köszönhetően a mauritániai érmék az egész római birodalomban elfogadott fizetőeszközzé váltak.
  6. Széléné büszke volt a származására, különösen az anyjára: ki is adott egy olyan érmét a saját arcképével, amin a „Kleopátra királynő, Kleopátra királynő lánya” felirat díszelgett. Mauritániában építkezési projekteket indított, melyekhez egykori otthona, Alexandria és az anyja által emelt épületek szolgáltak inspirációul. Ezek egyike a híres Pharoszi világítótorony mása volt. Jubával közösen régi templomokat renováltak és újak építésébe is belefogtak, ezen kívül számos egyiptomi műalkotást hoztak Alexandriából, hogy ezzel is megidézzék Szeléné egykori otthonának és anyjának a szellemét.
  7. A halála váratlan volt és idő előtti. Nem tudjuk, hogy mi okozta és a pontos dátumát is homály fedi, de egy korabeli költemény arra enged következtetni, hogy mindössze 35 éves volt, mikor I.E. 5-ben elhalálozott. A királynőt a Mauritániai Királyi Mauzóleumban helyezték örök nyugalomba, amely még ma is áll a mostani Algériában. A halálát követően II. Juba még két évtizeden át uralkodott az ország felett oldalán fiúkkal, Ptolemaiosszal.
  8. Szeléné a halálát követően is meghatározó személy maradt Mauritániában. Az általa kiadott pénzérmék még évtizedeken át forgalomban maradtak, és nem veszítették el értéküket. Juba és Ptolemaiosz közös uralkodásának sikere sokat köszönhet Szeléné megbecsült emlékének.
  9. Nagy hatással volt a királyságára és úgy általában a Római Birodalomra is, ugyanakkor az édesanyjával ellentétben Kleopátra Szeléné észrevétlenül ért el sikereket. A történészek ritkán említették a nevét, ami arra enged következtetni, hogy Jubával közös uralkodása problémamentes volt.
  10. Juba 28 évvel később halt meg, Ptolemaiosz pedig 40 éves koráig uralta Mauritániát, amikor is a hírhedt Caligula kivégeztette őt – valószínűleg azért, mert féltékeny volt Mauritánia gazdagságára. De ez már egy másik történet…

Jóllehet, Kleopátra Szeléné és a családja mára már teljesen elfeledetté vált, de az Algériában látható Mauzóleum még ma is egy olyan, viszályoktól mentes királynő emlékét őrzi, akinek sikerült egy hatalmas birodalom árnyékában és tragikus örökséggel a háta mögött prosperálnia. Az ókori Egyiptom királynői az ő teljes történetét elmeséli két másik uralkodónőével egyetemben – kizárólag a Viasat History műsorán.

Előzetes

Műsor

Összefoglaló

Az ókori Egyiptom királynői

A Viasat History friss sorozata a legújabb kutatásokra és felfedezésekre támaszkodva Egyiptom három legizgalmasabb női uralkodóját mutatja be. Az első epizód Tiye királynő történetét vizsgálja – aki 3300 évvel ezelőtt emelkedett káprázatos magasságokba –, a második rész II. Kleopátra, a híres VII. Kleopátra elődjének megrázó történetét tárja fel, a harmadik epizód pedig VII. Kleopátra lánya, Kleopátra Szeléné eddig ismeretlen történetébe avatja be a nézőket.

Kapcsolódó műsorok