Blog

Felderítetlen bűnesetek a múltból mai szemmel és szakértelemmel

A bűnözés egyidős az emberiséggel. A haragból, kapzsiságból vagy féltékenységből elkövetett bűnök végig kísérték a történelmünket, és a letűnt korokban még nehezebb volt ezeknek a végére járni, mint manapság. A Tetthely: Az ókor című ötrészes sorozat, amely október 4-én, hétfő este 21:00-kor indul el a Viasat History műsorán, ilyen eseteket tár fel, hogy modern tudományos módszerekkel, profilózok, fegyverszakértők és genetikusok segítségével találjon rájuk olyan megoldást, amire a korabeli ember képtelen volt. Cikkünkben ezek közül mutatunk be néhányat.

450 halott csecsemő egy ősi görög kútban

Athén az időszámításunk előtti a II. században még a mediterrán világ virágzó központja volt, és az egyik legnyüzsgőbb pont a város szívében található piac, az agóra volt, ami mellett a régészek döbbenetes leletre bukkantak 1938-ban: egy húsz méter mély kútra, ennek mélyén 450 kisbaba maradványaira. A csontokat a mai napig rejtély övezi: egy elmélet szerint tömeges gyerekgyilkosság történhetett, hasonlóról a Biblia is ír. Napjaink tudósai azonban a maradványokat megvizsgálva nem találtak erőszakra utaló jeleket, ugyanakkor a csontok mellett talált tárgyak, például egy etetésre szolgáló csőrös tartály arra utalhatott, hogy ezek a gyerekek fogyatékosak lehettek. Ezt támasztotta alá egyes koponyák formája is, melyeken vízfejűség vagy farkastorok jeleit vélték felfedezni. Az ókori görögök nem akartak fogyatékos gyereket nevelni, mert úgy vélték, az balszerencsét hoz. Számos csont állapota arra is bizonyítékul szolgált, hogy több gyermek betegségben vagy a születés során elkapott fertőzésben hunyt el. De ha gyermekágyi halálról van szó, miért nem temették el őket? Erre egy akkori ünnep, az amfidrómia lehet a válasz – ha a gyermek ezt a szertartást nem élte meg, akkor nem számított teljes értékű embernek, és nem kaphatott tisztességes temetést sem. Ezért végezhette hát a kút mélyén ez a 450 szerencsétlen lélek…

Merénylet a fáraó ellen

III. Ramszesz volt az egyik utolsó egyiptomi fáraó. Időszámításunk előtt 1156-ban halt meg, és az általa emelt Milliónyi év templomában helyezték örök nyugovóra. Akkoriban semmi sem utalt arra, hogy Ramszesz természetellenes halált halt volna, de múmiájának modern törvényszéki vizsgálata kimutatta: a fáraót meggyilkolták. Bár Ramszesz kitűnő építész és harcos volt, uralkodása nem volt zökkenőmentes. Mint minden fáraónak, neki is több felesége volt, ráadásul több utódja is, akik közül Ramszesz 13 fiút talált trónöröklésre alkalmasnak, ahogy azt a halotti templomában egy dombormű meg is örökítette, ám a fáraó elfelejtette feljegyezni a trónra kerülés sorrendjét, így nem volt egyértelmű, ki kerülhet trónra, ha Ramszesz meghal. Egy korabeli papirusz tanúsága szerint Ramszesz egyik másodfelesége, Tiye úgy döntött, hogy meggyilkolja az uralkodót, hogy ezzel a saját fiát, Pentawert segítse a trónra. Tervéhez számos támogatót talált. Ugyan a feljegyzések szerint Ramszesz rájött arra, hogy a megbuktatására készülnek, és az összeesküvőket súlyosan megbüntette, a múmiáján végrehajtott komputertomográfiai elemzés kimutatta, hogy a torkát bizony elvágták. De úgy tűnik, a merénylői sem úszták meg a dolgot: a XIX. században találtak egy, a Ramszesz udvartartásához köthető, furcsa múmiát, aki senki másra nem hasonlított. Gyötrelmes arckifejezése miatt biztosan állítható, hogy a férfi nem természetes halált halt, a múmiáján elvégzett DNS-teszt pedig kimutatta, hogy ő bizony Ramszesz fia volt – jó eséllyel Pentawer. Tehát a modern törvényszéki vizsgálat kimutatta, hogy Ramszesz meggyilkolása ugyan sikerrel járt, ám ezért a fia is megbűnhődött.

Hátborzongató kivégzések, könyörtelen gyújtogatások és kegyetlen rablógyilkosságok: a történelem szereti ismételni önmagát, és azok a bűntettek, melyek több ezer évvel ezelőtt mindenkinek fejtörést okoztak, a mai tudományok segítségével már könnyen visszafejthetők. Ezek közül tár fel néhány idegborzolót a Tetthely: Az ókor című széria – kizárólag a Viasat History műsorán.

Előzetes

Műsor

Összefoglaló

Tetthely: Az ókor

A bűnözés az emberiség kezdete óta jelen van; a történelemben számtalan történet kering a haragról és gyűlöletről, a kapzsiságról és szenvedésről, a halálról és pusztításról. Semmi sem nyújt mélyebb betekintést egy letűnt kor sötét mélységeibe, mint az akkor elkövetett gyilkosságok és bűntettek. De a múlt egyes bűntényei a mai napig megoldatlanok; vagy az elkövetőket nem sikerült elkapni, vagy nem találtak megfelelő bizonyítékot ellenük. Ami akkor lehetetlen volt, ma már lehetséges: tudományos módszerekkel még az évezredek előtt elkövetett bűntények is megoldhatókká váltak. Ebben a dokumentumfilmsorozatban profilozók, fegyverszakértők, genetikusok és történészek a modern kriminológia és a kísérleti archeológia eszközeit használják az elkövetők azonosításához, újra és újra sikereket érve el a történelmi korok bűneseteit fedő sötétség elleni küzdelemben.

Kapcsolódó műsorok