1945 júliusában egy japán tengeralattjáró megtorpedózta a titkos küldetésben járó USS Indianapolist, amely ezt követően percek alatt el is süllyedt. Közel 1.200 fős legénységéből mintegy 900-an élték túl a támadást, ám mikor három nap múlva a Csendes-óceán közepén sodródva megtalálták őket, már csak 300-ukat sikerült kimenteni a vízből élve. A Cápa terror: A USS Indianapolis című kétrészes dokumentumfilm, amely 2021. július 31-én, este 8 órakor mutatkozik be a Viasat History műsorán, ennek a 72 órának a tortúráját mutatja be, melyet a valaha feljegyzett leghosszabb cápatámadásként regisztráltak a történelemkönyvekben.

A USS Indianapolis mindössze három SOS-jelzést tudott kiküldeni, mikor 1945. július 30-án, valamivel éjfél után torpedótámadás érte. Egyik sem ért célba, így mikor a hajó villámgyorsan elsüllyedt, rajtuk kívül erről senki sem értesült. A fedélzeten lévő 35 mentőcsónakból mindössze 12-t sikerült vízre tenni, a süllyedés okozta pánikban sokan 30 méter magasról ugrottak ki a hajóból és becsapódáskor azonnal szörnyet haltak, másokat a merülő hajó által keltett vákuum rántott magával. Az 1.200 főből álló legénység negyede azonnal odaveszett, a maradék 900 pedig több kilométerre sodródott egymástól. A hajó 12 perc alatt elsüllyedt, de az igazi tortúra ekkor vette csak kezdetét.

Az első sokkot követően az emberek megpróbáltak belekapaszodni bármibe, ami a felszínen tartotta őket, majd egymás közelébe úszni. Kisebb-nagyobb csoportok alakultak ki a vízen: a legnagyobb ilyen 400 főből állt, és az összeszedettebbek megpróbáltak lelket önteni a többiekbe. Mások a megmaradt mentőcsónakok összekötésével próbáltak tutajokat létrehozni: rengeteg volt a sérült – sokan a torpedók becsapódása során keletkezett égési sérülésektől szenvedtek, mások a hajóról való menekülés közben sérültek meg.

A sérülések szaga és a mozgás a vízben pedig elkezdte vonzani a cápákat: fehérfoltos és tigriscápák köröztek a vízfelszínen lebegő emberek között, és aki elsodródott, arra azonnal rátámadtak.  A tengerészek megpróbáltak élőláncot alkotni úgy, hogy a lábaikat összekulcsolták az előttük úszó emberek alatt, hogy arra dőlve, abba kapaszkodva képesek legyenek valamennyire pihenni. Az összetartás nem csupán a támadók elijesztése és az energiaspórolás miatt volt fontos, hanem azért is, mert így könnyebben ki lehetett őket szúrni a magasból, ha jönne a segítség.

A cápatámadás mellett a tűző nap is fenyegetést jelentett, ezért sokan a ruhájukból letépett darabokból rögtönöztek fej- és szemfedőt, hogy elkerüljék a napszúrás súlyos ártalmait. Ahogy teltek az órák, a cápák egyre bátrabbak lettek, az emberek pedig ordibálással, rúgkapálással próbálták elüldözni őket – egyre kisebb sikerrel. És mindeközben újabb probléma jelent meg: a szomjúság. 24 óra telt el úgy, hogy a cápákkal hadakozva próbáltak a felszínen maradni, és ez rengeteg energiát emésztett fel: egyre többen nem tudtak ellenállni a sós víz kísértésének. A tengervízből pedig a test csak még több víz segítségével tudja kiválasztani a sót, ezért a fogyasztása ájuláshoz, végső soron pedig halálhoz vezethet.

Mivel a víz hidegebb volt az emberek testhőmérsékleténél, fennállt a hipotermia, azaz a kihűlés veszélye is, de leginkább a szomjúság és az emiatt fogyasztott sós víz idézett elő hallucinációt, és sokan ennek hatására erőszakossá, kiszámíthatatlanná váltak. Volt, aki simán csak elúszott a messzeségbe, mert azt hitte, meglátott egy szigetet, mások viszont egymásra támadtak. A tisztek próbáltak rendet tartani, de ők is erejük végén jártak. És ha ez nem lett volna elég, idővel a mentőmellények – már akinek jutott – is elkezdték átereszteni a vizet…

Mire három nappal később egy bombázó kiszúrta az óceánon sodródó túlélőket, már aligha volt köztük olyan, aki kicsit is hitt abban, hogy megmenekülhetnek. Az ő 72 óráig tartó szenvedésüket, bátorságukat és kitartásukat rekonstruálja a Cápa terror: A USS Indianapolis. Csak erős idegzetűeknek, kizárólag a Viasat History-n.

December 9-től minden kedden 21:00 órakor mutatja be a Viasat History Az Adria rejtett titkai című dokumentumsorozatot, amely egy 30 000 éves utazásra viszi a nézőket Európa egyik legfontosabb régióján keresztül. A sorozat az Adriai-medence történetét meséli el – egy olyan térségét, amely civilizációk felemelkedésének, birodalmak összecsapásainak és olyan technológiai áttöréseknek volt tanúja, amelyek hozzájárultak a nyugati világ formálódásához.

A neandervölgyiektől a modern korig

A sorozat rétegről rétegre tárja fel az Adria történelmét, megmutatva, hogyan vált ez a régió az európai civilizáció egyik bölcsőjévé. Az isztriai Romuald-barlangban Darko Komšo régész, az Isztriai Régészeti Múzeum igazgatója áttörő felfedezést tett: több mint 30 000 éves barlangrajzokra bukkant. Ezek a leletek átírták Délkelet-Európa őstörténetét, megerősítve, hogy az Adria térsége már a jégkorszak idején is lakott volt.

A szlovéniai Divje Babe-barlangban talált 60 000 éves neandervölgyi furulya, valamint a horvátországi Vindijában előkerült neandervölgyi maradványok együtt élénk képet festenek a régió legkorábbi lakóiról.

Elfeledett királyságok és ősi tragédiák

A sorozat bemutatja az ősi hisztriusok világát is, akik már Kr. e. 1500 körül az Isztriai-félszigeten éltek. Történetük bátorsággal és tragédiával teli. Kr. e. 177-ben, amikor a római seregek bekerítették őket, vezetőjük, Epulon király a halált választotta a megadás helyett, így a történelembe a ellenállás jelképeként vonult be.

A Zambratija-öbölben végzett modern régészeti expedíciók során előkerült a Földközi-tenger térségének legősibb, varrott technikával készült csónakja, valamint egy 6000 éves víz alatti település maradványai. A fejlett víz alatti kutatási technológiáknak köszönhetően a régészek ma már olyan, rég feledésbe merült civilizációk titkait tárják fel, amelyek a hullámok alatt rejtőznek.

Róma és az engedetlen Adria

Az Adriai-tenger évszázadokon át volt konfliktusok színtere, ugyanis határt képezett a római világ és az illír királyságok között. A korszak egyik legjelentősebb alakja Teuta királynő volt, aki mert szembeszállni Róma tengeri hatalmával. Kalózflottája rettegésben tartotta a római kereskedőket, és olyan konfliktust robbantott ki, amely nemzedékekre meghatározta a térség sorsát.

Északabbra a delmata törzs harcosai több mint 160 éven át ellenálltak a római hódításnak, mígnem Augustus császár végül legyőzte őket. Az Adria nem csupán csaták helyszíne volt, hanem kultúrák találkozópontja is, amelyek kölcsönhatása kitörölhetetlen nyomot hagyott a mediterrán történelemben.

A sziget, amely uralta a tengert

A történet egyik legdrámaibb fejezete a horvát Vis szigetén játszódik, amely kis mérete ellenére stratégiailag rendkívül fontos pont volt, kilométernyi föld alatti katonai alagúttal. A horvát függetlenségi háború idején, 1992-ben a jugoszláv hadsereg lövés nélkül vonult ki a szigetről, hátrahagyva több, mint 30 katonai létesítményt, egy föld alatti kórházat és tengeralattjáró-bunkereket.

Vis szigetéért a történelem során katalánok, franciák, britek, Habsburgok, olaszok és németek egyaránt harcoltak, mindannyian birtokolni akarva azt, amit a helyiek ma is úgy neveznek: „az Adria kulcsa”. Ahogy a mondás tartja: „Aki birtokolja Vis szigetét, az uralja az Adriát.” Ma, évszázadok konfliktusai után a sziget a béke jelképe.

Az Az Adria rejtett titkai több egyszerű történelmi dokumentumsorozatnál: lenyűgöző időutazás a kőkorszaktól napjainkig. Régészek, történészek és szenvedélyes kutatók szemén keresztül a nézők víz alatti romokat, őskori barlangokat és elhagyott katonai létesítményeket fedezhetnek fel.

A trójai háború: legenda vagy valóság? Ez a kérdés évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket, és amikor mintegy 150 évvel ezelőtt Heinrich Schliemann, a milliomos kalandor, váratlanul bejelentette a világnak, hogy megtalálta az elveszett Trója városát, a mítosz minden korábbinál közelebb került a történelmi valósághoz. De valóban megtalálta-e a legendás várost? És tényleg Trójai Heléna okozta-e a háború kitörését, amelyben istenek és halhatatlan hősök egyaránt részt vettek vagy egyszerűen csak bronzkori királyok harcoltak egymással földért, kereskedelemért és hatalomért?

A Trója nyomában című, december 5-én és 12-én pénteken a Viasat History-n látható dokumentumfilmben a történészek Schliemann 1874-es felfedezésének nyomába erednek, hogy feltárják az igazságot minden idők egyik leghíresebb legendája mögött. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert részletet Trója mítoszáról.

Akhilleusz egyik oldalon sem harcolt

Közismert, hogy Akhilleusz kulcsszerepet játszott a Kr. e. 1190 körül zajló trójai háborúban, ám valójában egyik oldalt sem képviselte, sőt, nagyrészt távol maradt a háborútól. Agamemnón, a görög sereg vezére hiába könyörgött neki, hogy segítsen megnyerni a küzdelmet, az gyakorlatilag sebezhetetlen harcost nem érdekelte ez a „csetepaté”. Helyét jó barátja, Patroklosz vette át, akit Héktor, a trójai király fia ölt meg. Ekkor Akhilleusz dühbe gurult, és csatlakozott a csatához, hogy szembenézhessen végre Héktorral.

Egy alma és egy szépségverseny indította el a háborút

A legendák szerint Trója és a görögök háborúja Heléna miatt tört ki, ám ennek volt egy előzménye: egy szépségverseny. Erisz, a viszály istennője feldühödött, amiért nem hívták meg egy fontos esküvőre, ezért egy aranyalmát dobott az istennők közé azzal, hogy az a legszebbnek jár. Héra, Athéné és Aphrodité egyaránt magának követelte az almát, és megkérték Pariszt, a trójai király ifjabb fiát, hogy döntsön közöttük. Parisz végül Aphroditét választotta, miután az megígérte neki, hogy megszerzi számára a világ legszebb asszonyát, Helénát, akinek elrablása végül a háborúhoz vezetett.

A trójai faló csak később került a legendába

A közhiedelemmel ellentétben az ikonikus trójai faló nem az Íliászban jelenik meg először, hanem Homérosz másik művében, az Odüsszeiában, és ott is csak mellékesen. Szerepét későbbi művek részletezték, köztük Vergilius Aeneisében. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a trójai faló valóban létezett-e. Egyes történészek úgy vélik, hogy a történet alapját az adhatta, hogy az ostromgépeket akkoriban nedves ló- vagy állatbőrrel borították be, hogy ne kapjanak lángra.

Paris és Akhilleusz: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten

Mindenki ismeri Akhilleusz sarkának legendáját: ez volt az egyetlen sebezhető pont a legyőzhetetlen hős testén, és éppen oda talált be Parisz nyila, megpecsételve a harcos sorsát. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a trójai herceg is nyilak által lelte halálát. Philoctetész herceg, aki a görögök oldalán harcolt, meglehetősen kegyetlen módon ölte meg Pariszt: Héraklész íjából lőtt rá, és négy nyílvessző találta el. A legenda szerint az utolsó éppen a jobb szemét.

A rómaiakat is lenyűgözte a trójai háború

A tíz évig tartó trójai háború óriási hatást gyakorolt a történelemre. Évszázadokkal később Nagy Sándor is felkereste azt a helyet ázsiai hódításai során, ahol szerinte Trója romjai álltak, és állítólag páncéldarabokat is magával vitt a háborúk emlékeként. A rómaiakat szintén lenyűgözte Trója legendája: saját hősüket, Aeneast is beillesztették a történetbe. Ő Romulus és Remus leszármazottjaként a háború túlélőit először Krétára, majd egyenesen Rómába vezette.

Schliemann és a 19. századi nyomozás

Ezzel el is érkezünk a 19. századhoz és Heinrich Schliemannhoz, aki Törökországba utazott, hogy feltárja a Hisarliknál található romokat, amelyekről azt rebesgették, hogy Trójához tartoznak. A feltárások során Schliemann olyan fegyvereket és érméket talált, amelyeket Priamoszhoz kötött, de későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy ezek korábbi időszakból származnak. A különc német kutató azt is elismerte, hogy Trója romjai egy még korábbi város romjaira épültek, amely maga is egy elpusztult település helyén állt. Így Tróját többször talán hatszor is újjáépítették, mielőtt eljutunk ahhoz a réteghez, a 7. trójai szinthez, amelyet Kr. e. 1190 körül felégettek és kifosztottak – nagyjából abban az időben, amikor Homérosz eposza játszódik.

A dokumentumfilmet, amelyről mindenki beszél, hazánkban a Viasat History csatorna vetíti magyar nyelven, december 1-jén és 2-án 20:00-kor

• A film először vizsgál és hitelesít Adolf Hitlerhez köthető DNS-mintát

• Nagy valószínűséggel Hitler a Kallmann-szindróma valamely formájában szenvedett
• Rendkívül magas poligén pontszámok autizmusra, skizofréniára, bipoláris zavarra; közepesen magas pontszám ADHD-re utalnak
• A DNS-vizsgálat megcáfolja a gyakran ismételt mítoszt, miszerint Hitlernek zsidó felmenői lettek volna

A Hitler DNS-e: Egy diktátor lenyomata című nagyívű, két részes új dokumentumfilm, amelyet a londoni székhelyű Blink Films készített, és amelyet Magyarországon hamarosan a Viasat History csatorna mutat be, Adolf Hitler DNS-éről mutat be tudományos vizsgálati eredményeket. A modern genetikai elemzés új megvilágításba helyezi Hitler származását, biológiáját és mentális egészségét.

A kutatás középpontjában egy ritka fizikai minta, egy vérfoltos textildarab áll, amelyet a második világháború végén, Hitler berlini bunkeréből származtatnak. A minta eredetét a Turi King professzor vezette genetikai szakértői csapat, valamint Dr. Alex J. Kay történész erősítette meg modern DNS-kinyerési és hitelesítési technikákkal. Ezt követően példátlan vizsgálat indult meg, hogy kiderüljön, mire utalhatnak a gének Hitler származásával és biológiai sajátosságaival kapcsolatban.

A most világszerte címlapokra kerülő eredmények új perspektívát kínálnak Hitler felmenőire vonatkozóan is: a zsidó eredetre vonatkozó feltételezések nem igazolódtak, viszont azonosítottak Kallmann-szindrómához köthető genetikai markereket. (Ez a rendellenesség a szexuális fejlődést befolyásolja.) A vizsgálat továbbá kiemelkedően magas poligén pontszámokat mutatott több neurodivergens vonás esetében (olyan idegrendszeri sajátosságok, amelyek eltérnek az átlagtól).

King professzor a kutatás súlyáról és felelősségéről így nyilatkozott:

„Sokat vívódtam rajta. De egyszer valaki úgyis elvégzi majd ezt a vizsgálatot, és mi szerettük volna, ha ez rendkívül mértéktartó és szigorú tudományos módszerekkel történik. Ha pedig nem végezzük el, azzal valamiféle piedesztálra emelnénk őt.”

A tudományos vizsgálatok és a történelmi kontextus ötvözésével a két részes dokumentumfilm régóta vitatott kérdéseket érint Hitler hátterével kapcsolatban. A modern genetika most új módon segíthet megvilágítani az ismert neurológiai és viselkedési jellemzőket, például az ADHD-t vagy az autizmust.

Magas valószínűség: Hitler a Kallmann-szindróma egy formájában szenvedett

A tudósok egyik legfontosabb felfedezése a PROK2 gén egy deléciója („kiesése”) volt. Ez a gén a nemi szervek fejlődéséhez kapcsolódik. A benne található eltérések közismerten okoznak Kallmann-szindrómát és veleszületett kongenitális hipogonadotrop hipogonadizmust (CHH). Ezek jellemző tünetei a normálisnál alacsonyabb tesztoszteronszint, a rejtettheréjűség, illetve akár a mikropénisz. A DNS-elemzés első alkalommal szolgáltat genetikai bizonyítékot arra a történelmi dokumentumokra támaszkodó feltételezésre, hogy Hitler jobb oldali rejtettheréjűségben szenvedett.

Dr. Alex J. Kay így kommentálta az eredményeket: „Soha senki nem tudta igazán megmagyarázni, miért érezte Hitler egész életében kényelmetlenül magát a nők társaságában, vagy miért nem létesített feltehetően soha intim kapcsolatot nőkkel. Most, hogy tudjuk, hogy Kallmann-szindrómája volt, lehet, hogy megtaláltuk a választ.”

Rendkívül magas pontszámok autizmusra, skizofréniára, bipoláris zavarra,

magas ADHD-pontszám

A további elemzések lehetővé tették Hitler poligén pontszámainak meghatározását idegrendszer-fejlődési és pszichiátriai zavarokra. Az autizmus, skizofrénia és bipoláris zavar tekintetében a felső 1%-ba tartozott. Emellett emelkedett ADHD-pontszámot is mutatott.

Bár ezek a pontszámok nem diagnosztikusak, inkább fokozott genetikai hajlamot jeleznek.

A dokumentumfilm olyan viselkedési mintákat is megvizsgál, amelyek összhangban állnak az autizmus bizonyos jellemzőivel, például a kényszeres személyiségvonásokkal vagy a részletekre való rendkívüli odafigyeléssel.

Simon Baron-Cohen professzor ugyanakkor hangsúlyozza:

„Nem redukálhatjuk Hitler viselkedését ezekre a diagnózisokra. Az autizmus fogyatékosság és különbözőség is. A fogyatékosság része a társas kapcsolatokkal és kommunikációval való küzdelem. A legtöbb autista ember nem tesz rossz dolgokat. Fontos elkerülnünk a túlzott leegyszerűsítést. Könnyű lenne azt mondani: vajon Hitler egész viselkedése autizmusra vezethető vissza? Ez téves lenne. A genetikai magyarázat leegyszerűsítő megközelítés lenne, miközben a gének a környezettel együtt hatnak.”

Hitler feltételezett származása

Régóta tartja magát a pletyka, hogy Hitler nagyanyja, Maria Schickelgruber egy időben egy zsidó házban dolgozott, és gyermekének apja a ház ura lett volna. Hitler életében maga is próbálta cáfolni ezt: közzétett egy hivatalos családfát, amelyben nem szerepelt zsidó felmenő. A találgatások azonban tovább éltek. A DNS-elemzés most egyértelműen cáfolja a mítoszt: Hitler férfiági rokonának Y-kromoszómás DNS-ével egyezést mutat. Ha lett volna zsidó felmenő a férfiágon, ilyen egyezés nem létezne.

Hitler DNS-e: Egy diktátor lenyomata

A dokumentumfilm a történeti kutatást a legmodernebb genomikai tudománnyal ötvözi, és új megvilágításba helyezi, miként hatott egymásra biológia, környezet és ideológia a modern történelem egyik legtöbbet elemzett alakjának esetében.

Spekulációktól mentesen, mértéktartóan és bizonyítékokra építve mutatja be, mit tudhatunk – és mit nem – a genetikai vizsgálatokból.

Az első rész a DNS-hitelesítés kriminalisztikai folyamatát mutatja be, Hitler utolsó napjainak történelmi kontextusában. A második rész a genetikai eredményeket elemzi, és azok jelentőségét tárgyalja az emberi viselkedés és történelmi felelősség megértésében. A Hitler DNS-e: Egy diktátor lenyomata című film két részben kerül adásba 2025. december 1-jén és 2-án 20:00 órakor, Magyarországon kizárólag a Viasat History csatornán.

Decemberben érkezik a Viasat History csatornára a Vérrel írt sorok – Hasfelmetsző Jack legendája izgalmas dokudráma-sorozat, amely teljesen új megközelítésben mutatja be a hírhedt sorozatgyilkost, akiből egy csapat gátlástalan újságíró legendát gyártott – talán még ahhoz is hozzájárulva, hogy megússza a felelősségre vonást. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan született meg minden idők egyik legrettegettebb „szörnye” a bulvárhajtotta sajtó hasábjain.

1888 második felében öt prostituáltat gyilkoltak meg brutálisan London Whitechapel nevű városrészében: mindegyikük torkát elvágták. Ugyanekkor korábban sosem látott mennyiségű újság jelent meg az angol fővárosban, élükön a The Star nevű lappal, amely naponta 300 000 példányban kelt el. A szerkesztők pontosan tudták, hogy az emberek éhezik a szenzációt.

A korszakban a nyilvános akasztások mindennaposnak számítottak, és néhány pennyért kaphatóak voltak a kivégzettek részletes vallomásai. A híres bűntények relikviáit az utcán árulták, a turisták előszeretettel látogatták az elmegyógyintézeteket, hogy „megbámulják” a betegeket, Madame Tussaud pedig újonnan nyitotta meg híres Chamber of Horrors kiállítását. Az ezekből táplálkozó félelmeket csak tovább szította a Londonon végigsöprő társadalmi zűrzavar. Miközben a tehetős réteg a West End fényűző negyedeiben élt, a bevándorlók, dokkmunkások és gyári dolgozók ezrei zsúfolódtak az East End szűk utcáira, ahol a szemét, a nyomor és a gyilkosságok mindennaposak voltak – itt születtek a valódi „szörnyek”, félelmeik testet öltött alakja pedig a Hasfelmetsző lett, akinek legendáját a sajtó még tovább torzította.

Ebben az időszakban vált igazán elterjedtté az a fajta újságírás, amelyet később bulvárként ismerünk. Az ilyen módon készült tudósítások már nem csupán tájékoztatni akarták az olvasót, hanem szórakoztatni. Minden hírt felnagyítottak. Kezdetben ezt szenzációhajhász címekkel, a rémtettek aprólékos leírásával, valamint a megcsonkított áldozatok vagy kivégzett bűnözők képeivel érték el. Később azonban ennél is több kellett.

1888 szeptemberében egy vörös tintával írt levél érkezett a londoni Central News Agency szerkesztőségébe. Ez volt a ma már hírhedt “Dear Boss” levél, amelyet állítólag a Whitechapel utcáit rettegésben tartó ismeretlen gyilkos írt, és “Jack the Ripper” (Hasfelmetsző Jack) névvel írt alá. A levél gúnyt űzött a rendőrség sikertelen nyomozásából, és újabb gyilkosságokat ígért. A bulvárlapok – köztük a Star – azonnal lecsaptak a tartalomra: a levélből számtalan címlapsztori született, hiszen talán ez volt az első alkalom, hogy az elkövető maga üzent az üldözőinek. Évtizedekkel később Fred Best, a Star egyik újságírója bevallotta, hogy ő hamisította a levelet, és valójában ő a hírhedt név “megalkotója” is. Később az is kiderült, hogy Bestet 1890-ben elbocsátották a Starról – igen, épp hamisítás miatt.

De ekkor már túl késő volt. A közvélemény és a rendőrség is amögé az elmélet mögé állt, hogy egyetlen férfi – a történelem egyik első sorozatgyilkosa – követte el mind az öt gyilkosságot. A Star cikkeinek köszönhetően a nyomozók elkezdték feladni azt a feltételezést, hogy az elkövetések bandákhoz köthetők, és összefűzték három áldozat – Emma Smith, Martha Tabram és Polly Nichols – gyilkosságát is, amelyek között a rendőrség eredetileg nem talált kapcsolatot. A gyilkosságok körülményeinek eltúlzásával és a bizonytalan nyomok szenzációhajhász felnagyításával a sajtó nemcsak akadályozta a nyomozást, hanem hozzájárult egy sötét mítosz megszületéséhez. A Hasfelmetsző Jack globális szenzációvá vált – ami még rosszabb: későbbi sorozatgyilkosok egész sorának adott ihletet.

A gyilkost soha nem kapták el. 1888 végére a gyilkosságok megszűntek, a közvélemény pedig továbbállt. A Star példányszáma csökkent, szerkesztőinek egy részét elbocsátották. Az emberek figyelme fokozatosan elfordult a Jack alakja körül kavargó sötét káosztól valami jóval megbízhatóbb irányába: olyan történetek felé, amelyekben a nyomozók analitikusan, tudományosan, éles eszűen oldják meg az ügyeket. Bár a krimi műfaja nem számított újnak, népszerűsége ekkor szökött az égbe – és ezekben a történetekben egyre gyakrabban bukkant fel a sorozatgyilkos figurája. Ez pedig kétségtelenül Jack örökségének köszönhető.

A mongolok évszázadokon át nomád életmódot folytattak. Hatalmas országuk, amelyet füves puszták és sztyeppék borítottak, Kína és Oroszország között terült el, ahol a klánok folyamatosan vándoroltak, nem beszélve külföldi hódításaikról. Az ilyen embereknek nem volt szükségük állandó otthonra, igaz? Tévedés. Leghíresebb vezetőjük, Dzsingisz kán, több várost is alapított, amelyek mára feledésbe merültek: ezeket mutatja be „Dzsingisz kán elveszett városai” című, két részes dokumentumfilm, amely november 21-én és 28-án pénteken 21:00 órakor debütál a Viasat History csatornán. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet Dzsingisz kánról és legendás városáról, Karakorumról.

1. Egyszer elrendelte, hogy egy egész törzs minden három lábnál magasabb férfiját öljék meg

Dzsingisz kán könyörtelen hódító volt. Élete során mintegy 40 millió embert ölt meg — többet, mint Sztálin és Hitler együtt —, ami még a bolygó klímájára is hatással volt. Nem vicc: a légkörből eltűnt 700 millió tonna szén-dioxid miatt a Föld átlaghőmérséklete jelentősen csökkent. Különösen gyűlölte a tatárokat, akik megmérgezték apját, Jeszügejt, amikor Dzsingisz kilencéves volt. Csak húszéves korában tudott bosszút állni: legyőzte a tatár sereget, és elrendelte, hogy minden férfit, aki magasabb, mint egy szekér tengelycsapja (kb. 90 cm), öljenek meg. Ez nem puszta kegyetlenség vagy hatalmi fitogtatás volt, hanem tudatos stratégiai döntés: Dzsingisz így akadályozta meg, hogy a tatárok és más törzsek a közeljövőben ellentámadást indítsanak.

2. Mindenkit megölette, aki a temetésén jelen volt

Számos szörnyűség kapcsolódik Dzsingisz kán nevéhez, például egyszer lemészárolta egy török város mind a 700 000 lakóját, és a holttestekből hegyet emelt. Egy egész királyságot is majdnem teljesen elpusztított, mert az nem volt hajlandó erősítést küldeni.
Az egyik legkegyetlenebb intézkedése azonban halála után lépett életbe. Mindmáig nem tudjuk, hol nyugszik. Ő maga előre gondoskodott erről: ezer lovat ugratott végig a sírján, hogy eltüntessék a nyomokat, majd parancsa alapján a temetésen jelen lévő minden embert lemészároltak. Végül pedig azokat a katonákat is kivégezték, akik az előző tanúkat megölték.

3. A harcos, aki nyílvesszővel nyakon lőtte, később a legjobb tábornoka lett

Dzsingisz kán nemcsak kegyetlenségéről volt híres. Egy csatában egy íjász nyílvesszője eltalálta a nyakát. Miután legyőzte az ellenséget, elrendelte, hogy vezessék elé azt, aki a lovát meglőtte. A bátor íjász előlépett, és kijavította: nem a lovát, hanem őt magát lőtte nyakon. Nem könyörgött az életéért, hanem azt ajánlotta, hogy hűséges katonája lesz, ha kíméletet kap. Dzsingisz értékelte bátorságát és ügyességét, ezért besorozta seregébe. Az íjász később az egyik legjobb tábornoka lett.

4. Forradalmasította az információáramlást futárhálózat létrehozásával

Bár Dzsingisz kán leginkább hódításairól ismert, több úttörő újítást is bevezetett. Ezek közé tartozott a „jam” rendszer, egy futárok által működtetett kommunikációs és ellátóhálózat, amely gyors hírszolgáltatást és áruszállítást tett lehetővé váltóállomások segítségével. A futárok minden állomáson ételt, szállást és friss lovakat kaptak, így rendkívül gyorsan tudtak híreket és parancsokat továbbítani. Ez nemcsak a birodalom irányítását segítette, hanem a Selyemút kereskedelmét is fellendítette.

5. Megalapította Karakorum városát, a világ fővárosát

Bár a mongolokat nomád népként tartják számon, akik jurtákban éltek és állandóan úton voltak, nekik is szükségük volt egy központi városra, egy stratégiai helyre, ahol megtervezhették politikai és katonai lépéseiket, valamint tömegesen gyárthatták a hadjáratokhoz szükséges fegyvereket és ellátmányt. Dzsingisz kán felismerte ezt, és a Selyemút mentén megalapította Karakorumot, hogy az birodalma kereskedelmi központjaként is szolgáljon. A város a keleti és nyugati kultúrák találkozási pontja lett, ahol kereskedők, diplomaták és tudósok gyűltek össze, és számos vallás is képviseltette magát.
Természetesen kánnak saját palotára is szüksége volt. Ennek felépítésére a meghódított nyugati területekről, főként muszlim építészeket hozatott, akik egy olyan városmodellt dolgoztak ki, amely az egész birodalom építészeti alapjául szolgált. Még hat ezer kilométerrel arrébb, a mai Törökországban is találhatók romok, amelyek Karakorum szerkezetét tükrözik. Milyen építési technikákat és anyagokat használtak a nyugati építészek? Hogyan bánt velük Dzsingisz kán? Milyen volt a mindennapi élet Karakorumban, és hány hasonló város rejtőzik még a mongol sztyeppék romjai alatt?
Ezekre a kérdésekre mind választ ad a „Dzsingisz kán elveszett városai” című dokumentumfilm, kizárólag a Viasat History csatornán.

Egy új, ötrészes dokumentumsorozat – „Az ókori Görögország árnyoldalai” – kihívást intéz a klasszikus világról alkotott, idealizált képünkhöz. Miközben az ókori Görögországot a demokrácia és a nyugati civilizáció bölcsőjeként ünnepeljük, ez a sorozat feltárja a márványhomlokzat mögötti kegyetlen valóságot. Provokatív újraértékelést kínál a görög történelemről, bemutatva az emberáldozatok, a rabszolgaság és a véget nem érő háborúk világát, amelyek meghatározták a történelem egyik legnagyobb hatású kultúráját.

A sorozat november 6-án, csütörtökön 21:00-kor debütál a Viasat History csatornán (a további epizódok csütörtök esténként ugyanebben az időpontban lesznek láthatók). A legújabb régészeti felfedezéseket és igazságügyi tudományos módszereket felhasználva kérdőjelezi meg az ókori görög társadalomról alkotott, régóta elfogadott nézeteket. Egy kevéssé ismert tény például, hogy az ókori görögök rabszolgatartó nép voltak: Athénban a lakosság mintegy egyharmadát rabszolgák alkották. A feltárt bizonyítékok között szerepel egy minószi krétai lelet is, ahol a régészek egy megkötözött áldozat testét találták meg, mellkasán egy tőrrel – a szertartást egy földrengés szakította félbe, amely megölte a résztvevőket is.

Minden epizód egy-egy korszakot dolgoz fel, bemutatva, hogy az erőszak és az elnyomás miként járult hozzá a görög civilizáció vívmányaihoz:

• 1. rész: „Legendák és vér” – Emberáldozatok és természeti katasztrófák nyomait tárja fel a bronzkori Görögországban, köztük a Théra (Santorini) vulkánkitörést, amely az Atlantisz-mítosz ihletője lehetett.
• 2. rész: „Háború és játékok” – Leleplezi az olimpiai játékok kegyetlen valóságát, ahol a sportolók gyakran életüket vesztették, miközben a városállamok szüntelen háborúskodtak egymással.
• 3. rész: „Rabszolgák és demokraták” – Feltárja az athéni demokrácia sötét ellentmondását, amely rabszolgamunkára épült. Bemutatja a Laurioni ezüstbányákat, ahol számos rabszolga élt és halt meg a föld alatt.
• 4. rész: „Testvérháború” – A pusztító peloponnészoszi háborút dolgozza fel, amely romba döntötte a klasszikus Görögországot. A sorozat bemutatja a világ első lángszóróját, amelyet Kr. e. 424-ben, Delionnál vetettek be, valamint a szürakuszai tömegsírokat, ahol 7000 athéni fogoly vesztette életét a kőfejtőkben.
• 5. rész: „Nagy Sándor” – Új megvilágításba helyezi a világhódító történetét, felvetve apja meggyilkolásában való részvételét, és bemutatva, hogyan vált felszabadítóból zsarnokká.

„Az ókori görög történelem a káoszról szól” – összegzi Dr. Samuel Gartland történész. „Számtalan közösség létezett egymás mellett, mindegyik a saját útját akarta járni, és állandóan versengett egymással.” Kollégája, Dr. Lloyd Llewellyn-Jones az athéni nők helyzetét is sötét kontextusba helyezi: „Nem voltak jogi értelemben vett jogaik. Nem volt joguk a gyermekeikhez sem… Az athéni nők élete hasonló volt ahhoz, amit sajnos ma az afgán nők élnek meg a tálib uralom alatt.” Ahogy Prof. Sommer összegzi: „Szükség van erre a sötét háttérre ahhoz, hogy meglássuk a fényt.”

„Az ókori Görögország árnyoldalai” premierje: november 6., csütörtök, 21:00 órakor a Viasat History csatornán.

Vajon az emberiség egyik legnagyobb vívmánya a történelem legsötétebb fejezetének hamvaiból született? Mi volt az igazi ára annak, hogy embert küldtünk a Holdra és kik játszottak valódi szerepet ebben a teljesítményben? A Viasat History új dokumentumfilmje évtizedek óta titkos archívumokban rejtőző tényeket tár fel. Ez a történet tele van ellentmondásokkal: tudományos diadalról szól, amelyet háborús bűnök árnyékolnak be.

A Holdraszállás titka

A Nácik az űrversenyben című kivételes dokumentumfilm premierje 2025. november 3-án hétfőn 22:00 órakor lesz a Viasat History csatornán. A film a 20. század egyik legvitatottabb és legizgalmasabb titkát tárja fel: a náci mérnökök részvételét az amerikai űrprogramban, amely végül az 1969-es történelmi Holdraszálláshoz vezetett. Amíg világszerte 650 millió ember figyelte az Apollo–11 diadalát, senki sem mert nyíltan beszélni arról, hogy a NASA sikere olyan emberek munkáján alapult, akik egykor Hitler legpusztítóbb fegyvereit fejlesztették.

Gemkapocs Művelet – A győzelem titkos arca

A második világháború után az amerikaiak egy mindmáig vitatott akciót indítottak. A „Gemkapocs” fedőnevű hadművelet során mintegy 1600 német tudóst és mérnököt vittek az Egyesült Államokba, hogy szakértelmüket a hidegháborús technológiai versenyben a Szovjetunió ellen hasznosítsák. Közülük az egyik legfontosabb figura Wernher von Braun volt, aki a V2-es rakéták megalkotójaként európai városokat rombolt le. Később az „amerikai űrprogram atyjának” nevezték. A dokumentumfilm bemutatja, miként írták át ezeknek az embereknek az életrajzát, és hogyan tüntették el háborús múltjukat. Von Braun és csapata a „űrkorszak” hőseivé váltak nem sokkal azután, hogy tömegpusztító fegyvereket terveztek.

Elnémított történelem

A film feltárja a kulisszák mögötti versenyt az USA és a Szovjetunió között, ahogy mindkét szuperhatalom igyekezett megszerezni a náci technológiai tudás birtokosait. Az amerikaiak nemcsak ravaszságról, hanem hideg számításról is tanúbizonyságot tettek, miközben szemet hunytak tetteik erkölcsi következményei felett, hogy legyőzzék a szovjeteket az űrbeli fölényért folytatott versenyben.

A készítők archív felvételeket, fényképeket és dramatizált jeleneteket használnak, amelyeket világhírű szakértők kommentárjai egészítenek ki. Köztük van Eric Lichtblau és Annie Jacobsen Pulitzer-díjas újságíró, valamint Amy Shira Teitel és Michael Neufeld, a Smithsonian National Air and Space Museum történészei.

A háborús mérnököktől az űr úttörőiig

A Nácik az űrversenyben arra készteti a nézőket, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyenek fel: Dicsőíthetünk-e valakit, akinek találmányai ezrek halálát okozták, csak azért, mert lehetővé tette, hogy az emberiség elérje a Holdat? Vajon a tudomány legnagyobb eredményei mentesek a politikai és erkölcsi kompromisszumoktól?

A film nem kínál egyszerű válaszokat, de megmutatja, hogy a tudomány, a politika és a háború elválaszthatatlanul összefonódik – és együtt formálják a történelem határait.

Egy premier, amit nem szabad kihagyni!

A Nácik az űrversenyben premierje 2025. november 3-án, 22:00 órakor lesz a Viasat History csatornán.
Ez a dokumentumfilm nem csupán rakéták és űrhajósok történet, hanem azoké az embereké is, akik a háború idején borzalmas tettekért feleltek, békeidőben pedig a 20. század legnagyobb technológiai diadalát tették lehetővé.

A 14. században Európa szembesült egy olyan katasztrófával, amely örökre megváltoztatta az emberiség történelmét. A pestisjárvány, közismertebb nevén a fekete halál, becslések szerint mintegy 200 millió áldozatot követelt, és néhány év alatt megbénította a királyságokat és falvakat egyaránt. Olyan világ született, ahol az emberek a megmagyarázhatatlant próbálták értelmezni. A betegség nem válogatott: szegényeket és gazdagokat, fiatalokat és időseket egyaránt elragadott. Az új, kétrészes dokumentumfilm, A fekete halál első áldozata évszázadok óta izgató kérdés nyomába ered: hol bukkant fel először a pestis, és ki volt a nulladik beteg, vagyis az első ismert európai áldozat?

A legnagyobb csapás, amely valaha érte a világot

A fekete halál 1347 körül érte el Európát, és felfoghatatlan sebességgel terjedt. 1347 és 1351 között a kontinens lakosságának csaknem felét kiirtotta. A betegség a kereskedelmi útvonalakat követte: kikötőkből városokba, majd a távoli falvakig hatolt. Több formája is volt:

• a bubópestis fájdalmas nyirokcsomó-duzzanatokat okozott,
• a szeptikémiás változat szervleálláshoz vezetett,
• a tüdőpestis pedig rendkívül fertőző volt, cseppfertőzéssel terjedt.

Eredete a középkori orvosok számára felfoghatatlan volt. Úgy hitték, hogy isteni büntetés, „romlott levegő” vagy asztrológiai hatások okozzák. A valódi kórokozó azonban a Yersinia pestis baktérium volt, amely rágcsálókon élő bolhák által terjedt.

A nulladik beteg nyomában

A dokumentumfilm Philip Slavin történész professzor kutatására összpontosít, aki történeti forrásokat kapcsol össze modern tudományos módszerekkel, hogy azonosítsa a pestis első európai áldozatát. Nyomozása a 14. század harmincas éveibe vezet, a mai Kirgizisztán környékére. Itt kerültek elő 1338-ból származó sírok, amelyek feliratai pestis okozta halált említenek. A csontmaradványok vizsgálata kimutatta a Yersinia pestis DNS-ét, ami arra utal, hogy ők lehettek az első áldozatok közé tartozók. Ha ez a teória beigazolódik, a fekete halál első betege Közép-Ázsiában élt, ahonnan a kór a Selyemút mentén terjedt tovább.

Hogyan változtatta meg a pestis a társadalmat

A fekete halál pusztítása óriási volt, ugyanakkor felgyorsította Európa átalakulását:

• A munkaerőhiány miatt a parasztok jobb alkupozícióba kerültek, ami hozzájárult a jobbágyság fokozatos megszűnéséhez.
• A gazdaság átalakult: a hirtelen népességcsökkenés a bérek emelkedését és új társadalmi viszonyokat hozott.
• A vallás és a kultúra megrendült: sokan a misztikában kerestek választ, megjelentek a flagellánsok körmenetei, és a művészetben elterjedt a „haláltánc” motívuma.
• Bár az epidemiológia önálló tudománnyá később vált, a pestis adta az első ösztönzést a karantén bevezetésére. Velencében például innen ered a „quarantena” szó (a hajók és emberek negyvennapos elkülönítése).

Meglepő tények és érdekességek

• A fekete halál több embert ölt meg, mint bármely háború vagy természeti katasztrófa a történelemben.
• Európa lakosságát 40–60%-kal csökkentette.
• Tömegsírok régészeti leletei bizonyítják, hogy az áldozatokat nem tudták egyenként eltemetni: gyakran hatalmas gödrökbe helyezték őket tucatjával.
• A modern genetikai kutatások kimutatták, hogy a Yersinia pestis baktérium ma is jelen van, bár jóval enyhébb formában. Pestises eseteket ma is regisztrálnak például az USA-ban, Kínában vagy Madagaszkáron.
• Egyes elméletek szerint a munkaerőhiány technológiai újításokat ösztönzött: az emberek gépekkel próbálták helyettesíteni a kézi munkát.

A fekete halál első áldozata október 25-én és november 2-án szombat este 21:00 órakor látható a Viasat History csatornán.

Kína Szecsuan tartományának hegyvidéki tájainak ölelésében található a világ egyik legrejtélyesebb régészeti lelőhelye. Ez a dokumentumfilm egy több ezer évre feledésbe merült civilizációt tár fel, lenyűgöző betekintést nyújtva a kínai történelem gyökereibe. Az évezredeken át a föld mélyén rejtőző kincsek – bronzból, aranyból, jádeból és elefántcsontból – egy mágikus, politikai és vallási világot idéznek meg, amely mintegy 3500 évvel ezelőtt virágzott. Monumentális maszkok, állatszobrok és gazdagon díszített rituális edények mesélnek egy titokzatos és kifinomult nép történetéről.

A felfedezés és egy régészeti áttörés

A Sanxingdui régészeti lelőhely Guanghan városa közelében található, mintegy 40 kilométerre Csengtutól, Szecsuan fővárosától. Az első tárgyak 1929-ben kerültek elő, amikor egy helyi földműves jáde tárgyakra bukkant kútásás közben. Az igazi áttörést azonban az 1980-as évek hozták meg, amikor két mély áldozati gödröt tártak fel, amelyekben több ezer, rendkívül egyedi tárgyat találtak, melyek i. e. 1600–1200 körülre datálhatók.

A Shu Királyság: hatalom a távoli múltból

Sanxingduit széles körben úgy tartják, hogy a Shu Királyság ősi fővárosa volt, amelyet a korai kínai krónikák is említenek. Ez az állam függetlenül fejlődött a Sárga-folyó völgyi civilizációktól – a kínai kultúra hagyományos bölcsőjétől –, és sajátos művészeti és rituális hagyományokat teremtett. Olyan legendás uralkodók, mint Cancong, valamint a kiugró szemekkel ábrázolt monumentális maszkok különleges stílusa igazolják e civilizáció egyediségét és az ősi beszámolók hitelességét.

Rendkívüli kincsek és jelentésük

A régészek eddig több mint 10 000 leletet tártak fel, köztük hatalmas bronzmaszkokat és arannyal borított fejeket, madarakat és sárkányokat ábrázoló szobrokat, jáde edényeket, elefántcsont-faragványokat és selyemmaradványokat. Sok tárgyat áldozati gödrökben helyeztek el, és olykor szándékosan összetörték őket, hogy így ajánlják fel az isteneknek. A feltárások városfal-részleteket és ősi csatornák nyomait is felfedték, amelyek a fejlett városi élet és a kereskedelem bizonyítékai.

Rejtélyek, amelyek még válaszra várnak

A felfedezések gazdagsága ellenére sok kérdés maradt megválaszolatlan. Miért rongáltak meg és temettek el szándékosan értékes tárgyakat? Mi volt a jelentősége ezeknek a bonyolult rituáléknak és a szándékos pusztításnak? Az írott feljegyzések hiánya ebből a korszakból világszerte megmozgatja a kutatók és a közönség fantáziáját. Az elmúlt évek új felfedezései tovább bővítik tudásunkat Sanxingduiról és a Shu királyságról, feltárva a kultúra széles körű kapcsolatait az ősi Kína és Ázsia más területeivel.

Mikor látható a Sanxingdui elveszett városa?

A dokumentumfilm premierje december 6-án, szombaton 22:05 órakor lesz a Viasat History műsorán. Egyedülálló alkalom ez arra, hogy részt vegyünk a 20. és 21. század egyik legnagyobb régészeti felfedezésének történetében, és testközelből lássuk, hogyan tárják fel a régészek e feledésbe merült királyság titkait.

1946. március 5-én Winston Churchill így szólt: „A Balti-tenger partján fekvő Stettintől az Adriai-tenger partján fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre.” Ezek a szavak nemcsak figyelmeztetésként hangzottak el, hanem egy olyan korszak kezdetét is jelezték, amely közel fél évszázadra kettészakította a világot. Ez egy olyan korszak volt, amikor egy maroknyi hatalmas, karizmatikus és gyakran könyörtelen vezető döntései milliók sorsát formálták.

Az új sorozat, A hidegháború titánjai, szeptember 15-én, hétfőn 22:00 órakor mutatkozik be a Viasat History csatornán. A műsor egy olyan utazásra hívja a nézőket, amely csaknem 45 évnyi kelet–nyugati szembenállást ölel fel. Ez nem csupán ideológiák harcának, hanem mindenekelőtt emberek története: Churchill, Sztálin, Truman, Mao Ce-tung, Kim Ir Szen, Hruscsov, JFK, Brezsnyev, Reagan, Thatcher és Gorbacsov.

Berlintől a Balkánig, a Baltikumtól a Fekete-tengerig a hidegháború évtizedeken át alakította a politikai térképeket, a mindennapokat és a hatalmi egyensúlyt. A vezetők Jaltában és Potsdamban tárgyaltak, ahol egész nemzetek sorsáról döntöttek, és olyan határokat húztak meg, amelyek következményei mindmáig érződnek. Miközben egyes országokban hősökként és látnokokként ünnepelték őket, politikájuk gyakran mélyítette a megosztottságot, korlátozta a szabadságot, és távoli konfliktusokat szított saját hazájuktól messze.

A sorozat feltárja e személyiségek hatalomhoz vezető útjait és eltérő vezetési stílusait: Sztálin vaskézpolitikáját és tisztogatásait, Mao forradalmi hévét, Nixon diplomáciai manővereit és Gorbacsov úttörő reformjait. A nézők láthatják, hogyan váltak a helyi konfliktusok – a koreai és vietnámi háborútól Afganisztánon át egészen a Közel-Keletig – a globális rivalizálás terepévé. Megtapasztalhatják azt is, hogy olyan országok lakóinak mindennapjait, mint Magyarország, Görögország, Finnország, Ukrajna vagy a balti államok, milyen döntések határozták meg Washingtonban, Moszkvában, Pekingben vagy Havannában.

A hidegháború titánjai a jelenre is kitekint. Több mint három évtizeddel a hidegháború lezárulta után a kelet–nyugati feszültségek ismét a címlapra kerültek. A történelem megmutatta, hogy a karizma és a hatalom képes inspirálni, de pusztítani is, ha nem párosul felelősséggel és mások szabadságának tiszteletével. Ez a sorozat időszerű emlékeztetőként szolgál arra, hogy vizsgáljuk meg, kiket követünk, és milyen értékeket képviselnek valójában.

A sorozat gazdag archív felvételeket ötvöz – a szemcsés fekete-fehér filmtekercsektől a korszak élénk színű képeiig – szakértői interjúkkal, animációkkal és letisztult történetmeséléssel. Öt évtized történelme elevenedik meg, amely nemcsak drámát és intrikát kínál, hanem olyan tanulságokat is, amelyek ma is érvényesek.

Premier: 2025. szeptember 15.-től minden hétfőn 22:00 órakor a Viasat History-n

Több mint 36 000 éves, zárt világ rejtőzik Franciaország sziklái mélyén: egy hely, ahol az emberiség első ismert művészei alkottak. A Chauvet-barlang, a világ legősibb ismert művészeti galériája, nemcsak páratlan őskori freskókat őriz, hanem egy letűnt világ gondolkodását, érzéseit és spirituális képzeletét is. A France.tv Studios új dokumentumfilmje, Chauvet: Az emberiség első nagy mesterműve, most először visz el bennünket soha nem látott felvételekkel a barlang belsejébe, és feltárja a mögötte álló három évtizedes tudományos kutatás lenyűgöző eredményeit. A páratlan dokumentumfilmet a magyar nézők szeptember 7-én vasárnap 21:00 órakor tekinthetik meg a Viasat History csatornán.

🎨 Művészet, ami 20 000 évig rejtve maradt

A barlang bejáratát egy ősi földomlás zárta le körülbelül 20 000 évvel ezelőtt. Ennek köszönhetően a falfestmények – több mint 1 000 alkotás – teljes épségben megmaradtak, légmentesen elzárva a kíváncsi tekintetek elől. A 1994-es felfedezéskor a tudósokat megrendítette, amit találtak: oroszlánok, mamutok, bölények ábrázolása olyan technikai kifinomultsággal, ami a reneszánsz mesterekhez mérhető.

🧠 Emberi történet, időn túli üzenet

A festmények nem pusztán képek, hanem gondolatokat, történeteket jelenítenek meg. Az alkotók torokégető fáklyafénynél, sárban kúszva jutottak el a barlang mélyére, ahol többfejű oroszlánokat és mozgalmas vadászatokat örökítettek meg. Egyes kutatók szerint ezek az ábrák a mozgás ábrázolásának első példái: a rajzok egyes részletei akár a mozi ősei is lehetnek.

„Talán itt kezdődött a mozgókép: a többfejű állatok, a ritmus, a történet.” — nyilatkozta Marc Azéma, történész és filmes.

„A Chauvet-barlang egy színpad. Egy ősi színház, ahol a falak mesélnek.” — tette hozzá Carole Fritz, prehisztorikus művészetkutató, a Chauvet-kutatócsoport vezetője.

🌍 Világörökség – és digitális kincs

A Chauvet-barlang 2014 óta az UNESCO világörökség része, ugyanakkor túlságosan törékeny ahhoz, hogy látogatható legyen. Ezért jött létre a Chauvet 2, egy azonos méretű, 3D-technikával készült másolat, ahol a látogatók átélhetik az őskor művészetét anélkül, hogy az eredetit veszélyeztetnék. A dokumentumfilm legismertebb megszólalója Gilles Tosello, művész és barlangrajz-specialista (pariétalista) és a Chauvet 2 megalkotója, aki lenyűgöző részletességgel tárja fel, hogyan dolgozhattak az őskori művészek.

A Chauvet: Az emberiség első nagy mesterműve időutazás az emberi kreativitás hajnalához. Premier szeptember 7-én vasárnap 21 órakor a Viasat History csatornán.

Nehéz elképzelni, hogy bármi újdonságot lehet még mondani a Titanic tragédiájáról, de most maguk a felderítők szólaltak meg – köztük az a kutató is, aki eddig még nem állt nyilvánosság elé. Pillaud elárulta, hogy első nekifutásra miért siklottak el a roncs mellett, és hogy mire gondoltak abban a pillanatban, amikor megtalálták. A sikeres expedíció 40. évfordulóján a Viasat History tűzi műsorra a Titanic: A hajóroncs titkai c. dokumentumfilmet, ami egy teljesen új nézőpontból láttatja a történteket.

A Titanic maradványait 1985-ben találták meg, több mint 3 800 méteres mélységben. Az expedíció egy titkos amerikai haditengerészeti műveletet fedett, amelynek a valódi célja két elsüllyedt atommeghajtású tengeralattjáró felkutatása volt – erről már maguk a kulcsszereplők, mérnökök, kutatók, haditengerészeti tisztek mesélnek. Bernard Pillaud, a tapasztalt óceánkutató először beszélt a mérföldkőnek számító expedícióról (technikailag tekintve ettől a ponttól beszélhetünk modern mélytengeri régészetről), és a pillanatról, amikor rátaláltak a Titanic hatalmas kazánjára a mélységben. Mint mondja, ez a kutatás azért izgatta különösen, mert a Titanic története „hatalmas katasztrófát jelentett a kereskedelmi hajózásra nézve, és óriási csapást a kor mérnöki tudományára”.

– Oldalra letapogató szonárunk 400 métert tudott pásztázni mindkét irányba. A keresés előtt természetesen tanulmányoztuk a történelmi eseményeket, hogy meghatározzuk a legígéretesebb zónát, hiszen nyilvánvalóan nem térképezhettük fel az Atlanti-óceán egész északi fenekét – mondja Pillaud.

A kutatást Robert Ballard vezette, így – a Bismarck csatahajó, a Lusitania és Kennedy torpedóhajója, a PT-109 maradványai mellett – az ő nevéhez kötődik immáron a Titanic megtalálása is. Az expedíció egy 10×10 mérföldes valószínűségi területet jelölt ki a keresésre, ahol a SAR-szonárt útjára engedték.

– Ebben az időszakban különösen rossz volt az időjárás, az áramlat kissé eltérített bennünket a tervezett útvonaltól, így kimaradt a zóna legfelső, apró sarka. Ahelyett, hogy visszatértünk volna, inkább folytattuk a még hátralevő nagyobb terület pásztázását. Ez hiba volt, mert a roncsot később abban a kis sarokban találták meg – látta be Pillaud, aki átadta a koordinátákat amerikai tudóstársainak, és szerencséjére szolgálatban volt akkor is, amikor végül ráleltek arra a bizonyos kazánra. – Semmi köze a lakásodban lévő kazánhoz, ez egy legalább tíz méteres magas monstrum. Mindenki ujjongott: „Bravó, megvan!”. 

Mint kiderül, a kezdeti eufória után azonban csend lett úrrá mindenkin, hiszen a csapat tagjai realizálták, hogy egy tömegsírra bukkantak.A kétrészes dokumentumfilmet 2025. szeptember 6-án és 13-án szombaton 21 órakor vetíti a Viasat History történelmi csatorna.

Egyiptomban, Luxor nyugati partján, ahol sokszor a világ legizgalmasabb régészeti felfedezései zajlanak, nemrégiben eddig teljesen ismeretlen, a 25. dinasztiából (i.e. 8. század) származó sírkamrák kerültek elő a homok alól. Ezzel együtt pedig olyan tárgyak, amelyek az egyiptomi papnők szerepköréről árulkodnak. Az ásatáson egy forgatóstáb is dolgozott, akik valós időben követték nyomon a történelmi pillanatokat, amelyeket a Viasat History nézői augusztus 20-án szerdán és 23-án szombaton 21 órától maguk is láthatnak.

A munkálatok

A projekt vezetője, Dr. Zahi Hawass, Egyiptom legismertebb régésze volt, akinek nevéhez többek között a gízai piramisok munkásainak sírjai kötődnek. Az ásatáson részt vett  még Dr. Mariam Ayad egyiptológus, aki a női szerepekre specializálódott, valamint Dr. Julia Budka, a müncheni egyetem kutatója, a núbiai és egyiptomi temetkezési kultúrák szakértője. A helyszínen az At Lands Productions csapata forgatott, így a kamerák valós időben rögzítették a történelmi pillanatokat!

Zahi Hawass professzor egyébként akkor figyelt fel az addig érintetlen sivatagi temetkezési helyre, amikor a Lost Golden City romjait tárta fel. Két évvel később, 2022-ben tért vissza erre a területre, és az új ásatási expedíció kíséretében az egyiptomi papnők vallási-politikai szerepköréről kívánt többet megtudni.

Kik voltak a papnők?

Az egyiptomi nők már az ókorban is jelentős szerepet töltöttek be – különösen a 25. dinasztia idején, amikor a kusita (núbiai) királyok uralták Egyiptomot. Az Ámon isteni felesége (God’s Wife of Amun) főpapnői címre a királyok női rokonai (lányaik, húgaik) voltak jogosultak. Ez a pozíció nemcsak spirituális hatalommal, de hatalmas vagyonnal is járt: a karnaki templomok teljes gazdasági apparátusa az ő kezükben összpontosult. A társadalmi befolyás, a vallási tekintély és az anyai öröklésre épülő núbiai hagyomány tulajdonképpen a női hatalom legkorábbi formáját testesíti meg.

Mit találtak a sírokban?

A feltárás során számos sír került elő, köztük a 6-os, a 9-es és a 12-es számú kamra. A 6-osról a csapat sokáig úgy hitte, hogy üres, de végül fantasztikus ritkaságokat találtak benne!

A leletek között voltak:
– kanópuszedények, amelyek a bebalzsamozott szerveket őrizték
– arany gyűrűk, karneol berakással
– amulettek és sírmellékletek (a halál utáni élethez)
– és ritka szobrocskák, amelyek hátukon gyermeket, ölükben gazellát tartó nőket ábrázolnak.

🎬 Az ásatásról forgatott dokumentumfilmet, Az egyiptomi papnők sírjait augusztus 20-án szerdán és 23-án szombaton 21:00 órakor sugározza a Viasat History történelmi csatorna, aminek különlegessége, hogy nem utólag rekonstruált eseményeket látunk, hanem valós időben rögzített felfedezéseket. A film operatőrei ott voltak minden kulcspillanatnál: amikor az első amulett kibukkant a homokból, amikor a régészek ujjongva találtak rá a kanópuszedényekre, vagy amikor egy sír mennyezete sajnálatos módon beomlott.

Júliusban volt az emberiség történetét örökre megváltoztató Trinity-teszt, a világ első nukleáris robbanásának 80. évfordulója. A példátlan tudományos és politikai verseny csúcspontja, ahol a tét nemcsak a II. világháború befejezése volt, hanem az egész bolygó jövőjének meghatározása. Egy új dokumentumfilm, A Manhattan terv színesben, amely augusztus 18-án, 21:00 órakor debütál a Viasat History csatornán, a nézőt e rivalizálás középpontjába kalauzolja el. Bemutatja a tudományos áttöréseket, és mindenekelőtt a Manhattan-tervben részt vevő emberek mindennapjait és drámáit – azokét, akik megalkották a civilizáció elpusztítására is képes fegyvert.

Az emberek az atombomba mögött: mindennapok, érzelmek, dilemmák

A dokumentumfilmben az alkotók a Manhattan-terv emberi oldalára összpontosítottak. A restaurált, színezett archív felvételeknek és gazdag hangfelvételeknek köszönhetően a nézők maguktól a résztvevőktől és családtagjaiktól hallhatják a korabeli történeteket. A tudósok és munkások mindennapjait – esküvők, pihenés pillanatai és élet az elszigetelt, szigorúan őrzött városokban – éles kontrasztba állítják a munkájuk valódi célját övező titkolózással és bizonytalansággal.

A dokumentumfilm bemutatja, ahogy amerikaiak, britek és európai menekültek – gyakran korábbi riválisok – dolgoztak együtt, a közös cél által egyesítve. Külön figyelmet kap Robert Oppenheimer, a karizmatikus vezető, akit mély erkölcsi kétségek gyötörtek a fegyver miatt, amelynek megalkotásában kulcsszerepet játszott. Gondolatait más tudósok történeteivel együtt idézik, akik szintén érezték a felelősség súlyát.

A Manhattan-terv mérete és kulisszatitkai

A Manhattan-terv korának legnagyobb tudományos és technikai vállalkozása volt. Fénykorában több mint 600 000 embert foglalkoztatott, több mint 30 helyszínen az USA-ban, Kanadában és az Egyesült Királyságban. A projektre több mint 2 milliárd dollárt költöttek, amelynek nagy része üzemek építésére és hasadóanyagok előállítására ment. A dolgozókat szigorú biztonsági ellenőrzéseknek és titoktartási esküknek vetették alá, ezért sokan csak Hirosima bombázásakor tudták meg munkájuk valódi vetületét. Több száz órányi interjú maradt fenn tudósokkal, családtagjaikkal és munkásokkal: ezek a hangok adják a film hitelességét és mélységét.

Trinity és egy új korszak kezdete

1945. július 16-án robbantották fel az első plutóniumbombát az Új-Mexikó-i sivatagban. Több mint 400 ember, köztük a 20. század legnagyobb elméi közül sokan, volt tanúja a robbanásnak. A detonáció után pillanatokkal hangzottak el Oppenheimer legendás szavai: „Tudtuk, hogy a világ soha többé nem lesz ugyanaz. Emlékeztem a hindu szentírás, a Bhagavad-gítá egyik sorára: Most én lettem a Halál, a világok pusztítója.” A háború után Oppenheimer az atomenergia nemzetközi ellenőrzését sürgette, és figyelmeztetett a fegyverkezési verseny veszélyeire.

80 évvel később: tanulságok és kérdések a jövő számára

Nyolc évtizeddel a Trinity után a nukleáris fegyverek létrehozásának jelentősége és következményei aktuálisabbak, mint valaha. Bár a nukleáris arzenál évtizedeken át elrettentő erőként szolgált, pusztító hatásuk tudata ma is félelmet kelt. A jelenlegi konfliktusok, például az ukrajnai háború és a Közel-Kelet folyamatos feszültségei emlékeztetnek arra, hogy a bevetés kockázata nem múlt el; sőt, az új technológiák és a globális feszültségek még kiszámíthatatlanabbá teszik a helyzetet. A szakértők arra is figyelmeztetnek: még egy korlátozott nukleáris konfliktus is globális éghajlati katasztrófát idézhet elő, amely emberek millióinak halálát okozná.

Premier: augusztus 18. hétfő, 21:00 a Viasat History csatornán

1945. augusztus 6-án reggel 8:15-kor a világtörténelem új szakaszába ért, amelyben az emberiség eltüntetheti a civilizációt a Föld színéről. Az amerikai Enola Gay bombázó atombombát dobott Hirosimára, aminek következtében a város 90%-a megsemmisült és 90 ezren vesztették életüket a nukleáris tűzben. A Viasat History csatornán augusztus 4-én hétfőn 21:00 órakor debütáló Hirosima: A színfalak mögött című dokumentumfilm amerikai, japán, szovjet, kínai és ausztrál, eddig nem publikált archív felvételek segítségével olyan tényeket tár fel, amelyek mind a mai napig vitákat gerjesztenek.

Öt tény, amit érdemes tudnod a film megnézése előtt:

1. Ez nem csak egy bomba volt – hanem verseny.
Mielőtt a Little Boy megszületett volna, a tudományos világ őrült atomfegyverkezési versenybe kezdett. A németek elsőként hasították az urán atommagját 1938-ban, de antiszemitizmusuk miatt a legnagyobb elméket – például Einsteint, Szilárdot és Tellert – elűzték az országból. A brit hírszerzés segítségével az amerikaiak átvették a náci projektet, és elindították a Manhattan-tervet: a hatalmas, titkos vállalkozást, amely dollármilliárdokat és emberek ezreit mozgósította.

2. A Manhattan-terv a tudomány diadala volt, vagy egy rémálom kezdete?
Amikor Oppenheimer szemtanúja volt az első bombatesztnek, ezt mondta: „Most halálosztó lettem, a világok pusztítója.”
A projekten dolgozók tudták, hogy nemcsak egy egyszerű fegyvert hoznak létre. Valami olyasmit építettek, ami örökre megváltoztatja az erőviszonyokat – és a lelkiismeretet is.

3. Miért épp Hirosima?
Hirosima egy közepes méretű város volt, ipari és katonai központként funkcionált. Nem véletlenül választották: figyelmeztetésnek szánták. Kiotót törölték a célpontok listájáról, ugyanis túl szépnek és szentnek tartották.

4. A bombázás nem a véget jelentette – hanem a rettegés egyensúlyának kezdetét.
1945 után a világ nem lett biztonságosabb, csak óvatosabb. 1949-ben a Szovjetunió is elkészítette a saját atombombáját. Kitört a hidegháború, és a rettegés egyensúlya paradox módon 70 évig távol tartotta a globális nukleáris konfliktust – bár ennek az állandó félelem volt az ára.

5. Megtörténhet újra egy ilyen tragédia?
Einstein szerint ha a technológiai fejlődés gátlástalan emberek kezébe kerül, az olyan, mintha egy fejszét adnánk egy bűnöző kezébe. Ahogy a film is figyelmeztet: Észak-Korea rakétákkal fenyeget, Irán nukleáris képességeket fejleszt, Oroszország pedig Európát fenyegeti. Ezért újra és újra felmerül a kérdés: biztonságban vagyunk?

Bár Hirosima után aláírták az Atom-sorompó egyezményt, ami a nukleáris fegyverek elterjedését korlátozza, létrehoztak nukleáris fegyverektől mentes övezeteket és az ENSZ égisze alatt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség folyamatos ellenőrzéseket végez, az atombomba továbbra is létezik. A világ a Hirosima óta gyökeresen megváltozott, de a teljes megsemmisülés fenyegetése ma valóságosabb, mint valaha. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát? Erre keres választ a Hirosima: A színfalak mögött augusztus 4-én hétfőn 21:00 órakor, csak a Viasat History csatornán.

1934 májusában, a németországi Bad Dürrenberg városkában a véletlen hozta felszínre Európa egyik legkülönlegesebb régészeti leletét: egy több mint 9 000 éves női sírt, amely egy kisgyermeket is rejtett. A náci kutatók férfi harcosként azonosították az elhunytat, és „árja ős” mítoszának alátámasztására használták fel a leletet. A modern tudomány azonban megdöbbentő igazságokat tárt fel: a sír nem egy harcosé, hanem egy különleges, sötét bőrű nőé volt, aki spirituális vezetőként élte életét. Erről mutat be egy dokumentumfilmet a Viasat History csatorna A sámánnő rejtélye címmel július 6-án vasárnap 22:00 órakor.

5 érdekesség a bad dürrenbergi sámánasszonyról:

1. Nem harcos, hanem gyógyító volt – ritka testi rendellenességgel.
   DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy a nő sötét bőrű, fekete hajú, világos szemű volt. A gerincén egy különleges rendellenességet találtak, amely transzszerű állapotok elérését is lehetővé tehette, fokozva természetfeletti kisugárzását.
2. Mesés gazdagságú sírban, egy vakolt kosárban nyugodott.
   A sír több mint 50 állati fogat, mikrolitot, teknőspáncélt és agancsokat tartalmazott. A legmeglepőbb azonban a vakolattal lezárt fonott kosár, amely fejlett temetkezési technikára utal – jóval korábban, mint azt eddig gondoltuk.
3. Fogait brutális rituálék nyomai borítják.
   Felső metszőfogait egészen a fogbélkamráig lecsiszolták. Vajon fájdalmas beavatás volt? Spirituális próbatétel? A nyomokból ítélve az asszony túlélte, és jól ismerte a fájdalomcsillapítást és gyógyítást.
4. A gyermek nem a sajátja volt.
   A sírban vele nyugvó gyermek csak távoli rokon volt – talán egy unokaöccs fia. Ez megkérdőjelezi a közös halálozás elméletét, és felveti a rituális áldozat vagy a szoros spirituális kapcsolat lehetőségét.
5. Évszázadokkal a halála után is tisztelték.
   Több száz évvel később, a sír közelében elhelyezett agancsmaszk-töredékek bizonyítják, hogy emléke generációkon át fennmaradt. Egyes kutatók szerint már életében is legenda volt – a tudomány pedig ma halhatatlanná tette.

A sámánnő rejtélye című dokumentumfilm nemcsak bemutatja ezt az elképesztő történetet, hanem életre is kelti: modern CGI, mozgásrögzítés és arcrekonstrukció segítségével láthatjuk, hogyan élhetett ez az asszony az őskorban. A film nem csupán a múltat mutatja be, hanem annak máig érvényes tanulságait is: hogyan torzíthatják el a történelmet ideológiák, és milyen fontos szerepet játszhattak a nők a történelem hajnalán.

Június 16-án egy új, 4-részes dokumentumfilm-sorozat érkezik a Viasat History csatornára, amely a második világháború utolsó napjait és az azt követő évtizedekre gyakorolt hatását dolgozza fel. A „II. világháború: Végjáték” című sorozat bemutatja az amerikaiak által Normandiában megnyitott második frontot, Hitler kétségbeesett és pusztító utolsó lépéseit, valamint a brit–amerikai–szovjet nagyhatalmi szövetség felbomlását, amely végül a hidegháborúhoz vezetett. Ebben a cikkben röviden bemutatjuk a második világháborút követően kibontakozó hidegháború kezdetét.

Mi az a hidegháború?

A hidegháború elnevezés az 1946 és 1991 közötti időszakot jelöli, amikor a kor két nukleáris nagyhatalma, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között tényleges háború nem zajlott, de a nukleáris fegyverek bevetésének állandó veszélye fennállt. A kifejezés jól leírja a valóságot: elhidegülés, elszigetelődés, egymás folyamatos megfigyelése és minden területen zajló versengés jellemezte ezt a 44 éven át tartó korszakot, egészen a Szovjetunió felbomlásáig. Ez idő alatt a két nagyhatalom többször is kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusba keveredett.

A hidegháború korai szakaszai

Winston Churchill beszéde

Winston Churchill volt brit miniszterelnök 1946. március 5-én tartott beszéde a Missouri állambeli Fultonban volt az első jele az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti növekvő ellenségességnek. A két nemzet szövetséges volt a második világháborúban, közösen harcoltak a németek ellen. Beszédében Churchill figyelmeztetett, hogy a Szovjetunió a Balti-tengertől az Adriáig terjedően próbálja kiterjeszteni hatalmát és ideológiáját.

A Truman-doktrína

A hidegháború következő mérföldköve a Truman-doktrína volt. 1947-ben Harry Truman amerikai elnök a Kongresszus előtt számolt be először a görög polgárháborúról, majd kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok nem avatkozik be, hamarosan kommunista rendszer alakulhat ki az apró dél-európai országban. Truman nyilvánvalóvá tette az amerikaiak számára, hogy az Egyesült Államok alapvető érdeke a szabad népek, például Görögország támogatása a kommunista, elnyomó rendszerek kialakulásának megakadályozása érdekében.

A KGST

Az Egyesült Államok ezután segítséget nyújtott a pénzügyileg kimerült Európának, hogy megelőzze a baloldali szélsőségek megerősödését. A terv végül Nyugat-Európát segítette, miközben Kelet-Európát elszigetelte. Bár a szovjet befolyás alá került kelet-európai országokat nem zárták ki a csatlakozás lehetőségéből, olyan követelményeknek kellett volna megfelelniük, amelyek beleszólást adtak volna a belügyeikbe. A Szovjetunió ezt elutasította, így a segély kizárólag a nyugati kapitalista országokra korlátozódott. A segély elosztására gazdasági együttműködési szervezet jött létre, válaszul pedig a Szovjetunió létrehozta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát, azaz a KGST-t, amely kizárólag a kelet-európai, szovjet érdekeltségű országokat segítette gazdaságilag.

A hidegháború első konfliktusai

A koreai válság

Az amerikai és a szovjet érdekek hamarosan összeütköztek. A hidegháború egyik első fegyveres konfliktusa a koreai válság volt. A II. világháború végén a Japán ellen harcoló szovjet és amerikai csapatok Koreában a 38. szélességi körnél találkoztak. Ennek következtében északon szovjetbarát kommunista, délen pedig amerikai támogatású kapitalista rendszer jött létre.

Kína és a fegyverszünet

1950-ben azonban Észak-Korea váratlanul megtámadta Dél-Koreát. Az Egyesült Államok azonnal segítséget nyújtott a délieknek, és visszanyomta az északiakat egészen a kínai határig. Ekkor azonban Kína is belépett a háborúba, és szovjet támogatással ellentámadást indított. A harcok végül közel az eredeti határvonalon álltak meg. Az 1953. július 27-én aláírt fegyverszünet végleg rögzítette a két koreai állam megosztottságát.

Megosztott Németország

A hidegháború korai éveinek legsúlyosabb konfliktusa a berlini válság volt. Németországot a győztes hatalmak megszállási övezetekre osztották: a nyugati területeket Nagy-Britannia, az USA és Franciaország, a keleti régiókat a Szovjetunió ellenőrizte. Később Németországot hivatalosan is két részre osztották: nyugatira és keletire.

Megosztott Berlin

Berlin városát, amely a szovjet zónán belül helyezkedett el, szintén két részre osztották. 1948 tavaszán a nyugati megszállási övezetben a nagyhatalmak új, stabil valutát vezettek be, hogy gazdasági fellendülést idézzenek elő. A Szovjetunió ezt beavatkozásként értékelte, és válaszul lezárta a Berlinbe vezető utakat. A Nyugat válasza gyors volt: 1948 júniusában légihidat hoztak létre Nyugat-Berlin ellátására. Egy évvel később, az USA és a nyugati hatalmak egyesítették a nyugati övezeteket, létrehozva a Német Szövetségi Köztársaságot (NSZK). Ugyanebben az évben, októberben megalakult a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) is.

A NATO és a Varsói Szerződés megalakulása

Németország kettéválásával párhuzamosan 1949 áprilisában megalakult a hidegháborús katonai tömb, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO). Amikor az NSZK-t 1952-ben felvették a NATO-ba, a Nyugat és a Szovjetunió közötti kapcsolatok jelentősen romlottak. Erre válaszul Hruscsov 1955. május 14-én létrehozta saját katonai szervezetét, a Varsói Szerződést, amelybe a háború után szovjet megszállás alá került kelet-európai országok tartoztak.

És ez még csak a kezdet volt

Így 1945 és 1955 között kialakult a két nagy katonai és gazdasági tömb, amelyek évtizedekre meghatározták a hidegháború menetét. A helyzet később további válságokhoz vezetett: Berlin falakkal való kettéválasztása, az 1962-es kubai rakétaválság, amely majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút, valamint a fegyverkezési verseny, ahol számos vezető ujja lebegett a vörös gomb fölött.

A II. világháborút követő éveket részletesen is megismerheted a II. világháború: Végjátékcímű sorozatból, minden hétfőn 21:00 órától a Viasat History csatornán.

2014-ben a világ döbbenten figyelte, ahogy Moszul – Irak második legnagyobb városa – az önmagát Iszlám Államnak nevező csoport kezére kerül. A pusztítás nemcsak a modern épületeket és közösségeket érintette, hanem az ősi civilizációk felbecsülhetetlen értékű emlékeit is: szobrokat, templomokat, domborműveket és archívumokat. A dzsihadisták szándékosan romboltak le mindent, ami az embereket a múltjukhoz kötötte. És mégis – paradox módon – ezekből a romokból kezdett el újjászületni a remény.

A függőkert elveszett világa című új dokumentumfilm, amely június 15-én, vasárnap 21:00-kor kerül adásba a Viasat History csatornán, egy rendkívüli történetet mesél el: egy város történetét, amelynek el kellett volna tűnnie a föld színéről, de most, a tudománynak, az elszántságnak és a régészeti felfedezéseknek köszönhetően erősebben tér vissza, mint valaha.

Ninive – az ősi szuperhatalom metropolisza

Ninive ősi városa, amely ma Moszul néven ismert, valaha a világ első szuperhatalmának, az Asszír Birodalomnak volt a fővárosa. Az iraki Tigris folyó keleti partján fekvő város a kor legnagyobb városaként több mint 750 hektáron terült el, falai több mint 12 kilométeren át húzódtak. Ninivét a Kr.e. 8. században Szenakhérib király mintegy 70 év alatt építette át egy tartományi városból egy addig példátlan léptékű közigazgatási, politikai és vallási központtá.

Pompás templomai, palotái, öntözőrendszerei, mozaikjai, szárnyas bika szobrai és aprólékosan kidolgozott harcos domborművei mind az ősi asszírok rendkívüli szervezeti és művészi teljesítményeit bizonyítják. Ám a kövek, mítoszok és romok alatt egy még mindig megoldatlan rejtély rejtőzik…

A függőkertek – egy világcsoda rossz helyen?

Évszázadokon át úgy hitték, hogy a legendás függőkertek Babilonban voltak. Az oxfordi egyetem asszirológusa, Stephanie Dalley azonban forradalmi elméletet állított fel: szerinte a valódi helyszín nem Babilon, hanem Ninive volt.

Dalley kutatása ékírásos szövegek és Szenakhérib korából származó domborművek vizsgálatára épül. Rámutat egy monumentális öntözőrendszerre, valószínűleg a világ legrégebbi ismert vízvezetékrendszerére, amely akár 80 kilométerről szállította a vizet Ninivébe. Több mint 2,5 millió, egyenként 250-500 kilogramos kőtömbből építették, és túlszárnyalt minden addigi mérnöki teljesítményt. Dalley szerint ezzel a technológiával épült meg a király lélegzetelállító, többszintes kertje Ninive sziklás dombjain, egy zöld oázis árnyékkal, vízzel és élettel a mezopotámiai sivatag közepén. Dalley meggyőződése szerint a vízvezetékrendszer fejlettsége, a király saját leírásaiban szereplő ‘utolérhetetlen palota’ és a mellette lévő mesterséges hegy formájú kert, valamint az eddig Babilonban soha meg nem talált kert nyomai mind azt bizonyítják, hogy a függőkertek valójában Ninivében voltak.

Régészet a háborús romok között

A film egy nemzetközi régészcsoport munkáját követi, akik egy szélsőségesek által a Nebi Yunus domb alá 2014 után ásott alagutat vizsgálnak (ekkor szállta meg Moszult az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet). A dombot, amelyet Jónás próféta sírjaként tiszteltek, a fundamentalisták felrobbantották, mivel ideológiájuk tiltja az emberi sírok előtti imádkozást. A pusztítás következtében a helyszín hozzáférhetővé vált a kutatók számára, és ekkor egy érintetlen asszír palota maradványai kerültek elő a felszín alól – egy olyan komplexum, amelyet évszázadokon át megőrzött a fölé épített mecset. Stefan Maul professzor csapata itt 650 méternyi alagúthálózatot tárt fel, melyet kézi eszközökkel, csákánnyal vájtak ki kényszermunkások. A feltárt leletek – köztük Asszurbanipál király monumentális képmása, nőalakokat ábrázoló domborművek, valamint épségben fennmaradt ékírásos táblák – lenyűgöző módon idézik meg a civilizáció egykori nagyságát. A helyszín így nemcsak Ninive történetének megértésében játszik kulcsszerepet, hanem az Iszlám Állam által elkövetett kulturális rombolás súlyosságára is rávilágít. Eközben a kurd régész, Bekas Hasan az ősi asszír mérnökök lenyűgöző technológiáit tárja fel: vízcsatornák, gátak, hidak és vízvezetékek, amelyek mind évszázadokkal Róma előtt épültek.

Egy örökség, amely reményt ad

Moszul lakói számára az örökség visszaszerzése több puszta szimbólumnál – ez a gyógyulás egyik kulcslépése, amely segít visszaállítani a város identitását és méltóságát. Az egykor ISIS által kifosztott Moszuli Múzeum, amely 2014-ben szinte teljesen megsemmisült, ma már újra látogatható, a teljes nyitás pedig 2026-ban várható. A helyreállítási munkálatokat Zaid Saadallah restaurátor vezetésével végezték, aki nemzetközi szakértők bevonásával dolgozik azon, hogy az elpusztított vagy szétszórt műkincsek visszanyerjék eredeti formájukat. A múzeum termeiben újra láthatók a rekonstruált szobrok, ékírásos táblák és asszír domborművek – ezek a tárgyak nemcsak történelmi jelentőséggel bírnak, hanem új jelentést és reményt adnak a közösségnek is. A Moszuli Múzeum ma már nem csupán kiállítótér, hanem a kulturális ellenállás és újjászületés szimbóluma is.

Egy film a jövőről

„A függőkert elveszett világa” nemcsak a múltba visz, ez egy film a jövőről. Megmutatja, hogyan adhatnak reményt, identitást és újjáépítési erőt a több ezer éves felfedezések a modern ember számára. Ez azoknak az embereknek a története, akik a háború és pusztítás ellenére is hisznek a tudás, a kultúra és az emlékezet erejében.

Tényleg ismerjük a világ valódi történelmét?

A dokumentumfilm égető kérdéseket vet fel: Hogyan vált Ninive kevesebb mint 70 év alatt a világ központjává? Mi vezetett az Asszír Birodalom gyors felemelkedéséhez? És közelebb jutottunk-e a függőkertek rejtélyének megoldásához?

Ez a film tudományt és érzelmeket, tényeket és reményt, múltat és jelent kapcsol össze. Ne hagyd ki a „ A függőkert elveszett világa” című dokumentumfilmet a Viasat History csatornán – mert a történelem, amelyet eddig ismertünk, talán éppen most változik meg a szemünk előtt. Nézd június 15-én vasárnap 21:00 órakor a Viasat History csatornán.

Az ember által emelt birodalmak sorsa gyakran a természet és a történelem kegyén múlik. A Viasat History legújabb dokumentumfilm-sorozata, az „Ókori apokalipszis” 3. évada drámai módon mutatja be három hatalmas civilizáció pusztulását és közben azt is, mennyire törékeny a világ, amelyben élünk. Premier: június 5-én, csütörtökön 21:00-kor, új epizódok hetente ugyanebben az időpontban, a Viasat History csatornán.

Róma: Az óriás, amely saját súlya alatt roppant össze

Kr. u. 476-ban a Római Birodalom elbukott – de tényleg csak a barbár hódítók tehettek róla? Az évad nyitóepizódja megkérdőjelezi a megszokott magyarázatokat. Halálos járványok, klímaváltozás és belső hatalmi harcok végül belülről morzsolták szét a világ akkori középpontját.

Karthágó: A birodalom, amit eltöröltek a Föld színéről

Egykor a Földközi-tenger gyöngye, ma már csak füst és por emlékeztet rá. A második rész visszarepít a pun háborúk idejére, ahol Hannibál zsenialitása sem menthette meg Karthágót a totális pusztulástól. Itt minden valóban lángba borult: a városokat felégették, a földeket beszántották, a lakosokat lemészárolták.

Egyiptom: A nap, amikor nem nőtt ki több piramis a földből

A harmadik epizód az Óbirodalom végóráit tárja elénk. Amikor a Nílus többé nem áradt kiszámíthatóan, a földek kiszáradtak, az emberek éhezni kezdtek, ennek következtében a fáraók hatalma megingott. Egy szervezett civilizáció omlott össze, csendben, de visszafordíthatatlanul.

Történelem, tudomány, látvány

Az „Ókori apokalipszis” nem csak mesél, hanem bizonyítékokkal is szolgál. Régészek, történészek, klimatológusok és orvosok segítségével bontja ki a múlt titkait. Lélegzetelállító felvételek, számítógépes rekonstrukciók és izgalmas helyszíni kutatások teszik kihagyhatatlanná. Nézd június 5-től minden csütörtökön 21:00-kor a Viasat History-n.

A díjnyertes történész, műsorvezető és világutazó, Bettany Hughes professzor májusban visszatér a Viasat History csatornára nagy sikerű sorozata, a Kincsek Bettany Hughes-zal vadonatúj epizódjaival. A negyedik évad új részei május 9-től, minden péntek este 21 órától kerülnek adásba, a nézőket elkalauzolva Észtország balti partjaitól egészen Omán sivatagáig és Azerbajdzsán hegyeiig. A történelem és az utazás szerelmesei felejthetetlen utazáson vehetnek részt, amely kontinenseket és kultúrákat köt össze – a sorozat lenyűgöző képi világával, izgalmas történetmesélésével és a modern régészet eszközeivel mutatja be világunk formálódásának lenyűgöző történeteit Bettany Hughes magával ragadó előadásában.

Rejtett Észtország – A Balti-tenger titkainak nyomában

Milyen titkokat rejt a Balti-tenger jeges mélysége? Mit fedhetnek fel ősi rituálék és a modern tudomány egy nemzet múltjáról? Ebben a lebilincselő epizódban Bettany Észtországba látogat – egy rejtett mélységekkel és szellemi szépséggel teli földre. Titokzatos hajóroncsok és szent dalok között merül alá az elfeledett tudás és az élő hagyományok történetébe. Ahogy bejárja ezt a kevésbé ismert európai gyöngyszemet, kivételes – ősi és modern – felfedezésekre bukkan. Miért vizsgálnak a tudósok egy több ezer éves rágógumit? Milyen különös tárgyat találtak egy középkori nő maradványai mellett? És hogyan tartja életben egy közösség ősi gyökereit zenével, ételekkel és téli ünnepekkel? A történelem, mítosz és személyes találkozások ötvözésével Bettany új megvilágításba helyezi Észtországot, nézd május 23-án a Viasat History-n.

Omán: A tenger formálta világ – Tengerészek és sivatagi urak nyomában

Mi történik, amikor ősi legendák és sivatagi hagyományok találkoznak a tenger mélyének titkaival? Bettany visszatér Ománba, ahol a rejtélyes „Sivatagi Úr” nyomait követi végig a végtelen dűnéken, színes piacokon és a beduin nép örökségén át. A Masirah-szigeten feltárja a legelső tengerészek történetét – mit hagytak maguk után? És milyen rejtett titkokat rejt egy távoli oázis zöldellő tája? Csatlakozz május 16-án Bettanyhoz egy időtlen utazásra Omán misztikus világába, ahol minden sarkon egy új történet vár.

Azerbajdzsán: A Selyemút kincsei – Az idő fonalai

Milyen titkokat rejt a szőnyegszövés ősi művészete? Hogyan élte túl ez a kézművesség az idő próbáját Azerbajdzsán távoli Kaukázusi hegyei között? Bettany ismét Azerbajdzsánba látogat, hogy feltárja ezeket a kérdéseket – és még sok mást. Milyen új tudományos felfedezések mutatják a szövés legkorábbi nyomait a Selyemút mentén? És miért tisztelik ma is a költő Imadaddin Nasimit egy monumentális szoborral? Május 9-én fedezd fel Bettany társaságában Azerbajdzsán gazdag történelmét, ahol a művészet, költészet és az ősi kereskedelmi útvonalak szorosan összefonódnak.

A lenyűgöző történetmeséléséért és filmes szépségéért dicsért Kincsek Bettany Hughes-zal továbbra is inspirációt nyújt történelemrajongóknak, utazóknak és kultúrakutatóknak egyaránt. Május 9-től minden péntek este 21 órától a Viasat History csatornán új részekkel jelentkezik – egy kaland az elrejtett zugok, ősi civilizációk és élő hagyományok világában, amit nem érdemes kihagyni.

Több mint 3000 éven át Egyiptomot körülbelül 170-190 fáraó irányította. Sokan közülük feledésbe merültek, de néhányuk neve örökre beíródott a történelembe. A “Fáraók: a piramisoknál is nagyobbak” című új hatrészes sorozat hat ikonikus uralkodó életét mutatja be: Dzsószert, Kheopszot, II. és III. Ramszeszt, Nagy Sándort és Kleopátrát. Alábbiakban érdekes tényeket osztunk meg ezekről a legendás uralkodókról.

1. Dzsószer volt az első fáraó, aki piramist építtetett

Dzsószer neve örökre fennmaradt, mert ő volt az első, aki piramist emeltetett magának. A szakkarai lépcsős piramist hat lépcsőben építették, 15 hektáros területen. Az építés 19 éven át tartott, és valószínű, hogy Dzsószer láthatta annak befejezését. Jobbkeze, Imhotep, nemcsak pap, hanem építész is volt, aki az első kőból épített monumentális struktúrát tervezte meg.

2. Nagy Sándor tanítója Arisztotelész volt

Nagy Sándor világtörténelem egyik legnagyobb hadvezére volt. Apja, II. Philipposz megalapozta katonai hatalmát, Sándor pedig tovább terjeszkedett, meghódítva Perzsiát és Egyiptomot is. Nemcsak hadvezetésben kellett jeleskednie, hanem filozófiában és tudományokban is. Tanítója Arisztotelész volt, akinek hatására Sándor mindig nyitott maradt a tudás iránt.

3. II. Ramszesznek több mint 100 gyermeke volt

II. Ramszesz nemcsak katonai zseni, hanem politikai mester is volt. A világ első békeszerződését is neki köszönhetjük. Hét fő felesége és közel 200 ágyasa volt, s összesen több mint 100 gyermek apjává vált. Több gyermekét is túlélte, és végül tizenharmadik fia követte a trónon.

4. Kheopsz építette a világ legnagyobb piramisát

Kheopszról keveset tudunk, de egy biztos: ő emeltette a Gízai Nagy Piramist, amely a világ hét csodájának egyike. Ez a monumentális alkotás 2,6 millió m3 méretű és majdnem 5000 évig a legmagasabb építmény volt a világon.

5. Kleopátra halálának körülményei vitatottak

Miután Kleopátra elvesztette a harcot Octavianusszal szemben, öngyilkosságot követett el. A legenda szerint egy ászpiskígyó marása ölte meg, de történészek szerint inkább méreggel vetett véget az életének.

6. III. Ramszeszt a saját felesége és fia próbálta megölni

Múmiájának elemzése kimutatta, hogy III. Ramszesz torkát elvágták. Egyik felesége, Tiyi, összeesküvést szőtt ellene, hogy fia, Pentawer, átvehesse a hatalmat. Az árulókat később elítélték, sokan kényszerített öngyilkosságot követtek el.

Ezek a fáraók igazi legendák voltak. Néhányan hódításaikról lettek híresek, mások emlékezetes műemlékeket hagytak maguk után, de mindegyikük története generációkon át fennmaradt, így még ma is hozzájárulnak Egyiptom csodálatos történetéhez. Nézd április 7-től minden hétköznap 20:00 órakor a Viasat History csatornán.

Az aranyvárosok legendái évszázadokon át lenyűgözték az utazókat, kalandorokat és kincsvadászokat. A spanyol konkvisztádorokat El Dorado és más aranyból épült metropoliszok víziója csábította, ennek felfedezésére vágtak keresztül az amerikai kontinensen, hogy rátaláljanak az örök dicsőséget és elképzelhetetlen gazdagságot ígérő kincsekre. De vajon ezek a mítikus városok valóban léteztek? A konkvisztádorok valóban rábukkantak azokra a mesés kincsekre, amelyekről az egész világ álmodott? A kutatók ezekre a kérdésekre keresik a választ a francia Aranyvárosok: valóság a mítosz mögött című új dokumentumfilmben, amely április 6-án vasárnap 21:00-kor debütál a Viasat History csatornán.

Az Újvilág titokzatos kincsei – felfedezések és legendák

A film izgalmas utazásra invitál bennünket, amely Kolumbia hegyeitől Peru sivatagain át vezet, miközben a legújabb régészeti kutatások segítségével mélyebb betekintést nyerünk az arany szerepébe a prekolumbiánus civilizációkban. A konkvisztádorok, akik hitték, hogy gazdag városok, mint El Dorado, Ciudad Perdida vagy Paititi, léteznek, kegyetlen brutalitással hódították meg az új területeket – nem sejtve, hogy az arany értékéről alkotott elképzelésük radikálisan eltér az amerikai őslakosok felfogásától.

Arany: spirituális szimbólum vagy anyagi kincs?

Amerika meghódítása során a két világ közötti összeütközés nem csupán technológiai vagy katonai különbségekre vezethető vissza – mélyen gyökerezett az értékrendek és hiedelmek eltéréseiben is, különösen az arany természetéről alkotott elképzelésekben. Az európai hódítók számára az arany az anyagi gazdagság, hatalom és presztízs szinonimája volt. El Dorado vagy más aranyvárosok felfedezését nemcsak a hirtelen meggazdagodás lehetősége hajtotta, hanem az is, hogy az arany birtoklása biztos helyet jelentett az európai értékrendben, ahol a pénz és az erőforrások jelentették a siker kulcsát.

Az amerikai őslakos kultúrák számára azonban az arany egészen más dimenzióval bírt. Olyan népek, mint a muiscák vagy a mochicák, nem elsősorban az öncélú meggazdagodás eszközeként tekintettek rá, hanem spirituális és természeti harmónia szimbólumaként. Az aranyat rituálékhoz, áldozati szertartásokhoz és vallási ceremóniákhoz használták, hogy kapcsolatot teremtsenek isteneikkel és a környező természettel. Ragyogása az élet ciklikusságát, a Nap erejét és a környezethez való egységet szimbolizálta.

Ez az alapvető szemléletbeli különbség vezetett az egyik legnagyobb kulturális félreértéshez – egy olyan félreértéshez, amely örökre megváltoztatta a történelem menetét. Az európaiak, akiket elvakított az meggazdagodás reménye, nem tudták megérteni, hogy az őslakos népek számára az arany több volt, mint puszta vagyontárgy. Ez a kultúrális különbség tragikussá bizonyult az amerikai őslakos társadalmak számára.

Az április 6-án, a Viasat History csatornán látható Aranyvárosok: valóság a mítosz mögött című dokumentumfilm lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megismerjük ezt az összetett kapcsolatot a két világ között. A forradalmi régészeti kutatásoknak köszönhetően ráébredhetünk, hogy az arany valódi értéke nem csupán fizikai csillogásában rejlett, hanem abban a szimbolikus jelentésben is, amely számos prekolumbiánus kultúra identitásának és spiritualitásának alapját képezte. Ez a mélyebb, megfoghatatlan jelentés tette a dél-amerikai aranyat pótolhatatlanná, és egyúttal az emberi történelem egyik legnagyobb kulturális félreértésének forrásává.

Dél-Peruban egy inka város áll, amely évszázadok óta lakatlan, mégis szinte érintetlen maradt: a Machu Picchu. A 20. század elején felfedezett romváros évente több millió látogatót vonz a világ minden tájáról, hogy megcsodálják annak a hatalmas civilizációnak a mesterművét. Március 28-án 21:00 órakor látogass el Te is a Viasat History csatorna segítségével e mesés helyszínre!

Több mint 2400 méteres magasságban az inkák egy meredek hegygerincet vájtak ki, hogy felépítsenek egy olyan építészeti és mérnöki csodát, amely tökéletes harmóniában áll a természettel. Az épületek tucatjai a hegyek között elterülve mintegy tíz hektáron helyezkednek el. A kőből illesztett szerkezetek ellenálltak az évszázadokon át tartó heves esőzéseknek, gyakori földcsuszamlásoknak és az elhanyagoltságnak.

Bár az inkák kiemelkedő mérnöki képességekkel rendelkeztek, nem volt írásrendszerük. Ennek ellenére képesek voltak egy összetett vízelvezető rendszert kidolgozni, és épületeiket az égbolt térképe alapján megtervezni. Most pedig a szakértők meglátásai és a lenyűgöző 3D animáció segítségével felfedezhetjük Machu Picchu építésének titkait és az inka építészet zsenialitását.

A dokumentumfilm készítésében részt vevő Dr. Dominika Sieczkowska-Jacyna, a lengyelországi Gliwice-i Sziléziai Műszaki Egyetem munkatársa így nyilatkozott: „Nagyon érdekesnek találtam ezt a dokumentumfilmet, mert az én nézőpontomból az volt a cél, hogy megmutassuk, a modern eszközök, a legújabb technológiák és a friss tudományos ismeretek segítségével sokkal többet tudunk, mint néhány évvel ezelőtt. És ez a tudás elképesztő gyorsasággal fejlődik. A radiokarbonos kormeghatározás, amely egy nem invazív technológia, rengeteg információt tárt fel az építési folyamatról, valamint arról, hogy mikor és hogyan épült Machu Picchu. Úgy gondolom, hogy ennek a dokumentumfilmnek köszönhetően nemcsak azt láthatjuk, hogy Machu Picchu a világ új hét csodájának egyike, hanem azt is, hogy még rengeteg felfedeznivaló van. Az újonnan fejlődő technológiák segítségével folyamatosan tanulunk róla.”

Machu Picchu, a kövek városa – március 28-án pénteken 21:00 órakor a Viasat History műsorán.

Az első császárok uralkodása alatt Róma a feszültség, a hatalmi harcok és az állandó változások színtere volt. Julius Caesar Kr. e. 44-ben történt brutális meggyilkolása után a birodalom a bizonytalanság és az uralomért folytatott küzdelem időszakába lépett. A politikai stabilitás rövid időszaka ellenére, amelyet Caesar biztosítani tudott, halála a káosz korszakát nyitotta meg, amely örökre megváltoztatta a Római Birodalom történetét.

A Julio-Claudius-dinasztia, amelynek történetét a A császár: egy dinasztia felemelkedése és bukása című sorozat tárja fel a Viasat History műsorán, ambiciózus, kegyetlen és néha teljesen kiszámíthatatlan személyek kezében volt. Ebben az időszakban a birodalom a köztársasági eszméktől a tekintélyelvű kormányzás irányába mozdult el, és Róma lett a császári hatalom központja. Uralkodói közül öt császár emelkedik ki, akik örökre nyomot hagytak a történelemben: Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius és Néró.

Róma az első császárok alatt

Az első császárok uralkodása alatt Róma jelentős változásokon ment keresztül. Kr. e. 27-től, amikor Augustus, Róma első császára hatalomra került, a birodalom tekintélyelvű monarchiává vált, bár a köztársaság látszatát formálisan fenntartották. A főváros milliós metropolisz volt, hatalmas infrastruktúrával és olyan látványos épületekkel, mint a Colosseum, a Pantheon és a Forum. Róma egy olyan birodalom politikai, kulturális és kereskedelmi központjává vált, amelynek határai Britanniától Egyiptomig és Spanyolországtól a Közel-Keletig terjedtek.

Ebben az időben a császárok nemcsak a római nép nevében, hanem az istenek nevében is uralkodtak, ami szinte isteni hatalommal ruházta fel őket. A császárok uralkodását azonban belharcok, árulások, intrikák és gyilkosságok kísérték, mivel brutális rivalizálás közepette gyakran cseréltek trónt. Ezeket a viharos eseményeket mutatja be A császár: Egy dinasztia felemelkedése és bukása című sorozat, amelyet Livia Drusilla, a római történelem egyik legbefolyásosabb asszonya szemszögéből mesélnek el.

Livia – a Caesar-klán anyakirálynője

Minden Livia Drusillával kezdődött, egy olyan nővel, akinek ambíciói és politikai éleslátása örökre megváltoztatta a birodalom sorsát. A dinasztia első uralkodójának, Augustus császárnak a felesége nemcsak Tiberius császár édesanyja volt, hanem a politikai színfalak mögött is hatalmas hatalommal bíró személyiség. Livia nemcsak a férjét segítette a birodalom hatalmának kiépítésében, hanem azon is dolgozott, hogy fia számára biztosítsa a trónt.

Bár Lívia hivatalosan nem viselte a császárné címet, Róma „első császárnéjaként” ismerték, és politikai ambíciói nem ismertek határokat. Nagy szerepet játszott azon riválisok kiiktatásában, akik fia, Tiberius trónutódlásának útjában állhattak volna. Élete tele volt intrikákkal, és szerepe a birodalom történetében felbecsülhetetlen, még akkor is, ha sokáig férje és fiai árnyékában maradt.

Öt császár – Augustustól Néróig

Augustus – a birodalom megalapítója és a Pax Romana atyja (Kr. e. 27 – Kr. u. 14)
Róma első császára, Augustus (született Gaius Octavius Thurinus) több mint 40 évig uralkodott a birodalomban. A Julius Caesar meggyilkolása után kitört polgárháború megnyerése után nevezték ki császárrá. Bár kezdetben az „első polgár” (princeps) álcája alatt leplezte abszolút uralmát, végül vitathatatlan uralkodóvá vált. Uralkodása alatt a Római Birodalom virágzott, és a Pax Romana néven ismert időszak következett. A politikai intrikák mestere is volt, és uralma gyakran az arisztokrácia és a köznép szigorú ellenőrzésén alapult.

Tiberius – sötét és gyanakvó uralkodó (Kr. u. 14-37)
Tiberius, Livia Drusilla első házasságából származó fia, Augustus halála után, Kr. u. 14-ben lépett a trónra. Kezdetben igazságos uralkodónak tartották, de az idő előrehaladtával egyre gyanakvóbbá és paranoiásabbá vált. Uralkodását brutális elnyomás és számos riválisának kiirtása jellemezte. Miután Kr. u. 26-ban visszavonult Capri szigetén lévő palotájába, bizarr és kegyetlen praktikáiról pletykák kezdtek terjedni. Uralkodásának zűrzavara ellenére Tiberiusnak sikerült megerősítenie a birodalom határait.

Caligula – a különc despota (Kr. u. 37-41)
Caligula császár, született Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus, Róma egyik legvitatottabb uralkodója volt. Ígéretes kezdete után uralkodása zsarnoksággá fajult. Caligula hírhedt lett brutális és kiszámíthatatlan viselkedéséről. Az a döntése, hogy lovát, Incitatust szenátorrá nevezte ki, önkényuralmának jelképévé vált. Bár a történészek vitatják, hogy a kegyetlenségével kapcsolatos vádak igazak voltak-e, Caligula továbbra is rendkívül ellentmondásos személyiség marad. Uralkodása Kr. u. 41-ben puccsal ért véget.

Claudius – az alulértékelt reformer (Kr. u. 41-54)
Caligula meggyilkolása után Claudius, Caligula nagybátyja lett a császár. Kezdetben alábecsülték testi fogyatékosságai és vélt gyengesége miatt, de mindenkit meglepett uralkodói hozzáértésével. Claudius az egyik legképzettebb császár volt, számos reformot hajtott végre, többek között Britannia meghódítását. Uralkodására azonban árnyékot vetett Messalinával kötött házassága, aki több férfival együtt elárulta őt, és az, hogy később felesége, Agrippina megmérgezte.

Néró – a művész és üldöző (Kr. u. 54-68)
A Julius-Claudius-dinasztia utolsó császára, Néró brutális uralkodásáról ismert. Uralkodása ígéretesen kezdődött, de hamarosan rémuralommá változott. Néró üldözte a keresztényeket, és a Kr. u. 64-ben bekövetkezett nagy római tűzvészért, amely a város nagy részét elpusztította, őt okolták, bár erre nincs egyértelmű bizonyíték. Néró megpróbálta magát művészként feltüntetni, részt vett a színházban és a zenében, amit sok római nem tartott helyénvalónak. Lázadások és árulások sorozata után uralkodása a Kr. u. 68-ban elkövetett öngyilkosságával ért véget, ami a Julius-Claudius-dinasztia bukását jelentette.

Mindegyik császár olyan örökséget hagyott hátra, amely meghatározta Róma sorsát, és uralkodásukhoz elválaszthatatlanul hozzátartoztak a brutális hatalmi harcok, árulások, összeesküvések és számos kevéssé ismert tény. Történeteiket A császár: Egy dinasztia felemelkedése és bukása című sorozatban ismerhetjük meg a Viasat History műsorán március 25-től minden kedden 21:00 órakor.

Vajon mekkora az összefüggés az Assassin’s Creed Valhalla videójátékból ismert karakterek és a valós történelem között? Eivor, a viking harcos karakter beállítástól függően nő vagy férfi is lehet, de vajon a való életben is részt vettek a nők a hírhedt viking hódításokban? És ugyanolyan vérszomjas harcosok voltak, mint a férfiak? Egy Izlandon újonnan felfedezett női sír arra utal, hogy igen, de a kérdéseket a nőnapon debütáló Viking nők rejtett történetei című dokumentumfilm igyekszik bővebben megválaszolni. A Viasat History csatornán, március 8. szombat 20 órakor debütáló műsorban a videójátékból ismert karakterekkel mutatják be a történelem újabb vikingfelfedezéseit.

1. Több szabadságuk volt, mint a többi európai nőnek

A viking nők sokkal nagyobb szabadsággal rendelkeztek, mint kortársaik. Javakat örökölhettek, földet birtokolhattak, és időnként bevonták őket a döntéshozatali folyamatokba is. Részt vettek a család irányításában, és bár nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, több lehetőségük és felelősségük volt a többi európai nőhöz képest. Még a férjeiktől is elválhattak, ha boldogtalan házasságban éltek, illetve ha a férj kegyetlen, gondatlan vagy egyszerűen csak alkalmatlan volt. A helyi közgyűlésen lehetett elismertetni a válást, aminek a kimondása után a nők megtarthatták a földjeiket is.

2. A viking nők első házasságát általában elrendezték, de a második férjüket már saját maguk választhatták

A feljegyzések szerint a viking nőket a családjuk adta férjhez, de ha elváltak vagy megözvegyültek, a második férjüket maguk választhatták ki, amivel kézbe vehették saját sorsukat. A viking esküvő egy kézfogásból és ajándékváltásból állt. A menyasszony apja pénzt ajándékozott a vőlegénynek, míg a vőlegény földet a menyasszony családjának.

3. Szégyen volt bántani a viking nőket

A viking társadalomban szégyen volt fájdalmat okozni vagy rosszul bánni a nőkkel. A férfiaktól elvárták, hogy mindig gondoskodjanak a hölgyekről. Az a férfi, aki bántotta partnerét, gyakran kegyvesztetté vált, és elvesztette tiszteletét, és büntetése akár kiközösítés is lehetett.

4. A viking nők egyszerűen öltözködtek, de fontos volt számukra a megjelenésük

A viking nők általában egyszerű, hosszú, gyapjú- vagy vászonruhákat viseltek, valamint tunikát, amit dísztelen brossokkal rögzítettek. A viseletet egy hasonló anyagú fejkendő egészítette ki. Nagyon ügyeltek a megjelenésükre, még a ruháikat is kivasalták melegített lapos kövek vagy üveg segítségével. A nők hosszú hajat viseltek, befonva vagy összekötve hordták. Mindig ügyeltek arra, hogy a frizurájuk rendben legyen, ehhez szarvasagancsból vagy csontból készült fésűt használtak. A hajuk ápoltsága annyira fontos volt számukra, hogy nem meglepő módon a viking korból fennmaradt leggyakoribb tárgy a fésű.

5. Lehettek női harcosok a vikingek között

A női viking harcosokról, a szüzekről és a valkűrökről számos legenda kering, de ezek valóságalapját nehéz bizonyítani. Maga a kérdés is csak az utóbbi években merült fel, amikor néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy egy 19. századi lelet, a svédországi Birka közelében talált, fegyverekkel és egy ember maradványaival teli sírban valójában egy nő csontjai voltak.

Bettany Hughes történész professzor újabb időutazásra invitálja a Viasat History nézőit: a Kincsek Bettany Hughes-szal című műsor 4. évada február 28-tól minden pénteken 21:00-kor látható a történelmi csatornán. A neves történész és karizmatikus műsorvezető küldetése, hogy feltárja az emberiség közös történelmét, izgalmas régészeti helyszíneket fedezzen fel, és megismerkedjen azokkal az élő kultúrákkal, amelyek formálták és formálják a világunkat.

Egyedülálló kalandok évada

Ez az évad olyan úti célokat mutat be, amelyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőséggel bírnak. Az ősi Selyemút városaitól, mint például Üzbegisztán, egészen Omán lenyűgöző tájaiig minden epizód kincseket rejt. A helyszínek között szerepel Grúzia, Törökország és Bulgária is, ahol Bettany mélyen elmerül e régiók páratlan örökségében.

Grúzia: Ahol Európa találkozik Ázsiával

Grúziában, ahol Európa és Ázsia határai összemosódnak, Bettany csaknem kétmillió év történelem nyomába ered. Ez a lélegzetelállító ország, amely hófödte hegyek és buja völgyek között fekszik, az ősi borkészítés hagyományával és gazdag kulturális örökségével büszkélkedhet. Bettany világszínvonalú múzeumokat és régészeti lelőhelyeket látogat meg, amelyek betekintést nyújtanak Grúzia monumentális múltjába. Az epizód bemutatja az ország sokszínű hagyományait, a híres vendégszeretetétől kezdve a gasztronómia és a népzene művészetéig. Ellátogat Mcheta ősi városába, Grúzia spirituális központjába, és megcsodálja a UNESCO által jegyzett Vardzia barlangkolostort, ezt a középkori sziklába vájt csodát. Ezen időtlen kincsek Grúzia civilizációk közötti híd szerepét tükrözik.

Törökország: Csodák és úttörők

Törökország kulcsszerepet kap ebben az évadban, mivel Bettany feltárja, hogyan kötötte össze Ázsiát és Európát. Az ország, amely kultúrák olvasztótégelye, évezredeken átívelő történelmet őriz, a hettitáktól az oszmánokig. Bettany felfedezi Tróját, az ókori legendák városát, és eljut Epheszosz lenyűgöző romjaihoz, amely a világ egyik legjobban megőrzött klasszikus kori városa. Isztambul, Törökország vibráló metropolisza betekintést nyújt a bizánci és oszmán korszakba, ikonikus épületeivel, mint a Hagia Sophia és a nyüzsgő Nagy Bazár. Kappadókiában pedig megismeri a különleges sziklaképződmények és földalatti városok titkait, rávilágítva arra, hogyan alkalmazkodtak az egykori civilizációk a környezetükhöz. Ez az epizód bemutatja Törökország mélyreható hatását a művészetre, építészetre és kereskedelemre a történelem során.

Bulgária: A rózsák földje

Bulgária, a „Rózsák földje” lenyűgözi a nézőket gazdag történelmével és hagyományaival. Bettany felfedezi az ország figyelemre méltó régészeti helyszíneit, többek között Plovdiv római kori amfiteátrumát, amely az egyik legrégebbi folyamatosan lakott város a világon. Meglátogatja a Rodopé-hegység elmerült templomait, és elmélyül Bulgária trák örökségében, bemutatva a pompás aranykincseket, amelyek e nép kifinomult művészetéről tanúskodnak. Az epizód megragadja a kazanlaki Rózsaünnep hangulatát is, amely Bulgária évszázados rózsaolaj-termelési hagyományát ünnepli. Bettany helyi mesterekkel, zenészekkel és séfekkel találkozik, így teljesen elmerülhet ennek a kulturálisan gazdag nemzetnek a szellemiségében.

A Selyemúton és azon túl

A sorozat elkalauzol Üzbegisztánba is, ahol Bettany felfedezi Szamarkand és Buhara ragyogó városait, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszottak a Selyemút történetében. Ománban az ősi sivatagi civilizációk és pezsgő tengerparti kultúrák varázsát tárja fel. Legyen szó Koszovó Sharri-hegységéről vagy Észtország Tallinn középkori utcáiról, minden helyszín az emberi találékonyság és kitartás történetét meséli el.

A közös történelem ünneplése

A Kincsek Bettany Hughes-zal nem csupán egy dokumentumfilm-sorozat; egy meghívás arra, hogy kapcsolódjunk közös múltunkhoz és ünnepeljük azokat a kulturális vívmányokat, amelyek összekötnek bennünket. Ez a látványos produkció, amelyet a díjnyertes Sandstone Global csapata készített, garantáltan magával ragad és inspirál. Nézd minden pénteken 21:00-kor a Viasat History-n, és tarts Bettany Hughes-szal ezen a felejthetetlen utazáson!

A Viasat History február 17-től minden hétfőn 21:00 órakor sugározza az úttörő jelentőségű, A II. világháború hamvaiból című hatrészes sorozatot, amely világégés hamvaiból feltámadó nemzetek megrendítő történetét mutatja be. Japán, Németország, Nagy-Britannia, Oroszország, Lengyelország, Olaszország és Franciaország: ezek az országok nemcsak fizikailag építették újjá magukat, hanem identitásukat, kultúrájukat és jövőjüket is újradefiniálták az elképzelhetetlen pusztítást követően.

A kulturális örökség megőrzése és a modern innováció

A sorozat történészek, építészek, mérnökök és várostervező szakértők meglátásaiból kiindulva mutatja be, hogy az építészet hogyan játszott kulcsszerepet a nemzeti identitás kialakításában. Archív felvételek, animációk és 3D-s vizualizációk keverékével nyújt magával ragadó betekintést abba, hogy az olyan városok, mint Hirosima, Berlin, London, Sztálingrád, Varsó, Milánó és Saint-Malo – amelyeket a háború alatt mind porrá romboltak – hogyan váltak a megújulás szimbólumává.

Minden ország egyedi utat járt be az újjáépítés során

Japánban az ünnepélyes Hirosimai Béke Emlékpark szimbolizálja a nemzet elhatározását, hogy soha nem felejt, miközben felkarolja az innovációt. Németország felépülésének történetét a náci múlttal való fájdalmas szembenézés, majd a gazdasági hatalom felemelkedése alakítja. Nagy-Britanniában a háború utáni évek új városokat és erős szociáldemokráciát hoztak létre. Oroszországban és Lengyelországban a szovjet befolyás jellegzetes nyomot hagyott az újjáépítésen, míg Olaszországban és Franciaországban az örökség tisztelete és városaik modernizálása közötti összetett feszültséggel kellett szembenézniük.

A II. világháború hamvaiból eleven és hatásos képet fest arról, hogy a különböző kultúrák és ideológiák mellett a nemzetek hogyan építették újjá városaikat. Nézd minden hétfőn 21:00 órakor a Viasat History csatornán!

Ismerd meg a történelem legnagyobb forradalmárjainak drámai történeteit, és azokat a hősöket, akik szembe mertek szállni koruk rendszereivel. A nagy érdeklődéssel várt új hatrészes sorozat: Forradalmak, amelyek megváltoztatták a történelmet, január 17-től minden pénteken 21:00-kor látható a Viasat History csatornán.

Az ősi birodalmak bukásától a modernkori felkelésekig a sorozat elmerül a bátrak ádáz küzdelmeiben, akik a szabadságért, az igazságért és egy jobb jövőért harcoltak. Bár a történelem régóta dicsőíti nagy vezetőit és korai uralkodóit, az elitbe tartozni nem csak dicsőséget és jólétet jelentett. Még a legádázabb tábornok és a legkitartóbb uralkodó is szembesült ellenállással és felfordulással. Néhányan a saját bőrükön tanulták meg, hogy a hatalom korántsem örök, a hűség pedig mindig feltételes. A Forradalmak, amelyek megváltoztatták a történelmet című sorozat azon hősök epikus csatáit és rendkívüli történeteit eleveníti fel, akik szembeszálltak az elnyomó rezsimekkel, és olyan forradalmakat robbantottak ki, amelyek nagy port kavartak a történelemben.

A harmadik rabszolgaháború – Spartacus története és vakmerő szökése a szolgaságból. Az egykori római katona vezetésével egy kis gladiátorcsapat a Római Birodalmat fenyegető lázadás középpontjává vált. De miközben a szabadság lehetősége kicsúszott a kezeik közül, elszántságuk töretlen marad.

Boudica lázadása – Férje, az icenus király, Prasutagus halála utáni elnyomás feldühítette Boudica kelta harcos királynőt, ezért népét a hatalmas Római Birodalom ellen vezette véres bosszúhadjáratában. A Watling Street-i ütközet biztosította történelmi halhatatlanságát, vereségében is tovább élt a lázadás ereje.

Wat Tyler parasztlázadása – A fekete halálként aposztrofált pestis pusztítása közepette a radikális Wat Tyler felkelést szított az elszegényedett angol monarchia által kivetett elnyomó adók ellen. A munkásosztály az ő zászlaja alatt gyülekezett, Londonba tartó menetelésük során megkérdőjelezték II. Richárd király hatalmát, forradalmi mozgalmat indítva el a változásért.

A francia forradalom – Az “Ancien Régime” (régi rendszer) csúcspontján az elnyomott alsó osztályok elégedetlensége tüzes forradalmat indított el, amely kiterjedt egész Franciaországban. Az egyenlőségért folytatott küzdelem hamarosan káoszba torkollott: a lázadás, árulás és vérontás végül a monarchia bukását hozta el. A forradalom következtében háborúk törtek ki, elszaporodtak a fosztogatások és a lefejezéseknek köszönhetően új világrend jött létre.

Az amerikai függetlenségi háború – Az amerikai telepesek és a Brit Birodalom közötti feszültség elszabadult, amikor a kemény adók és a kereskedelmi korlátozások miatt nyílt lázadások törtek ki. A Lexingtonban eldördült egyetlen lövéssel kezdődő függetlenségi harc megváltoztatta a történelem menetét, és megteremtette a lehetőséget egy új nemzet születésére.

A dekabrista felkelés – 1825-ben, I. Sándor cár halála után orosz katonatisztek egy csoportja forradalmat tervezett a Romanov-dinasztia ellen. Ugyan az árulás és a zűrzavar meghiúsította küldetésüket, de tetteik inspirálták az orosz forradalmárok új nemzedékeit, ami évtizedikig táplálta a változás lángját.

A Forradalmak, amelyek megváltoztatták a történelmet szakértői megszólalásokkal és újrajátszásokkal tárja fel az ősi forradalmak és lázadások mögött rejlő összetett igazságot. Az akciódús, véres csatározások és a bizalmasok közötti információcsere oda vezetett, hogy a lázadók megfordították a történelem menetét. A vadonatúj, 6-részes sorozat premierje január 17-én 21:00-kor lesz a Viasat History csatornán és minden pénteken újabb rész látható.

A történelem folyamatosan arra tanít bennünket, hogy a gonosz látszólag banális forrásokból is fakadhat. Adolf Hitler, a XX. század egyik legveszélyesebb alakja, kitűnő példa erre. Hogyan sikerült egy szerény kezdetekkel, formális végzettség nélkül és kezdeti kudarcokkal szembenéző embernek a saját ambícióit olyan totalitárius rendszerré alakítania, amely elképzelhetetlen szenvedést hozott a világra? A diktátor felemelkedése című dokumentumfilm-sorozat, amelynek premierje január 6-tól minden hétfőn 21:00 órakor látható a Viasat History műsorán, ezekre a kérdésekre keresi a választ, és egyedülálló betekintést nyújt a nézőknek a zsarnok életébe és uralmába.

Hitler hatalmának átfogó feltárása
A sorozat hat különálló epizódból áll, amelyek átfogóan vizsgálják Adolf Hitler életének és hatalmának különböző aspektusait. Az alkotók többdimenziós megközelítésben dolgozzák fel a témát, a diktátor mindennapi életének elemzésétől kezdve a belső körének működésén át a Harmadik Birodalom hatalmát szimbolizáló építészeti víziókig. Minden egyes epizód egy újabb réteggel járul hozzá azoknak a mechanizmusoknak a megértéséhez, amelyek lehetővé tették Hitler gyors hatalomra jutását, és azt, hogy ideológiája hogyan gyökerezett mélyen a német társadalomban.

A diktatúra pillérei
Az első epizódok a diktatúra virágzását lehetővé tevő pillérekre összpontosítanak. Hitler természetesen vitathatatlan vezető személyiség volt, de hatalma nem kizárólag személyes tekintélyén alapult. Olyan szervezetek bonyolult hálózata, mint a Hitlerjugend, a Német Leányok Ligája és a Német Munkafront, valamint olyan kíméletlen elnyomó szervek, mint az SS, a Gestapo és az SD alkották uralmának alapját. A program feltárja, hogy ezek az intézmények hogyan hoztak létre közösen egy olyan rendszert, amelyben a Führer iránti lojalitás nemcsak megkövetelt, hanem kikényszerített is volt – mind az egyénekkel, mind egész társadalmi csoportokkal szemben.

A belső kör: manipuláció és rivalizálás
A későbbi epizódok Hitler magánéletét és belső körét járják körül. Az alkotók felteszik a kérdést: miért volt szüksége egy abszolút hatalommal bíró embernek mégis szüksége olyan szoros együttműködésre, amelynek lojalitása egyszerre volt a legnagyobb erőssége és potenciális fenyegetése? Hitler ügyesen manipulálta beosztottjait, felerősítve kölcsönös rivalizálásukat és bizalmatlanságukat, hogy senki ne tudja megkérdőjelezni pozícióját. Figyelmet kap az is, hogy milyen szerepet játszottak a nők a rendszerében, akik közül sokan még a férjüknél is nagyobb fanatizmust tanúsítottak, és így további támogatást nyújtottak a rendszernek.

A gonosz banalitása: Hitler mindennapi élete
A sorozat egyik leglenyűgözőbb része Adolf Hitler mindennapi életének elemzése. Bár tettei milliók sorsát alakították, magánélete meglepően egyhangú volt. Ami a színfalak mögött zajlott – a szerény étkezésektől a napi rutinig -, új megvilágításba helyezi a zsarnok pszichéjét. Hogyan tudtak a hétköznapi élet és a tömeggyilkosságokra vonatkozó döntések együtt élni? Ez a kérdés arra kényszeríti a nézőket, hogy elgondolkodjanak a gonoszság banalitásán és az ilyen viselkedést lehetővé tevő pszichológiai mechanizmusokon.

Viták és rejtett rögeszmék
A sorozat olyan nehéz és ellentmondásos témákat is érint, mint Hitler magánéletének állítólagos titkai. Milyen szerepet játszottak a családi traumák, az egészségügyi problémák és a rejtett rögeszmék Hitler jellemének kialakulásában? Milyen jelentőséggel bírtak a kapcsolatairól, szexualitásáról és drogfogyasztásáról szóló pletykák és találgatások? Az alkotók egyensúlyoznak a tények és a spekulációk között, teret hagyva a nézőknek az értelmezésre, és arra ösztönözve őket, hogy mélyebben elmélyedjenek a témában.

Az építészet mint a propaganda eszköze
Ugyanilyen jelentős az építészet szerepe Hitler rendszerében. Monumentális tervei, köztük Berlin „Germániává” való átalakítása és a nürnbergi stadionkomplexumok nemcsak a Harmadik Birodalom hatalmát, hanem ideológiai dominanciáját is szimbolizálni hivatottak. A program bemutatja, hogyan használták az építészetet propagandaeszközként a német társadalomban a hatalom és a leigázás érzésének megerősítésére.

A történelem figyelmeztetése
A diktátor megfejtése egy olyan életrajzi sorozat, amely nemcsak a tényeket mutatja be, hanem mélyebb elmélkedésre is késztet a hatalom, a manipuláció és a propaganda mechanizmusairól. Az alkotók olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek nemcsak történelmi, hanem egyetemes érvényűek is: hogyan keletkezik a zsarnokság? A vezetők milyen személyes tulajdonságai járulnak hozzá a totalitárius rendszerek létrejöttéhez? Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a múlt hibái megismétlődjenek?
Ez a dokumentumfilm a történelmi és pszichológiai elemzés egyedülálló keveréke. Nemzetközi szakértők bevonásának és számos forrásanyag felhasználásának köszönhetően a nézők alapos és sokrétű elbeszélést kapnak, amely segít megérteni Hitlert, mint embert és mint azt a pusztító erőt, aki a világ színpadán volt. Nézd minden hétfőn 21:00 órakor a Viasat History csatornán!

Ha kicsit elfáradtunk a rokonlátogatásban, a tojáslikőr-szürcsölésben és a bejgli-szeletelésben, a Viasat History kiváló alternatívát kínál arra, hogy emlékezetesebbé tegyük a Karácsonyt, és szórakoztató tálalásban, de lebilincselően ismerjük meg közelebbről a történelmünket.

Ha már a Karácsonyról beszélünk: sokak számára a keresztény ünnep mára már egészen más jelentőséggel bír, mint régen, de úgy tűnik, a kereszténységhez kapcsolódó tanok nem csupán napjainkban estek át óriási változáson. Három tényfeltáró dokumentumfilmet is megnézhetünk, melyek kutatásai alapjaiban változtathatják meg azt, amit a keresztény vallásról gondoltunk. A Jézus családi titkaiban többek között azt fejtegetik, hogy Krisztusnak felesége volt, nem is akárki, a Ki írta a Bibliát? című dokumentumfilmben arra utaló nyomokat találnak, hogy a világ leghíresebb „bestsellerének” lapjait a Holt-tengernél lévő Kurmáni-hegység barlangjaiban töltötték fel tartalommal, míg a Ki írta az Újszövetséget? arra a kérdésre ad meglepő választ, hogy a szerzők ismerték-e Jézust meg hogy léteztek-e egyáltalán…

A Bibliában említenek egy fáraót, méghozzá II. Ramszeszt: őt is megismerhetjük A fáraók fáraója című dokuszériában, amely nem csupán azt mutatja be, hogy vált Ramszesz az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodóvá, hanem hogy végül hogy esett áldozatul saját propagandájának. Kleopátra sírjának titkos rejtekhelyének nyomába is eredhetünk, sőt, megtudhatjuk, hogy egy rövid ideig olyan fekete fáraók uralták Egyiptomot, akiknek aztán az írmagját is eltörölték az afrikai kontinensen.

És még annyi mindent ismerhetünk meg! Bepillanthatunk A római császárok titkos életébe, és megtudhatjuk például, hogy az uralkodók testét mindenki jól ismerte, ugyanis ők is együtt fürdőztek a közemberekkel. Feltárthatjuk Dzsingisz kán Mongóliáját, aki közel sem az a véreskezű zsarnok volt, amelynek sokan hiszik. Felfedhetjük a templomos lovagok titkait, lekövethetjük a keresztes hadjáratokat, elátkozott kincseket ismerhetünk meg, de a Diktátorok felmelkedésében kiderül az is, hogy a 20. század leghíresebb zsarnokai minek köszönhették népszerűségüket. Évezredes titkokra, de ma is aktuális tényekre is fény derül hát a Viasat History Karácsonyi műsorblokkjában.

December 25-e, azaz karácsony első napja a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, hisz a vallás szerint bő 2000 évvel ezelőtt ezen a napon született meg Jézus Krisztus. Ám a történészek abban sem biztosak, hogy a születés éve stimmel, nem hogy a hónap és a nap: bizonyos feltételezések szerint Jézus évekkel korábban, mások szerint valójában a nyáron látta meg a napvilágot! A világ leghíresebb vallásának azonban nem csak ez az egyetlen titka. 2024. december 2-4 között, hétfőtől szerdáig három egymást követő este 20:00 órakor egy-egy dokumentumfilm mutatkozik be a Viasat History műsorán Jézus családi titkai, Ki írta az Újszövetséget? és Ki írta a Bibliát címmel, melyek váratlan és merész felfedezéseket tesznek a kereszténység legfontosabb sarokpontjaival kapcsolatban. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy lehetett-e felesége Jézusnak, valamint a Biblia íróinak nyomába eredünk.

Tényleg Mária volt Jézus felesége?

Jézus idején még nem létezett a cölibátus, sőt, a vallási vezetőktől elvárták, hogy családban éljenek. Az évszázadok folyamán viszont a Názáreti körüli nők szerepe egyre kisebb lett, egyet kivéve: ő volt Mária Magdolna, az apostolok apostola, aki elsőként fedezte fel, hogy Jézus újjászületett. I. Gergely pápa a XI. században alaposan újraértelmezte a Szentírást, és ennek leginkább Mária esett áldozatul, akiből kvázi csábító lett. 1896-ban azonban találtak egy kéziratot, a „Mária evangéliumát”, amely a nőt állította be Jézus legelkötelezettebb híveként. Sőt, 50 év múlva, Luxortól nem messze egy újabb dokumentumra bukkantak, amely azt állítja, hogy Jézus fizikai kapcsolatban állt Mária Magdalénával, az evangélium szerzője, Fülöp ugyanis arra panaszkodik, hogy Jézus gyakorta megcsókolta Máriát. Aztán 2012-ben egy olyan iratra bukkantak, ami egyenesen azt állítja, hogy Jézusnak felesége volt. Az egyház azonnal megkérdőjelezte a Római Egyetemen bemutatott dokumentum eredetiségét, ám papirológusok szerint autentikus – csak éppenséggel azt nem állítja, hogy ez a feleség Mária lett volna, de azért nem nehéz összekötni a szálakat…

A Holt-tenger rejtheti a Biblia születésének titkát

A zsidó vallás és a kereszténység szerint a világ leghíresebb „bestsellerét” Isten írta, pontosabban lediktálta tanait a prófétáknak, köztük Mózessel. De ezt már a 17. században is megkérdőjelezte egy filozófus, szimplán azt állítva, hogy ugyan már, Mózes hogy lett volna képes leírni a saját halálát? De akkor ki írta a Bibliát? Erre a kérdésre a Holt-tengernél lévő Kurmáni-hegység barlangjaiban, 1947-ben talált tekercsek adhatnak választ, melyek között van olyan, ami 2300 éves, és az egyik – Eszter könyve – az egész Ótestamentumot tartalmazza. A helyszínen talált írótermek és -eszközök arról tanúskodnak, hogy nem ritkán az írás folyamata is itt zajlott, de a barlangok könyvtárként is szolgáltak, ahol különböző korokból származó tekercseket gyűjtöttek össze. A meglehetősen rossz állapotú leleteken a szövegek egy részét sokáig nem lehetett kisilabizálni, de a NASA által kifejlesztett, ún. multispektrális képalkotásnak köszönhetően rengeteg, mindezidáig rejtve maradt írásra derült fény. Ezek pedig arról árulkodtak, hogy a jól ismert bibliai történeteknek több különböző változata is létezik, a tekercsek egy részét az írnokok átszerkesztették, szövegeket húztak ki és újakat írtak hozzá: a kutatók saját szemükkel látták, ahogy az Ótestamentum formát önt.

Arra a kérdésre, hogy egy-egy szövegen hányan dolgozhattak, a mesterséges intelligencia tud választ adni, amely egy algoritmus segítségével nagy eséllyel képes megállapítani, hogy egy-egy írás kihez tartozik. A Biblián tehát nagyon sokan dolgoztak, az írnokok a történeteiket pedig mendemondákból, más népek meséiből interpretálhatták. Ezek aztán kézről kézre jártak, valaki hozzátett vagy elvett belőle, hogy aztán ezer év alatt formát öltsön az a könyv, amire a világ legnagyobb vallása szentírásként tekint.

A mai Észak-Szudántól Dél-Egyiptomig húzódott évezredekkel ezelőtt a Kusita Királyság, ők hozták létre a 25. dinasztiát, amely egyszerre uralkodott Kus földje és Egyiptom felett. De vajon kik voltak ezek az afrikai királyok, milyen hatással voltak Egyiptomra és miért tűntek el nyomtalanul?

December 1-jén, vasárnap 21 órakor kerül a Viasat History műsorára a Fekete fáraók című dokumentumfilm, amely egy olyan, rég elfeledett civilizációról rántja le a leplet, amely rövid időre ugyan, de képes volt Egyiptom felett is átvenni az uralmat.

A Kusita birodalmat az 1800-as évek végén fedezte fel két francia kutató, Frédéric Cailliaud és Louis Linant: a Nílus mentén haladva, azok vízeséseit leküzdve többezer éves romok fogadták őket, melyek között piramisok is voltak – mások, mint amit eddig megszokhattunk, de piramisok. Aztán 1862-ben egy másik kutatócsoport egy újabb város romjait találta meg, ott pedig egy hieroglifákkal vésett gránitkövet, egy sztélét, ami mindent megváltoztatott. A sztélé szerint ugyanis a Kusiták a Kr.e. 8. században meghódították Egyiptomot. A felfedezés az egész világot bejárta, és részben Verdi Aida című operáját is megihlette, melyben egy kusita hercegnőt rabol el egy fáraó, miközben a szembenálló felek Egyiptom uralmáért harcolnak.

A kusita hódítókat Piye király vezette, akinek feltett szándéka volt, hogy rendet teremtsen az anarchia szélére sodródott, részekre szakadt országban. Viszont feketeként el kellett fogadtatnia magát az egyiptomiakkal, ezért úgy döntött, hogy vallásukat és szokásaikat még szigorúbban betartják: a kusiták még „egyiptomibbnak” akartak látszani az egyiptomiaknál. Ez az ortodox hozzáállás aztán hosszú évszázadokra rányomta bélyegét az egyiptomi kultúrára. A 25. dinasztia hatása az építészetben is kimutatható. Az ókori Egyiptom fővárosa, Théba templomvárosa volt Karnak, a szent hely, amit a kusita fáraók hatalmuk fellegvárává akartak tenni, mert úgy érezték, vallásuk is innen ered. Piye fia, Taharka ezért egy oszlopcsarnokot emelt Karnakban, méghozzá II. Ramszesz temploma elé, hogy összekapcsolja nevét a legendás fáraóval.

A kusiták uralkodása nem tartott sokáig: Taharka gyenge vezető volt, és mikor az Egyiptomba benyomuló asszírok foglyul ejtették gyermekeit és háreme egy részét, a fáraó összetört. Halálát követően az asszírok kiűzték a kusitákat Egyiptomból, az őket követő 26. dinasztia új uralkodója pedig teljesen el akarta törölni őket a Föld felszínéről. A kusitákat mégsem sikerült kiradírozni a történelemből. A levéltárakban maradtak feljegyzések a 25. dinasztiáról, 2003-ban pedig a szudáni Kermában hét kusita király szobrát is megtalálták, amiket ugyan csak most sikerült átszállítani a Louvre-ba, de ott azonnal elkezdődött a rekonstrukciójuk, hogy új titkokat tárjanak fel arról a civilizációról, amely nagyjából 2800 éve uralkodhatott Egyiptom felett. A szobrok reprodukálása viszont most új történelmi kötelékeket tárhat fel a szubszaharai Afrika és a mediterrán világ között: újra írhatja a kusiták elfedett történelmét.

Nevüket jól ismerjük. Dicsőséges tetteikről évszázadokon át zengedeztek – a rémtetteikről még tovább. Na, de milyen volt a magánéletük? Hol éltek, milyen volt a szexuális életük és hogy szolgált az egészségük? Mennyi és milyen személyzet szolgálta ki őket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az elismert történész Mary Beard A római császárok titkos élete című dokumentumfilmben, amely november 7-én, 19:50-kor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkben mesélünk többek között császárok fenekében turkáló orvosokról és mocskosszájú rabszolgákról.

A stylus maga az ember

Római császárnak lenni nem csak a felhajtásról szólt. Egy birodalmat vezetni rengeteg papírmunkával járt. Vespasianus császár már hajnalban felkelt, hogy átböngéssze a leveleit, Marcus Aurelius pedig még a kocsihajtóversenyeken is a levelezésével foglalkozott. Ez nem volt szép: mintha egy politikus végigmobilozná a VB-döntőt. Még szerencse, hogy a császároknak voltak írnokrabszolgái, akik papiruszra, illetve viasztáblára rótták soraikat. Ehhez íróvesszőket, stylusokat használtak, amiktől maguk a császárok se fáztak: Julius Caesar például egy ilyennel védekezett a merénylői ellen – nem sok sikerrel. Hadrianus császár pedig állítólag egy stylusszal vájta ki az egyik rabszolgája szemét. A leggusztusosabb történet viszont Domitianus császárhoz fűződik, aki sportot űzött abból, hogy a szobájába zárkózva legyeket fogdosson, és azokat az íróvesszőjére döfje.

A tömeges WC-k és a láthatatlan rabszolgák

A császári palota olyan volt, mint egy kisebb város. Az uralkodó otthona számos ügyintézőnek, könyvelőnek, orvosnak, jósnak, bohócnak, testőrnek, szakácsnak, takarítónak vagy éppenséggel foglyul ejtett hercegnek kínált otthon. Elég sokat elmond erről, hogy a római Palatinus palotának WC-jében közel 40 ember végezhette a dolgát egyszerre. A sok-sok ügyintéző mellett a legtöbb feladat a rabszolgákra jutott: sokukat nem is lehetett látni, mivel szolgálati alagutakban jártak-keltek, hogy kiszolgálják a felettük élő embereket. A császár a legtöbbet nem látta, közvetlen uraik kizsákmányolták, megverték és megerőszakolták őket. Nem volt szép életük, de azért akadt néhány, aki közvetlenül az uralkodót szolgálhatta. Sírfeliratok tanúsága szerint a rabszolgák között kellett keresni többek között a császár és a császárné masszőrjét és fodrászát, de a táskahordozóját is. A rabszolgák a birodalom minden részéről jöttek, és hát néhányuk nem voltak túl cizellált. A Palatinusban találtak egy falat tele rabszolgák „graffitijével”; volt, aki csak a nevét véste fel, mások azt, hogy honnan jöttek, megint mások viszont úgy mutatkoztak be, hogy „Felix vagyok, pederaszta”, egy másik meg szamárfejet rajzolt a megfeszített Jézusnak. Tegyük hozzá: mindezt akkor, amikor a császárnak néhány szinttel feljebb még fogalma sem volt róla, mi az a kereszténység.

Az előkóstolás művészete

Nem csak Hitler kóstoltatta végig az étkeit 15 halálra rémült fiatal lánnyal, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem akarják megmérgezni, ez a paranoia már a római császárokat is jellemezte. Az előkóstolók vagy pregustatorok mindennapos szereplői voltak a császári személyzetnek, és mivel elég veszélyes melóról van szó, ezért a legtöbb ilyen rabszolga volt. De nem mindegyik! Az előkóstolóknak is volt vezetőjük, aki már-már művészi szintre vitte az ételkóstolás feladatát. A legprofibb pregustatorok már az étel illatáról, színéről és állagáról meg tudták állapítani, hogy valami nem stimmel velük. Mint egyfajta ókori törvényszéki szakértők, különböző metódusokat vetettek be annak érdekében, hogy a mérget detektálják, hogy odáig már ne jussanak el, hogy nekik maguknak is meg kelljen kóstolni. Szakmájukat olyan profiként űzték, hogy nem ritkán nemesi rangot is kaptak érte. Ha Claudius császár előkóstolójának volt is ilyen rangja, biztos megfosztották tőle, mikor a császár neje mérgezett gombát tálalt fel a férjének. Nem mintha a halálát megelőzően ez Claudiust annyira érdekelte volna, akinek az utolsó szavai ezek voltak: „A fenébe, összeszartam magam!”

Egy orvos, aki Marcus Aurelius fenekében turkált

A római fürdőkbe mindenki meztelenül járt, még a császár is, így a római polgárok nem csak a testét tudták szemrevételezni, de a betegségeket is, amiben esetleg szenvedett. Ezért aztán egy egész csapat sürgölődött a császár körül, ha beteg volt. A római doktorok ilyenkor orvossággal tömték meg a páciensek gyomrát, sőt, Marcus Aurelius esetében a fenekét is. Ez leginkább Galenus, görög orvos érdeme, aki korában nem csupán nagyhírű királyi orvos volt, de rendkívül termékeny író is egyben: az ókori görög nyelven ránk maradt irodalom egytizede tőle származik! És ő volt az, aki egy drága kenőccsel átitatott gézlapot dugott fel az igen komoly gyomorrontásban szenvedő császárnak, méghozzá „a belek száján” keresztül, ahogy ő nevezte. Ez volt a végbélkúp prototípusa. Galenus orvosi eszközeiből jó néhány fennmaradt, és ugyan köztük van néhány, amitől ma már sikítva menekülnénk, egy-kettő kísértetiesen hasonlít a modern orvoslás által használt eszközökre – ilyen például a nyelvlapoc: mondjuk is szépen, hogy ááá!

A császárok kora ugyan már lejárt, de mindennapos titkaik, életvitelük és a körülöttük dolgozók nyomai a mai napig fennmaradtak, sőt, sok esetben öröklődtek. Galenus például ma már jó eséllyel gasztroenterológusként írna tanulmányokat…

Egy úttörő új sorozat, a Pompeii – új ásatások, amely a nézőket egy rendkívüli utazásra viszi a történelem egyik leglenyűgözőbb régészeti helyszínére. A háromrészes sorozat, amelynek premierje november 4-6. között, hétfőtől szerdáig minden este 19:45-kor lesz a Viasat History műsorán, az elmúlt generációk legátfogóbb pompei ásatásait követi, exkluzív hozzáférést biztosítva egy csak olaszokból álló régészcsapat számára, akik az Insula 10, az egykor fagyott városrész rejtélyeit kutatják.

A közel két éve készülő sorozat a drámai történetmesélést lenyűgöző felfedezésekkel ötvözi, amelyeket freskók által inspirált animációk egészítenek ki, amelyek szemléletesen mutatják be a Vezúv Kr. u. 79-ben történt katasztrofális kitörése előtti pompeii-i életet. A nézők megtapasztalhatják a nyüzsgő utcákat, amelyek tele vannak élénk üzletekkel, színes falfestményekkel és a város élénk kultúrájával, amely egykor a vulkán árnyékában virágzott.

Pompeii, ami az UNESCO Világörökség része, a kitörés idején körülbelül 11 000 lakosnak adott otthont. A virágzó város híres volt bonyolult utcahálózatáról, lenyűgöző közfürdőiről és a híres amfiteátrumáról, amely akár 20 000 néző befogadására is alkalmas volt a gladiátorviadalok idején.

Az Insula 10 feltárásának célja, hogy feltárja az egykor itt állt épületeket, feltárva azok rendeltetését és lakóinak életét. A meghökkentő leletek között találhatók egy nyüzsgő kereskedelmi pékség maradványai, korszerű mosodai létesítmények, sőt, még egy 2000 éves freskó is, amely a világ első pizzáját ábrázolja! A megtalált leletek között megtalálhatók a munkások szerszámai és az áldozatok megható maradványai is, amelyek bepillantást engednek a kitörés által elkapottak tragikus utolsó pillanataiba.

A sorozat egyik legmeggyőzőbb aspektusa a kitörés idővonalának vizsgálata. A katasztrófát megelőzően Pompeiiben heves földrengések rengették meg a várost, amelyek baljós figyelmeztetésként szolgáltak a közelgő végzetre. Amikor a Vezúv kitört, kezdetben hamutakaróba temette Pompeiit, hogy aztán szabadjára engedje pusztító piroklasztikus áramlásait, amelyek megpecsételték a város sorsát.

Ez az ásatás azonban olyan új ismeretekkel szolgál, amelyek megváltoztathatják a kitörésről alkotott képünket. A kutatók most először találtak olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy néhány pompeii-i lakos megmenekült a katasztrófa elől. A prominens polgárok egyik raktárában felfedezett feliratok olyan neveket fedeztek fel, amelyek a kitörés utánról származnak, és arra utalnak, hogy a város romjain túl is túléltek. A sorozat emellett bizonyítékokat fedez fel arra, hogy a katasztrófát követő években Nápoly környékén fellendült az építkezés, valószínűleg a Pompeii pusztulása elől menekülők miatt.

A sorozat nemcsak a múlt drámai eseményeit tárja fel, hanem az emberi léleknek a katasztrófákkal szembeni ellenálló képességét is ünnepli. Nézd november 4-6. között minden este 19:45-kor a Viasat History műsorán!

November 2-án, este 9-kor Kémnők a II. világháborúban címmel új, hatrészes sorozat startol el a Viasat History műsorán, hogy aztán minden szombaton este új epizóddal jelentkezzen. A kiszínezett archív jelenetekkel és hozzáértő interjúkkal teli széria azokat a rettenthetetlen nőket mutatja be, akik az előítéleteken felülkerekedve azért tették kockára az életüket, hogy az ellenséges vonalak mögött kémkedve próbáljanak változtatni a háború menetén. A premier kapcsán bemutatunk hármasügynököt, Christian Dior kevésbé ismert húgát, aki kémként tevékenykedett és egy bátor nőt, akit a falába sem akadályozott meg abban, hogy életveszélyes kalandokba bonyolódjon.

Virginia Hall volt az első kémnő, aki bejutott a megszállt Franciaországba. A nácik hamarosan rá is aggatták a Sánta hölgy becenevet, mivel Virginiának csak egy lába volt. A nő egészen fiatalon szenvedett vadászbalesetet, melyben elveszítette a bal lábát. De életkedve megmaradt: falábat gyártott magának és még a háború kitörése előtt Franciaországba költözött, ahol önkéntesként mentőautót vezetett és sebesülteket mentett ki a frontról. Mikor 1940-ben Párizs a németek kezére került, megnyerő személyiségének hála Virginia már egy egész ellenállási hálózatot kiépített Dél-Franciaországban, ezért azonnal visszaküldték az ellenséges vonalak mögé, hogy tovább folytassa a tevékenységét, az ügynököknek pénzt, fegyvert és élelmet juttasson, menedékházakat nyisson és pilótákat mentsen. Falába ellenére nem elégedett meg azzal, hogy csak irányítson: egy alkalommal szerszámokat csempészett be a marseille-i rendőrőrsre, hogy 12 kivégzésre váró fogoly megszökhessen. Sokáig szabadon tevékenykedhetett, mert a soviniszta Gestapo nem hitte azt, hogy egy nő sikeres lehet kémként. Végül aztán felkerült a térképükre, de az álcázás nagymestereként Virginia egy nap akár négy különböző nő tudott lenni, és még a fogait is lecsiszoltatta, hogy jobban hasonlítson egy francia parasztasszonyra. Soha nem sikerült elkapni őt.

Kevesen tudják, de a Miss Dior nevű világhíres parfüm Christian Dior húgáról, Catherine-ről kapta a nevét. A II. világháborúban a Dior még csak egy feltörekvő márka volt az exkluzív divatcikkek piacán, Christian kapcsolatokat épített, a húga pedig veszélyes kettős életet élt. Kémtevékenységének legfőbb mozgatórúgója a szerelem volt: beleszeretett az idősebb Herve Des Charbonneries-be, aki nemcsak nős volt, de az ellenállás tagja is egyben. Catherine is csatlakozott hozzájuk, és egy vezeték nélküli operátoron keresztül információkat szivárogtatott ki német hadihajók és csapatok mozgásáról, valamint aknamezők elhelyezkedéséről. Legalábbis egy darabig, 1944-ben ugyanis a Gestapo fogságába került, amely megkínozta és megzsarolta őt, majd miután nem volt hajlandó megtörni, a ravensbrücki koncentrációs táborba küldték. A bátyja minden szálat megmozgatott, hogy kiszabadítsa őt, de eredménytelenül. Végül a nő sikeresen megszökött, miután a tábort 1945 telén pánikszerűen kiürítették, és kilenc hónap után hazatért a családjához. Christian a tiszteletére parfümöt nevezett el róla, de Catherine már soha nem tudta feldolgozni a koncentrációs táborban megélt borzalmakat, elköltözött Párizsból és a hátralévő éveit virágok gondozásával töltötte egy rózsafarmon.

Nem minden kémnő dolgozott a szövetséges hatalmaknak. Vera Eriksent nem csupán a világ legszebb kémnőjének tartották, de ő volt az egyik legrejtélyesebb is, aki ráadásul nem egyszerűen kettős, hanem hármas ügynök volt. A Szibériában született nő először Dániában, majd Párizsban nevelkedett, ahol a balettben táncolt, nem mellesleg fehérorosz bevándorlóknak dolgozott drogfutárként. Az a kettős ügynök is fehérorosz volt, aki beszervezte őt a szovjet hírszerzésbe, később pedig az MI5 is érdeklődést mutatott iránta, hogy az oroszok után kémkedjen. Ha ez nem lett volna elég, Verát a német katonai hírszervezés, az Abwehr is megkörnyékezte, hogy a britekről szállítson információkat és segítsen előkészíteni egy német inváziót. A feljegyzések szerint a nő pusztán a túlélés érdekében volt ilyen köpönyegforgató, többször is megpróbálták megölni, megzsarolni, ő pedig csak élni akart. Akkor fogták el, amikor az Abwehr ledobta őt és két társát Skóciában, ahol egy Londonba tartó vonatra szálltak. A mai napig nem lehet tudni, mi is volt pontosan a küldetése, de a sorsa is rejtély, Vera ugyanis az elfogását követően egyszerűen eltűnt. A történészek csak tippelni tudnak, mi történhetett vele. Valójában a briteknek dolgozott? Netalántán terhes volt a brit kormány egyik tagjától? Vagy meghalt, amit egy Németországban kiállított, gyanús eredetű halotti bizonyítvány tanúsít?

Soha nem derült ki. Vera a kémkedés egyik nagy rejtélye, de nem ő az egyetlen. A háború kémnői a háttérben, titokban tevékenykedtek és mindennap dacoltak a halállal. Voltak, akik aztán legendákká váltak, mások nevét örökre elfeledtük. A Kémnők a II. világháborúban mindnyájukról mesél.

Hitler, Mussolini, Sztálin: a 20. század legnagyobb diktátorainak tetteiről, uralomra kerülésükről és bukásukról mesél a Diktátorok felemelkedése című hatrészes dokuszéria a Viasat History műsorán, melynek első epizódja október 21-én este 9-kor debütál, hogy aztán hat héten át minden hétfőn egy újabb kövesse ugyanebben az időben. A tematikusan felépített széria bemutatja, a zsarnokok hogy szereztek befolyást maguknak, hogy szilárdították meg a hatalmukat és végül hogy buktak el. Cikkünkben arról írunk, milyen eszközökkel érte el Hitler, Sztálin vagy Ceausescu, hogy az emberek imádják őket.

Hitler tudta, hogy az információ mindennél fontosabb

Adolf Hitler a történelem egyik leggyűlöltebb embere, aki milliók haláláért felel a II. világháborúnak és a Holokausztnak köszönhetően. Továbbá kommunikációban verhetetlen volt. Jól tudta, hogy az átadott információnál nagyobb fegyver nem létezik függetlenül attól, hogy van-e igazságtartalma vagy nincs. Tudta, hogyha kitartóan ismétel el szavakat és sulykol képeket, azokat az emberek egy idő után magukévá teszik és ezek alapján ítélnek meg másokat. Képes volt előítéleteket ébreszteni, egyéneket és csoportokat aljasnak beállítani; képes volt gyűlöletet szítani, ezzel pedig a polgárokat egymás ellen fordítani. Hogy céljait elérje, ehhez teljes kontroll alá kellett vonnia a médiát: a sajtót, a filmet és a rádiót, el kellett árasztania hirdetményekkel az országot, gyűléseket kellett szerveznie, melyeken kiállhatott a nép elé. Teljesen mindegy, mit mondott, a lényeg az, hogy hogyan és hányszor mondta el azt. Ahogy a propagandaminisztere, Joseph Goebbels fogalmazott: „Ha elég nagy hazugságot mondasz és azt újra meg újra elismétled, akkor az emberek egy idő után hinni kezdenek benne.” Németország pedig hitt benne és vakon követte őt a vérgőzös évekbe.

Sztálin a propagandát és a terrort ötvözte a manipulációval

Mielőtt hatalomra került volna, Sztálin már akkor is ügyesen manipulálta a környezetét. Legnagyobb ellenfele a néhai Lenin jobbkeze, Trockij volt, aki forradalmi politikát folytatott, míg Sztálin a józan ítélőképességű békéltető szerepében tetszelgett, miközben csak a hatalmát akarta megszilárdítani. Trockij meggyengítésére olyan egyszerű trükköket is bevetett, mint hogy szándékosan rossz dátumot adott meg neki Lenin temetésével kapcsolatban, így ellenfele lemaradt róla. Sztálin elérte azt is, hogy Lenin végrendelete – melyben azt javasolja, hogy mozdítsák el a párttitkári pozíciójából – ne lássa meg a napvilágot. Hatalma megszilárdításához a propagandát hívta segítségül, a rádió, az újságok, a színház, de még a tankönyvek is arról zengedeztek, hogy ő egy bölcs és mindent tudó vezető. Kellett is neki, hogy kedvező színben tűntessék fel, ugyanis az egyszerű családból származó Sztálin közel sem volt annyira karizmatikus vezető, mint a kifinomult Hitler. Rettegett is attól, hogy összeesküvést szítanak ellene, a paranoia pedig szép lassan elhatalmasodott rajta, aminek óriási tisztogatási akció lett a vége. Először a pártból szabadult meg a kritikusaitól, illetve azoktól, akikre gyanakodott, aztán a hadseregen ment végig – az egyetlen szerven, ami meg tudta volna állítani őt –, végül már az egyszerű polgárok között is tisztogatási akciókat hajtott végre. De a félelem mellett a meggyőződést is erősítette nagy nyilvánosságot kapó kirakatperekkel, melyekkel azt bizonyította, hogy tényleg összeesküdtek ellene és a tisztogatás szükségszerű. Miközben lassan milliók szenvedtek a paranoiájától, és egyre többen rettegtek attól, hogy ők következnek, a publikum elhitte, hogy mindez szükségszerű.

Ceausescu és a személyi kultusz

Ceausescu ugyan már 1965 óta vezette a román kommunista pártot, ezzel együtt az országot is, de a személyi kultusz szédítő érzését akkor élte át igazán először, amikor 1968-ban a keleti tömb országai közül egyedüliként ítélte el Csehország 1968-as megszállását. Ennek egy százeres népgyűlésen adott hangot, és az emberek itták szavait. Ezt az érzést csak tetézte az, amikor 1971-ben Kínába és Észak-Koreába látogatott, és saját szemével látta, hogy az emberek mennyire imádják a vezetőiket. Innentől kezdve úgy alakította Románia kül- és belpolitikáját, hogy annak minden döntése és megjelenése az ő (és a felesége, Elena) személyéhez kötődjön. Ceausescu nem csupán a párt elnöke volt, hanem számos egyéb tisztséggel rendelkezett, hogy a neve ott legyen mindenhol. Még egy jogart is kapott, ami hozzásegített ahhoz, hogy már-már királyként tiszteljék, a gyerekeket pedig már egészen fiatalon olyan versek megtanulására kényszerítették, melyek az ő nevét dicsőítik. A média azt harsogta, hogy Ceausescu rengeteget hozzátett a kommunizmus gerincét jelentő marxizmus-leninizmushoz, és a publikációkban olyan jelzőkkel illették, mint zseni, titán, szent, egy csoda. Személyesen adta parancsba, hogy minden egyes képen maximum 40-esnek tűnjön és alacsony magassága (Ceausescu 168cm magas volt) egyetlen beállításon se látszódjon. Olyan magasra jutott, ahonnan 1989 decemberben igen mélyre, egyenesen a halálába zuhant…

Manipuláció, terror és személyi kultusz: a 20. század legrettegettebb diktárorainak fegyverei sok mai vezető kezében is felfedezhetők, mert ahogy mondani szokták: a történelem ismétli önmagát.

II. Ramszesz, más néven a Nagy Ramszesz, a történelem egyik leghíresebb uralkodója. Ehhez több tényező is hozzájárult, például a nagyon hosszú uralkodása, az ókori Egyiptom hatalmának megszilárdítására irányuló törekvése, vagy végül az a tény, hogy társszerzője volt a történelem egyik első békeszerződésének.

67 éves uralkodás
A kutatók szerint II. Ramszesz mintegy 67 évig uralkodott. Ezt az tette lehetővé, hogy 90 éves koráig élt. Minden valószínűség szerint tehát elmondható, hogy ő volt az ókori Egyiptom leghosszabb ideig uralkodó fáraója (bár egyes történészek szerint az ő „rekordját” Pepi II. fáraó döntötte meg). Már életében halhatatlannak nevezték, de nemcsak uralkodásának hosszával, hanem eredményeivel is biztosította jelenlétét a történelem lapjain hosszú évszázadokra.

Az ország megépítése
II. Ramszesz a szó szoros értelmében az ókori Egyiptomot építette – nagy építőmesterként vonult be a történelembe. Az ő uralkodása alatt épültek többek között az Abu Szimbel-i templomok, amelyek az ország hatalmát hivatottak hangsúlyozni, és amelyek ma fontos régészeti lelőhely és az ókorral kapcsolatos ismeretek forrása. Számos szakértő szerint e fáraó uralkodása egyben a stabilitás és a jólét időszaka is volt.

Számos területen előfutár volt
Úgy tartják, hogy II Ramszesz volt a történelem első békeszerződésének társszerzője. Ezt Egyiptom és a hettiták, az akkori két katonai hatalom között kötötték. Ez a legrégebbi máig fennmaradt békeszerződés. Az uralkodó körül azonban nem szűkölködnek vitákban (mint általában az osztatlan uralmat gyakorló történelmi személyiségek esetében). Sőt, olyan vélemény is kialakult, miszerint ez a fáraó az alkotója… az első álhírek egyikének! Állítólag számos vívmányát az őseinktől „kölcsönözte”. Ez lenne akkor az első ismert propaganda példája a történelemben.

További sztorikért nézd október 7-től minden nap 21:55-kor a Ramszesz, a fáraók fáraója című sroozatot a Viasat History-n.

A történelem legismertebb hajós katasztrófája kapcsolódik hozzá, 3 800 méter mélyen fekvő roncsát számos alkalommal keresték fel és még egy 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmet is forgattak róla, de a Titanic még a mai napig is tartogat titkokat, melyekből jó néhányat felfed A Titanic színesben című dokumentumfilm, ami szeptember 22-én vasárnap 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán, hogy eredeti felvételek és képek kiszínezésével új oldaláról mutassa be a hajót és annak utasait. Cikkünkben mi is körbejárjuk kicsit ezeket a színeket, legyen szó a hajót domináló színvilágról, vagy sokszínű utasairól.

Az elsüllyeszthetetlen hajó színvilága

269 méteres hosszával és 28 méteres szélességével a Titanic korának legnagyobb hajója volt – az egyik első óceánjáró, amire több mint 3 000 utas fért fel. Az új évszázad optimizmusát és modernitását szimbolizálta, továbbá elővetítette azt, hogy a kontinentális utazás hamarosan mindenki számára elérhető lesz. 1912. április 14-én, első útján jéghegynek ütközött, és néhány órán belül elsüllyedt. A katasztrófa során nagyjából 1 500-an vesztek oda, köztük nők és gyerekek is.

James Cameron filmje ugyan érzékletesen és színesben mutatja be a hajó tragédiáját, de az igazi Titanicot eddig csak fekete-fehérben láthattuk, mivel a színes film csak az 1930-as években vált elérhetővé. A hajómonstrum javarészt a külsőségekről szólt, mégis mikor 1911 májusában vízre bocsájtották, még befejezetlen volt. Az volt 9 hónappal később is, amikor elkészült róla az első felvétel, amely egy piszkos és nem teljesen lefestett hajót ábrázolt. A most kiszínezett felvételeken jól látszott, hogy csak a kormányállást festették le, méghozzá fehérre, körülötte az acélszerkezet festetlen maradt. Ez azért volt, mert a kormányállást ki akarták emelni környezetéből, ugyanis fából készült, hogy ne zavarja össze a navigációhoz használt mágneses iránytűket. A hajó oldala egyébként azért volt fekete, hogy elfedjék vele azt a koszt, amit a fedélzetre csúszdákon feljuttatott szén hagyott maga után. A vízalatti részt ezzel szemben velencei vörösre festették, a festékbe pedig arzént kevertek, hogy megakadályozzák a korhadást és a tengeri növények felhalmozódását, amelyek lelassították volna a hajót.

A hajó belülről színpompás volt: egyszerre modern és régimódi. Tele volt elektromos szerkezetekkel és lámpákkal, amihez 322 kilométernyi kábelt használtak fel, ugyanakkor faragásaival, különböző stílusú szobáival és díszes, de strapabíró szőtteseivel egy letűnt kort idézett meg. A külsőségek fontosságáról pedig sokat elmond az, hogy a hajó tervezéséhez kapcsolódó megbeszéléseken két órát szántak az első osztály szőnyegjeinek és csak 15 percet a hajó mentőcsónakjainak…

Utasok és történetek

Az első osztályon számos illusztris vendég utazott. Ezek egyike volt Edith Rosenbaum, a sikeres divatújságíró, aki épp Párizsból tért vissza Amerikába. Két kabint foglalt, egyet magának, egyet pedig az útja során megvásárolt ruháknak. Gyűjteményének egy része megmaradt, mint ahogy az a papucscipő is, amit akkor viselt, amikor elmenekült a süllyedő hajóról. Mind-mind az Edward-kori világ színpompáját tükrözte. Edith rengeteg holmija között volt egy játékmalac is, amit a mentőcsónakra is magával vitt: ez egy szerencsehozó malac volt, amit az újságíró akkor kapott az anyjától, amikor az utat megelőző évben autóbalesetet szenvedett. A játék feladata az volt, hogy megvédje őt a bajtól – Edith egyike volt azoknak az utasoknak, akik túlélték a katasztrófát.

A Titanic mélyén 160 fűtő dolgozott azon, hogy a hajó tartsa a menetidőt. Az utasok féltek tőlük. Azt beszélték, hogy egy fűtőt egy mérföldről meg lehetett ismerni: soványak voltak, bizonytalanul jártak és korom borította őket – úgy hívták őket, „a fekete banda”. Később, mikor a hajó süllyedni kezdett, megpróbáltak feljönni a kazánházból, de a kapitány visszaparancsolta őket – ezzel megpecsételve a sorsukat.

Sokan egy új élet reményében váltottak jegyet a Titanicra. Ilyen volt Henry Morley, a 38 éves cukrász, és az egyik eladója, a 19 éves Kate Philips. Morley a feleségét és gyerekét elhagyva szökött meg Philipsszel, aki már várandós volt közös gyermekükkel: a szégyen elől menekültek a tengerentúlra. Egy nagyjából 20 fős csoport egy libanoni faluból jött, ők az egész közösség reményeit képviselték. A falu összedobta nekik a jegyek árát abban bízva, hogy az új világban megtelepedve az ott keresett bérből majd nekik is juttatnak valamit.

Ez a remény aztán jeges rémálommá vált azon a végzetes éjszakán. A Titanicnak 20 mentőcsónakja volt, amiben összesen 1 178 ember fért el, a fedélzeten tartózkodóknak a fele se. És az első csónakokat félig üresen eresztették vízre… Három órával azt követően, hogy az utasait és kialakítását tekintve is színpompás hajó összeütközött egy jégheggyel, mindent elnyelt az Atlanti-Óceán hideg vize: mindent elnyelt a fekete, színtelen pokol.

Az emberiség a világ minden táján és minden korban olyan monumentális építményeket épített, amelyek továbbra is lenyűgöznek és inspirálnak. Az egyiptomi piramisoktól az európai katedrálisokig ezek az ősi szuperépítmények az emberi találékonyság, rugalmasság és művészi látásmód tanúságai. Az „Ősi szuperszerkezetek” című tévésorozat új, harmadik évada az építészet e hihetetlen teljesítményeit övező rejtélyekbe és legendákba bocsátkozik, és szeptember 3-tól minden kedden 21:00 órakor látható a Viasat History műsorán. A sorozat olyan fejlett technológiák segítségével, mint a légi és műholdas felvételek, valamint mikroszkopikus méretű közeli felvételek, igyekszik feltárni, hogyan és miért épültek ezek az építmények, jelentőségüket és a bennük rejlő titkokat.

Tikal, Guatemala: A lenyűgöző maja metropolisz

Tikal az amerikai kontinens egyik legnagyobb régészeti lelőhelye, az ősi maja civilizáció egyik legfontosabb városa és kulturális epicentruma volt. Tikal Guatemala északi részének sűrű dzsungelében található, és Kr. u. 200 és 900 között virágzott.
Érdekesség: Tikal büszkélkedhet az amerikai kontinens néhány legmagasabb prekolumbián kori építményével, a IV. templom magassága megközelíti a 70 métert.
Jelentősége: Tikal a maják kulcsfontosságú politikai, gazdasági és katonai központja volt, amely egy hatalmas régióra gyakorolt hatást.
Rejtélyek: A város hirtelen hanyatlása a 10. század körül továbbra is vita tárgya a történészek és a régészek között.
Túlélés és megőrzés: A dzsungeles környezet egyszerre védte és veszélyeztette Tikal megőrzését. A trópusi időjárás és a biológiai növekedés ősi kőépítményekre gyakorolt hatásának enyhítésére továbbra is folynak az erőfeszítések.

Notre Dame de Paris, Franciaország: A gótikus remekmű

A Notre-Dame-székesegyház, a francia gótikus építészet ikonikus szimbóluma a párizsi Île de la Cité-n áll. Építése 1163-ban kezdődött és 1345-ben fejeződött be.
Érdekesség: A Notre Dame építészetét repülő támpillérek, bordás boltozatok, valamint szobrok és ólomüveg ablakok lenyűgöző sora jellemzi.
Jelentősége: Jelentős történelmi események helyszíne volt, többek között Bonaparte Napóleon koronázása és Jeanne d’Arc boldoggá avatása.
Rejtélyek: A katedrális bonyolult homlokzata és rejtett kamrái továbbra is rabul ejtik a történészeket és a régészeket.
Túlélés és megőrzés: A 2019. áprilisi pusztító tűzvész rávilágított a székesegyház sebezhetőségére. Jelenleg restaurálási munkálatok folynak a kulturális kincs helyreállítására és megőrzésére.

Titkok feltárása a technológia segítségével

Az „Ősi szuperszerkezetek” a legmodernebb technológiát alkalmazza e monumentális építmények eddig nem látott részletességgel történő feltárásához:
Légi és műholdas felvételek: Ezek a képek átfogó képet nyújtanak az építményekről és az őket körülvevő tájról, feltárva a földről nem látható mintákat és jellemzőket.
Lidar technológia: A Lidar a fényérzékelés és távolságmérés segítségével áthatol a növényzeten és a felszíni törmelékeken, hogy feltárja az alatta lévő domborzatot és a rejtett struktúrákat.
Mikroszkópos filmezés: A közeli filmezési technikák lehetővé teszik az építőanyagok és az öregedés hatásainak vizsgálatát, segítve a megőrzés kihívásainak megértését.

A világ ősi szuperépítményei továbbra is lenyűgöznek és inspirálnak. Mindegyik az emberi erőfeszítések, a művészi kifejezésmód és a kulturális jelentőség történetét hordozza. A modern technológia és a mélyreható kutatás segítségével a történelem rétegei felszínre kerülhetnek, hogy jobban megértsük és megőrizzük ezeket a hihetetlen műemlékeket a jövő generációi számára. Nézd minden kedden 21:00 órakor a Viasat History TV csatornán.

Hitler tetteit rögzítő kamerák igen gyakran kísérték a diktátort, és az összegyűjtött anyag később a német propaganda részévé vált. Ezek nagy része néma felvétel volt, ami azt jelentette, hogy Adolf Hitlernek nem kellett öncenzúráznia, és szabadon beszélhetett – biztos volt benne, hogy senki sem hallja, aki nézi. Valóban igaza volt?

Szakértők a történelem szolgálatában
A náci Németország vezetője nem tudhatta, hogy sok évvel öngyilkos halála után a második világháború iránt érdeklődők a mikrofontól távol maradva fogják megtudni, mit mondott a Führer. A Viasat History csatorna szeptember 2. hétfőtől minden hétköznap 22:00 órától sugározza a „A Birodalom urai” című dokumentumfilm-sorozatot, amelyből (többek között a szájról olvasásra szakosodott szakembereknek köszönhetően) megtudhatjuk, mit mondott Hitler, amikor nem rögzítették a hangját.

„Vannak kevésbé unalmas szakmák”
Ha a Führert tüzes beszédei közben nézzük, úgy tűnhet, hogy a politika a legizgalmasabb foglalkozás volt számára, amelyet semmiképpen sem talált unalmasnak. A kutatók tevékenysége azonban új megvilágításba helyezi a diktátor véleményét a témáról. A kamera ugyanis megörökítette, amint Hitler barátjával, Richard Wagner zeneszerző menyével, Winifred Wagnerrel beszélget.A nő megkérdezte: “Nem túl fárasztó a politika?” Erre Adolf Hitler azt válaszolta: “Vannak kevésbé unalmas szakmák. De a társadalom számára izgalmas és ösztönző. A politika mindenek felett áll, mint a színház. A jó szurkolás adja katonáinknak a szükséges erőt.”

A német vezér bizonyára nem engedné meg magának, hogy nyilvánosan bevallja, hogy vannak érdekesebb tevékenységek is, mint a politikai hatalom gyakorlása. Egy bizalmas körben azonban nem sokat törődött azzal, hogy megengedje magának az őszinteséget.

A „A Birodalom urai” című dokumentumfilm-sorozatban Adolf Hitler politikai rendszerének archív felvételei kapnak új életet. A szájról olvasás szakértői és a mesterséges intelligencia segítségével megtudhatjuk, hogy a diktátor és a néma felvételeken megörökített beszélgetőtársai miket mondtak.

„Mi történik velem?” – ezek a magyar szavak hagyták el utoljára a legendás Sissi ajkait, akit 1898. szeptember 9-én egy hegyesre élezett reszelővel szúrta szívtájékon Genfben Luigi Lucheni, olasz anarchista. A magyarok királynéja az anarchisták politikai áldozata lett, akik merényletek útján próbálták felhívni a figyelmet céljaikra. Augusztus 30-án, péntek este 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán a Sissi: Merénylet a császárné ellen című dokumentumfilm, amely korabeli jegyzőkönyvekre, dokumentumokra, Lucheni feljegyzéseire, Ferenc József és Erzsébet levelezésére, mi több, most először a császári család ceremoniális dossziéjára támaszkodva mutatja be a tragikus esetet. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amit nem biztos, hogy tudott a tragikus merényletről.

1. Sissi azért jött Genfbe, hogy kikúrálja magát. A királyné mindig is imádta a Genfi-tavat, 1898 nyarán már ötödször látogatott ide, ezúttal azért, mert még mindig szenvedett a húga halála miatt, aki egy párizsi tűzvészben veszett oda. A mozgásért rajongó Erzsébet azt is nehezen dolgozta fel, hogy kora miatt le kellett mondania a lovasíjászatról.
2. Hiába volt inkognitóban, mindenki tudta, hogy ott van. A csend és a nyugalom miatt választotta a várost, nem akart felhajtást, szállására is álnéven jelentkezett be, de a helyi újságok mégis lehozták, hogy „Erzsébet császárné, akit Hohenheim grófné néven ismernek, visszatért”.
3. Előre figyelmeztették a merénylet veszélyére. Szeptember 5-én a genfi rendőrfőnök meglátogatta Sissit, hogy figyelmeztesse az anarchisták okozta veszélyekről. Csak abban az évben 36-ot utasítottak ki az országból. A főnök felajánlotta a rendőrség segítségét, de Erzsébet elutasította mondván: „úgy akarnak tartani, mint egy foglyot”.
4. Nem ő lett volna Lucheni eredeti célpontja. 1898 szeptemberében várták Genfbe Fülöp orléans-i herceget. A szegény körülmények közül származó Luigi Lucheni, akit nagyon fiatalon elragadtak az anarchista eszmék, őt nézte ki célpontnak, hogy meggyilkolásával felhívja a figyelmet az ügyére. Henrik végül lemondta a látogatást, de Lucheni nem sokáig bánkódott emiatt: a herceg helyett jó lesz a császárné, a nagy anarchista Kropotkin amúgy is megmondta: „A király keblén át vezet az út a forradalomhoz.”
5. Először azt hitték, csak fellökték Sissit. Udvarhölgyei kíséretében szeptember 9-én este Erzsébet a hajóállomás felé sietett, mikor Lucheni rárontott. A királyné elesett, de aztán felállt és gyorsan magához is tért. Erzsébet edzett volt, de részben talán a sokkhatás miatt is azonnal folytatta útját a hajó felé.
6. Már a hajón voltak, mikor a császárné rosszul lett. A hajón udvarhölgye látta, hogy Erzsébet elsápad, ezért cukrot akart adni neki, hogy jobban érezze magát. Légzése nehézkessé vált, ezért szétnyitották a mellényét: ekkor szembesültek azzal az apró sebbel, amit Lucheni hegyesre élezett reszelője ejtett rajta. A hajó azonnal megfordult, de hiába: Sissi elveszítette az eszméletét, és a kirendelt orvosok már csak a halál tényét tudták megállapítani.
7. Valószínűleg mai körülmények között sem lehetett volna megmenteni. Lucheni reszelője átszúrta Erzsébet negyedik bordáját, ez belső vérzést eredményezett. A szív körül nagy mennyiségű folyadék gyűlt össze, az pedig nem tudott megbirkózni a nyomással, és leállt. Ha mentőhelikopter sietett volna Sissi segítségére, valószínűleg az is elkésett volna, a szívtamponád pedig általában halálhoz vezet, amíg nem nyitják fel a mellkast.
8. A temetésén újabb merényletet akartak elkövetni. Sissi temetésére 1898. szeptember 17-én került sor Bécsben, és egy kódolt táviratból később kiderült, hogy két anarchista odautazott, hogy merényletet kíséreljenek meg Nápoly hercege ellen. Szerencsére a hatóságok pontos személyleírással rendelkeztek róluk, így időben le tudták őket tartóztatni.

Miközben a monarchiában mindenki gyászolt, Lucheni egyáltalán nem bánta tették. „Ez csak a kezdet!” – mondta, de végül ő húzta a rövidebbet. Nem lett belőle mártír, Sissi legendája viszont máig kitart.

Évtizedeken át zárva volt a világ előtt, de az iraki örökségvédelmi hatóságoknak hála nemzetközi archeológusokból álló csapatok ismét felfedezhették az ókori Mezopotámia elfeledett városait, Nivinét, Larsát és Lagash-t: már ami 30 évnyi fosztogatás után megmaradt belőlük. A modern technológiát segítségül hívó kutatás eredményeit dokumentálja a Mezopotámia újrafelfedezése című dokumentumfilm, amely július 12-én 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán, cikkünkben pedig többek között feltárjuk a történelem első csatornáit és az első városok születésének történetét.

Mezopotámia nyomaira a XIX. században bukkantak rá először. A Tigris és az Eufrátesz között több tucatnyi olyan város romja rejtőzött, melyek régebbiek voltak az ókori görög, római és egyiptomi településeknél: ez a hely volt a civilizáció bölcsője. Az elmúlt 30 év háborúskodása miatt ezek a városok nem csupán el voltak zárva a külvilágtól, de egy részük meg is semmisült.

A helyszínre hívott csapatok ennek helyreállítására érkeztek no meg a mai napig eltemetett kincsek feltárására. Ezek egyike Ninive, az Újasszír Birodalom fővárosa, melynek jelentős része még most is a föld alatt van. A régiót az iszlám hadsereg által hátrahagyott lövészárkok szántották fel, melyek ugyan rengeteg kárt okoztak, de némileg az ásatásokat is megkönnyítették. Az ezek egyikében folytatott feltárások során az egyik csapat több száz írótáblára bukkant. A XIX. század óta most először találtak ilyet Ninivében. „Eufórikus pillanat volt” – nyilatkozta az egyik régész. „Egy archeológus úgy is leélheti az életét, hogy soha nem talál írott anyagot.” Ők viszont több száz ilyet tártak fel, és nem is akármilyeneket: a táblák nem adminisztratív feljegyzéseket tartalmaztak, hanem verseket és vallási szövegeket. A leleteket ölelő épület romjairól a régészek azt feltételezik, hogy egy szkriptórium, azaz egy másolóműhely, ahol a szövegeket a táblákra vésték – ilyet pedig még nem találtak ebből a korszakból.

Az ásatások a sumér korból fennmaradt Larsában is folytatódtak, amit a harminc évig tartó háborúban megpróbáltak alaposan kifosztani. Az archeológusok a helyszínen rengeteg frissen ásott gödröt találtak, de nem csüggedtek, inkább újabb kincsek után kutattak. És nem is kellett sokáig keresgélniük, hogy megdöbbentő felfedezést tegyenek. A város több pontján is terrakotta téglákból álló csatornák nyomaira bukkantak. A feltérképezés után pedig megállapították, hogy a mai sivatag helyén ezt a több mint 4000 éves várost anno egy csatornarendszer hálózta be. A régészek a felfedezést követően azzal viccelődtek, hogy megtalálták „Velencét” – Irak kellős közepén. A vizet a 60km-re található Tigrisből szállították Larsába, és még arra is megoldást találtak, hogy juttassák a víztömeget a folyóénál magasabb szinten fekvő városba. Ahol emelkedővel találkoztak, ott egyszerűen szűkítettek a csatorna szélességén, hogy a víztömeg felgyorsuljon és „megmássza” az akadályt.

A csatornák már az 5000 éves Lagashban – a történelem egyik első városában – is megjelentek, amely ugyan egykor egy mocsarakban és vizekben gazdag vidéken jött létre, de ahogy az évszázadok során a környezet megváltozott, úgy voltak kénytelenek adaptálódni az emberek. A vizek eltűnésével megoldást kellett találni annak odaszállítására, a földeket pedig mesterséges öntözőrendszerekkel kellett ellátni. A szakértők sokáig úgy vélték, hogy az urbanizáció a mesterségesen megöntözött termőföldek hozadéka, azaz azok köré települtek le az embere, de valójában a legrégebbi sumér városok már azelőtt léteztek, hogy az emberek megtanulták volna elvezetni a vizet. Ezt csupán a kényszerűség szülte.

Erről és még sok másról mesélnek az iraki emlékek, melyeket 30 évnyi háborúskodás után végre újra fel lehet tárni, hogy átformálják azt, amit a legelső városokról gondoltunk.

Július 9-től minden kedden 21:00-kor lebilincselő dokusorozat látható a Viasat History műsorán: A világot építő mérnöki munka az elmúlt két évszázad legikonikusabb és legjelentősebb építészeti csodáinak megszületését és megvalósítását mutatja be nyolc részen keresztül a Golden Gate hídtól a Szabadság-szoborig. Cikkünkben betekintést nyújtunk abba, hogy formálta át a modern világot…

…az a 2000 mérföld hosszú vasút, ami összekötötte a keletet nyugattal

Két évszázaddal ezelőtt könnyebb volt a régi világból New Yorkba jutni, mint a keleti partról Kaliforniába. Ezen változtatott a transzkontinentális vasút. Az Atlantit a Csendes-óceánnal összekötő, 2000 mérföld hosszú vasút építése 1863 és 1869 között zajlott, és két cég, a Central Pacific és a Union Pacific dolgozott rajta egyszerre: az előbbi nyugatról haladt keletre, az utóbbi pedig keletről nyugatra. A kormány által finanszírozott munkával a vállalatok nem csupán földeket szereztek, de minden egyes megépített mérföldért vaskos díj ütötte a markukat 16 000 és 48 000 dollár között a terep nehézségétől függően. Mivel nem volt előre lekötve, hogy ki mekkora szakaszt épít, így az a cég nyert többet, amelyik gyorsabban dolgozva messzebbre jutott. A Sacramentót Omahával összekötő, mintegy 1912 mérföld hosszú vonal 1869 májusában nyílt meg: az óceántól óceánig tartó utazás hossza ezzel hat hónapról egy hétre csökkent.

…a világ egyik legnagyobb szobra, ami a szabadság szimbólumává vált

A Polgárháború végét követően franciák a demokrácia útjára lépett Amerikát meg akarták lepni valami felejthetetlennel. A Szabadság-szobor ötlete Frédéric Bartholdi, a fiatal és akkor még ismeretlen szobrász fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy ha csinálnak valami nagyméretűt, az mindenkinek fel fog tűnni. A szobor megépítését adományokból finanszírozták, egészen pontosan 120 000 adományozó hozzájárulásából, miután a lángot tartó kezét megépítették az 1876-os philadelphiai világkiállításra. A Gustav Eiffel bevonásával megtervezett szobor végül 1884-ben készült el Franciaországban, ahonnan 350 darabban szállították át Amerikába, hogy négy hónapon át építsék össze. Eredetileg rézvörös volt, és csak az évek múltán a korróziónak köszönhetően nyerte el végső, zöldes színét. A szobor konstrukciója forradalmi volt: előbb felhúztak egy tartó szerkezetet, és arra húzták fel rétegezett lepelként a szobor külsejét, ami ennek köszönhetően a mai napig mentes a repedésektől.

…az útrendszer, ami Amerika összes települését érinti

Az I. világháborút követően az autógyártás felpörgött, igen ám, de az amerikai kontinens útjainak 90%-a földút volt tele kátyúkkal és sárral, autók számára használhatatlan minőségben. Az amerikai kongresszus 1921-ben fogadta el azt a törvényt, amely nem csupán egy kontinenst érintő hálózat kiépítéséről szólt, de a történelemben először a közlekedési szabályokról is – köztük a nyolcszöglet alakú stoptábla bevezetésével! A munkálatok 1926-ban kezdődtek, és több évtizedig tartottak, de végül elkészült az a közel 50 000 mérföld hosszú úthálózat, ami háromszor olyan hosszú volt, mint a kínai nagy fal, annyi betont használtak fel hozzá, amivel háromszor el lehetett volna utazni a Holdra meg vissza, az árából pedig 2000 Hoover-gátat fel lehetett húzni. Ma évente 700 milliárd mérföldet tesznek meg ezeken az utakon, és míg anno 63 napig tartott eljutni autóval a keleti parttól a nyugatiig, ma már 45 óra is elég hozzá. Világos közlekedési szabályok mellett, természetesen.

Mérnökök és az ő ambícióik határozták meg, milyen világban élünk most, de mindennek megvolt az ára. A világot építő mérnöki munkából többek között kiderül, hogy miért került 30 000 emberéletbe a mindössze 50 mérföld hosszú Panama-csatorna, miért volt szükség egy vízalatti kábelre, ami összekötötte Amerikát a világ többi részével, és az is, hogy küszöbölték ki a földrengés veszélyét a közel 3000 méter hosszú Golden Gate-tel.

1967-ben Joszif Sztálin lánya, Szvetlána – az egyetlen ember, akit a milliók által rettegett diktátor szeretett –, nyugatra menekült. Ezt a küzdelmes utat mutatja be a Szvetlána: Az apám Joszif Sztálin című dokumentumfilm, amely 2024. június 1-jén 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán. A film bemutatja, hogy próbált meg Szvetlána kitörni apja erőszakos örökségének árnyékából, és hogy ez milyen hatással volt a családjára, no meg az akkori politikai légkörre. Cikkünkben feltárjuk, milyen kapcsolatban volt Szvetlána a világ egyik legszörnyűbb emberével.

„Csak egy normál apa volt”

Szvetlána 1926. február 28-án született Moszkvában. Saját bevallása szerint egy barátságos dácsában nőtt fel, amely tele volt napfénnyel és gyerekzsivajjal. Az anyja volt a ház úrnője, az apja pedig „nem volt sem istenség, sem egy kultivált figura, csak egy normál apa”. Szvetlána az anyjával gyakran került konfliktusba, de az apjával soha. Sztálin a tenyerén hordozta őt, leste minden kívánságát, „kis főnöknek” becézte őt, aki bármit megparancsolhatott neki.

Aztán minden megváltozott, mikor 1932 novemberében az anyja meghalt. Az akkor még csak hatéves Szvetlána csak a II. világháború idején tudta meg, hogy az anyját nem végbélgyulladás vitte el, hanem öngyilkos lett. Sztálint egyre jobban beborította a paranoia, mindenkit eltávolított maga körül, akire csak kicsit is gyanakodott, és ez a családi életére is visszaütött. Mi több, Szvetlána közvetlen családi köréből is elkezdtek eltűnni az emberek – többek között szeretett némettanárának is nyoma veszett.

„Életemben először kétszer is pofon vágott”

A II. világháború idejére Szvetlána felcseperedett. Az apjának nem tetszett, ahogy öltözködik, ráadásul a két évvel idősebb bátyja révén még rossz társaságba is keveredett. Ha ez nem lett volna elég, a 16 éves lány összejött egy 38 éves, zsidó újságíróval, Alekszej Kaplerrel. Mikor ezt Sztálin megtudta, kérdőre vonta a lányát: ”’Szereted őt!’ – ordította, majd kétszer is pofon vágott, életemben először” – emlékezett vissza a nő. Kapler hamarosan egy szibériai munkatáborban találta magát.

Az elkövetkező években Szvetlána kétszer is megházasodott, először szerelemből, aztán apja utasítására annak egy bizalmasával kötött frigyet. Mindkét házasságból egy-egy lánya született, de a családi légkör már nem volt olyan, mint régen: apja elhidegült tőle, 1953-ban bekövetkezett halálig ez nem is változott meg. „Egyszerre éreztem fájdalmat és megkönnyebbülést” – írta később a nő Sztálin halála kapcsán.

„Fulladoztunk a családnak köszönhetően, amibe beleszülettünk”

Hruscsov, Sztálin utódja igyekezett mindenben elhatárolódni a diktátortól, és ebben a megváltozott légkörben Szvetlána körül elkezdett fogyni a levegő. Minden mozdulatát figyelték, emiatt még a nevét is megváltoztatta. Mégsem tudott teljesen eltávolodni apjától: titokban elkezdte papírra vetni élettörténetét, és hiába próbálta kihangsúlyozni, hogy Sztálin milyen szörnyűségeket művelt, egyszerűen képtelen volt eltitkolni, hogy szerette apját.

Közben megismerte élete szerelmét, Brajesh Singhet, akivel annak 1966-ban bekövetkezett halálig együtt is voltak. Szvetlána akkor léphette át először a határt, mikor visszavitte szerelme hamvait Indiába. Lépéseit itt is közelről monitorozták, de a nőben ekkor már megszülettet a döntés: nem akart visszatérni az országba, ahol szörnyű öröksége alatt fuldokolt. Ezért aztán felkereste az amerikai nagykövetséget Újdelhiben és menedékjogot kért.

Gyermekeit hátrahagyva érkezett meg Amerikába, ahol arra kérdésre, hogy kér-e állampolgárságot, azt felelte, hogy a házasság előtt fontos a szerelem, ha beleszeret az országba és az ország is belé, akkor a házasság megköttetik. Szvetlána életében a szeretet és a szerelem tehát mindig is fontos szereplő volt, ezt már apjától – milliók gyilkosától is megtanulta.

A sivatagok közepén egykoron három legendás nagyváros állt: Karthágó, Trója és Perszepolisz. Letűnt civilizációk forgalmas központjai voltak ezek a metropoliszok, melyek építészeti vívmányai messze megelőzték korukat: ezt a három várost járja körül az Ókori megapoliszok című háromrészes dokusorozat, amely május 7-től minden kedden 21:00-kor látható a Viasat History műsorán. Cikkünkben utánajárunk annak, milyen várost rejtett a Római Birodalom egyik ékkövének számító Karthágó, ami 7 évszázaddal megelőzte a hódítok korát.

216 kilométeres akvaduktjával és páratlan termálfürdőivel a mai Tunéziában található Karthágó a Római Birodalom egyik ékköve volt, aminek szépségeivel a rómaiak mindig is szerettek hencegni, de a város egy ősi titkot rejt: egy másik város romjait, amit 7 évszázaddal korábban alapítottak a föníciaiak, az ókor egyik leglenyűgözőbb civilizációja. Ők már akkor körbehajózták Afrikát, amikor Róma még csak egy nyomortanya volt. A Földközi-tenger partjára épült Karthágó pedig a kor egyik legnagyobb kereskedelmi központjává vált, ahol az Afrikából származó elefántcsonttal, arannyal és rabszolgákkal kereskedtek a Rómából, Athénból és már városokból érkező gazdag vevőkkel. A várost a tenger felöl 15 méteres falak, a sivatagra néző oldalán pedig egy bástyákkal felvértezett, 9 méter vastag hármasfal védte. A tengeren egy 300 méter széles és egy kilométer hosszú kikötő várta közel 200 dokkal a hajókat, melyek kőből készült maradványai még ma is láthatók.

Nem csoda, hogy Karthágóra sok hódítónak fájt a foga: Róma I.E. 264-en szállt hadba a Karthágói Birodalommal, a két óriás közötti küzdelem bő két évszázadon át tartott. Róma figyelme csak a szárazföldi hódításokat követően irányult a tengerekre, akkor viszont nagyon gyorsan befolyást akartak szerezni a vízeken. A római szenátus akkori legidősebb tagja, Cato azzal győzte meg a birodalmat, hogy Karthágót le kell igázni, hogy óriási méretű fügéket hozatott Észak-Afrikából, hogy ezek felmutatásával bizonyítsa, mekkora fenyegetést is jelent Karthágó Rómára nézve.

Karthágó rövid időn belül elveszítette a flottáját és a hadseregét, ezért csak az istenekben bízhattak. Ennek érdekében templomokat emeltek és itt áldozatokat mutattak be. A régészek a templomok romjai között több tízezer terrakotta urnára bukkantak, ezekben állatok és gyerekek égett csontjaival. Az ókori görög szövegek szerint a karthágóiak az istenek kiengesztelése érdekében képesek voltak feláldozni az első fiaikat, méghozzá úgy, hogy máglyára vetették őket, más vélekedések szerint viszont a szegényektől vásároltak gyerekeket, akiket feláldoztak. Az urnákban magzatok, koraszülött csecsemők és fogyatékkal rendelkező gyerekek maradványait is megtalálták, és egyes vélekedések szerint a görög nyelvű híresztelések csupán a karthágóiak lejáratását szolgálták, de egy biztos: a háború közeledtével az áldozatok megszaporodtak.

A várost végül egy három évig tartó ostrom után Scipio hadvezér foglalta el I.E. 149-ben. A karthágóiak úgy tartottak ki, hogy egyáltalán nem voltak fegyvereik, még a kötelet is asszonyaik hajából fonták, de végül kimerültek. A győzelmet követően a rómaiak teljesen elpusztították a várost, a legendák szerint még a földeket is sóval szórták be, ám a romokból Caesar elképzelését követve Augustus császár új várost emelt, ugyanis Róma búzaszükségletének kétharmada Afrikából származott, kellett nekik egy kikötő, ahová a szállítás összpontosulhatott, továbbá a Caesar idején megnövekedett hadsereg veteránjainak is szükségük volt új városokra, ahol letelepedhettek.

Az viszont szóba sem jöhetett, hogy ugyanazt a várost építsék fel a romokból: a régi Karthágónak az emlékét is el akarták törölni, és egy teljesen új várost emeltek egymással kereszteződő főutakkal, vízvezetékekkel, fórummal, templomokkal és a sokszor megénekelt fürdőkkel. De a föníciaiak által lehelyezett alapok a történelem során mégis a felszínre bukkantak, hogy feltárják egy letűnt civilizáció emlékét.

Néhányan úgy vélik, hogy a második világháborúban a zsidók többnyire úgy mentek a halálba, mint bárányok a vágóhídra. De ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Nagyon sok felkelés volt a gettókban, a haláltáborokban lázadó foglyok és az erdőkben gyülekező ellenállók. Az Ellenállás: ellentámadásba lendültek a Viasat History műsorán április 20-án, szombaton 21 órakor debütáló új dokumentumfilm részletesen bemutatja ezeket a kisebb és nagyobb lázadásokat, és eloszlatja a zsidó passzivitás mítoszát. Cikkünkben arra világítunk rá, hogyan szálltak szembe a zsidók a nácikkal.

Ellenállás fegyverek nélkül

1939-től Kelet-Európában mintegy 1200 gettót hoztak létre, ahová zsidók százezreit terelték be. Az ott élőknek nem volt fegyverük, és ha mégis módot találtak arra, hogy megtámadják a nácikat, keményen megtorolták azt. Ennek ellenére a zsidók ellenálltak, illegális iskolákat és könyvtárakat nyitottak, kórusokat, sőt színházi társulatokat alapítottak. Dokumentálták a náci háborús bűnöket, és magas szintű kulturális tevékenységet folytattak.

Ezt a fegyvertelen ellenállást nevezték amidának – a zsidó identitás és emberség megőrzésével szembeszállni az elnyomókkal. De ez a csendes ellenállás taktikája gyorsan megváltozott, amikor a németek elkezdték a zsidókat haláltáborokba deportálni. Amikor rájöttek, hogy a nácik végső célja az összes zsidó elpusztítása, fegyveres ellenállás tervezésével válaszoltak. “Jobb szabad harcosként elesni, mint gyilkosok kegyelméből élni” – írták egy nyilatkozatukban.

Ellenállás az erdőkben

Mintegy 30 000 zsidó harcolt az európai erdőkben, nácikra vadászva és más zsidóknak segítve a menekülést. Amikor a nácik elkezdték felszámolni a gettókat, sok zsidó az erdőkbe menekült, ellenállókká váltak, és amikor csak lehetett, csatlakoztak a partizánokhoz. Nem minden partizáncsoport fogadta tárt karokkal a zsidókat, ezért saját egységeket alakítottak – például a litvániai Rudnicki erdejében rejtőzködő Bosszúállók, amelyhez nők is csatlakozhattak.

Nagyon hatékonyak voltak: sok ellenséges katonát öltek meg, hidakat és vasúti síneket romboltak le, amelyek náci csapatokat szállítottak. Más egységek inkább az életmentésre összpontosítottak – egy partizáncsoportnak a naliboki erdőben sikerült 1200 zsidót összegyűjtenie, akik megélték a háború végét. Ők voltak a szerencsések, mert időközben zsidók millióit deportálták haláltáborokba, ahonnan már alig volt visszaút.

Ellenállás a táborokban

Sokan csodálkozhatnak azon, hogy a haláltáborokba zsúfolt emberek miért nem lázadtak fel fogva tartóik ellen, akik jóval nagyobb számban voltak, de hét lázadásról tudunk, amelyek közül hatot zsidók vezettek. Ők mindent megtettek fogolytársaik megmentéséért, még a szigorúan őrzött táborokban is. Ezeket a tetteket mindig halállal büntették. Azonban sok történet szól a halált megvető bátorságról.

Auschwitz-Birkenauban egy Kazan Béla nevű zsidó futár több magyar lányt mentett meg a krematóriumtól, amikor egy kerítés alatt átcsempészte őket a női táborba. Fiatal nők szolgáltattak puskaport a zsidó Sonderkommando 1944. október 7-i auschwitz-birkenaui felkeléséhez. Négyüket ennek következtében felakasztották, de a többi résztvevő nevét soha nem árulták el. Az Auschwitz-Birkenau egyik legfontosabb felkelése során a foglyoknak sikerült megsemmisíteniük egy gázkamrát és egy krematóriumot, és ez a küldetés sokak életét mentette meg.

Kevesen élték túl a holokausztot, és még kevesebben meséltek a zsidók kétségbeesett tetteiről, de fontos tudni róluk, ahogy Paula S. Apsell, az Ellenállás társrendezője és producere is mondta: Az Ellenállás: ellentámadásba lendültek című film társrendezője és producere is megerősítette egy nyilatkozatában: “Ma, majdnem nyolcvan évvel a holokauszt után ez a történet még mindig nagyrészt ismeretlen a nagyközönség előtt. Enélkül az európai zsidók kétharmadát kiirtó népirtásról alkotott képünk továbbra is hiányos marad, ami újjáéledő antiszemitizmushoz, gyűlölethez és magának a holokausztnak a tagadásához vezet”.

A díjnyertes történész, író, műsorvezető és professzor, Bettany Hughes visszatér a Viasat History képernyőjére a Kincsek Bettany Hughes-szal című sorozat új évadában. Az április 19-től minden pénteken 21:00-kor látható harmadik évadban Bettany hat mesés epizódon keresztül egy újabb felejthetetlen utazásra indul az emberi civilizáció történelmében, és eddig soha nem látott új felfedezéseket tesz közzé. Ellátogat a világ egyik legjobb állapotban fennmaradt római amfiteátrumába Bulgáriában, egy újonnan felfedezett ősi táblaképhez Törökországban és Észtország gyönyörű erdeibe, miközben a figyelemre méltó mérnöki és kulturális teljesítményeket követi nyomon, amelyek megörökítik, hogy az emberek mit értek el szenvedélyük, rugalmasságuk és együttműködésük révén.

A harmadik évad azzal kezdődik, hogy Bettany Közép-Törökországon keresztül Kappadokiába utazik, ahol sziklába vájt településeket, valamint a 10 000 éves templomot és települést, Göbeklitepe-t látogatja meg. Bettany egy vadonatúj felfedezéssel is találkozik: a hihetetlen, 11 400 éves, kőbe vésett táblaképpel, amelyet Şanlıurfa mellett, Délkelet-Törökországban fedeztek fel. A kőfaragványt, amely egy meztelen férfit ábrázol, akit nagymacskák és egy bika támad meg, csak nemrég fedezték fel egy falusi pincében, és még soha nem forgattak róla.

Bettany ezután továbbutazik, hogy felfedezze az Ománi Szultánságot, egy meglepetésekkel és ellentétekkel teli országot. Visszatér Azerbajdzsánba, hogy újabb kalandokat éljen át a Selyemúton, majd Albániába utazik, hogy felfedezze az Adria partvidék szerpentinjeit. Északra utazva Bettany Észtországban találja magát, ahol ellátogat Saaremaa-ra – Észtország “viking-szigetére”, és egy erdei tisztáson elrejtve felfedez egy szent temetkezési helyet, ahol emberáldozatokra utaló nyomokat talál. Marika Mägi régész vezetésével Bettany különleges hozzáférést kap egy titkos raktárhoz, és bemutat egy arany kígyót formázó karkötőt a Kr. u. 3. századból. Visszatérve Észtország fővárosába, Tallinnba, Bettany egy tavaly feltárt hatalmas középkori hajóroncs történetét monda el. Nyugatra utazva Kihnu szigetét vizsgálja, amelyet Európa utolsó matriarchátusának neveznek. A motoros Mare Mätas, aki életét a Kihnu-kultúra megőrzésének szentelte, végigvezeti Bettanyt a sziget népszokásain és szokásain, és megismerteti a sziget egyedülálló hagyományait ápoló nőkkel.

Bettany epikus utazása Bulgáriában ér véget, ahol a hihetetlen történelmet létrehozó kultúrák mozaikját fedezi fel. A Fekete-tenger partján fekvő Várnában egy 6000 éves aranykincset mutat be, és feltárja azoknak az embereknek az életét, akik Európa egyik első kultúráját kovácsolták. A trák királyok völgyében Bettany különleges engedéllyel belép az UNESCO világörökségi listáján szereplő, 2300 éves, klímaberendezéssel védett sírkamrába, amelynek rendkívüli, vibráló freskói a mai napig érintetlenek. Kosti faluban megtapasztalva egy tűzszertartást, és Ribnovóban szemtanúja lehet annak, hogyan festik meg a pomák közösség tagjai menyasszonyaik arcát, Bettany megtapasztalja, hogy Bulgáriában még mindig milyen sok ősi hagyomány él. Heraclea Sintica elveszett görög településen a város szentélyeinek nyomaira, boltokra, egy városházára, egy bazilikára és Nemesis istennő ókori szentélyére bukkan. Bettany a Buzludzsa-emlékműnél fejezi be útját, amely egy kommunista ereklye, amely a múltra való emlékezés fájdalma és a múlt tanulságainak elfelejtése közötti feszültséget képviseli.

Tarts Bettany Hughes-szal minden péntek este 21:00-kor a Viasat History-n!

Anne Frank a holokauszt egyik legismertebb arca, tragikus története számos dokumentum- és játékfilmben köszönt vissza, a Nincs menedék – amely április 13-án, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán – viszont egy kevésbé ismert fejezetét mutatja be élete utolsó szakaszának. Édesapja, Otto keservesen küzdött azért, hogy vízumot szerezve kimenekítse családját a nácik karmaiból, de minden ország hátat fordított neki, menedék híján pedig nem maradt más, mint elbújni egy titkos rejtekhelyen és bízni a lehetetlenben…

A Frank-család 1942 nyarától kezdve összesen 25 hónapig bujkált a náci fennhatóság alatt lévő Amszterdamban, míg egy ismeretlen személy fel nem jelentette őket. A családot hamarosan Auschwitzba hurcolták, innen pedig a kis Anne-t és a nővérét, Margot-t Bergen-Belsenbe vitték tovább, ahol aztán 1945 márciusában mindketten meghaltak tífuszban – nem sokkal a tábor felszabadítása előtt. Anne mindössze 15 éves volt ekkor.

Megannyi ember élt át hasonló sorsot, Anne Frankot a naplója tette híressé, amit 13. születésnapjától kezdve vezetett egészen 1944 augusztusáig. Családjuk tragédiáját egyedül Otto élte túl, akihez eljutottak lánya sorai. Hosszas vívódás után 1947-ben adta ki őket Anne Frank naplója címen, amit aztán 65 különböző nyelvre fordítottak le. A könyvből a későbbiekben színdarab, opera, több tévésorozat és film is született. Ez utóbbiak közül talán a legismertebb az 1959-es, azonos című feldolgozás Millie Perkins és Shelley Winters főszereplésével, amit 8 Oscar-díjra jelöltek, és ebből 3-at meg is nyert, de történetéből tavaly is készült nagysikerű sorozat Anne Frank bújtatója címmel, amely a rejtőzködésben segítők szemszögéből mutatta be a Frank család tragédiáját.

A Nincs menedék is egy új, kétségbeejtő oldalát tárja fel Anne Frank történetének. Édesapja, Otto leveleit a Zsidó Kutatások Intézete tette nyilvánossá sok más kérvénnyel együtt, amiket a régi menekültügynökségnek nyújtottak be. Ezek az Európát elhagyni próbáló zsidók kétségbeesett próbálkozásait dokumentálták. Azokra az aktákra, melyek Otto leveleit tartalmazták, egészen véletlenül bukkantak rá, viszont teljesen új megvilágításba helyezik a férfi szerepét és a holokausztról is többet mesélnek, mint sok könyv vagy film – nem beszélve az amerikai bürokráciáról, ami meggátolta sokak menekülését. Csak 1938-ban 300 000-en kértek menekültvízumot az USA-tól, de csak 20 000-et állítottak ki. Otto már egészen korán felismerte, hogy Hitler Németországa végzetes lehet, ezért segítséget kért egy, az USA-ban tartózkodó barátjától. Nem maga miatt tette. Ahogy írta: „Elsősorban a gyerekek érdekében. Saját sorsunk kevésbé fontos.” A levelezéséből derült ki az is, hogy 1938-ban beadott egy bevándorlási kérelmet az USA-ba, de ott minden papírját megsemmisítették. Nem meglepő. Még 1941-ben is úgy tanácsolták el a kérelmezőket, hogy „a helyzetet nem látjuk kritikusnak, 6 hónap múlva kérvényezzék újra.” Amerikai barátja talán tudott volna segíteni Ottónak, de ehhez el kellett volna hagynia a gyerekeit. Erre pedig nem volt képes. Végül bezárult az ajtó…

Paula Fouce, a Nincs menedék rendező-producere érezhetően tele van dühvel, ha a filmjéről kérdezik: „[A Nincs menedék forgatása során] megtanultam, hogy a világ kormányai szándékosan akadályozzák azt, hogy segítséget nyújtsanak megannyi menekült számára, akik ennek hiányában elpusztulnak” – nyilatkozta, majd arra a kérdésre, hogy miért releváns ez a történet a mai napig, a következőt felelte: „Jelenleg is hasonló konfliktusok és genocídiumok tizedelik meg világunk népességét. A jelenlegi menekültválság pedig, amely egész Európát érinti, erősen tükrözi azt, ami a II. világháború során történt.” Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy hány meg hány ember írhat most is olyan leveleket, mint Otto Frank tette azt azokban az években, amikor elveszítette a családját.

A háborúkat nem csak férfiak vívják. A II. világháború: Nők a fronton című háromrészes dokuszéria, amely március 18-tól minden hétfő este 21:00-kor érkezik a Viasat History-ra, olyan nőkről mesél, akik helyt álltak, harcoltak és meghaltak a hazájukért a világméretű konfliktusban. És gyakorta nehezebb dolguk volt, mint férfitársaiknak, ugyanis felül kellett kerekedniük az elvárásokon és az előítéleteken, hogy bebizonyítsák, a „gyengébbik nem” kifejezés messze nem takarja a valóságot. Cikkünkben bemutatunk néhány rettenthetetlen női pilótát, egy félelmetes mesterlövészt és egy kémet, aki egy egész város hálózatáért felelt.

Megannyi nő vitte nap mint nap vásárra a bőrét ellenséges területeken tevékenykedve. Talán mindenki hallott Josephine Bakerről, az afroamerikai sztárról, aki befolyásának és ellenállhatatlan aurájának hála a megszállt Párizsban magasrangú német tisztekkel találkozhatott és csempészhetett ki tőlük értékes információkat – amit gyakorta láthatatlan tintával jegyzett fel a kottáira. No, de voltak olyan nők, akik nem a hírnév álcája mögött tevékenykedtek: a brit titkosszolgálat közel 40 nőt küldött Franciaországba, hogy az ellenállást segítsék. Ezek egyike volt Noor Inayat Khan, aki rádiós tisztként 1943 júliusában egymaga vette kézbe a párizsi kémhálózat koordinálását, miután a nácik foglyul ejtették a társait. Mindig mozgásban volt, hogy ne kapják el, és fontos üzeneteket továbbított Angliába – míg egy nap nem jelentkezett többé. Csak jóval később derült ki, mi lett a sorsa: egy francia összekötő nővére elárulta őt, a Gestapo letartóztatta, majd 10 hónapon át kínozta és vallatta őt, aztán mikor rájöttek, hogy Noort nem lehet szóra bírni, átszállították őt a hírhedt dachaui koncentrációs táborba, ahol 1944 szeptemberében fejlövéssel végeztek vele.

Kevesen gondolnák, de a nők a légi harcokból is kivették a részüket. Jackie Moggridge pilótaként több mint 1400 repülőgép légi szállításában segédkezett a II. világháborúban a gyárak és a frontvonalak között, gyakorta ellenséges területek felett elrepülve légvédelmi ütegek között lavírozva. A keleti fronton Marina Raszkova, a navigátor és pilóta engedélyt kapott Sztálintól, hogy létrehozzon három, olyan nőkből álló bombázó egységet, akik éjszaka ütöttek rajta az előre törő német hadsereg csapatain. Ők voltak az Éjszakai Boszorkányok, akik elavult és lassú gépeikkel, a fából és műanyagból készült PO-2-esekkel 23 000-nél is több bevetésen vettek részt, hogy hidakat, vasútállomásokat és benzinkutakat repítsenek a levegőbe. Összesen 3 000 tonnányi hagyományos és 26 000 gyújtóbombát dobtak le az ellenségre a PO-2-esik fedélzetéről, melyek olyan hangosak és rozogák voltak, hogy a katonák csak Seprűnyélnek becézték őket. Illettek az Éjszakai Boszorkányokhoz.

Közben a földön is folytak a csatározások. Ljudmila Pavlicsenko egyike volt a szovjet hadsereg 2 000 női mesterlövészének. Eleinte nem sokat néztek ki belőle, mert nő volt, de hamar bebizonyította, hogy pontosabb és hidegvérűbb, mint férfitársai – és kitartóbb is, ugyanis volt, hogy napokig rejtőzött szétbombázott épületek romjai között potenciális célpontokra vadászva. Állítólag kevesebb mint egy év alatt 309 nácival végzett: nem csoda, hogy kiérdemelte „A halál asszonya” becenevet. Ljudmila négyszer is komolyabban megsérült, ezért még 1942-ben leszerelték, és Sztálin Amerikába, Kanadába és Britanniába küldte, hogy megpróbálja rávenni ezeket az országokat, hogy lépjenek be a háborúba. Ő volt az első szovjet nő, aki betehette a lábát a Fehér Házba, és mikor riporterek az iránt érdeklődtek, hogy az uniformisa nem kövéríti-e, teljesen kikelt magából: „Az uniformisomat bajtársaim vére szentelte fel. Nincs időm azzal foglalkozni, hogy a szabását kritizáljam.”

Ljudmila, Marina, Noor és Josephine csak néhány azok közül a sokezer nő közül, akik vérüket adták a hazájukért vagy félelmet nem ismerve szembesültek az ellenséggel a történelem legvéresebb háborús konfliktusában. Sokuk neve már feledésbe merült, másokból legendák lettek: a Nők a fronton mindnyájuk előtt tiszteleg.

A Mítoszok: Az emberiség nagy mítoszai március 14-én, csütörtökön 21 órakor harmadik évadával tér vissza a Viasat History csatornán, hogy újabb mítoszokat tárjon fel, amelyek évezredek óta rabul ejtettek minket. Mi van, ha a rejtélyes jelenségek körüli mesék több mint fikció? Az új évad a bibliai történetektől a modern mítoszokig feltárja az Izrael elveszett törzsei, El Dorado és Kleopátra körüli rejtélyeket, valamint megfejti a Bigfootról, a boszorkányokról és még a zombikról szóló városi legendákat is. Cikkünkben az egyik leghíresebb horror ikon: az élőholtak mögötti igazságot és mítoszokat járjuk körül.

Mindenki hallott már a zombikról, a félig halott, félig élő lényekről, akik valaha emberek voltak, most pedig emberi húsra éhesek. Az egyetlen módja, hogy megállítsák őket, egy halálos fejlövés. Ha egy zombi megharap, akkor véged van: hamarosan te is zombivá válsz. Számos film és sorozat készült már a zombikról és az őket körülvevő apokalipszisről, de vajon van-e igazság a hordákban támadó élőholtak mögött?

Állítólag Haitin a mai napig léteznek igazi zombik. A mindennapi életet ott a mágiába és a szellemekbe vetett hit jellemzi. Haitin még valódi törvények is vannak a zombizás ellen. A zombis történetek pedig egészen a 17. századig visszavezethetők. A Nyugat-Afrikából elhurcolt rabszolgák magukkal hozták hagyományaikat az új világba, és a keresztény meggyőződéssel ötvözve létrehozták az úgynevezett vudu mágiát – a zombimítosz bölcsőjét.

1928-ban egy William Seabrook nevű amerikai újságíró Haitire utazott, hogy tanulmányozza a vudu kultuszt. Beszámolóiban azt állította, hogy az emberek feltámadtak a halálból; lelketlen emberi holttestek voltak, de a boszorkányság által az élet mechanikus látszatával ruházták fel őket. A halott testet úgy járt, viselkedett és mozgott, mintha élne. Ez volt a zombi első angol nyelvű meghatározása. Seabrook azt írta, hogy ezek a zombik lelketlen munkásokként dolgoztak az ültetvényeken. Azt is állította, hogy hárommal közülük személyesen is találkozott. Természetellenes és furcsa lényeknek írta le őket. Úgy tántorogtak, mint a vadállatok és automaták, és a szemük volt a legrosszabb: egy halott ember szeme.

Seabrook alkoholista volt, és hajlamos volt összekeverni a fantáziát a valósággal, de vajon tényleg lehetséges-e vudu mágiával zombivá változtatni az embereket? A haiti vudu szerint a lélek két részből áll – két jó angyalból. Az egyik az akaraterőnket, a másik a tudatalattinkat képviseli. A zombi-próbán a lélek tudatos részét a bokor – a vudu pap vagy papnő – ellopja, hogy áldozatát erőtlenné tegye. Így zombivá válnak, akiknek van energiájuk a mozgáshoz, de nincs szabad akaratuk. Ideális munkássá, tökéletes rabszolgává válik. Lehet, hogy ezek a zombis történetek és mítoszok a rabszolgaság évszázadainak allegóriái, amely Haitin különösen kegyetlen volt? Egyes esetekben maguk a “zombik” beszéltek zombivá válásukról, hogy megmagyarázzák szörnyű helyzetüket. A mítoszok és legendák végső soron abban az emberi vágyban gyökereznek, hogy magyarázatot adjanak olyan dolgokra, amelyeket nem lehet könnyen megérteni.

Vannak más elméletek is arról, hogy az emberek “zombik”. Egyes esetekben a zombivá vált személy epilepsziás rohamokban szenvedett, és az epilepsziát az esetlegesen kapott gyógyszerek okozhatták. Néhány más eset egy titokzatos anyag, valamilyen méreg körül forog, amely az embereket halálszerű állapotba hozta. A Karib-tengeren elterjedt gömbhalakból kivont tetrodotoxin nevű idegméreg a normál izmokra hat, és teljes bénulást okozhat, de a szív sokkal kevésbé reagál a méregre, így az áldozat már nem tud mozogni, de a szívverése még gyenge. Halottnak tűnsz, és végül eltemetnek, mert az emberek azt hiszik, hogy halott vagy, és amikor a hatás elmúlik, újra elkezdhetsz mozogni, és talán, de csak talán kiáshatod magad a koporsóból, amelyben fekszel. A tetrodotoxinnal való mérgezés szintén magyarázatot adhat arra az apatikus állapotra, amelyben ezek az állítólagos zombik találják magukat.

Vannak tehát magyarázatok, mítoszok és elméletek a zombikról. A filmek általában kitérnek a magyarázat elől, hogyan térhetnek vissza az emberek a halálból: csak arra használják őket, hogy olyan történeteket meséljenek el, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel a váratlan eseményekre. Addig is a zombik az emberiség egyik nagy rejtélye maradnak.

Február 20-tól minden kedden 21:00-kor látható a Viasat History műsorán a Kicsomagolt múmiák című hatrészes sorozat, amely feltárja az ókori Egyiptom néhány lélegzetelállító titkát jelöletlen szarkofágoktól szokatlan temetkezéseken át szörnyen eltorzult múmiákig. Ez utóbbiak közül az egyik leghíresebb az a 3000 éves sikoltó múmia, kinek arca örök sikolyba merevedett, mintha az életben elszenvedett kínjai a túlvilágra is elkísérték volna. Cikkünkben annak járunk utána, hogy ki lehetett ez az ember, és mi történhetett vele, hogy ilyen sokkoló módon maradt meg az utókornak.

1881-ben felfedezők több mint 40 szarkofágra bukkantak a Nílus nyugati partjánál, nem messze a Királyok völgyétől. A leletek többek között 11 fáraót rejtettek, a legemlékezetesebbre mégis egy egyszerű fakoporsóban bukkantak, és úgy nézett ki, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő… Már önmagában az rejtély, hogy a sikoltó múmia mindenféle díszítéstől mentes koporsója mit keresett a hatalmasok között. A fáraók neve ott díszeleg a szarkofágjaikon, mivel ez jelent nekik belépőt a túlvilágra, ez a múmia névtelen volt.

De ki lehetett ez az ember? Koporsója puritánsága ellenére az egyiptológusok biztosak voltak abban, hogy nem közemberről van szó, hanem az elit egyik tagjáról. A múmiát megvizsgálva az további bizonyítékkal szolgált arra, hogy különleges életet élt: körmei manikűrözve és festve voltak, haját befonták, és voltak fülbevalói is. Mindez arra utal, hogy tehetős emberről van szó. A DNS-vizsgálat pedig újabb lenyűgöző felfedezéshez vezetett: a 20-as éveiben járó férfiről kiderült, hogy III. Ramszesz fia volt – egy herceg. III. Ramszesz az ókori Egyiptom egyik leghíresebb fáraója volt, aki megannyi betolakodóval végzett, és halálát követően generációk emlegették nevét. Luxorban templomot is állítottak a tiszteletére.

A sikoltó múmia egy legenda fia volt, de ha szörnyű betegségben vagy sérülésben is halt meg, bebalzsamozói mindent elkövettek volna annak érdekében, hogy békésnek látszódjon, mielőtt belép a másvilágra, de nem így tettek. Ráadásul ennek a múmiának nem távolították el a belső szerveit, pedig az hozzátartozott a rituáléhoz. Mi több, az áldozatot nem vászonba, hanem báránybőrbe bugyolálták, hogy ezzel is megalázzák.

Kriminológiai szakértők kizárják annak lehetőségét, hogy a múmiát élve temették el, inkább azért bántak vele ilyen megalázó módon, hogy másokat figyelmeztessenek. De mire? A megoldást egy, az 1800-as években felbukkant dokumentum rejtheti, ami szerint III. Ramszesz ellen a saját udvarában próbáltak merényletet megkísérelni, méghozzá nem más, mint a saját fia, Pentawer. Későbbi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy Pentawer és bűntársai sikerrel is jártak, III. Ramszesz múmiájának a nyakán ugyanis egy olyan vágást találtak, amit ugyan a bebalzsamozói próbáltak elrejteni, de nem sikerült teljes mértékben.

Mivel a fáraókat mindig testőrök serege vette körül, ezért a gyilkosságot csak egy hozzá nagyon közel álló személy követhette el: Pentawer valószínűleg saját kezűleg vetett véget Ramszesz életének abban a reményben, hogy ő követi a trónon, de helyette a bátyja lett az új fáraó, aki kegyetlenül megbüntette őt. Az ítélet az volt, hogy Pentawernek öngyilkosságot kell elkövetnie. A sikoltó múmia nyakán talált nyomok szerint a fáraógyilkos felakasztotta magát, és fulladásos halált szenvedett. Kínhalálának pillanatit a múmiájával is megőrizték, hogy tanuljon belőle az utókor. És még egy utolsó büntetésként még a születési nevét is elvették, ugyanis a Pentawer csak egy ráaggatott név volt, nem a sajátja, név nélkül pedig a sikoltó múmia hiába is vágyott volna arra, hogy belépjen a túlvilágba: örök kárhozatra ítéltetett. Az üzenet egyszerű volt: így jár az, aki a fáraóra támad.

Tüzérségi fegyverek, repülőgépek, sőt felfegyverzett tengeralattjárók sem okoz meglepetést bárki számára, aki egy kicsit is érdeklődik a II. világháború története iránt. A villámháború megtervezésekor Hitler a költségekre való tekintet nélkül a végletekig felfegyverezte a hadseregét. A szövetségesek természetesen szintén tengernyi hadifegyverrel voltak felszerelkezve. Vajon találunk-e ebben az arzenálban bármit, ami még képes meghökkenteni bennünket, és titkokat rejteget?

Tesla halálsugarai
Nicola Teslára a mai napig úgy emlékeznek, mint minden idők egyik legnagyobb feltalálójára. Elsősorban váltakozó áramot használó eszközöket konstruált. Szabadalmaztatott különböző találmányokat, mint például: elektromos motor, kerékpárdinamó, napelem és sok más. Sok titkot rejtett az általa kifejlesztett erős sugarak (ma “halálsugaraknak” nevezett) kialakítása.

Nehéz elképzelni, hogy ha Tesla a II. világháború kitörése előtt beépítette volna találmányát, a történelem egészen másképp alakulhatott volna. Ha a halálsugár hadikézbe került volna, ha a technológiát átvette volna a Führer, az igazi apokalipszist jelenthetett volna.

Denevérbomba

Míg a halálsugarak még viszonylag reálisan hangzanak, az USA-ból származó ötlet, hogy támogassák az államokat a Japán elleni harcban, enyhén szólva kuriózumnak tűnik. A szakértők azt tervezték, hogy egy megfelelően kiválasztott denevérfaj repülne a japán városok fölött légi bombázás céljából. Ennek az lett volna a hatása, hogy sok tüzet gyújtanak, és így elpusztítják a kiválasztott városokat.

Az ötlet hívei úgy vélték, hogy ez humánusabb megoldás, mint az atombomba bevetése. Érdekes módon a projekt további munkálatait nem a szokatlansága miatt hagyták abba, hanem azért, mert túl lassú volt. Igaz, ha a projekt megvalósult volna, az egy igazán nem szokványos titkos fegyver lett volna.

A II. világháború fegyverarzenáljába a korszak történetének kutatói szerint többek között ágyúk, tüzes légörvények és… páncéltörő kutyák is tartoztak. Mindegyik esetben csak örülni lehet, hogy az ötletek megmaradtak az ötlet vagy az első tesztelési fázisban.

Hogy mit nézz a hosszú februári estéken? A történelem titkainak rajongóinak ajánljuk a “A második világháború titkos fegyverei” című dokumentumfilm-sorozatot. Premier február 5-én, hétfőn 21:00 órakor a Viasat History műsorán.

Bár sokáig csak háttérszereplőknek tartották őket a férfiak uralta világban, néhány királynő óriási hatalomra tett szert a történelemben. Közülük elevenít fel hatot a Királynők, akik megváltoztatták a világot című hatrészes sorozat, amely december 12-től minden kedd este 21:00-kor látható a Viasat History műsorán. A sorozat feltárja, mi hajtotta ezeket a nőket, hogy erősítették meg a hatalmukat és azt a kort is bemutatja, melyben uralkodtak. Cikkünkben eme hat királynőről árulunk el egy-egy izgalmas érdekességet.

I.Erzsébetnek, a szűz királynőnek több mint 3000 darabból álló ruhatára volt
Az 1500-as években bő 45 évig uralkodó angol királynő évente nagyjából 10 000 fontot költött el ruházatra, ami elképesztő vagyonnal ért fel, a kincstárnok szerint viszont „őfelsége ruházata királyi, nem túl drága és nem is hivalkodó” volt. Erzsébet rajongott az akkoriban újdonságnak számító selyemharisnyáért, aminek párja 2 fontba került – annyiba, amit egy kisebb parasztgazdaság haszonbérlete –, ennek ellenére a királynő minden héten új párat vételezett magának, a használtat pedig egy-egy udvarhölgyének adományozta.

I.Anna, brit királynő sokat hozzátett ahhoz, hogy az angolok megkedveljék a teát
A Stuart ház utolsó uralkodójaként Anna nem csupán egyesítette Angliát és Skóciát, de sok egyéb erénye mellett jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az angolok körében elterjednek a máig tartó teakultusz. A kor szokásaival szemben Anna ugyanis nem ale típusú sört ivott reggelire, hanem teát, ezzel pedig gyorsan terjedő divathullámot indított el, főleg a nők körében, amihez az is hozzátett, hogy a kávéházakkal szemben a nők teázókba is beléphettek.

Viktória királynő napi 2500 szót vetett papírra
Az 1800-as években bő 60 évig trónok lévő Viktória királynőre már életében nemzeti szimbólumként tekintettek, aki szigorú erkölcsi elveket vallott. Összesen 9 gyermeket szült és 34 unokája volt, akik mind nemesi családba házasodtak be, ezzel Viktória kiérdemelte az Európa nagyanyja becenevet. De nem csupán gyermekvállalásban volt termékeny: naponta átlagosan 2500 szót jegyzett fel, haláláig részletes naplót vezetett, ami 122 kötet terjedelműre rúgott. Ezek egy részét a levelezéseivel együtt kiadták később, és ekkor derült ki az is, hogy ez a jóságos matriárka valójában óriási hatással volt a politikai életre.

Hatsepszut, egyiptomi királynő műszakállat hordott, hogy elfogadják királyként
A 3500 évvel ezelőtt uralkodó Hatsepszut egy olyan korban került trónra, amikor még hagyományosan férfiak uralták Egyiptomot. Férje, II, Thotmesz halála után egy darabig régensként uralkodott, majd teljes egészében magához vette a hatalmat, és kikiáltotta magát királynak. Ehhez megfelelő külsőt vett fel: meztelen felsőtesttel járt-kelt és műszakállat ragasztott. 22 évig tartó uralkodása alatt béke honolt Egyiptom felett, és ugyan halálakor Hatsepszut egy fáraóhoz méltó temetésben részesült, utódja néhány évtizeddel később elkezdte őt kitörölni a múltból, de nem kicsinyes bosszúból, hanem mert az akkori világszemléletbe nem fért bele, hogy Egyiptomnak női uralkodója is lehetett.

Aquitániai Eleonóra még a keresztes hadjáratokban is részt vett
A 12. században élt Eleonóra Nyugat-Európa egyik leggazdagabb nagyura leszármazottjaként már tinédzserként igen nagy vagyonra és befolyásra tett szert. A rendkívül művelt és autonóm nő kétszer is volt királyné – egyszer francia, egyszer pedig angol –, és annyira nem szeretett meghúzódni a háttérben, hogy első férjét, VII. Lajost még a keresztes hadjárataira is elkísérte udvarhölgyeivel és 300 lovagjával. A legendák szerint amazonnak öltözött és Mária Magdolna nyughelyén indult el a hadjáratra, hogy a nők fontosságát hangsúlyozza a háborúkban.

Boudica, a kelták királynője majdnem megfutamította a Római Birodalmat
A rómaiak 43-ban rohanták meg Britanniát, és térdre kényszerítették a kelta birodalmat. De egy lázadó királynő visszavágott, miután embereit elhurcolták, őt nyilvánosan megkorbácsolták, lányait pedig megerőszakolták. Boudica hadsereget toborzott, lerohanta Colchestert, a rómaiak brit központját, majd Londont is, és közel 80 000 emberrel végzett. Nero császár vissza is hívta a római erőket, de addigra sikerült legyőzni Boudicát, aki inkább megmérgezte magát, mielőtt fogságba esett volna.

Miközben a nemzet szeretetét elnyerte, John F. Kennedy számos ellenséget szerzett magának. Mégis, eddig nem nyert bizonyítást az a tézis, hogy a meggyilkolásával vádolt Lee Harvey Oswald nem egyedül hajtotta végre tettét. Az elnökgyilkosság 60. évfordulója alkalmából most a kormány által eddig titkosított akták váltak elérhetővé, a JFK: A végső bizonyíték című kétrészes dokumentumfilm – amely 2023. november 19-én, este 22:00-kor debütál a Viasat History műsorán – ezekbe ássa bele magát, hátha új megvilágításba kerül a 20. század egyik legmeghatározóbb merénylete. A jubileum alkalmából a csatorna november 19. és 26. között több témába vágó dokumentumfilmet is a műsorára tűz, melyek többek között a végzetes napról és a merényletről készült házivideóról is beszámolnak. Cikkünkben A végső bizonyítékban feltárt új dokumentumok alapján áttekintjük, kinek állhatott útjában JFK és milyen megválaszolatlan kérdések merültek fel a merénylettel kapcsolatban.

1961 áprilisában a CIA szervezésében hadműveletet indítottak Kubában Fidel Castro megdöntésére, ám az akció villámgyorsan kudarcba fulladt, Kennedy pedig nem küldött támogatást. JFK ezzel a lépéssel szerezhette magának a legtöbb ellenséget: magára haragította a CIA-t, valamint elidegenítette a hadsereget és a nemzetbiztonságot, ugyanis azt mutatta a világ felé, hogy Amerika gyenge, és még egy olyan kis ország, mint Kuba is meg tudja állítani. Sokak érdekében állhatott hát, hogy félreállítsák őt, és a helyzetet a később kirobbanó kubai rakétaválság tovább súlyosbította, melynek során Kennedy inkább leült tárgyalni az oroszokkal, akik rakétaállásokat létesítettek Kubában, semmint kiiktassa azokat – ahogy azt a nemzetbiztonságért felelős vezetők javasolták. Ráadásul mikor JFK-t megválasztották, a fivérét, Robertet nevezte ki igazságügy-miniszternek, aki pedig legfőbb feladatául a szervezett bűnözés letörését tűzte ki. A maffia szemében óriási szálkát jelentettek a Kennedyk.

A hivatalos jelentések szerint azonban magányos elkövető végzett JFK-vel. Oswaldot 70 perccel a merényletet követően tartóztatták le, igaz, akkor még egy közrendőr meggyilkolásáért. A korabeli feljegyzések szerint a letartóztatása során Oswald fegyvert rántott és dulakodott a rendőrökkel, a most feltárt iratok szerint viszont fegyvertelen volt. De a legnagyobb sokk akkor érte, mikor a letartóztatását követően szembesítették a kérdéssel, hogy ő ölte-e meg Kennedyt, mire ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „Nem, én csak egy palimadár vagyok!” Annak viszont orosz kapcsolatainak és számos közvetett bizonyítéknak köszönhetően tökéletes volt. És rengeteg körülötte a kérdőjel: egy most nyilvánosságra hozott irat szerint a CIA már korábban is felfigyelt rá, csak nem vették komolyan. Sőt, az FBI is monitorozta őt, mikor megjárta a Szovjetuniót, tudtak arról, hogy a merénylet előtt nem sokkal felvette a kapcsolatot a kubai és az orosz nagykövetséggel. Ha figyelték őt és átnézték a postáját is, akkor miért nem tudták, hogy mire készül? Oswaldot sosem sikerült teljeskörűen kihallgatni, ugyanis a merénylet után két nappal lelőtte őt egy Jack Ruby nevű night-club-tulajdonos. Ruby-ról azt vallották, hogy mentálisan kikészült JFK halálától, ezért ölte meg Oswaldot, de később kiderült, hogy a férfi maffiakapcsolatokkal rendelkezett, mi több, több olyan helyen is megfordult, ahol Oswald is. Egy körökben mozogtak, jelentések szerint ismerték is egymást.

Csak feltételezni lehet, hogy Kennedy meggyilkolását a maffia rendelte el, és Oswald kiiktatásával a szálakat akarták gyorsan elvarrni. A Kennedy helyére lépő Lyndon B. Johnson ugyan felállított egy bizottságot a Kennedy-gyilkosság kivizsgálására, de a hírhedt Warren-jelentés a merénylet során használt töltények becsapódási szögével kapcsolatos ellentmondások és az Oswald viselkedésével kapcsolatos furcsaságok ellenére jóváhagyta a magányos elkövető teóriát, pedig még J. Edgar Hoover is azt vallotta, hogy az összegyűjtött bizonyítékok nem állták volna meg a helyüket a bíróságon. De ez a teória kedvezett a Fehér Háznak, hisz a maffia-kapcsolat rengeteg kérdést vetett volna fel a CIA, az FBI és a nemzetbiztonság hatékony működésével kapcsolatban. Talán soha nem tudjuk meg, mi az igazság JFK halála körül, de minden egyes újabb, eddig titkosított akta felnyitásával közelebb kerülünk hozzá.

A világtörténelem sokkal titokzatosabb, ellentmondásosabb és összetettebb, mint a könyvekben bemutatott információk: háttérmegállapodások és nemes eszmék, hatalomvágy, összeesküvés és intrika, megható kapcsolatok és drámai vereségek jellemzik.

A tengeren, szárazföldön és levegőben vívott véres csaták, de belső háborúk és eredmények is részét képezik. Ezek a történetek a világtörténelem lényegét ragadják meg – az idő történetét, ahol minden egyes esemény csak a lehetséges utak véletlenszerű keresztezése, de ahol egyes pillanatok fontosabbak, mint mások. A Viasat History utazásra invitál azokon a pillanatokon és helyszíneken keresztül, amelyek megrázták a világot.

Hitler felemelkedése

1933 január 30-án Adolf Hitler hatalomra kerül Németországban, és ez az esemény két világ kettészakadását jelenti. Hitler puccsa a II. világháború kitöréséhez vezetett, amely gyorsan elterjedt Európában és Észak-Afrikában, és olyan súlyosan megrázta a világ geopolitikai helyzetét, mint Kopernikusz heliocentrikus modellje a geocentrizmust. A világ hirtelen és drasztikus változáson ment keresztül, amelynek hatása messze túlmutat Hitler hivatali idején.

A Viasat History beléphetsz ebbe a sorsfordító pillanatba, amely megszólítja a német emberek lelkiállapotát, és megmutatjuk, mi vezethette őket az egyik legszörnyűbb emberiség elleni bűntett, a holokauszt támogatására. Hitler a nyilvánosság előtt a béke iránti vágyát hangsúlyozza. Amint azonban hatalomra kerül, megkezdi a pusztító háború előkészületeit, hogy biztosítsa a Harmadik Birodalom felsőbbrendűségét Európában, és “életteret” szerezzen keleten.

● Hogyan kerülhet egy ilyen jelentéktelen ember ilyen rövid idő alatt hatalomra?
● Hogyan lehetséges, hogy egy hétköznapi, ismeretlen emberből diktátor lesz, aki néhány év alatt a demokráciát a “Führer birodalmává” változtatja?
● Miért támogatja a német nép a vízióját? Hogyan fogadhatják el Hitler elvét, hogy az államot és a társadalmat egyetlen hatalom és egyetlen vélemény irányítsa?
● Milyen körülmények és véletlenek teszik lehetővé, hogy Hitler egyesítse és mozgósítsa a nemzetet az “elkerülhetetlen konfliktus” megoldására?

A Viasat History dokumentumfilmjei a végzetes naphoz vezető körülményekre és az azt követő elképesztő eseményekre összpontosítanak.

JFK meggyilkolása: 24 óra, amely megváltoztatta a világot

Mi történt pontosan Dallasban 1963. november 22-én? Persze, tudjuk, hogy John Fitzgerald Kennedyt lelőtték, amikor elnöki konvoja a texasi Dallasban a Dealey Plaza előtt haladt el. Azt azonban még mindig nem tudjuk, hogy ki állt a merénylet mögött: összeesküvés volt-e az elnök ellen, vagy egy elszigetelt fegyveres hajtotta végre? Mi az összeesküvés és mi a tény?

A végzetes nap óta számos szemlélődő – köztük történészek, újságírók és szemtanúk – próbálták megírni vagy újraírni a történelmet. Értelmezéseiket mégis gyakran inkább a CIA szerepéről, valamint Lee Harvey Oswald profiljáról és katonai szerepvállalásáról szóló ideológiák és spekulációk diktálják, mintsem a tényeken alapuló meggyőződések.

A Viasat History dokumentumfilmjei lehetővé teszik, hogy friss pillantást vessünk arra a napra, amely megváltoztatta az Egyesült Államok történelmét.

● Milyen volt Kennedy elnök utolsó 24 órája?
● …és az utolsó 16 másodperc, amelyet egy véletlenszerű amatőr videó rögzített?
● Mi történt Lee Harvey Oswald letartóztatásának és későbbi meggyilkolásának napján?

Az uralkodók magasságai és mélypontjai

A 20. és 21. század folyamán az egyik olyan téma, amely a legnagyobb figyelmet kapta a közvéleménytől, azok a királyi családok magasságai, mélypontjai és átalakulásai. Háborúk, szexbotrányok, puccsok, gyilkosságok, pénzügyi korrupció, bosszú és forradalmak… Megváltozott a világ és vele a média. Nem minden uralkodónak sikerült megbirkóznia és túlélnie ezeket a változásokat. A 21. század elején 53 királyi család létezett. Mára a királyok, királynők, szultánok és császárok száma több mint felére, mindössze 25-re csökkent.

● Hogyan hatottak a világháborúk, a kommunizmus, a kereskedelem fejlődése, a bulvárlapok és a hírnév kultusza a királyi családok tagjaira?
● Mi okozta számos monarchia bukását?
● Mit tettek az uralkodók, hogy megőrizzék pozíciójukat? Milyen túlélési taktikákat alkalmaztak?

Mit tudunk valójában a monarchiákról? Milyen kihívásokkal és előnyökkel jár, ha valaki a királyi család tagja? A Viasat History dokumentumfilmjei azt az érzést keltik bennünk, mintha közelről ismernénk a királyi családokat.

Váltsd be az időutazásra szóló jegyedet a Viasat History-n! Az első sorból nézheted végig a történelem sorsfordító pillanatait, és találkozhatsz a múltat alakító személyiségekkel.

Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép. Évezredek óta keringenek a legendák a római legionáriusról, ami nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. De vajon milyen emberek álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? A mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm, amely október 8-án és 15-én vasárnap 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkből kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek, szórakoztak, torzsalkodtak és akár még családot is alapítottak – titokban.

Ha egy fiatal férfi legionáriusnak állt, azzal 25 évre elkötelezte magát a Birodalomnak, és nem mellesleg a bőrét is vásárra vitte. Cserébe viszont megbecsülést és stabil bevételt kapott, no meg a kaland, a csaták és a dicsőség ígéretét. A Birodalom első két évszázada, a Pax Romana idején a háborúk kockázata viszonylag alacsony volt, de a 7 500 km hosszú határt azért meg kellett védeni. Augustus idején a római hadsereg 300 000 főből állt, szóval legionáriusokra békeidőben is nagy szükség volt. De nem állhatott be bárki a seregbe: a jelentkezőknek komoly próbákon kellett átesniük, amely kiszűrte a nem megfelelő fizikummal és morállal rendelkezőket. Aki átment a vizsgán, arra komoly kiképzés várt, majd jó eséllyel kivezényelték a Birodalom határvidékére egy távoli erődítménybe.

Az egyik ilyen erődítmény Vindolanda Észak-Angliában, amit Hadrianus fala mentén húztak fel, és amely három évszázadon keresztül római fennhatóság alá tartozott. Ezen a helyen számos ásatás folyt, és az évek során több mint 2000 fából készült, tintával teleírt táblát találtak. Ezek otthonról küldött levelek voltak, melyek a határ mentén állomásozó katonák hogyléte felől érdeklődtek, hozzájuk pedig mindenféle használati tárgyat – ruházatot, zoknit, alsónadrágot stb. – is csomagolhattak az otthoniak, akik ezek szerint nem veszítették el teljesen a kapcsolatot a legionáriusnak állt ifjakkal.

Ezeknek az ifjaknak élelemre is szükségük volt: korabeli feljegyzések tanúsága szerint egy legionárius akár napi egy kilogramm kenyeret is elfogyasztott meg rengeteg húst. És ez nem volt ingyen: egy római katona 1 200 szeszterciuszt (nagyjából 350 ezer Ft-ot) keresett évente, melyből levonásra került a felszerelése és az elesége ára, a fennmaradó részből pedig megpróbált félretenni, illetve további élelemre és felszerelésre költötte: az erődítmények körül számos kisváros prosperált ezen ellátmányok gyártásából, piacok fenntartásából, no meg a katonák szórakoztatásából tavernák és fürdők üzemeltetésével.

A katonák élete nem csak szórakozásból állt: az erődítményben minden nap edzettek, plusz gyakorolták a hosszú gyaloglásokat is, méghozzá teljes menetfelszerelésben, ami nem ritkán 40 kilogrammot nyomott. Egy ilyen gyakorlat során a légió 6-8 km/órás sebességgel trappolta végig a napi penzumot, ami akár 30 kilométerre is rúghatott – mindezt szandálban, amit viszont úgy alakítottak ki, hogy mindenféle terepen használható legyen. A katonák nagyjából 5 500 kalóriát égettek el egy ilyen akció során, szóval a fizikumuknak atlétáknak megfelelőnek kellett lennie.

Ugyan a katonáknak tilos volt házasodni, de ettől még lehettek kapcsolataik – sőt, akár gyerekeik –, de ezek hivatalossá csak a 25 éves szolgálatuk leteltéhez közeledve váltak, addig a párokat csak „megtűrték”, cserébe saját lakhelyet kaptak az erődítményeken belül. Leletek szerint a katonák háziállatokat – kutyákat és macskákat – is tartottak, és kisebb oltárokat emeltek és istenekhez imádkoztak, hogy óvják meg őket. A légió tehát közel sem az a lelketlen hadigépezet volt, ahogy általában ábrázolni szokás: a legionáriusok is emberek voltak vágyakkal, félelmekkel, kapcsolatokkal. Egyszerre voltak harcosok és családapák, és egy idő után ők is számolták a napokat a 25 éves szolgálatukból, hogy amikor az letelt, akkor a mundért hátrahagyva a családjuknak élhessenek.

Hiába keresik már évszázadok óta, Kleopátra sírját a mai napi napig nem sikerült megtalálni, ám úgy tűnik, a legújabb felfedezések végre közelebb vihetnek minket Egyiptom utolsó királynőjének végső nyughelyéhez. Kleopátra titkos sírját keresi az az azonos című, négyrészes dokumentumfilm is, amely október 3-tól minden kedden 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, hogy 3D-s modellek és eredeti helyszínek felkeresésével gyűjtsön árulkodó nyomokat. Cikkünkben mi is bepillantunk az izgalmas nyomozás részleteibe.

Kleopátrának nemcsak a nyughelyét, de a halála körülményeit is rejtélyek övezik. Az egyiptomi királynő férjével, Marcus Antoniusszal közösen vetett véget az életének I.E. 30-ban, miután Octavianus római császár megsemmisítő vereséget mért az egyiptomi seregre, és az uralkodó páros sejtette, hogy a neheztelő császár nem gyakorol majd könyörületet felettük. Míg a legendák szerint Antonius egy karddal szúrta szíven magát, addig a feljegyzések arról számolnak be, hogy királynő hagyta, hogy egy áspiskígyó megmarja a karját, és ez okozta végzetét, ugyanakkor a korabeli életrajzíró Plutarkhosz szerint senki sem tudhatja igazából, hogy valójában mi történt. Szerinte a királynő az egyik fésűjében halálos mérget őrzött, mások szerint mérgező balzsammal kente be magát. Ma már többen is arra gyanakodnak, hogy a királynő egy méregbe mártott tűvel végzett magával. Mindenesetre haláláról az Alexandriába érkező Octavianus saját szemével győződött meg.

De vajon hol nyugszik most Egyiptom utolsó királynője? Kathleen Martinez, az elismert kutatónak szent meggyőződése, hogy Kleopátra egy ősi egyiptomi város, az Alexandriától 50km-re nyugatra található Taposiris Magnában nyugszik, egészen pontosan egy Ízisznek szentelt templom alatt található, több kilométer hosszú alagútrendszerben. Ízisz volt az egyiptomi panteon egyik legnépszerűbb istennője, aki a női erőt, az anyaságot és a dinasztia legitimitását képviselte, és Kleopátra is gyakorta azonosította magát vele, ezért elképzelhető, hogy a királynőt a templom alatt helyezték örök nyugovóra. Fényűző élete miatt Martinez egy hatalmas sírt keresett, és kutatásai során 21 nyughelyet is feltárt, ezek közül néhányban olyan múmiát talált, aminek a nyelvét arannyal pótolták – hogy beszélni tudjon a túlvilággal. A kutató úgy véli, hogy ezeket az egykoron tehetős embereket azért temették ide kétezer éve, hogy közel legyenek Kleopátrához. Egy másik nyom, ami Taposiris Magnához kötheti Kleopátrát, az az alexandriai legendás világítótorony kicsinyített mása, melyet szintén itt találtak meg, ugyanis Kleopátra kötődött az épülethez, ami anno a királyi negyede előtt állt. 15 éve tartó kutatásai során Kathleen Martinez ugyan nem találta meg Kleopátra sírját, de nem adja fel a munkát annak ellenére, hogy az alagútrendszer jelentős része víz alatt van. Szerinte itt kell lennie a nyughelynek. De vajon jó nyomon jár?

Kevés kapaszkodónk van Kleopátra végső nyughelyével kapcsolatban. A királynő az Egyiptomot közel 300 éven át uraló Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodója volt, ez a dinasztia pedig nem hagyott nyomokat: egyetlen fáraójuk sírját sem találták meg, így azt is csak találgatni lehet, hogy nézhet ki Kleopátra múmiája, ha volt neki egyáltalán ilyenje. Egyes feltételezések szerint ő volt az utolsó királynő, akit ezen ősi módszer szerint temettek el, de erre sincs konkrét bizonyíték. Sőt, magáról a királynőről is csak egyetlen ábrázolás maradt fenn Egyiptomban, méghozzá Alexandriától 800km-re, a mai Qift városában egy ókori jósda falán.

Egyes feltételezések szerint Kleopátrát saját városában, Alexandriában temették el, ám ennek a városnak a jelentős része is víz alá került az azt sújtó természeti csapások miatt. Földrengések, cunamik tizedelték meg Alexandriát, és a tudósok úgy vélik, hogy az ókori város java jelenleg 8 méterrel a tengerszint alatt nyugszik. Ha Kleopátrát itt temették el, akkor a sírját minden bizonnyal elnyelte egy természeti csapás és befedte több méternyi üledékkel. Nyomára lelhetünk-e valaha?

Akár a víz alatt, akár a sivatagban van Kleopátra sírja, annak megtalálása jelenthetné a kulcsot rendkívüli élete utolsó titkaihoz. Kétség sem férhet hozzá, hogy a királynő nyughelyének megtalálása minden idők egyik legnagyszerűbb, egyben legfontosabb leleteként vonulna be a történelembe.

Hollywood minden megtett annak érdekében, hogy az amerikai határvidék történeteiről olyan fantáziakép alakuljon ki az emberekben, melyek tele vannak tévhitekkel. A westernfilmek évtizedeken keresztül azt sugallták, hogy a cowboyok állandóan hadban álltak az indiánokkal, hogy minden cowboy fehér volt, a seriffek pedig kivétel nélkül törvénytisztelő polgárok. Egy friss, hatrészes dokumentumsorozat a Viasat History műsorán, ami szeptember 22-től minden vasárnap este 21:00-kor új résszel jelentkezik A határ címmel, arra vállalkozott, hogy utánajárjon az igazságnak. Kiderült, hogy az indiánok közel se voltak olyan elmaradottak és hogy az első cowboyok nem is fehérek voltak.

Primitívnek állítják be őket, pedig közel sem igaz

A bennszülöttek igazából maguk is bevándorlók voltak: 15 000 évvel ezelőtt Ázsiából érkeztek a kontinensre a jégkorszak idején befagyott Bering-földhídon keresztül, amely összekötötte Szibériát Alaszkával. Az amerikai indiánok 600 különböző törzsbe tömörültek, amelyekre más és más szokások, életvitel, hierarchiai rend volt jellemző. Mikor Kolumbuszék megérkeztek az új világba, nagyjából 5-10 millió bennszülött élt a kontinensen, egyes becslések szerint 25 millió. A nyugaton – főleg a sík vidékeken – élő indiánok hajlamosabbak voltak az ellenségeskedésre: ők gyűjtögető-vadász életmódot folytattak és ugyanazon földterületen rivalizáltak egymással. Ezzel szemben a Mississippitől keletre élő indiánok nyugodtabban, röghöz kötötten, falvakban éltek.

A filmek az indiánokat hajlamosak elmaradott, barbár népként ábrázolni, akik évszázadok óta nem fejlődtek, de az igazság az, hogy már akkor egy kulturálisan fejlett, több nyelvet beszélő nép élt a kontinensen, mikor az európaiak megérkeztek. A törzsek cserekereskedelmet folytattak egymással, ennek érdekében megtanulták egymás nyelvét, és rengeteget vándoroltak – voltak klánok, amelyek egészen Közép-Amerikáig eljutottak. Egyes törzsektől a földművelés sem állt messze; használták a tarlókat, öntözőrendszereket építettek. A spanyol hódítók által a XVI. században behozott és a kontinensen gyorsan elterjedő lovak az indián kultúrába történő integrálásával a távolságok lecsökkentek, a vadászat is egyszerűbbé vált. A telepesektől szerzett javakkal az indiánok folyamatosan kereskedtek, új tudásokra tettek szert, amiket gyorsan beépítettek a mindennapjaikba.

Az első cowboyok színesbőrűek voltak

A westernek elengedhetetlen figurája nagyjából az 1800-as évek közepén jelent meg Amerikában. A vasútépítési láznak köszönhetően a távolságok lecsökkentek, a populáció pedig meredeken növekedni kezdett, őket el is kellett látni élelemmel. A marhahús volt a fogyasztási lista csúcsán, a nyáj tereléséhez, gondozásához pedig szakemberekre volt szükség: ők lettek a cowboyok. A sajátos életvitellel járó szakma fortélyai Észak-Afrikában gyökeredznek, az itt élő mórok ülték meg úgy a lovakat, hogy könnyebben tudják irányítani az állatokat, míg Nyugat-Afrikából a kötél használata érkezett – mindkét tudás rabszolgákon keresztül landolt az amerikai kontinensen. A két technológia ötvözetét Mexikó keleti partjainál kezdték el használni az úgynevezett vaquerók – és ezt adaptálták a későbbi cowboyok is, így bizony, a történelem tanúsága szerint az első cowboyok fekete rabszolgák voltak. Később ezt a szakmát ugyan kisajátították a határvidékre érkező, egyedülálló fiatal fehér férfiak, de még sokáig alkalmaztak felszabadított rabszolgákat is erre a munkára, mert a vérükben volt. Csak Texasban dolgozó 30 000 cowboyból 5-10 000 afroamerikai volt.

Ezt a munkát nem lehetett félvállról venni. Egy nyáj általában 1500-2500 állatból állt, amit úgy 10-15 cowboy felügyelt. Közülük egy volt a főnök, aki a papírmunkát intézte, és ő határozta meg a nyáj útvonalát is, aztán voltak a terelők és kellett egy szakács is, no meg egy cowboy – általában egy fiatal srác –, aki a lovakat gondozta, ugyanis a terelők napi 6-8 alkalommal cseréltek lovat, hogy ne hajtsák túl őket. A nyáj kiterelése általában három hónapig tartott, ez idő alatt a cowboyok a földön aludtak, még a legmostohább körülmények között is, ráadásul mindenkinek csak egy garnitúra ruhája volt, no meg egy nyerge. 1880 és 1930 között egy fehér cowboy napi 1 dollárt, egy fekete cowboy napi 75 centet, egy hispán cowboy pedig napi 50 centet keresett. Legendák szerint néha nők is beálltak cowboynak, de belőlük csak néhány volt, ugyanis a körülmények és a fizetség elriasztotta őket. Ezek a szerencsétlen cowboyok három hónapon át mást se ettek, mint marhahúst, babot, esetenként egy kis süteményt. Ha nem találtak friss vizet, akkor be kellett érniük a pocsolyákkal, amitől mindenki megbetegedett. Kétségkívül ez volt minden idők egyik legkeményebb melója.

Az elismert történész visszatér a Kincsek Bettany Hughes-zal 2. évadában, amely augusztus 18-án minden pénteken 21:00-kor új epizóddal debütál a Viasat History műsorán, hogy ismét bemutasson néhányat a világ legizgalmasabb és leglenyűgözőbb történelmi és természeti kincseiből. Utazásai során Bettany Hughes a kultúrában gazdag, vadregényes Azerbajdzsánba is eljutott, hogy feltárja többek között a legendás Selyemút csodáit, meg egy páratlan természeti csodát is.

Azerbajdzsánban kilenc különböző éghajlati övezet található, ez pedig igen változatos tájakat eredményez a buja erdőktől a sziklás hegyeken át a sivatagokig, az ország egyik pontja pedig egy igen különös természeti jelenségről híres, amit az egyedülálló geológia kovácsolt: lángokról, melyek örökké égnek és amiket a föld alól előszökő gázok táplálnak.

Az ország fővárosától, Bakutól nem messze található Yanar Dagh-ról, azaz a Lángoló Hegyről van szó, amely még a világhíres író, Alexandre Dumas figyelmét is felkeltette, amikor erre vándorolt a XIX. században. Dumas a lángmezőket a Pompeji felett tündöklő Vezúvhoz hasonlította, és úgy írta le ezeket, hogy soha nem hunynak ki: sem a szél, sem pedig a vihar nem tudja kioltani őket. Ugyan eme tüzek időről időre mégis kimúlnak, van egy tűzfal, amely azóta lángol, mióta az 1950-es években egy pásztor véletlenül meggyújtotta az eldobott cigarettájával…

Néhány kilométerre a Yanar Daghtól a föld alatt mozgolódó gázok egy másik természeti csodát eredményeztek: az úgynevezett sárvulkánokat. Azerbajdzsán területén több mint 700 ilyen található – közülük néhány 25 millió éves. Van köztük olyan, mi csak 1-2 méter magas, de van, amelyik 700 méter magasra nőtt és 10 kilométer széles. Ezeket a vulkánokat nem a kitörő forró magma táplálja, hanem akkor keletkeznek, mikor a metángáz felkavarja a föld alatt lévő vizet, és ez bugyborékoló medencéket hoz létre. A legtöbb ilyennek a hőmérséklete Azerbajdzsánban nagyon alacsony – van, amelyik fagypont körüli.

A tűz központi szerepet tölt be Azerbajdzsán történelmében, melynek neve is az ősi tűz szóból származik, de a világ egyik legrégebbi vallásának, a zoroasztizmusnak is sok hívője van itt, melynek szertatásaiban a tűzrituálék kulcsszerepet játszanak. Viszont az biztosan nem a tűzzel játszik, aki nyomon követi Bettany Hughes-t kincskereső utazásait – a Viasat History műsorán.

2021 februárjában a Pompeji régészeti park munkatársai kivételes felfedezést tettek: egy szinte érintetlen római kori szekeret emeltek ki a földből Pompejitől északra. Ez a szekér pedig rengeteg kérdésre adhat választ a járművek fejlődésétől kezdve azok használatára. Augusztus 6-án, vasárnap este 9-kor debütál a Pompeji: A Villa Giuliana eltemetett titka című dokumentumfilm a Viasat History műsorán, amely arra keresi a választ, hogy milyen lehetett a közlekedés a legendás város utcáin. Cikkünkben kiderül, hogy ez a szekér tele volt erotikus ábrákkal, no meg hogy sírrablóknak köszönhetjük, hogy egyáltalán megtalálták.

Krisztus után 79-ben megsemmisítő természeti katasztrófa tette a földdel egyenlővé Pompeji városát. A Vezúv kitörését követően a lakosság nagyja el tudott menekülni, de 3000 ember a várossal együtt pusztult el. Mára Pompeji a világ egyik legegyedülállóbb régészeti helyszínévé vált, ami évente kétmillió látogatót fogad. És Pompeji még meg sem mutatta minden titkát. 2018-ban, a várostól nem messze régészek jelentős felfedezést tettek – méghozzá bűnözőknek köszönhetően.

A helyi rendőrség lehallgatott néhány sírrablót, és így jutottak el egy alagúthálózathoz, amit Pompejitől 700 méterre északnyugatra ástak eltemetett értékek után kutatva. Az egyik ilyen alagút egy ókori villa szobáihoz vezetett, melyet négy méter vastag hamu fedett. A rablók barbár munkát végeztek, freskókat és berendezési tárgyakat rongáltak meg kutatás közben. A kifosztott épületegyüttes egy 1908-ban felfedezett birtokhoz, a Villa Giulianához tartozott: az esetből okulva a régészek úgy döntöttek, hogy ismét feltárják a helyszínt. Nem is dönthettek volna jobban, ugyanis néhány hónappal a munkálatok megkezdése után előbb lovak csontvázaira bukkantak, majd egy négykerekű római szekérre, méghozzá szinte makulátlan állapotban.

Szakértők szerint ez a két ló által húzott szekér emberek és tárgyak szállítására egyaránt alkalmas volt, és elég gyakori lehetett Pompeji utcáin. A 14 000 főt számláló település egy sűrűn lakott kisváros volt, amit sakktábla-szerűen hálózták be az utcák. Lakóinak jelentős része a környező utcák boltjaiban, kocsmáiban, thermopoliumjaiban (a korszak gyorséttermeiben) töltötte az idejét, ezért a városban folyton jöttek-mentek az emberek és a szekerek. A várostervezőknek megoldást kellett találniuk az ember- és járműáradatra, ezért a bevásárlóutcákat széles gyalogutak szegélyezték, melyek megvédték a gyalogosokat a szekerektől. Sőt, a város néhány részét lezártak mindenféle jármű elől – ilyen volt a fórum, ahol Pompeji gazdasági és vallási tevékenységének nagy része zajlott. Az utakon voltak bazalttömbökből készült gyalogos-átkelőhelyek, így a gyakori esőzések ellenére senkinek se kellett összesároznia a lábát, mikor átkelt az utca egyik oldaláról a másikra.

A szekereket kerekeinek távolságát és a tengely magasságát ezekhez a kőtömbökhöz, illetve a köztük lévő hézagokhoz igazították, a keskeny, legfeljebb négy méter széles utcák nem nagyon adtak teret a manőverezésnek. A Villa Giulianánál talált szekér a kanyarodási nehézségek leküzdésére csapágyas, elcsukló kerekeket, illetve alacsony altestet használt – ez utóbbit azért, hogy a kerekek kanyarodáskor ne ütközzenek a szekértestbe. A szekér oldalát és a hátulját tíz medalion díszítette, ezeken különböző erotikus jelenetekkel. De ne gondoljunk semmi rosszra: akkoriban az ilyen ábrázolások sokkal hétköznapibbak voltak, mint ma, és általában istenségekhez kötődtek – például Vénuszhoz, a termékenység istennőjéhez. Tehát a képek a szekéren nem izgatásra szolgáltak, hanem fontos vallási és társadalmi szimbólumok voltak: akár egy esküvőt is jelképezhettek. Mindenesetre ünnepélyes funkciójuk volt, előkelőséget és gazdagságot sugároztak: azaz a Villa Guilianában talált szekér egy luxusjárgány volt.

Évente közel 7 millióan zarándokolnak el a Tádzs Mahalhoz, modern világ hét csodája egyikéhez. A legendás mauzóleumot a XVII. században, mindössze 18 év alatt építette Sáh Dzsahán, a Mogul Birodalom akkori uralkodója fiatalon elhunyt felesége, Mumtáz Mahal emlékére, hogy így örökítse meg szerelmüket, az uralkodónő szépségét és életét. A közel 73 méter magas, 25 ezer tonnás épület az évszázadok során a szerelem szimbólumává vált, amit a 80-as években az UNESCO is felvett a világörökségi listájára. De hogy sikerült ilyen gyorsan felépíteni ezt a monumentális palotát, méghozzá egy folyó instabil partján? Milyen építészeti titkokat rejtenek a jól ismert motívumok? Ezekre a kérdésekre is választ keres az Ősi szuperszerkezetek – Tádzs Mahal című dokumentumfilm, amely július 4-én, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkben mesélünk a mauzóleum soha el nem készülő fekete párjáról és megidézzük a szerelmet, amit megörökítettek az örökkévalóságnak.

Egy csoda kulisszái mögött

Kívülről a Tádzs Mahal azt a látszatot kelti, mintha a mauzóleumot teljes egészében fehérmárványból építették volna, de az igazság az, hogy a 400km-ről odahordott fehérmárvány csak a külső: az épület nagyja helyi terméskőből és agyagból öntött téglákból épült, amit aztán bevontak 20-25cm vastag márvánnyal. Közel 20 000 munkás dolgozott a Tádzs Mahal építésén, és mivel akár napi több ezer, helyben legyártott téglából építkezhettek, a munka alaposan felgyorsulhatott.

Úgy tűnhet, hogy a síremlék 18 méter átmérőjű kupolája egyetlen egybefüggő építmény, pedig valójában két egymásra épített kupolából áll, egy belsőből és egy külsőből. A belső, kisebb kupolát nem csak egyszerűbb volt megépíteni, de aztán ez lett az alapja a nagyobb, impozánsabb külső kupolának – ez a forradalmi elgondolás pedig szintén rendesen felpörgette az építkezést, no meg az épület külső paramétereit is megnövelte: a belső dóm belmagassága 35m, a külsőé pedig 38m, ennek köszönhetően kívülről a Tádzs Mahal jóval grandiózusabb látványt nyújt, mint belülről.

A legendák szerint Sáh Dzsahán azért építette a Jamuna folyó partjára a Tádzs Mahalt, mert az volt a terve, hogy a másik parton felhúzza a mauzóleum feketemárvány-borítású párját, amiben majd őt helyezik örök nyugvóra, ebben állítólag az akadályozta meg, hogy a fia a halála előtt 8 évvel bebörtönözte őt. Azzal kapcsolatban is csak találgatások vannak, hogy Sáh miért pont egy folyó partján húzták fel ezt a monumentális palotát, ami egyrészt bizonytalan alappal szolgál, másrészt az épület beláthatóságát is korlátozza, végül a szakértők arra jutottak, hogy a folyó ugyanúgy része a Tádzs Mahalt övező parknak, mint az udvarok és a mecsetek.

Az örök szerelem szimbóluma

Lehet, hogy a Tádzs Mahal pompázatos építmény, de turisztikai jelentőségét leginkább a történetének köszönheti, a mauzóleumhoz köthető ugyanis India történelmének egyik legnagyobb románca. A későbbi Sáh még csak 14 éves volt, mikor egy bazárban sétálva meglátta a selymet áruló Banu Bégumot, aki akkoriban 15 éves volt. A legenda szerint azonnal egymásba szerettek – és ugyan Banu volt a herceg harmadik felesége, mégis ő lett a kedvence: öt év jegyesség után vette el, és elnevezte Mumtáz Mahalnak, azaz „a palota ékkövének”. Az uralkodónő, akit erényesnek és legendás szépségűnek írtak le, nagyon szerette férjét: házasságuk 19 éve alatt 14 gyereket szült Sáh Dzsahánnak, akik közül azonban csak 6-an érték meg a felnőtt kort. Mumtáz és Sáh kapcsolata nagyon szoros volt: a nő még a hadjárataira is elkísérte férjét, és az egyik ilyen során, 14. közös gyermekük születése után, mindössze 38 évesen érte a halál.

A történetek szerint a halálos ágyán a nő megígértette a férjével, hogy soha nem nősül újra és hogy örök emléket állít neki. Mumtáz halálát követően Sáh Dzsahán vigasztalhatatlan volt; egy évre elvonult, és mikor visszatért magányából, mintha évtizedeket öregedett volna: haja megőszült, háta meghajlott, de azzal a szándékkal tért vissza, hogy eleget tegyen ígéretének. A Tádzs Mahal építése elvitte a kincstár javainak nagy részét, a munkálatokat egy helyi és egy olasz építész vezényelte le, 22 000 munkás és ezer elefánt vett részt benne. Sáh az örökkévalóságnak szánta a mauzóleumot, ezért különösen nagy hangsúlyt fektettek a betonaljzat megszilárdítására és hogy az épület szerkezete földrengésbiztos legyen. A mérnökök munkáját dicséri, hogy az eredmény a mai napig teljes pompájában látható.

A Tádzs Mahal a szerelem és a tökéletesség szimbóluma, az azt övező kert pedig a paradicsom allegóriája: a gyümölcsfák jelentik az életet, a ciprusok pedig a halált. Kétség nem férhet hozzá, hogy nem csupán a története csodálatos, de maga az épület is egy csoda.

A világ legismertebb alakjainak és relikviáinak történetét mindenki betéve tudja. Hol találták meg a terrakotta hadsereget? Ki volt Tutanhamon, akinek sírját 1922-ben fedezték fel? És így tovább. Na, de arról már jóval kevesebb szó esett, hogy milyen sötét titkok rejtőznek eme kincsek körül. Vajon hat-e Tutanhamon halálos átka azokra, akik feltárják a nyughelyét? És a föld alatt rejtőző terrakotta hadsereg megbolygatása milyen hatalmas erőket szabadított rá a világra? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Elátkozott kincsek című, tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amit június 15-től kereshetünk minden csütörtökön 21:00-től a Viasat History műsorán, cikkünkben pedig feltárjuk, hogy miért küldte vissza több turista is a Pompeii-ből ellopott kiállítási tárgyakat és hogy hány ember halálát okozta a James Dean életét is kioltó Porsche 550 Spyder.

A Pompeii „szuvenírok” átka

Pompeii nevének hallatán azonnal beugorhat a Vezúv végzetes kitörése és a gyilkos hamu, ami betemette az embereket, akik lenyomata a mai napig megvan. Arról viszont ritkábban szól a fáma, hogy Pompeii-hez egy átok is kötődik. A legenda szerint időszámításunk előtt 79-ben a Vezúv azért pusztította el Pompeii városát, mert a lakosai erkölcstelenek lettek és nem tisztelték az isteneiket. A Pompeii-t súlytó átok azokat a helyszínre látogató turistákat is elkíséri, akik felelőtlen módon úgy döntenek, egy kis szuvenírrel a zsebükben távoznak onnan. Ezek az elcsent tárgyak pedig rendre visszakerülnek a helyükre. A tolvajok küldik vissza őket nem ritkán olyan levelek kíséretében, melyek az eredeti tulajdonosok bocsánatáért esedeznek, továbbá balszerencséről, balesetekről, sérülésekről és anyagi károkról számolnak be. Olyan dolgokról, melyek azóta történtek velük, mióta hazavittek egy tárgyat Pompeii-ből.

Az egyik legemlékezetesebb üzenet egy magát csak Nicole-nak nevező nőtől szűrmazik. „Kérem, vegyék vissza őket, negatív energiák társulnak hozzájuk” – írta azokról a mozaikcsempékről, az amforatöredékről és a kis darab kerámiáról, amelyeket a levéllel együtt küldött vissza. „Nicole” azt állította, 36 évesen mellrákja lett, kétszer is. „Nem akarom, hogy a családom és a gyerekeim tovább szenvedjenek az átoktól” – írta a nő, aki mélyen megbánta tettét. És „Nicole” esete nem egyedi: a régészeti parknak az évek során több mint 200 ellopott tárgyat küldtek vissza, és idővel a vezetőség úgy döntött, hogy az ezeket kísérő levelekből kiállítanak párat – mementóként. Azóta jóval kevesebb „szuvenír” hagyja el Pompeii-t.

James Dean elátkozott autója, amely nem csak az ő halálát okozta

Hollywood történetének egyik legnagyobb színésztragédiája James Deanhez kötődik, aki 1955-ben, mindössze 24 évesen szenvedett halálos autóbalesetet. „Élj gyorsan, halj meg fiatalon!” – ez volt Dean mantrája, és ennek megfelelően a színészet mellett az autóverseny és a sportkocsik is foglalkoztatták. Egy igen ritka autó, egy Porsche 550 Spyder volánja mögött ült, mikor a végzetes baleset bekövetkezett. Ebből a sportautóból mindössze 90 példány készült, a fennmaradt példányok ma már vagyonokért cserélnek gazdát. Dean autója viszont nem maradt fenn az utókornak, és nem azért, mert totálkáros lett, mikor azt vezető, közel 130-cal száguldó Dean összeütközött egy másik autóval, hogy ott helyben meghaljon.

A „Kis Korcs” névre hallgató kocsi igazi átka ugyanis csak itt kezdődött el. A roncsot egy másik autóversenyző, William Eschrich vásárolta meg, aki kivette a motort Dean kocsijából, hogy átszerelje egy Lotusba, néhány más alkatrészét pedig egy barátjának adta el, aki szintén beépítette azokat a saját kocsijába. Mindketten beneveztek az 1956-os pomonai versenyre, ahol aztán mindkét autót balesetet szenvedett, és mindkét férfi meg is halt.

És ez még nem minden: A Porsche összeroncsolódott vázát egy hollywoodi autótervező vette meg, aki azt egy utazókiállításnak adományozta, melyet az amerikai kormány szervezett azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét az autóvezetés veszélyeire. Ironikus módon ez a roncs jelentette az igazi veszélyt, ugyanis több alkalommal is leesett az állványáról. Egyszer egy látogató sérült meg súlyosan, mikor az alváz ráesett, egy másik alkalommal pedig a vázat szállító sofőr halt meg, mikor a „Kis Korcs rázuhant.

Ez az „átok” nem akadályozta meg abban, hogy a hírhedt roncs többször is gazdát cseréljen – egy ízben még tűz is kiütött abban a raktárban, ahol tartották, végül 1960-ban feltették egy Miamiból Los Angelesbe tartó vonatra, ahol aztán titokzatos körülmények között nyoma veszett. Egyetlen fennmaradt alkatrésze a sebességváltó-rendszere: ehhez szerencsére nem kapcsolódik végzetes baleset…

Az Elátkozott kincsek tíz része Vincent Van Gogh utolsó festményétől kezdve a mészárszéket is látott Fabergé tojásokon át a Húsvét-szigetek rejtélyes kőszobráig megannyi olyan tárgyat bemutat, melyek emberek, családok, sőt, egész népek vesztét okozták – a Viasat History műsorán.

Kétség nem férhet hozzá, hogy Kleopátra számít az ősi Egyiptom leghíresebb királynőjének, de nem ő volt az egyetlen. Június 2-án, este 9-kor mutatkozik be a Viasat History műsorán egy új, háromrészes dokumentumfilm Az ókori Egyiptom királynői címmel, amely három kevésbé ismert egyiptomi uralkodónő lenyűgöző életét mutatja be: Tiye királynőt, akit istennőként ünnepeltek, II. Kleopátrát, aki gyilkossággal és szenvedéssel szembesült testvérből lett férjének hála, valamint a híres Kleopátra azóta elfeledett lányát, aki szülei tragikus halálának árnyékából kinőve lett maga is elismert uralkodó. Cikkünkben ez utóbbiról, Kleopátra Szelénéről árulunk el néhány érdekességet.

1. Szelénére, Kleopátra és Marcus Antonius lányára tragikus családi örökség várt: mindössze 10 éves volt, mikor a szülei öngyilkosságot követtek el. Ezt követően ő lett Egyiptom törvényes uralkodója, ám mindössze nagyjából két hétig ülhetett a trónon, mielőtt két fiútestvérével együtt el nem fogták és Rómába nem küldték, ahol apja egykori római riválisa, Augustus otthonába került.
2. Gyerekkora nyugalomban telt. Gyámja és a későbbi római császár, Augustus meglepően jó apának bizonyult, aki úgy szerette Szelénét és a fivéreit, mintha a saját vérszerinti gyerekei lennének. Természetesen a háttérben azért ott húzódott egy politikai agenda is, hisz azzal, hogy Augustus Egyiptom törvényes uralkodóinak a gyámja volt, az országot is irányította.
3. Mindössze 15 éves volt, mikor hozzáment II. Jubához, az afrikai Numidia hercegéhez. Ez egy megszervezett esküvő volt, hisz Szelénéhez hasonlóan a szintén kiskorú Juba is egy száműzetésben lévő család sarja volt, akit Agustus vett a szárnyai alá. A későbbi császár úgy vélte, hogy a friggyel megerősítheti a kapcsolatait Afrikában, és ez járt a fejében akkor is, amikor a párost felkente a frissen megalapított Mauritánia (a mai Marokkó és Algéria) trónjára.
4. Szelénének és Jubának összesen két gyermeke született, egy fiú, Ptolemaiosz – aki a nevét édesanyja dinasztiája után kapta – valamint egy lány, akiről a nevével együtt nem sok minden maradt fenn.
5. Szeléné nem húzódott meg az árnyékban. Aktívan részt vett országa ügyes-bajos dolgainak intézésében – ezt az édesanyjától tanulta el, méghozzá alaposan. Nem meglepő, hogy esze ágában sem volt félreállni és Jubára hagyni az ország vezetését. Uralkodásuk alatt az ország szépen prosperált. Gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki Itáliával és Spanyolországgal, legfőbb exportcikkeik közé a hal, a szőlő, az igazgyöngy és a fából faragott bútorok tartoztak. Ennek köszönhetően a mauritániai érmék az egész római birodalomban elfogadott fizetőeszközzé váltak.
6. Széléné büszke volt a származására, különösen az anyjára: ki is adott egy olyan érmét a saját arcképével, amin a „Kleopátra királynő, Kleopátra királynő lánya” felirat díszelgett. Mauritániában építkezési projekteket indított, melyekhez egykori otthona, Alexandria és az anyja által emelt épületek szolgáltak inspirációul. Ezek egyike a híres Pharoszi világítótorony mása volt. Jubával közösen régi templomokat renováltak és újak építésébe is belefogtak, ezen kívül számos egyiptomi műalkotást hoztak Alexandriából, hogy ezzel is megidézzék Szeléné egykori otthonának és anyjának a szellemét.
7. A halála váratlan volt és idő előtti. Nem tudjuk, hogy mi okozta és a pontos dátumát is homály fedi, de egy korabeli költemény arra enged következtetni, hogy mindössze 35 éves volt, mikor I.E. 5-ben elhalálozott. A királynőt a Mauritániai Királyi Mauzóleumban helyezték örök nyugalomba, amely még ma is áll a mostani Algériában. A halálát követően II. Juba még két évtizeden át uralkodott az ország felett oldalán fiúkkal, Ptolemaiosszal.
8. Szeléné a halálát követően is meghatározó személy maradt Mauritániában. Az általa kiadott pénzérmék még évtizedeken át forgalomban maradtak, és nem veszítették el értéküket. Juba és Ptolemaiosz közös uralkodásának sikere sokat köszönhet Szeléné megbecsült emlékének.
9. Nagy hatással volt a királyságára és úgy általában a Római Birodalomra is, ugyanakkor az édesanyjával ellentétben Kleopátra Szeléné észrevétlenül ért el sikereket. A történészek ritkán említették a nevét, ami arra enged következtetni, hogy Jubával közös uralkodása problémamentes volt.
10. Juba 28 évvel később halt meg, Ptolemaiosz pedig 40 éves koráig uralta Mauritániát, amikor is a hírhedt Caligula kivégeztette őt – valószínűleg azért, mert féltékeny volt Mauritánia gazdagságára. De ez már egy másik történet…

Jóllehet, Kleopátra Szeléné és a családja mára már teljesen elfeledetté vált, de az Algériában látható Mauzóleum még ma is egy olyan, viszályoktól mentes királynő emlékét őrzi, akinek sikerült egy hatalmas birodalom árnyékában és tragikus örökséggel a háta mögött prosperálnia. Az ókori Egyiptom királynői az ő teljes történetét elmeséli két másik uralkodónőével egyetemben – kizárólag a Viasat History műsorán.

Május 4-én este 21:00-kor startol el az Előásott akták: Ősi gyilkossági rejtélyek című hatrészes dokuszéria a Viasat History műsorán, melyben Rod Demery, bűnügyi nyomozó és Turi King professzor tár fel néhányat a történelem leghírhedtebb, vagy éppenséggel nem annyira ismert, de annál inkább izgalmas gyilkosságai közül. A modern törvényszéki módszereknek és a műsor sajátos szerkezeti felépítésének hála pedig totálisan új oldalukat fedezik fel ezeknek az eseteknek, és talán még egy-egy több évszázados rejtélyre megoldást találnak.

Az epizódok menete mindig ugyanazt a sémát követi: Demery és King összeállítanak egy csapatot helyi szakértőkből, majd közösen megvizsgálják a kiállított bizonyítékokat és kihallgatják a „szemtanúkat”, azaz interjúkat készítenek történészekkel, tudósokkal, majd felmutatnak egy sorsdöntő új bizonyítékot, amelynek segítségével vissza tudják követni az áldozat életének utolsó 48 óráját, hátha ezzel választ adhatnak arra, hogy valójában mi történt vele.

Az epizódok során többek között feltárnak egy ötezer éves lengyel tömegsírt, melyben egy 15 fős családot temettek el, miután brutális módszerességgel legyilkolták őket, megvizsgálják, hogy tényleg szennyezett víz végzett-e egy 14. századi veronai nemessel, és DNS-vizsgálat segítségével megválaszolják azt a kérdést, hogy kihez tartozhat az a fejnélküli test, amit bő száz éve rejtettek el egy idahói barlangban.

A sorozat „sztárja” Ötzi, az 5300 éves múmia, akit egy gleccserben találtak meg Alpok olasz-osztrák határán harminc évvel ezelőtt. Ötzi a legrégebbi, épségben megmaradt holttest, akiről sokáig azt hitték, hogy az éhség vagy a hideg végzett vele, és csak komputertomográfia tárta fel, hogy a halálát egy bal vállába fúródott nyílhegy okozta, pontosabban az, hogy ez a nyílhegy szétroncsolta az artériáját. Ötzi tehát gyilkosság áldozata lett. Ezzel Demery és King is tisztában vannak: ők arra keresik a választ, hogy Ötzi hogy szerezte a azt a sebet, amit a jobb kezén találtak, miért menekült a gleccserre, egyáltalán hogy került az Alpokba? Végül de nem utolsósorban, ki és miért ölte meg?

Mikor a holttestet 1991-ben megtalálták, testén számos különböző növény – többnyire moha – nyomára bukkantak, ugyanakkor az Előásott akták csapatának botanikusa a holttesten olyan részecskéket is felfedezett, amely egy délebben fekvő területen honos mohából származnak, ami arra enged következtetni, hogy Ötzi hosszú utat tett meg a völgyből, mire a gleccserig ért. Azt megelőzően pedig egy faluban tartózkodott, és itt szerezhette azt a vágást a kezén, ami halála idején már többnapos volt. Az újabb vizsgálatok azt sugallják, hogy ezt a sebet akkor ejtették Ötzin, amikor egy másik falubélivel összetűzésbe keveredve védeni próbálta, és lehet, hogy ezt követően volt kénytelen menekülőre fogni, az üldözője pedig egészen a gleccserig követte őt, ahol aztán hátulról lenyilazta őt…

A képet az Ötzinél talált eszközök, a gyomrában fellelt ételmaradék és a halálos seb formája egyaránt árnyalja. És a gyilkos motivációja? Biztos nem az, hogy kirabolja őt, ugyanis Ötzi értéktárgyait mind-mind megtalálták a holttestével egyetemben. Ötzit tehát hátulról, lesből és bosszúból gyilkolhatták meg. 

XII. Piusz pápa a katolikus egyház történetének legvitatottabb vezetője. A modern történelem egyik legnagyobb konfliktusa idején vezette az egyházat, amely során fontos szerepet töltött be. Guy Walters brit író és történész, aki exkluzív betekintés nyert a Vatikán titkos levéltárába, az egyház reagálását vizsgálta a II. világháború eseményeire, és azt, hogyan mentette meg a pápa 700 000 zsidó ember életét. Felfedezéseit a Titkos vatikáni akták megnyitása: A pápa és az ördög című dokumentumfilm összegzi, amelyet itthon 2023. május 1-jétől hétfőnként 21:00 órától láthatunk a Viasat Historyn, az alábbi sorokban pedig a történész saját élményeit osztja meg az olvasókkal. 

Guy Walters úgy emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor felajánlották neki, hogy meglátogathatja a Vatikán titkos levéltárát, mint amit érezhet valaki, amikor megnyeri a lottót: hihetetlen és soha vissza nem térő alkalom. Pont ezért mondott gondolkodás nélkül igent a lehetőségre.

Mióta megírta első könyvét, a Hunting Evil-t – az „Ördög üldözése”, ami arról szól, hogy miként menekültek el a nácik a második világháború végén –, mindig is arról álmodozott, hogy bejusson a helyre, amit a levéltárak „szentgráljaként” emlegetnek. 

– Dan Brown írónak és más alkotóknak köszönhetően sokan úgy vélekedünk a Vatikán levéltáráról, mint ahol minden választ megkaphatunk a világ összes titkára, sőt még földönkívüli titkokra is.

Walterst leginkább az érdekelte, hogyan reagált és cselekedett a Vatikán a második világháború alatt és az azt követő pár évben. Kifejezetten ezt a témát, valamint XII. Piusz pápa és Adolf Hitler zavaros kapcsolatát tárja fel és vizsgálja a Titkos vatikáni akták megnyitása című dokumentumfilm-sorozat. 

A levéltárban tett látogatás után válaszokat kapott olyan kérdésekre, amelyek régóta aggasztják a témát vizsgáló történészeket. Mennyire békítette XII. Piusz Hitlert? Megpróbált-e segíteni a zsidóknak kiszabadulni a nácik karmai közül? Milyen volt a viszony a Vatikán és Mussolini között? Mennyit tudott előre a Vatikán a nácik terveiről? És végül, hogy valóban volt-e egy náci összeesküvés a pápa elrablására?

A dokumentumfilmben ezekre igyekszik Walters és csapata megadni a válaszokat, valamint bemutatják, hogyan jutottak be a Vatikán titkos levéltárába, amely ugyan eltér a filmekben eddigiekben látottaktól, de legalább annyira elképesztő, megrendítő és rendkívüli:

– Az első dolog, amit érzünk az az, hogy hatalmas. Olyan méretű, mint egy várostömb, csak itt polcokon iratok hevernek. Ahogy sétálsz, lehengerelnek a több évszázados feljegyzések, több milliárdnyi papír és pergamen. Némelyiket modern dossziékban tárolják, másokat pápai motívumokkal díszített, régi bőrborítókban.

Walters biztos benne, hogy az eddig titkos dokumentumok segítségével sikerül a XX. század legsötétebb időszakát új fényben feltüntetni.

A német nőket sokáig a nácik által elkövetett szörnyű bűntettek passzív szemtanúinak tekintették, azonban sokan közülük aktív résztvevői voltak, és ugyanolyan brutálisak voltak, mint férfi társaik. A Nők Hitler zászlója alatt című új kétrészes dokumentumfilm, amelynek premierje április 8-án szombaton 21 órakor lesz a Viasat History műsorán, feltárja az igazságot a Harmadik Birodalom leghírhedtebb nőiről. Cikkünkben bemutatjuk Hitler néhány legkegyetlenebb női segítőjét.

Nőket képeztek ki a gyermeknevelésre

Amikor Hitler 1933-ban hatalomra került, nemcsak férfiak, hanem sok fiatal nő is csatlakozott a Hitlerjugendhez. Még egy lányosztálya is volt, amelyet BDM-nek neveztek el. Több mint 200 000 lányt soroztak be. A nácik nem engedték, hogy a nők felelős pozíciókat töltsenek be, és korlátozták a felsőoktatáshoz való hozzáférésüket: a BDM-ben gyermeknevelésre képezték ki őket. Minden szabadidős tevékenység arra irányult, hogy felkészítsék őket az anyai szerepre. Arra is nevelték őket, hogy faji alapon találják meg a legmegfelelőbb férjet. Lassan a BDM asszonyai beágyazódtak a Harmadik Birodalomba, és készen álltak Hitler antiszemita terveinek teljesítésére.

Pauline Kneissler, a gyilkos ápolónő

A szülésznőknek, mint a Harmadik Birodalom által kinevezett közalkalmazottaknak, tájékoztatniuk kellett felettesüket minden rendellenességről vagy fogyatékosságról, amellyel találkoztak. A rendszerben regisztrálták, és sokszor elrendelték az eutanáziát. Pauline Kneissler volt az egyik női vezetője ennek a programnak. Részt vett az “Aktion T4”-ben, a testi és szellemi fogyatékosok, felnőttek és gyermekek megsemmisítési kampányában. Kneissler és kollégái gondoskodtak ezekről az emberekről, segítettek nekik összepakolni a holmijukat, és elmagyarázták nekik, hogy máshová költöznek. Természetesen soha nem mondták el nekik, hogy megsemmisítő táborokba viszik őket, ahol elgázosítják őket. Kneissler halálos injekciókat is végrehajtott. A háború végéig közel 200 000 embert öltek meg az Aktion T4 keretében.

Gertrud Slottke, az élet és a halál mestere

1942-ben Gertrud Slottke titkárnő a német megszállási közigazgatásban dolgozott, amelynek feladata a zsidók koncentrációs és megsemmisítő táborokba való deportálásának megszervezése volt. Mivel felettese sietve távozott, Slottke gyorsan felelősséget vállalt, hogy beteljesítse ambícióit. Élet és halál ura lett, mivel rendszeresen látogatta Westerborkot, Hollandia fő tranzittáborát, hogy eldöntse, ki marad és ki megy. Ezeket a döntéseket Európa-szerte egyszerre hozták, de férfiak: ő volt az egyetlen nő, aki ezt a feladatot ellátta. Számtalan zsidó életéről döntött, és addig maradt a posztján, amíg az utolsó deportáló vonat el nem hagyta Westerborkot. Ez volt az a vonat, amely Anne Frankot és családját szállította.

A háború után néhány nőnek felelnie kellett tetteiért, sokan azonban átcsúsztak a bírósági hálón. Évtizedekbe telt, amíg a történészek munkája fényt derített a holokausztnak erre a kevésbé ismert részére, és elmesélte a Nők Hitler zászlója alatt történeteit és az erőszakot, amelyre képesek voltak – csak a Viasat History-n.

Normandia: Harcosok földje címmel április 7-től minden pénteken 21:00-kor új, háromrészes dokumentumfilm érkezik a Viasat History műsorára, amely bemutatja, miért volt ez a számos háborús konfliktust megélt terület Európa egyik legáhítottabbja, amiért megannyi király és herceg ment csatába. Cikkünkben Normandia születéséről mesélünk.

Normandia illusztris története valamikor a 9. században vette kezdetét. A Nyugati Frank Királyság észak-nyugati partvonala két nagy folyóval, a Szajnával és a Loire-ral büszkélkedhetett, zöld erdők és termékeny talaj borította. Ebből a térségből lett később Normandia, amely a születését Sétáló Rollónak, a karizmatikus viking harcosnak köszönhette.

A 8. században a viking portyázók tartották rettegésben Európa számos országát. Olyanok voltak, mint a motoros bandák: megjelentek, fosztogattak, aztán gyorsan tovább álltak. A Nyugati Frank Királyság sem úszta meg a támadásokat, melyek gyorsaságára egyszerűen nem tudtak időben reagálni. Ez a macska-egér játék több mint száz éven át tartott, ekkor azonban a vikingek harcmodort váltottak és néhány helyett több száz hajóval tértek vissza, több ezer főből álló rablóhaddal gyakorta egy-egy vezetővel az élükön.

Ezek egyike volt Rollo, akit otthonából száműztek. Eleinte Angliában fosztogatott, majd a frank partokat vette célba. Mivel elődei a partmenti helyeket már kifosztották, ezért szélsebes hajóival és vikingtársaival felhajózott a folyókon, többek között a Szajnán és még a folyó védelmére épített hidat is bevették. Az óriásira duzzadt viking hadsereg egészen Párizsig jutott, és ugyan a várost nem tudták bevenni, tovább hajózhattak Burgundia felé.

A harcok során Rollo elég nagy hírnévre tett szert magának, és ezt kamatoztatni kívánta. Nagyhatalmú vezetőként pozícionálta magát, és mikor visszatért az északi városokba, ellenállás helyett Rouen városának érseke felajánlotta neki, hogy a város védelmezője legyen. Rollo elfogadta az ajánlatot, és ezzel Rouen kvázi uralkodója lett. Később elvette egy frank herceg lányát, aminek köszönhetően maga is egyike lehetett a helyi arisztokráciának és tovább terjeszthette hatalmát. Ezt nem mindenki nézte jó szemmel, az ellentét pedig újabb véres konfliktusokat szült, amibe a békére vágyó frankok egy idő után egyszerűen belefáradtak. III. Együgyű Károly, frank király alkut ajánlott Rollónak: letelepedhet és uralhatja Normandiát, cserébe meg kell védenie azt a viking betörésektől. Rollo ismételten elfogadta az ajánlatot, és így lett a rablóból pandúr, a viking hódítóból Normandia – egy új és prosperáló terület – hercege.

Winston Churchill 1941 májusában adta utasításba, hogy a Bismarckot el kell süllyeszteni. A német tengeri haderő zászlóshajója május 24-én, mindössze 8 perc alatt tengerfenékre küldte a brit királyi haditengerészet büszkeségét, az HMS Hoodot, és újabb prédára vadászott. Meg kellett állítani! A könyörtelen hajszát dokumentálja modern CGI, újra eljátszott jelenetek és tanúvallomások segítségével a Bismarck: Az utolsó 24 óra című dokumentumfilm, amely 2023. április 1-jén, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkben bemutatjuk a félelmetes hajót, ami gyorsabb volt az egész brit flottánál és felelevenítünk néhány kulcsmomentumot a hajszából, melynek során 5000 brit tengerész és Hitler 2600 embere csapott össze egymással.

A Bismarck egy szörnyeteg volt

1941-ben Hitler ki akarta éheztetni a szövetségeseket, ezért utasításba adta a haditengerészetnek, hogy minden kereskedelmi hajót süllyesszenek el, ami utánpótlást szállíthat. Két masszív hajó, a Scharhorst és a Gneisenau már 48 hajót elpusztított, és csak ekkor kapcsolódott be a pusztításba a Bismarck. Ez a hadihajó 41 700 tonnát nyomott, 241 méter hosszú volt, 8 db 15 hüvelykes ágyúval volt felszerelve, a csúcssebessége 30 csomó volt, azaz gyorsabb volt a brit haditengerészet bármelyik hajójánál. A Bismarck kapitánya a rettegett Gunther Lutjens volt, aki „illusztris” karrierje során már 22 kereskedelmi hajót küldött tengerfenékre és az ő irányítása alatt rohamozták meg Dániát és Norvégiát. Lutjens pedig újabb célpontokra éhezett.

Mindössze 8 perc elég volt ahhoz, hogy a Bismarck elpusztítsa első célpontját, az HMS Hoodot, aminek pont a lőszerraktárját sikerült telibe kapnia, hogy aztán robbanások egész sorozata tépje cafatokra a brit haditengerészet büszkeségét. Az 1415 lelket számláló legénységből mindössze hárman élték túl a támadást. A környéken hajózó britek ugyan azonnal üldözőbe vették a Bismarckot, de Lutjensék könnyedén megléptek az üldözőik elől.

Churchill kiadja a parancsot: Kezdetét veszi a hajsza

A brit haditengerészet kétféleképpen találhatta meg a Bismarckot: repülővel, hogy a tengert felülről kémlelve próbálják meg feltárni a hadihajó rejtekhelyét, vagy pedig konvojt kísérő hajókkal, melyek járőrözés közben próbálják meg kiszúrni az ellenséges járművet a horizontot. Tű a szénakazalban, de a briteknek segítségére sietett a szerencse: az egyik történész szavait idézve Lutjensnek „szófosása volt”, azaz nem győzött üzeneteket küldeni a főhadiszállásra – ezek egyikét kapták el a brit felderítők, melynek nyomán egy helyszínre küldött repülő be is azonosította a Bismarckot. Lutjens nem is sejtette, hogy innentől kezdve a Bismarcknak már csak 24 órája volt hátra.

Egy egész flotta vette üldözőbe a Bismarckot, köztük egy repülőgéphordozóval, amelyről azonnal felszállt néhány Swordfish, amelyek elavult külsejük ellenére igen hatékony torpedóbombázóknak számítottak. Igen ám, de a rossz látási viszonyok miatt először nem a Bismarckot, hanem egy szövetséges hajót céloztak meg, amely épp hogy el tudta kerülni a ledobott torpedókat. Kínos. A Bismarckot üldöző flotta kapitányai közben azon aggódhattak, nehogy elfogyjon az üzemanyag, mielőtt beérik a célpontot. Ha beérik egyáltalán. És ha ez nem lenne elég, a Luftwaffe egyik felderítő gépe kiszúrja az üldözőket és le is adja a drótot a Bismarcknak.

Még szerencse, hogy a menekülő hadihajót szemből is várta egy szövetséges hajó, ami immáron pontosan beazonosította a pozícióját és sebességét. A Swordfishek ezúttal a megfelelő célpontra repültek rá, méghozzá azzal a feladattal, hogy tegyék tönkre a propellereket és a kormányművet, ezáltal irányíthatatlanná téve a Bismarckot. De ezt Lutjens és a hajója nyolc ágyúja sem akarta szó nélkül hagyni. Szerencsére a Swordfishek úgy manővereztek, mintha lehulló falevelek lennének, azokat pedig igen nehéz eltalálni – a küldetés sikerrel járt, a hadihajó kormányozhatatlanul pont az őt üldöző flotta felé sodródott.

De ez még nem jelentette a végét. Ugyan már csak egy sérült bestia volt, ami körül elkezdtek körözni a brit farkasok, de nem ártalmatlan. Ráadásul több német tengeralattjáró tartott a helyszínre, hogy beszálljanak az összecsapásba. A brit királyi flottának csak nagyon kevés idő állt a rendelkezésére arra, hogy elsüllyesszék a Bismarckot. Lutjens üzenetet küldött a közeledő tengeralattjáróknak, hogy ha minden elveszett, a hadi naplóját mindenképp mentsék meg, majd felkészült a végső összecsapásra… Ennek a több ezer életet követelő elkeseredett csatának a végső mozzanatait is bemutatja a Bismarck: Az utolsó 24 óra című dokumentumfilm – a Visat History műsorán.

Mindenki hallott már a vikingekről. Ők voltak a „harcos nép”, akik óriási hatással voltak Európa különböző részeire. Híresek és hírhedtek voltak arról, hogy végig tombolták magukat a kontinensen: gyilkoltak, erőszakoskodtak és mindent elloptak, amit mozdítani tudtak. Most viszont új oldalukról ismerhetjük meg őket a Viasat History-nak hála, amely a márciusban útjára indítja a Viking Szezon nevű programsorozatát, melynek keretében két új dokumentumfilm is bemutatkozik Vikingek: Az igaz történet és Vikingek: Az elveszett királyság címmel. Cikkünkben bemutatunk néhányat ezen két új doksi felfedezései közül.

Nem, a vikingek nem a semmiből jelentek meg a 8. század végén

A történelem szerint az úgynevezett viking korszak a 8. század végén – egészen pontosan 793-ban vette kezdetét, amikor a vikingek megtámadták az angliai Lindisfarne szigetét. Megerőszakolták és legyilkolták a szigetlakókat, vagyonaikat elhurcolták, és a következő 300 évben tovább űzték ezt a „hagyományt”. Senki sem hallott róluk vagy találkozott velük ezelőtt – de tényleg így történt? Tényleg csak úgy felbukkantak volna a semmiből? A kép ennél sokkal árnyaltabb. Mivel a vikingek nem készítettek feljegyzéseket a múltjukról, a történészek sok-sok éven át csak megtippelni tudták azt, hogy a viking korszak mikor vette kezdetét – ezért is kötötték Lindisfarne-hoz –, de ez néhány éve megváltozott.

1852-ben egy viking hajó romjaira bukkantak egy nagy kőhalom – egy sír – mélyén a norvégiai Borre-ban. Páncélok, fegyverek, lovak maradványai, lószerszámok, ezüst és arany vette körül a hajót – már akkor nyilvánvaló volt, hogy egy gazdag ember vagy klán hajóját találták meg. A korát viszont csak másfél évszázaddal később, a mai kor technológiája segítségével tudták megállapítani, és a kutatók bizony azzal a felismeréssel szembesültek, hogy a sír 793-ban már több évszázados volt. Egy gazdag ember hajóját temették el itt jóval azelőtt, hogy a vikingek elkezdték volna kifosztani a környező országokat. Tehát a skandinávok hatalmi kultúrája már évszázadokkal a viking korszak beköszönte előtt létezett.

Az elmúlt évek során újabb és újabb bizonyítékok kerültek elő, melyek azt bizonyítják, hogy a vikingek már a 8. század vége előtt is prosperáltak. A leletek piacok és kereskedelmi központok létezésére mutattak rá, volt, ahol szénégető gödröket találtak, máshol a vasgyártás nyomaira bukkantak. Mindenféle eszközöket találtak a mindennapos használati tárgyaktól a luxuscikkekig, amikkel a vikingek kereskedtek. A harcos nép egy egész kereskedelmi hálózatot működtetett, és a különböző piacokat nem egyszerű utak, hanem hajóutak kötötték össze, amik olyan folyókon vezettek át, melyek közül néhány mára teljesen eltűnt. A vikingek egy virágzó közösségben éltek jóval azelőtt, hogy megjelentek volna Anglia partjainál.

A rabszolgaság intézménye népszerű volt a köreikben

A vikingek hamar rájöttek, hogy a rabszolgakereskedelem igen nyereséges üzlet, ezért számos klán erre szakosodott. A rabszolgák olcsó munkaerőt jelentettek a mezőgazdaságban, az ipari termelésben és az építkezésben. Még szép, hogy kereskedtek velük. De mivel ezekről sem maradt fenn írásos feljegyzés, elég nehéz behatárolni, hogy is zajlott pontosan a rabszolgakereskedelem Skandináviában. Ugyan találtak vasbéklyókat és láncokat, de ezek korát elég nehéz volt megállapítani és az sem biztos, hogy rabszolgákon alkalmazták őket. Szóval máshol kellett bizonyítékot keresni a rabszolgakereskedelemre.

Nagyjából akkor, amikor a vikingek elkezdtek fosztogatni Britanniában, Írország partjait is elérték. 841 táján már le is telepedtek a szigetországban, és egy mély vizű, védett természetes kikötőben létesítettek kereskedelmi központot. Ide kezdték el összegyűjteni a portyák során elfogott embereket. Az ír feljegyzések számos bizonyítékkal szolgálnak arról, hogy a vikingek embereket ragadtak el az otthonaikból. A 830-as, 40-es években még csak egy-egy embert ejtettek foglyul, a későbbiekben viszont rendesen felbátorodtak. Az egyik leglátványosabb esett 895-ben történt, amikor megtámadták Armaghot, az egyik legjelentősebb ír vallási központot, és 710 embert elhurcoltak. Volt úgy, hogy váltságdíjért cserébe raboltak el embereket, miután rádöbbentek arra, hogy jövedelmezőbb valakit egy pénzösszegért elengedni, mint elszállítani egy távoli rabszolgapiacra. Sőt, volt, hogy fejvadászként alkalmazták őket.

A szakértők szerint a Balti-tengeren, Svédország partjaitól nem messze lévő Gotland szigete egy fontos megálló volt a vikingek kereskedelmi hálózatában. A kutatók rengeteg ezüstöt találtak itt – sőt, több a viking korszakból származó ezüstre bukkantak itt, mint bárhol máshol, és ezek egy jelentős része az iszlám kalifátusokból származott. De hogy kerültek ide? A szakértők szerint az emberkereskedelem kiemelt fontossággal bírt a 8. és 9. században a vikingek és a kelet között, és a szálak Arábiáig vagy akár még messzebb is elértek. Senki sem tudja megmondani, mennyi embert hurcoltak el ír, britanniai vagy más európai otthonaikból, hogy aztán eladják őket rabszolgának a távol-keleti országokban.

Azt viszont most már tudjuk, hogy Borre és más viking telephelyek már jóval Lindisfarne előtt prosperáltak, és úgy tűnik, a gazdagság nem csupán fosztogatásból származott, hanem egy széles körű kapcsolatokat kiépítő fejlett kereskedőtársadalom eredménye. Ilyen és ehhez hasonló titkokat rejteget még a Vikingek: Az igaz történet és a Vikingek: Az elveszett királyság, melyek a Viking Évad keretében debütálnak márciusban minden péntek este 21 órakor a Viasat History műsorán.

Február 20-án, este 21:00-kor startol el a Viasat History műsorán a Megtévesztés a II. világháborúban című négyrészes dokuszéria, amely a világméretű konfliktus legcsavarosabb oldalát mutatja be a mélyen a vonalak mögött zajló kémkedéstől kezdve nem létező hadseregek kitalálásáig. A háború menetét ugyanis nem csak a puszta erő, a technológiai fölény és a stratégia határozta meg, hanem az is, hogy melyik fél tudta jobban megvezetni a másikat. Cikkünkben bemutatunk egy legendás kémnőt és két elképesztő hadműveletet.

Josephine Baker, a tökéletes kém

Az Amerikában született, francia származású, fekete Josephine Baker korának egyik leghíresebb énekes-táncosnője volt. Párizsban élt, ahol körbe ajnározták: Hemingway soraiban dicsőítette, Picasso képeket festett róla. 1937-ben lemondott az amerikai állampolgárságról a franciáért cserébe, és mikor kitört a háború, Baker eltökélte, hogy a hazáját támogatva felveszi a harcot a gyűlölet és a diszkrimináció ellen. A kémelhárítás eleinte vonakodott attól, hogy besorozza a művésznőt, mert attól tartottak, hogy túl ismert az ilyen akciókhoz, de aztán Baker bebizonyította, hogy született tehetsége van ahhoz, hogy elbűvölje és elnyerje a férfiak bizalmát. Mikor az invázió elérte Franciaországot, ismertségének hála Baker az egyik utolsó olyan művész volt, aki szabadon utazhatott Európán belül, a francia kémelhárítás feje pedig a titkárjának adta ki magát, így együtt szállíthattak különböző információkat.

Első megbízatásaként Lisszabonba kellett utaznia. A művésznő bőröndjeiben lévő kották tartalmazták a kódolt üzeneteket, melyek láthatatlan tintával íródtak és azt taglalták, hány német hadosztály állomásozik Nyugat-Franciaországban. Fotókat is vitt magával, ezeket az alsóneműjéhez rögzítette abban bízva, hogy úgysem motozzák meg, és mivel a hölgy olyan elbűvölő volt, senkit sem érdekelt a mellette lépkedő csendes titkár, aki aztán szóban ki tudta egészíteni a dokumentumokon és képeken látottakat. A küldetés sikerrel járt és megannyi újabb követte. Josephine Baker sosem bukott le, a háború végét követően megkapta a hadikeresztet, az ellenállás medálját és mikor 1975-ben elhunyt, teljes katonai pompával temették el. Kultusza halálát követően is tovább nőtt, és nem csak azért, mert ő volt az első fekete szupersztár, hanem mert óriási kockázatot vállalva segítette az ellenállást a háború során.

Gyárak, melyek külvárosoknak álcázták magukat

1941 december 7-én egy semmiből jött támadás során Japán lebombázta Pearl Harbort. Amerika félni kezdett: a két nemzetet csak a Csendes-óceán választotta el egymástól, így az egész nyugati partvidék potenciális célpont lehetett. Az ország védelme a légierőtől függött, és az öt legnagyobb repülőgépgyártó-üzem mindössze pár percnyi repülőútra volt az óceántól. A gyárak elköltöztetése hónapokat vett volna igénybe, ezért a krízisre a hadsereg egy szokatlan, de briliáns megoldással állt elő: a Kalifornia-hadművelet részeként egész egyszerűen eltűntették a gyárakat.

Az ötletet a britektől lesték el, akik álvárosokat építettek, hogy azzal csalják lépre a Luftwaffe-t. Az amerikaiak hollywoodi stúdiók segítségével akarták leutánozni az angolokat, méghozzá úgy, hogy külvárosi negyedeknek álcázzák a hadiüzemeket és reptereket. 1942-ben Amerikán kitört a kreatív láz: festők, díszlettervezők és mérnökök dolgoztak azon, hogy eltüntessék a stratégiai célpontokat. A légi bázisokhoz elég volt némi festék és álcaháló, de a nagyvárosi gyárakhoz grandiózusabb csellel kellett előállni. A Boeing seattle-i üzeme pl. 165 000 km2-t ölelt fel: ennek álcázása érdekében, 91 000 méternyi faanyagot szállítottak a helyszínre és egy komplett lakónegyedet építettek fel, amit a helyiek el is neveztek Boeing Csodaországnak. Faállványzattal takarták el az üzemet, melyekre többezer méternyi vásznat húztak fel; ezekre aztán farmok, mezők és utak egyvelegét festették. A kéményeket tűzcsapok nyelték el, a vászon tetejére a díszletesek játékbokrokat, -házakat és -autókat telepítettek. A műfákon zöldre festett csirketollak helyettesítették a leveleket, az álkéményekből füst gomolygott. Az álca felülről nézve tökéletesnek bizonyult, alatta pedig 30 000 munkás dolgozott azon, hogy napi két B-17-es bombázót is legyártson – sikerrel.

A Szellemhadsereg, avagy a megtévesztés vándorcirkusza

A 23-as Főparancsnokság Különleges Alakulatát 1944 elején hozták létre annak érdekében, hogy megtévesszék az ellenséget. A Szellemhadsereg néven elhíresült alakulatnak az volt a feladata, hogy megtévessze a tengelyhatalmakat és eltérítse a frontvonalon harcoló katonákra zúduló ellenséges tüzet. Az egység katonái díszletek és speciális effektusokkal kísért színészek voltak: 1100 olyan katona szolgált az alakulatnál, akiket művészeti képzésekről, zeneiskolákból és építészeti kurzusokról toborozták őket.

A csapat legnagyobb átverését a háború utolsó hónapjaiban vitte véghez, amikor azt a feladatot kapták, hogy csalják el az ellenséget délre, hogy a 9. amerikai hadsereg zavartalanul át tudjon kelni a Rajnán. Az 1100 katonát számláló egységnek azt kellett elhitetnie az ellenféllel, hogy valójában egy 40 000 katonából álló hadsereg gyülekezik – csak nem ott, ahol a 9. hadsereg. Ennek érdekében más egységek rádiókezelőinek szerepébe bújva hamis jeleket továbbítottak egymásnak, a Rajnához érve előkészítettek 600 felfújható tankot, éjjelente olyan hangokat játszottak le, mintha páncélososztagok érkeznének a helyszínre, napközben pedig építkezési zajt produkáltak. A tüzérségi tüzet meggyújtott fémdobozokkal helyettesítették, mire az ellenség szorgalmasan visszatüzelt, de nem nagyon volt mit eltalálnia – a játéktankokon kívül.

A Szellemhadsereg létét a szövetségesek még a háború után is eltitkolták, mert egy igazi sikertörténet volt, amit később is be lehetett volna vetni, ha szükség van rá. De nem ők voltak ez egyedüliek, akik megvezették az ellenséget: a Megtévesztés a II. világháborúban legendás kémektől kezdve egy nem létező rádióadókon át egy tisztnek álcázott hajléktalan hullájáig megannyi olyan szereplőről és trükkről beszámol, aki vagy ami alapjaiban változtatta meg a háború menetét.

Wales távoli nyugati részén egy új felfedezés nemcsak Britannia római hódításának történetét változtathatja meg, hanem feltárhatja az ősi kelták híres elveszett királynője, Boudica nyughelyét is. A kelták sírjának titkai című új dokumentumfilmben, amelynek premierje február 20-án, hétfőn este 9 órakor lesz a Viasat History műsorán, egy régészcsapat exkluzív hozzáféréssel követi a sír feltárását, és a legújabb CGI és drámai rekonstrukció segítségével elmesélik a nagy harcosnő történetét is. Cikkünkben rávilágítunk Nagy-Britannia legnagyobb hősnőjére, és arra is, hogy milyen titkok rejtőzhetnek a sírban, ami az övé lehet.

Ki volt Boudica, a kelták elveszett királynője?

Az első század a brit történelem egyik legerőszakosabb időszaka volt – különösen, amikor a rómaiak Kr. u. 43-ban megérkeztek Britanniába. Megrohamozták a partjait, bevonultak Dél-Britanniába, és végül átvették az uralmat a kelták földjei felett. Ám egy lázadó királynő feltámadt a hamvaiból, és visszavágott. A rómaiak nem voltak hajlandók elismerni őt vezetőnek – mert nő volt -, ezért rabszolgasorba taszították a népét, nyilvánosan megkorbácsolták és megerőszakolták a lányait.

De ez nem törte meg Boudicát. Heves kelta harcosokból álló sereget toborzott, és hírhedt szekerén harcba vezette őket a római ellenséggel szemben. A legendák szerint magas és vad volt, a legvörösebb hajjal, ami csak létezett. Megjelenése félelmetes volt. Sikerült elpusztítania Colchestert, a római Britannia fővárosát, majd Londont, és közben 70-80 ezer embert ölt meg. Boudicát végül a Paulinus vezette római sereg győzte le. A királynő megmérgezte magát, hogy elkerülje az elfogását, majd elveszett. Nem tudjuk sem azt, hogy hol zajlott ez a csata, sem azt, hogy hol temették el. Egy új walesi ásatás azonban változtathat ezen.

Lehet, hogy ez Boudica sírja?

Mike Smith több mint 40 éve kutatja fémdetektorával Wales mezőit ereklyék után kutatva. 2018-ban talált valamit – egészen pontosan három darab díszes fémművet, és amikor ezeket a tárgyakat elküldte a Walesi Nemzeti Múzeumba, még nem is sejtette, hogy ez lehet élete lelete. Kiderült, hogy egy 2000 éves lóhám darabjairól van szó, amelyek a valaha Nagy-Britanniában talált legszebb példányok közé tartoznak.

A régészek tehát úgy döntöttek, hogy visszamennek a helyszínre, és néhány nap ásás után valami váratlan került a felszínre: két kerék rozsdás felnije. Ez csakis egy szekér lehetett! És nem csak egy kétkerekű járművet találtak: egy 2000 éves sírt is feltártak. A szekerek ebben a korban a státusz és a gazdagság egyedülálló szimbólumai voltak, így aki ott volt eltemetve, az egy megbecsült vezető volt. De ki lehetett ez a személy?

Mike Smith eredeti leletének színe piros volt, és úgy vélik, hogy ez a szín ebben az időben a háborúskodást szimbolizálta. Magának a szekérnek vas és bronz elemei vannak – egy csap, amely a kereket a tengelyhez tartja -, és ez a minőségi anyag további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy tulajdonosa magas státuszú személy volt, valószínűleg a közösség vezetője, aki háborúban állt egy ellenséges erővel, valószínűleg a rómaiakkal.

A régészeknek egy kard, egy lándzsa és egy tőr egy részének maradványait is sikerült kiásniuk, a temetkezési helytől nem messze pedig egy elveszett erőd maradványaira bukkantak, amely egy ellenséges erővel szembeni utolsó támaszpont lehetett. A leghátborzongatóbb felfedezést azonban néhány nagyméretű lapos kő szolgáltatta, amelyeket a szekérsír körüli több gödörben találtak. Minden egyes kövön fekete folt volt, és miután a csapat megvizsgálta őket, rájött, hogy ezeket a foltokat oszladozó testek okozták – némelyikük egy gyermeké. Tehát nemcsak egy magas rangú személy sírját találták meg, hanem valószínűleg egy családi dinasztia temetőjét.

Ez a bizonyíték azt bizonyítja, hogy ez a temetkezési hely ikonikus volt, és a későbbi generációk a következő években – sőt évtizedekben – visszajöttek, hogy eltemessék halottaikat. A sírok pontos dátumát még nem sikerült meghatározni, de arra utalnak, hogy ezt a helyet még jóval a szekértemetés után is használták. És vajon ez volt Boudica sírja? Sajnos nem valószínű: a kard és a lándzsa arra utal, hogy ez egy harcos férfi temetkezési helye volt, nem pedig egy nőé, mivel a nők nem viseltek fegyvert. Boudica azonban nem volt átlagos nő… Róla és Britannia vadnyugati részének erről a rejtélyes sírjáról többet megtudhat A kelta sír titkai című filmből a Viasat History műsorán.

A II. világháborúnak sok olyan hadművelete volt, melyekről évtizedek múltán is hangosan zengenek a történészek, hisz sorsfordító, nagy tömegeket megmozgató katonai akciókról van szó, melyek sokszor rengeteg áldozattal jártak, máskor pedig óriási dicsőséget hoztak valamelyik félnek, ugyanakkor a háború hat éve során jó néhány olyan küldetés és összecsapás is lezajlott, melyek mára már eltűntek a köztudatból, pedig nem ritkán merészek, ambiciózusok, mi több, nagyhatásúak voltak. Ezekről rántja le a leplet az Elfeledett frontvonalak című hatrészes dokusorozat, amely január 9-án, hétfő este debütál a Viasat History műsorán, és cikkünkben is ezek néhányáról rántjuk le a leplet.

Így verték át a németeket egy hullával

Vagdalthús-hadművelet névre hallgat az a rafinált akció, amivel a szövetségesek jó eséllyel több ezer életet mentettek meg. Dél-Spanyolország partjainál a tengerben lebegve a németek a Brit Haditengerészet egy hullájára bukkantak. A William Martin névre hallgató századosnál egy táska is volt, benne egy, a Szicíliát megcélzó hadművelet tervezetével. A németek azt hitték, megfogták az isten lábát, és gyorsan elrendelték Szicília partvonalainak megerősítését, de valójában egy mesteri átverésnek estek áldozatul: a hullát – aki egy patkánymérget evett csavargó holtteste volt – a brit hírszerzés helyezte el a tengerben, hogy ezzel fals információhoz juttassák a németek, ugyanis a szövetségesek Szicília helyett Görögországot és Szardíniát tervezték megrohamozni. Ha úgy tetszik, meglehetősen morbidan és szabadon értelmezték a trójai faló stratégiáját – de sikerrel!

A csata, melyben a szövetségesek összefogtak a németekkel, és egy teniszcsillag hős lett

Négy nappal azt megelőzően, hogy a németek letették a fegyvert, az észak-tiroli Itterben egy kastély elfoglalásért folytak a harcok. Nem lehet tudni, hogy az ütközet során pontosan hányan haltak meg, igazából nem voltak jelentősek a veszteségek, az ütközet viszont egy dolog miatt mindenképp különleges volt: az amerikai és francia katonákból álló szövetséges erők összefogtak a németekkel, hogy kifüstöljék az itteri kastélyból a nácikat. A szövetségesekhez ugyanis a Wehrmacht katonái és dezertőrök is csatlakoztak, és ha ez nem lett volna elég bizarr, az ütközetben nemrég kiszabadított, a csatában önkéntesen jelentkező francia hadifoglyok is részt vettek – köztük néhai miniszterekkel, Charles de Gaulle, a későbbi miniszterelnök nővérével és egy Jean Borotra nevű teniszcsillaggal. Ez utóbbi volt az, aki felmászott a kastély falán, hogy megrohanja és elfoglalja a nácik által felállított lőállást. Az ütközet végül lehengerlő győzelemmel járt: közel 100 SS-katonát ejtettek foglyul, a csatában részt vevő francia hadifoglyokat pedig evakuálták: öt nappal később már Párizsban ünnepelhették a háború végét.

A német Titanic tragédiája

Az SS Cap Arcona, amely a Rügen szigeten található Arkona-fokról kapta a nevét, egy német luxus óceánjáró volt, amit 1927-ben bocsátottak vízre, hogy Hamburgból juttasson el gazdag utasokat és emigránsokat Dél-Amerikába. 1940-ben hadrendbe állították, hogy menekülteket szállítson, majd 1942-ben, egy, a Joseph Goebbels által megrendelt propagandafilmben eljátszhatta a Titanicot. A propagandaminiszter akkor még nem sejtette, hogy az óceánjáró hamarosan az általa eljátszott hajó sorsára jut, csak talán még tragikusabb módon. 1945-ben, a háború utolsó napjaiban a Cap Arconából az SS mozgó koncentrációs tábort csinált és a több ezer, többnyire orosz és lengyel hadifogollyal a fedélzetén a Balti-tenger nyílt vízére küldte mindenféle jelzés nélkül. A szövetséges légierő támadást indított a hajó ellen, ami aztán hamarosan elsüllyedt. Akik túlélték a süllyedést és a repülőgépek további támadásait – melyet mit sem sejtő pilóták vezettek –, azok sem jártak jobban: partra úszva az SS géppuskatűzzel fogadta őket, és szinte mindnyájukat legyilkolta. Több mint 4 600 fogoly lelte halálát a keserű katasztrófa során, és a mészárlást csak pár százan élték túl. A tragédia 1945. május 3-án történt, négy nappal az előtt, hogy Hitler főbe lőtte magát.

Az Elfeledett frontvonalak többek között bepillantást nyújt a Húsdarálóba, azaz a II. világháború és talán a történelem leghosszabb csatájába, bemutatja a Kenguru Repülőszázadot, az egyetlen olyan bombázó repülőegységet, amit bevetetettek Ausztráliában, hogy aztán hónapokon át egyedüliként szembesüljön a japán fenyegetéssel és bepillantást nyújt az Attu-i csatába is, az egyetlen olyan ütközetbe, amit az észak-amerikai kontinensen vívtak meg. Ezt az ütközetet úgy is ismerik, mint az „elfeledett háborút”, amivel kiválóan illik eme különleges dokusorozat tematikájába – minden hétfőn 21:00 órakor a Viasat History műsorán.

A halott ember átka című új, 8 részes sorozatban, amelynek premierje január 5-én 21 órakor lesz a Viasat History műsorán, egy volt MMA harcos, egy aranyásó, egy bennszülött felfedező és egy legendás vadász egyesíti erejét, hogy végre megfejtse Slumach elveszett aranybányájának rejtélyét. Ritka felvételektől kezdve a kincses térképeken át titkos levelekig rejtélyes nyomok után kutatnak, hogy kiderítsék az igazságot, és talán, de csak talán előássák az elveszett aranyat. De mi ez a Slumach rejtély egyáltalán?

Azt mondják, hogy valahol mélyen a kanadai Pitt Lake, British Columbia hegyei között rejtőzik egy több milliárd dollárt érő tiszta aranyforrás. Ez a mese az emberi képzeletet felülmúló gazdagságról generációkon át öröklődik. Ez a 150 éves legenda leírja, hogy a hegyekben van egy arannyal borított patak: ez nem más, mint Slumach aranybányája.

De ki is volt ez a Slumach? Tények és népi pletyka keveredik személyével kapcsolatban. A legenda az 1800-as évek végén kezdődött, amikor egy csak Slumach néven ismert őslakos férfit bűnösnek találtak gyilkosságban, majd felakasztották New Westminsterben. Nem sokkal a halála után olyan pletykák kezdtek terjedni, hogy Slumach egy rejtett aranybányát fedezett fel a Pitt Lake melletti hegyekben. Az ismeretlen helyről időről időre aranyrögöket hozott haza, amelyekkel a helyi kocsmákban hencegett, de átkot is mormolt mindenkire, aki meg merné találni a bányáját. És az átok bevált: senki sem talált oda, és ha valaki mégis rálelt, nem volt ott arany. És ha megtalálta a bányát és az aranyat is? Soha nem jutott vissza a hegyekből.

Nincs sok bizonyíték, ami alátámasztaná ezt a történetet, de mindenképpen sok aranyásót kezdett vonzani a térségbe. Az 1930-as években több száz aranyvadász utazott a Pitt Lake-hez aranyat keresve, és sokan közülük valóban ott haltak meg. Mások azt állították, hogy aranyat találtak. Az 1970-es években például egy Stu Brown nevű erdész azt állította, hogy egy aranyrögökkel teli patakra bukkant, de soha többé nem tudott visszatalálni oda.

Tíz évvel Slumach halála után egy Walter Jackson nevű alaszkai bányász állította, hogy megtalálta a bányát. És el tudta mesélni a történetet – legalábbis annak egy részét. Visszatérése után súlyosan megbetegedett, halála előtt azonban levelet írt egy barátjának, amelyben leírta az állítólagos lelőhelyet. Ebben a levélben azt állította, hogy olyan alapkőzetet talált, amely sárga volt az aranytól. Több ezer rögöt gyűjtött belőle, némelyikük akkora volt, mint egy dió. A levelében azt állította, hogy az arany egy részét egy sátor alakú szikla alá temette, amelybe egy jelet vájtak. Ezt a követ természetesen soha nem találták meg.

Néhányan fogadkoztak, hogy az aranybánya története csak átverés. Fred Braches, egy helyi történész azt állítja, hogy az aranyról szóló legendát a Pitt Lake környéki helyiek találták ki, hogy magukhoz vonzzák az aranyásókat, mert ez jövedelmet és munkát biztosított az ottaniaknak. Tehát ez csak egy jól kidolgozott reklámkampány volt. Egy üzletkötő még a Slumach-aranyhoz vezető kincses térképet is felajánlott az érkező aranyvadászoknak. Fejenként 12,50 dollárt kért, és több ezret adott el belőle. Soha senki nem találta meg az X-et, amit a térképen jelöltek…

De még ma is vannak emberek, akik az elveszett bányát keresik. Úti beszámolókat osztanak meg egymással, és nyomokat cserélnek az interneten. És ez már nem az aranyról szól – legalábbis nem teljesen. Adam Palmer például, A halott ember átkának csapatának tagja 10 éven át üldözte a legendát. Az elmúlt évtizedben minden nyáron heteket szentelt a Pitt Lake melletti hegyek átkutatására. Számára pedig a vadászat izgalmáról és arról szól, hogy megpróbál megoldani egy évszázados rejtélyt. “Ha valaki megtalálja ezt az aranyat, akkor most egy csomó ember hőse lesz, akik már annyi éve keresik”. A halott ember átkában más tapasztalt kincskeresőkkel fog össze, hogy végre megtalálják Slumach elveszett aranyát – csak a Viasat History-n.

Földünk manapság nagyobb veszélyben van, mint valaha, pedig évszázadokon át úgy tekintettek rá, mint egy lélegző, gondolkodó organizmusra, aki elpusztította azokat, akik ártani merészeltek neki. A Föld bolygó története: Gaia titkai című dokumentum-filmben, amely december 16-án, péntek este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, Bettany Hughes történész a modern technológia és kutatók bevonásával azt vizsgálja, hogy mi az igazság a legendák mögött – Földünk tényleg érző lény lenne? Cikkünkben megosztunk néhány meglepő felfedezést.

Az anyatermészet beszél hozzánk

A görögök szerint az első isteni lény, minden isten szülőanyja maga az anyaföld, Gaia volt. És Gaia keménykezű istenség volt: ő teremtette az életet és a halált is, a görögök pedig már történelmünk hajnalán felismerték azt, hogy a fajunk feldúlja a Földet – a bronzkortól kezdve városokat alapítottunk, ipari mértékben termeltünk és kontinensek közt kereskedtünk luxuscikkekkel. Erre maga Gaia is figyelmeztetett, és a legendák szerint büntetéssel fenyegetett. De tényleg beszélt hozzánk?

Sokan úgy vélik, hogy a környezetszennyezés az ipari forradalommal kezdődött, ám a tudomány segítségével bebizonyosodott, hogy az ókorban is jóval magasabb volt a szennyeződés mértéke, mint az gondoltuk. Grönlandon vett többezer éves jégmintáknak megvizsgálták a nehézfémtartalmát, és kimutatták, hogy az ólom mennyisége Krisztus előtt 1000-től egészen napjainkig folyamatosan emelkedett, főleg békeidőben, új technológiák felfedezésénél vagy új bányák nyitásánál. Kiderült, hogy milyen könnyedén be tudjuk szennyezni még Földünk legtávolabbi pontjait is. Gaia a grönlandi jégsapkákon keresztül figyelmeztetett minket arra, hogy mi történik a Földdel. És a régmúlt korok embere hallgatott rá.

Az emberközpontúságtól a Gaia-elméletig

Földanya imádata Krisztus megjelenésével falba ütközött, a kereszténység ugyanis elutasította ezt a pogány gondolkodást. Az élet, a halál és az újjászületés narratívája mellett az egyén erejének kibontakozását támogatta és ezért erősítette a bizonyosságot, hogy le tudjuk győzni a természetet. Descartes elgondolkodása, a „gondolkodom, tehát vagyok” filozófia is ezt támogatta: az embert nem a természet szerves részévé, hanem attól különállóvá tette. Az ő korában a szennyezést és a gyarmatosítást már nem az istenek ellen elkövetett bűnöknek tekintették, hanem az istenfélők küldetésének. Aztán mikor 1968-ban az emberiség az Apollo 8 által készített képeknek köszönhetően meglátta, milyen jelentéktelen is a Földünk, a bolygóról és a vele való kapcsolatunkról alkotott elképzelésünk ismét megváltozott. 1970-ben, a Föld Napján 20 millió amerikai vonult az utcára, hogy tiltakozzon 150 év ipari fejlődése ellen, és nem sokkal később született meg a Gaia-elmélet is, ami szerint Földünk biológiai rendszereivel együtt egyetlen nagy entitásként viselkedve képes fenntartani a létezésének feltételeit. Ezt az elméletet tesztelve néhány modern kutató érdekes eredményt produkált.

A Gaia titkaiban megszólaló klímakutató, Tim Lenton szerint mi is részei vagyunk annak a rendszernek, melyben a Föld minden élő és élettelen része egymással összefüggésben áll. Az elemek körforgásban vannak, a vas és a foszfor eljut a folyókba, velük együtt a tengerbe, ahol az ott élő planktonokat táplálják. Ezek a planktonok biztosítják az oxigénellátásunk felét, amitől nagyban függünk. Lenton szerint a Gaia-rendszer nincs öntudatánál, de folyamatosan érzékel és tele van visszacsatolási mechanizmusokkal, melyek az esetleges változásokra reagálnak.

A legújabb kutatások szerint a kommunikáció fő szintje, egyfajta neurális hálózat a föld alatt bújik meg. A földfelszín alatt gombafonalak összetett labirintusa terül el, mely összeköti egymással a növények gyökereit. Egyetlen lépéshosszunkat felölelő terület alatt több mint 19 ezer kilométernyi gombafonál húzódik, és ez az egész rendszer, ami információt is szállít, kísértetiesen hasonlít egy agy működésére. Ez lenne Gaia gondolkodó, érző szerve? Erre is választ ad A Föld bolygó története: Gaia titkai című dokumentumfilm – a Viasat History műsorán.

December 5-én, este 22:00-kor debütál A világháború: 1914-1945 című nyolcrészes dokusorozat a Viasat History műsorán, amely a XX. század két legnagyobb háborús konfliktusát teljesen friss megközelítésben, egyetlen nagy történelmi eseményként mutatja be, melyet hibás döntések, nagyra törő ambíciók, generációs tragédiák és emberfeletti bátorság köt össze.

A közhely tökéletesen áll az I. és II. világháborúra: eme két globális esemény után már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Évszázados birodalmak dőltek össze, és a hatalmi egyensúly eltolódott az öreg kontinenstől Ázsia és az Egyesült Államok irányába. Amellett, hogy a két világháború sok-sok millió ember életét követelte, számos olyan technológiai vívmányt, valamint társadalmi és kulturális fejlődést hozott, melyek nélkül a modern kor nem létezhetne. A két világháború között lezajlott a nagy orosz forradalom, polgárháború forgatta fel Spanyolországot és a globális társadalmat térdre kényszerítette a nagy gazdasági világválság. Mindeközben Európa és Ázsia több országában olyan szélsőjobboldali kormányok emelkedtek hatalomra, melyek vezetőiben az I. világháború szellemei éltek tovább.

Az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés, amely a Német Császárságot jelölte meg a háború egyedüli okozójaként, és ezért jelentős területek átadására és jókora jóvátétel megfizetésére kötelezte, Németország szerint rendkívül méltatlan volt, és amit ugyan külső-belső nyomásra kénytelen volt aláírni, már magában hordozta egy újabb, nagyobb konfliktus magvait. A megsemmisült Habsburg Birodalom befolyásolható utódállamokat hagyott maga mögött, a megszégyenült japánok kéréseit elutasították és az olaszok sem távozhattak elégedetten a tárgyalásokról. Az újjáépülő Európában új eszmék jelentek meg: Oroszországban Sztálin került hatalomra, Münchenben pedig megalakult a nemzetszocialista párt annak karizmatikus vezetőjével, Adolf Hitlerrel.

Miközben Roosevelt megpróbálta kirángatni Amerikát a válságból, Japán elfoglalta Mandzsúriát, Németországban és Oroszországban könyveket égettek – a feszültség egyre kézzelfoghatóbbá vált. Hitler 1933 januárja és júliusa között minden politikai riválisától megszabadult, és úgy tűnt, semmi sem állhat az útjába. Spanyolországban polgárháború formájában feszült egymásnak a fasizmus és a kommunizmus – mindkét oldalt külföldről támogatták, és mindeközben a britek semmit se tettek. 1937-ben Peking mellett néhány lövés dördült, és ez okot adott Japánnak arra, hogy lerohanják Kínát. Aztán 1939 szeptemberében a nacionalizmustól feszülő Németország kirobbantotta a II. világháborút.

Keserűség, instabilitás, szegénység, befolyásolhatóság, politikai és gazdasági felfordulások fémjelezték ezt a bő 30 évet. Megannyi történész a világtörténelem legsötétebb időszakaként jellemzi ezt az időszakot, melyet két olyan világháború tesz keretbe, melynek során nagyjából 60-70 millió ember veszítette életét. Ezt a korszakot mutatja be A világháború: 1914-1945 című sorozat – a Viasat History műsorán.

Második évadával tér vissza az Ősi mérnöki létesítmények című dokumentumfilmsorozat a Viasat History műsorára, méghozzá 2022. november 15-én, este 21:00-kor. A tíz részből álló széria ismét olyan ókori vívmányokra hívja fel a figyelmet, melyek nélkül korunk tudománya nem létezne. Többek között bemutatja, hogy épült meg a Colosseum, miként képes kint tartani a hideget az iglu, hogy fejlődtek a fegyverek, hogy mérték az időt az elődeink és hogy navigáltak. Cikkünkben ez utóbbiról árulunk el néhány érdekességet.

Navigáció nélkül nem létezne kereskedelem, nem valósultak meg volna a felfedezések, és az emberek nem osztották volna meg egymás között az ötleteiket, egyszóval nem létezne a modern világ. Mondhatni ez hozott össze minket. Manapság már egy szimpla okostelefon elég ahhoz, hogy bárhol elnavigáljunk a világban, ehhez elég tudni a pontos időt és helyünk meghatározását. De mindez nem létezne néhány ókori találmány nélkül.

Bő 3000 évvel ezelőtt a polinéziai nép már meghódította a Csendes-óceánt. Katamaránjaikkal átszelték a háborgó vizeket, a tájékozódáshoz pedig pálmafából és kagylókból készült mérőeszközöket használtak, melyekkel nyomon követték a víz fodrozódását, a hullámverést és a széljárást. Ezen kívül a csillagok állására hagyatkoztak. A horizont és egy adott csillag távolsága segítette őket a tájékozódásban: de ezek a mérések még pontatlanok voltak. Később, a görög kultúra előállt az asztrolábium, más néven csillagóra nevű eszközzel, amivel a tengerészek a dátum ismeretében képesek voltak mérni a horizont és egy fix csillag által bezárt szöget, ezáltal jóval pontosabban közlekedni a nyílt vízeken. A csillagórát egészen az 1700-as évekig használták, amikor megjelent egy még ennél is akkurátusabb mérési eszköz, a szextáns, ami olyan pontos volt, hogy még az Apollo-program űrhajóink is tartottak egy-egy ilyet arra az esetre, ha a komputerek elromlanának.

A sikeres tengeri közlekedés másik nélkülözhetetlen feltétele az iránytartás. Ennek kulcsa pedig a Föld mágneses terében rejlik. Az iránytű működési elvére az ősi Kínában figyeltek fel először, mikor egy természetben talált mágnesvasércet felfüggesztve arra lettek figyelmesek, hogy az mindig ugyanabba az irányba mutat. Idővel ezt a szerkezetet addig finomították, míg el nem érte azt a formáját, amit ma is ismerünk. Innentől kezdve a tengerészeknek már nem kellett kizárólag az égitestekre hagyatkozniuk a tájékozódáshoz.

A mágnes elterjedésével felélénkült a globális kereskedelem, és a hajósok úgy vélték, ideje létrehozni egy olyan általános tervrajzot, ami arányosítva lekicsinyíti a távolságokat és rögzíti a domborzati viszonyokat. De volt egy probléma, ugyanis egy gömb felületét kellett egy kétdimenziós papírra átültetni. Erre egészen a 16. századig kellett várni, mikor Gerardus Mercator, flamand földrajztudós révén megszületett az első mercator-vetület, amivel a gömb felületét le tudták vetíteni egy hengeres papírra úgy, hogy azon a gömb felületén látható csigavonalak párhuzamos csíkokként jelentek meg.

Mint minden, ez is rengeteg pontosításra szorult, de térképek, iránytűk és földrajzi mértékek nélkül ma nem tudnánk navigálni, és a világ egy sokkal nagyobb és félelmetesebb hely lenne. Ez és hasonló érdekességek várnak minden kedden 21 órától a Viasat History csatornán.

A II. világháború Fekete Párducai című dokumentumfilm, amely november 12-én, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, a 761. harckocsizászlóaljat, más néven a Fekete Párducokat mutatja be. Ennek az egységnek nem csupán a távoli ellenséggel, de az otthoniakkal is meg kellett küzdeniük, ugyanis a szegregáció idején kaptak kiképzést, ahol a náci hadifoglyoknak több joguk volt, mint nekik. Cikkünkben betekintést nyújtunk az egységben harcoló fekete férfiak eddig ismeretlen történetébe.

A kizárólag feketékből álló 761. harckocsizászlóaljat 1942-ben állították fel. A Fekete Párducok néven ismert egység tele volt bizonyítási vággyal és a jelképeikben is kifejezésre akarták juttatni afrikai kulturális gyökereiket. A jelmondatuk, azaz „A harcban is megmutatjuk!” is rendíthetetlen elszántságról tanúskodott: meg akarták mutatni, mire képesek, ha lehetőséget kapnak rá. Erre sokáig nem volt alkalmuk: két éven át kőkemény kiképzésben részesültek, de a háborúban nem akarta őket bevetni az amerikai főparancsnokság. Nem tudták hova tenni ezt a fekete alakulatot, ezért örök kiképzésre kárhoztatták őket.

De aztán 1944-ben, a normandiai partraszállás miatt át kellett gondolniuk a dolgot. Június 6-án 23 ezer szövetséges ejtőernyőst dobtak le a kontinensen, majd 150 ezer bajtársuk is partra szállt. És ez súlyos áldozatokat követelt. Az első napon közel tízezer szövetséges katona veszítette életét vagy sebesült meg. George Patton amerikai tábornok újabb alakulatokat rendelt a frontra. Mindegy, hogy kiket, csak jöjjenek. Így aztán 1944 augusztusában a Fekete Párducok hajóra szálltak, és odaát egészen más fogadtatásra leltek.

Nem ehhez szoktak. Amerikában az ún. Jim Crow-törvények szabták meg a feketék életét. Fizikailag és vagyonukat tekintve is elkülönítették a feketéket a fehérektől. Megszabták, hova ülhetnek a vonaton és a buszon. Fekete borbély nem szolgálhatott ki fehér vendéget, fekete amerikait nem láthatott el fehér ápolónő. Megszabták, hol vásárolhattak házat és mely iskolákba járhattak a gyerekeik.

Hogy teljes egészében elfogadják őket, a tengerentúlon a Párducoknak bizonyítaniuk kellett. Erre 1944 októberében nyílt először alkalmuk, mikor előbb Vic-sur-Seille-nél, majd Morville-les-Vic-nél küzdöttek meg a német haderővel. Az összecsapások rengeteg áldozattal jártak, de hamar híre ment annak, hogy a Párducok bátrak és állhatatosak. Közben a németek megpróbálták demoralizálni őket olyan rádióüzenetekkel, hogy „Miért vagytok itt? Ez a fehér ember háborúja, nem a tiétek.” Ezzel azonban pont az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak, ugyanis az afro-amerikaiak épp hogy a harcokkal akarták bizonyítani, hogy igenis van itt keresnivalójuk, hogy érnek valamit.

A 761-esek végül az ardenneki csatában, a II. világháború egyik legvéresebb ütközetében bizonyították be leginkább, hogy milyen nagy szükség van rájuk, ahol kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy megállítsák az előre nyomuló németeket, akik még egy utolsó kísérletet tettek arra, hogy kiszorítsák a szövetségeseket Nyugat-Európából. A Párducok végül Németország határáig is eljutottak, a hat hónapig tartó kampány során pedig a fehérek oldalán harcolva a Jim Crow-féle faji elkülönítést is legyőzték.

„Derék emberek voltak. Akkor ismertem meg őket igazán. Korábban azt tanították nekünk, hogy gyávák, ne bízzunk bennük. De a fronton kiderült, hogy igazi férfiak, akik a mi életünket is többször megmentették” – nyilatkozta Dr. Ed Lengel, a National Medal of Honor Múzeum vezető történésze a II. világháború Fekete Párducairól, akikkel novemberben ismerkedhetünk meg a Viasat History műsorán.

Október 8-án szombat esténként 21 órakor indul a Viasat History új dokumentumfilm-sorozata, A földalatti hadsereg, amely a lengyel ellenállást mutatja be a II. világháború során. A sorozat egyik epizódjában ugyanis felújított videofelvételeket láthatunk arról, amelyek a lengyel honvédség legvéresebb csatáját, a varsói felkelést dokumentálják.

Drámaian magas a halottak száma

A lengyel földalatti hadsereg egyik fő célja kezdettől fogva a németek elleni egyesített felkelés megszervezése volt. Az országos méretűre tervezett megmozdulást végül nem sikerült végrehajtani, de 1944. augusztus 1-jén kitört a varsói felkelés.

A lengyel Honi Hadsereg mintegy 50 000 tagja vett részt a harcokban. Ebből 18 000 és 20 000 között lelte halálát, és – forrásoktól függően – 6 000 és 20 000 között volt a sebesültek száma. Azt lehetetlen pontosan kiszámítani, hogy hány civil vesztette életét Hitler csapatainak keze által az összecsapások során. A történészek becslései szerint a számuk 150 000 és 200 000 közé tehető.

A várost a földdel tették egyenlővé

A varsói felkelés 63 napja alatt a város jelentős része elpusztult – az épületek egynegyede romokban hevert, a következő év januárjára pedig a főváros épületeinek 85%-a megsérült vagy teljesen megsemmisült. Varsó félelmetes romhalmazzá vált – mindent beborított a bűnözés, és rengeteg értékes műemlék és műalkotás semmisült meg, köztük a történelem legnagyobb kincseivel. Amit nem pusztítottak el, azt Németországba vitték. Több tízezer, lopott tárgyakkal és árukkal megrakott vasúti kocsi hagyta el a várost.

Kudarcra ítélve

A Honi Hadsereg parancsnokai nem sok információval rendelkeztek, amikor a felkelés megindításáról döntöttek. A történészeknek könnyebb dolguk van, ha visszatekintve vizsgálják ezt a tragikus eseményt. Ezért állítják szinte egyöntetűen azt, hogy az akció eleve kudarcra volt ítélve. A lengyelek nem voltak eléggé felfegyverezve, mindent a káosz uralt, és a támadás nem érte meglepetésként a németeket. A vereséghez hozzájárult az is, hogy elmaradt a Vörös Hadsereg válaszlépése, és a szövetségesek segítsége sem volt elegendő mértékű. A varsói felkelés a harcokban részt vevőknek és a főváros egyszerű lakói számára. is óriási veszteségekkel járt, ugyanakkor a mai napig büszkeséggel tölti el a lengyeleket a tudat, hogy mindvégig kitartottak és hogy soha nem adták meg magukat a megszállóknak.

További információért kapcsolódj be a Viasat History A földalatti hadsereg című dokumentumfilm-sorozatába október 8-tól minden szombat este 21 órától!

Október 6-tól csütörtök esténként 21 órától új, nagyon izgalmas dokuszéria érkezik a Viasat History műsorára. A kód megfejtése ősi jelektől randomnak tűnő számsorokig olyan kódokat fed fel, melyek titkos üzeneteket, inkognitóban tevékenykedő kémeket és bűnözőket rejtenek. A sorozatban megismerhetjük a világ leghíresebb – és leghírhedtebb – rejtjeleit, cikkünkben is ezek közül mutatunk be néhány ilyen kódot, no meg azok megfejtőit.

EGY HÁZIASSZONY, AKI TÉRDRE KÉNYSZERÍTTE A MAFFIÁT

Az 1920-as években bevezetett alkoholtilalomnak köszönhetően olyan gengszterek emelkedtek fel, mint Lucky Luciano, Bugs Morane vagy Al Capone, akik illegális alkoholcsempészetre alapozott birodalmait riválisok tetemére építették. 1926-ra évente 12 000 embert gyilkoltak meg Amerikában, a nagyvárosokban 78%-kal megnőtt a gyilkosságok aránya; az utcákon háború folyt, és ennek az egyik legfontosabb eszköze egy titkos kód volt. Capone és az emberei évente több tízezer kódolt üzenetet küldtek egymásnak, melyek segítették a bűnözőket az alkoholcsempészekkel való kommunikációban. Ezek a hadászati kódokkal versenyző rejtjelek pedig konstans változtak, hogy a rendőrséget elbizonytalanítsák.

Ezt a kódot végül egy kétgyermekes anya, Elizabeth Friedman törte fel, méghozzá gyakorlatilag egy toll és egy papír segítségével. Pedig mikor végzett a főiskolán, még azt se tudta, hogy léteznek olyan dolgok, mint kódok és rejtjelek, ám hamarosan kiderült, hogy született tehetsége van a nyelvek és a bennük rejlő rendszer analizálásához. Az I. világháború kitörését követően Elizabeth a haditengerészet megbízásából próbált megfejteni rejtjelezett üzeneteket, majd a háború befejezését követően a parti őrség kérte a segítségét abban, hogy törje fel a csempészhajók kódolt üzeneteit. A parti őrség kétségbeesettségét mi sem mutatja jobban, hogy engedték, hogy a nő otthonról dolgozzon, hogy munka mellett el tudja látni a két kisgyerekét is. Ez a fajta „home office’ akkoriban példanélküli volt.

A csempészek rádióüzenetekben kommunikáltak, melyek forrását és címzettjét sem lehetett visszakeresni. Az adások egy kis zene vagy hang, valamint egy nyugtalanító női hang által felolvasott számsorokból álltak. Elizabethnek ezeket kellett megfejtenie, ráadásul a kódok üzenetről üzenetre változtak, a nőnek mégis két hónap alatt sikerült visszafejtenie két évnyi üzenetet: látta a hajókat, az útvonalakat és hogy mikor hajóztak ki. Két év alatt több mint 10 000 üzenetet dekódolt. Végül aztán ezeket használták arra, hogy összekössék Al Capone birodalmát az alkoholcsempészettel, ami aztán idővel a gengszter bukásához vezetett.

50 ÉV UTÁN LEHET-E ÁTTÖRÉS A ZODIÁKUS GYILKOS ÜGYÉBEN?

A Zodiákus gyilkost sosem sikerült elkapni. Öt ember haláláért bizonyítottan felelt 1968 és 69 között, és leveleket küldött a San Francisco-i újságoknak, melyben kódolt üzenetek is voltak. Azt kérte, hogy publikálják őket, különben újabb gyilkosságokat követ el. A megjelenést követően amatőr kódfejtők százai próbálták megfejteni a leveleket, melyekben minden egyes betűt egy titokzatos szimbólum helyettesítette. Végül arra jutottak, hogy a Zodiákus olyan szimbólumokat használt, mint a nagy római vezetők – például Caesar. Ugyanakkor a gyilkos nem egyszerűen csak annyit tett, hogy az angol ABC betűit egy-egy szimbólumra cserélte: több mint kétszer annyi szimbólumot használt. A kódot végül két keresztrejtvény-mániásnak sikerült megfejtenie, méghozzá hasonló módszerrel, mint a híres enigma kódot a II. világháborúban, de a megfejtett üzenet nem segített a Zodiákus identitásának megfejtésében, aki később egy újabb kódolt üzenetet küldött, ami sokkal bonyolultabb volt: 9 szimbólummal több volt benne, mint az előzőben és rövidebb is volt, ami megnehezítette az esetleges mintázatok megtalálásának lehetőségét. Ezt újabb és újabb kódok és levelek követtek, amivel a rendőrség inkompetenciáján gúnyolódott és fenyegetőzött, de ezeket már nem sikerült megfejteni. Végül 1974-ben nyom nélkül eltűnt.

Aztán 2020-ban egy amatőr kódfejtőkből álló csapat megpróbálta újra feltörni a Zodiákus rejtjelezett üzeneteit, méghozzá egy olyan szoftver segítségével, ami az 1970-es években még nem létezett. Gyanújuk szerint a gyilkos nem egyszerűen csak megalkotta a szimbólumokat, de egy olyan mintázat alapján keverte össze őket, amit csak ő ismert, és ennek mentén próbálták meg visszafejteni azt. Az eredeti üzenetéből kiindulva igyekeztek újra megalkotni a szimbólumokat, amiket használt. Ezt hívják visszamodellezésnek. A szoftver segítségével több mint 650 000 különböző modellt vetettek be, míg végül az egyik segítségével sikerült megfejteni a kódolt üzenetet. Ötven év távlatában új üzenet érkezett hát a Zodiákustól, igen ám, de ez sem vitte közelebb hozzá az üldözőit, ugyanis csak azt ismételgette benne, amit korábban is, azaz hogy mennyire szeret gyilkolni. A vadászat tehát tovább folytatódik.

A Zodiákus kódjai mellett A kód megfejtése többek között feltárja a hidegháborúban és a Pearl Harbor bombázása előtt használt japán kódot is, továbbá megpróbálja megfejteni a hozzánk legközelebb álló és legősibb kódot, az ember génállományát is – a Viasat History műsorán.

Október 5-én, este 21:00-kor Ókori Egyiptom: Egy birodalom krónikái címmel egy nagyszabású, nyolcrészes dokusorozat formájában tárul fel Egyiptom 5000 évvel ezelőtt alapított birodalma a Viasat History műsorán. A történelem egyik legjelentősebb társadalma több mint 3000 éven át létezett, habár belső és külső krízisek rendre megpróbálták kikezdeni, de az ókori Egyiptom tovább prosperált, mint bármely ma is létező társadalom. Ez a sorozat nemzetközi történészek, légi felvételek, 3D-s grafikák és újrajátszások segítségével tárja fel Egyiptom legnagyobb titkait és le is rombol néhány mítoszt. Cikkünkben azt járjuk körbe, hogy a fáraók, királyok árnyékában hogy is éltek a közemberek Egyiptomban.

MINDEN A NÍLUS SARÁVAL KEZDŐDÖTT

10 000 évvel ezelőtt a Szahara még nem volt olyan élhetetlen, mint most. Tavak, füves területek alkották, ám az éghajlat megváltozásával ezek eltűntek, az emberek pedig kénytelenek voltak keletre vándorolni és letelepedni a Nílus völgyében, amely a termékenységét annak köszönhette, hogy a zöld folyó minden évben egyszer kiáradt, és fekete sarával megtermékenyítette a völgyet. Az itt letelepedő, tenyésztésből és halászatból élő emberek el is nevezték az áradás időszakát Achetnek, ezt követte a Peret, a növekedés évszaka, majd jött a Shemu, a hőség és az aratás időszaka, aztán minden kezdődött előlről: az ősi Egyiptomban minden év három évszakból állt. Az emberek a Nílus fekete sarát – ezt a sárból és agyagból álló ötvözetet – használták a lakóházak építésére és bizonyos használati tárgyak, pl. edények megalkotására is. Mi több, Egyiptom eredeti neve, Kemet – ami Feketeföldet jelent – is ebből a fekete színű sárból ered…

TEMPLOM VAGY ADÓHIVATAL? MINDKETTŐ!

A fáraók és istenek felemelkedésével az egyiptomi kultúra is átalakult. Megjelent az írás, az élet szervezettebbé vált, a Nílus sarát pedig az építészetben felváltotta a kockára vágott terméskő – a piramisok egyik legfőbb alapja. És az istenek megjelenése magukkal hozták a templomok építését is, ahol az isteneket gondozták – szobraikat megmosták és felöltöztették, étellel és itallal látták el őket, hogy ne éhezzenek. A templomok azonban nem csupán szent helyek voltak, hanem egyfajta adóhivatalok is. De mivel akkoriban még nem létezett pénz, ezért az adósok természetben fizettek: gabonában, olívaolajban vagy aranyrudakban. Ezekről a tisztségviselők kőbe vésett listát készítettek. Az adóztatás rendkívül rugalmas volt: az embereknek a Nílus szintjéhez, azaz a termésük minőségéhez igazítva kellett adózniuk, szóval mondhatni, az adózás jövedelemalapú volt.

A GAZDAGOKNAK KŐBŐL ÉPÜLT WC-RE ÉS ZUHANYRA IS TELLETT

Théba I.E. 1500 körül, az Újbirodalom idején lett Egyiptom fővárosa. Ekkoriban nagyjából 20 000 ember élt itt, míg a környezetében közel egymillió. A város körül monumentális templomok épültek, melyek egy része ma is áll. A városban élő szegények sártéglából készült házakban éltek, melyeknek kevés ablaka volt, hogy viszonylagos védelmet nyújtson a hőség ellen. A szegénynegyedek mellett pedig ott sorakoztak a papok és hivatalnokok villái, melyeknek még a felszerelése is fényűző volt. Kényelmes, fából készül, háttámlás székeken ücsörögtek – ilyeneket csak a nemesek és a magas beosztású hivatalnokok engedhettek meg maguknak. Még fürdőszobáik is voltak kőből készült WC-vel felszerelve, melyek mélyén egy homokkal töltött edény gyűjtötte a székletet, amit a szolgák rendszeresen ürítettek. A fürdők kezdetleges zuhannyal is fel voltak szerelve, melyek tálcája egy süllyesztett homokkő lapból és vízelvezetőből állt. A nemesek botvívással és a backgammon ősének számító senettel szórakoztatták magukat.

Ugyanakkor a gazdagok és a szegények között nem volt olyan nagy a szakadék, mint más társadalmakban. A szegények ugyan adót fizettek a gazdagoknak, cserébe ők védelmet, biztonságot és élelmet biztosítottak a szegényeknek. Azt gondolnánk, hogy egy-egy ma is álló emlékmű, egy templom vagy egy piramis felhúzása rengeteg kínnal és szenvedéssel járt, de az a sok tízezer munkás, akik ezeken dolgoztak, rendes ellátást kaptak: az egyiptomi kultúra és a társdalom sokkal fejlettebb és modernebb volt, mint ahogy azt gondolnánk. Ez is kiderül az Ókori Egyiptom: Egy birodalom krónikáiban, ami nem csupán a fáraók, hősök és istenek életébe és korába enged bepillantást, de a ritkán látott mindennapokba is – kizárólag a Viasat History műsorán.

Az ókori Irak a Biblia legismertebb történeteinek helyszíne: itt épült Noé bárkája, itt született Ábrahám és itt emelték fel Bábel tornyát. És ezek a helyszínek örökre elvesztek… vagy nem? Ezeket kutatja A Biblia elveszett városai című kétrészes dokumentumfilm, amely szeptember 25-én, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán és amelyben pazar légi felvételek és rejtélyes nyomok formájában elevenedik meg az Ótestamentum. Cikkünkben többek között kiderül, hogy minden idők legrégebbi hídját egy olyan város romjai között találták meg, amit ma már sivatag vesz körül.

A CIVILIZÁCIÓ BÖLCSŐJE

Bagdadtól 300 km-re Dél-Irak homokja különleges helyet rejt az emberiség történelmében. Hatezer évvel ezelőtt a sumérok itt építették meg a világ első városait, és ezek a városok, illetve maga a sumér civilizáció óriási hatással volt a Bibliában szereplő történetekre, melyeket évezredekkel később írtak teljesen más emberek. A Teremtés könyve szerint a világ itt született: itt volt az édenkert, itt zúdult le a nagy özönvíz és Noé leszármazottjai is itt építették meg Uruk városát.

A British Museum megbízásából érkező csapat az Uruk mellett található 4 000 éves megavárost, Girsut veszi górcső alá, amely nagyjából 20 000 embernek adott otthont. Többek között egy híd furcsa, X alakú talpazatára bukkannak, és ez a híd mai szemmel talán jelentéktelennek tűnik, de sokezer évvel ezelőtt forradalmi építménynek számított, ami egy ősi vízellátó rendszert is működtetett. Ez a híd nem csupán a legrégebbi, amit valaha találtak, de a léte azt sugallja, hogy évezredekkel ezelőtt ez a vidék még egészen más jellegű volt. Drónok és az általuk készített több száz felvétel segítségével a kutatók feltárják, hogy Grisu városát keresztül-kasul szelték a csatornák, és a falait az ősidőkben víz vette körül. Ez a város itt a sivatag közepén a maga idején olyan volt, mint most Velence. A várost körülvevő termékeny vidék pedig inspirációul szolgálhatott az édenkert történetéhez.

AZ ÖZÖNVÍZ LEGENDÁJA

A legendák szerint az istenek megharagudtak az emberekre és özönvizet küldtek rájuk, de előbb megkértek egy embert, hogy építsen egy bárkát, amivel fenntarthatja az életet. Nem, ez nem Noé története, hanem egy régi sumér mítosz, ami kísértetiesen hasonlít a bibliai mesére. De mi okozhatja ezt a hasonlóságot? És a mítosz mögött van bármi, ami a valósághoz köthető?

A feljegyzések ezt a történetet leginkább Gilgameshez, Uruk legendás királyához társítják, aki nagyjából 5 000 évvel ezelőtt élhetett. Szakértők kimutatták, hogy ha létezett ez a király, akkor nagyon is volt esélye találkozni özönvízzel. Az ősi időkben a sumér városok a Tigris és az Eufrátesz folyók között helyezkedtek el, és jóval közelebb voltak a tengerhez. Ez a két folyó könnyen kiáradhatott, hogy vízzel lepjen el mindent, ameddig a szem ellát. Erre több bizonyítékot is találtak különböző sumér városok romjainál, és ezek a bizonyítékok különböző időszakokhoz köthetők, azaz az áradás mindig is jelenlévő esemény volt, ami így könnyebben hathatott a különböző legendákra Gilgamestől Noéig.

BABILONTÓL A BIBLIÁIG

Annak ellenére, hogy Babilon egyike a Biblia leghírhedtebb városainak, meglepően keveset tudunk az eredetéről. Az Irakot átszelő Eufrátesz partján található városnak mindössze 3%-át tárták fel. Sokan úgy vélik, hogy a városban található lépcsős templom inspirálhatta a Bábel tornyáról szóló történeteket, csakhogy senki nem tudja megmondani, hogy ez a templom meg a város pontosan hány éves. Úgy vélik, hogy Babilon 1 800 évvel Jézus születése előtt, Hammurapi uralkodása alatt emelkedett fel, ő építette az eredeti lépcsős templomot is és az ő törvényei hatással lehettek a Bibliában olvasható „szemet szemért” elvére is. Egy nemrég talált feljegyzés arról árulkodik, hogy az emberek kinevették azokat, akik a Babilonban használt, sárból készült téglákból próbáltak tornyot építeni, ami aztán összeomlott – csak úgy, mint Bábel tornya. A város a rossz hírét pedig II. Nabú-kudurri-uszurnak, a hírhedt királynak köszönheti, aki I.E. 586-ban lerohanta Jeruzsálemet, feldúlta a templomait és Babilonba száműzte a lakóit.

És hogy jutottak el a sumér mesék a Bibliáig? Történészek úgy vélik, hogy a Babilonba száműzött papok írták a bibliai történetek egy részét, és ebben a keserűség vezérelte őket, szóval nem véletlen, hogy negatív színben tűntették fel a „bűn városát”. Ugyanakkor Babilon egy óriási metropolisz volt, melynek életben kellett tartania a sumér kultúrát – többek között annak forradalmi írástudását. Ennek érdekében Babilonban megannyi iskola nyílt, ahol írást oktattak. Ezekben olyan sumér történetek másolásával gyakorolták az írást, mint például a nagy özönvíz legendája. Ezt pedig a tanítványok és a leszármazottjaik tovább mesélték, évszázadokkal, évezredekkel későbbi időkben is…

Megannyi bizonyíték szól hát arról, hogy a Biblia néhány legismertebb történetének bölcsője a mai Irakban keresendő: ezekről mesél A Biblia elveszett városai – kizárólag a Viasat History-n.

Hetedik évadával tér vissza a Tiltott történelem a Viasat History csatornára, méghozzá szeptember 12-én, este 20:00 órakor, hogy aztán hétköznaponként ebben az időpontban újabb epizóddal jelentkezzen. A nagysikerű és legalább akkora vitákat kiváltó sorozat új etapjában többek között körbejárják Jézus keresztre feszítésének valódi bizonyítékait, megpróbálják meglelni Mária Magdaléna sírját és kideríteni, hogy a CIA tényleg agykontrollal irányította-e az embereket.

Az MK Ultra névre hallgató hírhedt program keretében a CIA több ezer embernek adott LSD-t, méghozzá a tudtuk és engedélyük nélkül, hogy aztán sokukat kegyetlen elektrosokk-terápiának tegyék ki. A programot a II. világháború befejezését követően kirobbanó hidegháború hívta életre – a CIA attól rettegett, hogyha ők nem indítják el, akkor majd az oroszok teszik meg helyettük. Az ügynökség azért választotta az LSD-t, ezt a 30-as évek végén véletlenül felfedezett drogot az MK Ultra fő „fegyveréül”, mert úgy hitték, ezzel teljesen le tudják rombolni az emberi elmét, hogy aztán kedvükre építsék fel újra azt.

Nem csupán önkénteseknek adták be az LSD-t, hanem raboknak, elmegyógyintézetek betegeinek, sőt még bordélyházak látogatóinak is. Egy bizonyított esetben a saját emberükön is tesztelték azt: Frank Olson, a program egyik tudósa a tudta nélkül kapott LSD-t, minek hatására pszichotikus rohamai lettek, majd hazatérve titkos információkat adott ki illetékteleneknek. Olsonnak mennie kellett: állítólag az éjszaka közepén kiugrott egy szálloda ablakából, de halálának körülményei gyanúsak voltak, az ezzel kapcsolatos aktákat pedig zárolták. Ezek csupán húsz évvel később kerültek nyilvánosságra, és az bizony kiderült belőlük, hogy a CIA tényleg LSD-t adott neki, emiatt aztán kártérítést kellett fizetniük a családjának.

Jelentések szerint egyes betegeket mesterséges kómában tartottak napokon, heteken, sőt hónapokon át, és ez idő alatt folyamatosan fehér zajt játszottak le nekik. Az volt a céljuk, hogy minden emléküket töröljék. Állítólag egy egész francia falut bedrogoztak annak érdekében, hogy a valóságban, mit sem sejtő embereken is teszteljék a szert. A tesztnek szörnyű következményei lettek, amit aztán ételmérgezésre hivatkozva tusoltak el.

Az MK Ultra program extrém kilengéseit a mai napig próbálják bizonyítani, a CIA ugyanis mindent tagad, a 70-es években pedig a drogok ellen látványosan harcoló Ford elnök a teljes projektet leállította. Az anyagokat titkosították, de vannak tanúvallomások, gyanús egybeesések és olyan dokumentált tömegjelenségek, melyek a program létezését és kegyetlen hatékonyságát bizonyítják. Ezekről is mesél a Tiltott történelem 7. évada – a Viasat History műsorán.

A holtak hangjai címmel július 10-én, este 21:00-kor új sorozat indul a Viasat History műsorán, melyben Bettany Hughes, az elismert brit történész az ókor legnagyobb rejtélyeit járja körül a legmodernebb törvényszéki eljárások alkalmazásával, és az így feltárt új leleteknek köszönhetően a holtak, akik hosszú évek óta némák voltak, most újra beszélnek. Cikkünkben többek között kiderül, hogy Tutanhamon valószínűleg selypített, és hogy lehetett a Pompeii kitörésének egyik áldozata egyszerre katona és ács.

Tutanhamon sötét titka

Tutanhamont tartják minden idők leghíresebb fáraójának, de ismereteink hiányosak vele kapcsolatban. Forradalmi DNS-tesztek és törvényszéki módszerek használatával A holtak hangjai most feltárja, kit is rejtett valójában a híres aranymaszk.

Viszonylag keveset tudni Tutanhamon gyerekkoráról. A feljegyzések szerint apja az excentrikus Ehnaton volt, oldalán az ikonikus Nofertitivel, ám Ehnatonnak volt más felesége is, ezek egyike lehetett Tutanhamon anyja. De ki volt ő? A luxori Királyok völgye adhat választ a kérdésre, melynek egyik oldalcsarnokában több múmiára bukkantak, ezek egyikében egy fiatal nő testére bukkantak, akiről a modern DNS-teszt kimutatta, hogy ő bizony Tutanhamon anyja volt. A vizsgálat során kiderült, hogy a nő igen fiatalon, nagyjából 25 évesen halt meg, és a teste tele volt sérülésekkel. Ezek egy részét a sírrablók ejtették rajta, de egy CT-vizsgálat kimutatta, hogy az arcán lévő sérülést még a mumifikálása előtt szerezte. A vizsgálatok szerint ez a sérülés – amit egy rámért ütéstől szenvedett el – akár a halálát is okozhatta.

Azt nem tudjuk, hogy Tutanhamon anyjának miért kellett meghalnia, azt viszont igen, hogy az apja uralkodása egyáltalán nem volt felhőtlen. Katonai kudarcok és egy széles körben elterjedt járvány jellemezte a királyságát, és a halála idején az egyiptomiaknak már elegük volt belőle meg a vallásimádatából, szóval mikor mindössze 9 évesen Tutanhamon felült a trónra, Egyiptom fellélegzett. Tutanhamonnak azonban nem volt könnyű élete: a legújabb vizsgálatok szerint enyhén selypített, koponyája aránytalanul hosszú volt, és rengeteg betegségtől szenvedett – valószínűleg azért, mert a királyi család egymás között szaporodott. Mindössze 18 éves lehetett, mikor meghalt, sírjának felfedezése és hátrahagyott kincseinek köszönhetően viszont mégis minden idők egyik leghíresebb fáraójává vált. A holtak hangjainak köszönhetően viszont most már többet is tudunk róla.

Mit mesélnek Pompeii áldozatai

A Vezúv 79. augusztus 24-én tört ki, és helyenként 24 méter vastag hamuval borította be Pompeji és Herculaneum városát. De a vulkáni hamu nem csupán elpusztította ezeket a városokat, de meg is őrizte őket az utókornak – jó néhány lakójukkal együtt. A holtak hangjai képes volt megszólaltani néhányukat.

A Pompeii leletek különlegessége az, hogy nem fossziliák vagy mumifikálódott tetemek maradtak hátra: ezek az áldozatok gipszből készültek. Mikor a felfedezők ugyanis először tárták fel a romokat, rejtélyes lyukakra bukkantak a hamuban, ezekben a lyukakban pedig emberi csontokat találtak. A hamu által betemetett áldozatok csontjairól idővel eltűnt a hús, és ez életnagyságú öntőformákat hagyott maguk után, amit a felfedezők aztán feltöltöttek gipsszel, és így jöttek létre a gipszöntvények. Ezek a torokszorító emberi formák pedig nem csupán a legapróbb részleteket mutatják meg, de az áldozatok által megélt drámát is.

És mit mondanak ezek az öntvények? Egy kisfiú formájú öntvényt röntgenvizsgálatnak alávetve a benne lévő combcsont hosszú arról árulkodik, hogy az áldozat 3-5 éves lehetett. A nyakában egy bullát viselt, ami arra utal, hogy egy gazdag ember fia lehetett, aki magára hagyatottan, családjától távol halt meg. Egy Herculaneumban talált maradvány még ennél is többet mesél: a vizsgálat kimutatta, hogy egy, a 40-es évei elején lévő férfiről van szó, aki erőszakos életet élhetett, mivel komoly sérüléseket szerzett korábban a lábán és az arcán is. A férfi két karddal, ácsfelszereléssel és feltűnően sok készpénzzel volt felvértezve. Ezekből a részletekből Hughesék azt következtették ki, hogy a férfi egy háborús veteránról lehetett, aki szépen megmunkált kardjának köszönhetően egy magasabb rangot képviselt. Az ő fizetése pedig magasabb volt egy átlagos katonáénál, az ácsfelszerelés és hogy Rómától messze találtak rá, pedig arra utalhatott, hogy egy hajón szolgálhatott ácsként vagy mérnökként, ami szintén magasabb rangot jelentett egy egyszerű katonáénál. Ha tudta volna, mi vár rá, biztosan más szakmát választott volna…

A holtak hangjai további áldozat történetét is elmeséli, valamint lépésről lépésre feltárja a Vezúv tragikus kitörését, amely megannyi életnek vetett véget – ők is megszólalnak ebben a különleges dokumentumfilm-sorozatban: kizárólag a Viasat History műsorán.

Grace Kelly történetét sokan ismerik: hollywoodi karrierje csúcsán emberek millióira volt hatással. Mindenki úgy akart kinézni, mint ő, így a színészet mellett ezzel is rengeteg pénzt keresett. Becslések szerint vagyona a mai viszonylatban több mint 21 milliárd forintra rúgott. De valójában mivel és mennyit keresett, hogyan lett végül mégis karcsú a végrendelete, illetve ő maga hogyan vált a kettős mérce áldozatává? A Viasat History legújabb dokumentumfilmje, a Grace Kelly eltűnt milliói június 19-én vasárnap 21:10-től Anglia egyik vezető befektetési guruja, Gemma Godfrey segítségével igyekszik feltárni az ikon pénzügyi titkait.

Grace Kelly nem ápolt túl jó viszonyt tehetős apjával, és mivel keményfejű volt, hátat fordított a családi vagyonnak – elhatározta, hogy maga keresi meg a pénzét. Már modellként is sikereket ért el: éves bevétele ma 110 millió forint körüli összeget jelentene. Aztán jött a színészet, mindössze 23 évesen, amikor Gary Cooper oldalán szerepelt a zsánerklasszikus Délidőben. Ezt követően szerződött le az MGM-mel, ahol akkoriban hetente 275 ezer forintnyi összeget keresett, és ha leforgatott évi három filmet, akkor kapott bónuszként 7,3 milliót. Ez hét év alatt mai értékben számolva közel 1 milliárd forintot jelentett! Miután Kelly a Vidéki lánnyal Oscar-díjat nyert, az ázsiója tovább emelkedett, és 5 év alatt a bevételei elérhették az 550 millió forintot, amit mai értéken megszorozhatunk tízzel.   

Ám mindez kevés ahhoz képest, amennyit a férfiak kerestek akkoriban Hollywoodban. Míg Kelly a Mogamboban való szereplésért heti 275 ezerben részesült, szívtipró partnere, Clarke Gable heti bére több mint 1,5 millió forintra rúgott. És hiába volt már Oscar-díjas színésznő, Alfred Hitchcock Fogjunk tolvajt című filmjéért Cary Grant háromszor annyit tett zsebre, mint ő. De a hátrányos megkülönböztetés nem csupán a bérekre terjedt ki… Grace Kelly több kollégájával is összeszűrte a levet, és Ray Millanddal való szerelmi viszonya majdnem tönkretette karrierjét. Ha a románc sokáig tartott volna, az MGM szerződésbontással millióktól fosztotta volna meg. Az 1950-es évek Hollywoodjában abszolút elfogadott volt, hogy a férfi sztárok viszonyt folytattak fiatalabb nőkkel, ugyanakkor ezeknek a nőknek a hírét és karrierjét könnyen tönkre tehette egy-egy ilyen liezon (ha véget ért a kapcsolat, valakit hibáztatni kellett…).

Hiába volt színésznőként sikeres, nőként Hollywoodban már ketyegett az órája: hihetetlen, de 25-26 évesen már közel járt a kiöregedéshez, ezért mindennél jobban vágyott házasságra és gyerekekre. Talán ezért is ment bele olyan könnyen abba, hogy Rainier herceg jegyese legyen. A frigynek azonban komoly ára volt: Grace-nek hozományt kellett fizetnie a monacói királyi családnak, egészen pontosan 734 500 000 forintot (ami mai értékben több mint hétmilliárd forint). Bár színészi pályafutása a házassággal véget ért, de nevével még akkor, sőt halála után is pénzt hozott a házhoz. De akkor vajon hogyan állhatott a dúsgazdag színésznő amerikai végrendelete mindössze 3,6 millió forintnak megfelelő dollárból és egy írországi kis viskóból? A Viasat History dokumentumfilmje június 19-én igyekszik lerántani a leplet a titokról.

Június 10-én este 9 órakor háromrészes dokumentumfilmsorozat indul a Viasat History műsorán A civilizáció titkai címmel, amely a modern technológia segítségével formálja újra azt, amit a régmúlt korokról gondoltunk, és bemutatja, hogy hatott a klímaváltozás, a járványok és a vulkánkitörések az ókori Egyiptomi kultúrák hanyatlásától a Római Birodalom bukásáig. Cikkünkben néhány új felfedezést mutatunk be.

Miért élte át 3200 éve az emberiség a történelem legnagyobb hanyatlását?

Bő háromezer évvel ezelőtt mintha újraindították volna nyugaton az emberi civilizációt. Több társadalom omlott össze egyszerre, komplett írásrendszerek és nyelvek tűntek el örökre. A tudósok által összegyűjtött adatok pedig végre magyarázatot adtak a bronzkori civilizációk bukására, és kimutatták, hogy a klímaváltozás a múltunkat legalább annyira befolyásolta, mint a jövőnket fogja.

A kutatás kulcsa Egyiptom, az egyetlen ország, amely túlélte a bukást. Az egyiptomi civilizáció a Nílus völgyében gyűlt össze, és ebben a klímaváltozásnak nagyon fontos szerepe volt, hisz a korábban hatalmas füves területekkel rendelkező Szahara az évszázadok során elsivatagosodott, és emiatt az emberek a Nílus partján voltak kénytelenek letelepedni. És így voltak ezzel a környező népek, melyek mind kereskedelmi kapcsolatban álltak egymással – amennyiben az egyikük kiesett a képletből, az könnyen megával ránthatott mindenkit.

De a bronzkornak több különböző tényező vetett véget. Korabeli feljegyzések szerint I.E. 1200-tól egyre több fosztogató jelent meg Egyiptomban, a mediterrán térséget emellett éhínség és szárazság sújtotta, ami végül egy klímakatasztrófában csúcsosodott ki. Erre a tudósok csak most találtak bizonyítékokat korabeli pollenek vizsgálatából, illetve azoknak a planktonoknak a maradványaiból, melyekre a Földközi-tenger mélyén leltek rá. Ezek a leletek azt sugallták, hogy nem a felmelegedés, hanem a hőmérsékletcsökkenés állhat az egyre gyakoribb szárazság hátterében. A Földközi-tenger hőmérsékletének hirtelen csökkenése a csapadék mennyiségére is kihatott, és mivel akkoriban az emberek 99%-a gazdálkodásból élt, a konstans szárazság katasztrofális hatással volt az életvitelre.

Igazából az ókori pestis okozta a Római Birodalom bukását

A második évszázadban a Római Birodalom aranykorát élte. A mediterrán-térségben melegedett az éghajlat, a vulkáni aktivitás is gyér volt, mindez pedig hozzájárult ahhoz, hogy Róma meg tudta erősíteni Birodalmát, melyben anno 70 millió ember élt. A mezőgazdaság gyorsan fejlődött és elterjedt az urbanizáció is: Rómában egymillió ember élt, és egy ekkora embertömegnek nagyon sok ellátmány kellett, szóval a kereskedelem az egész kontinensen virágzott.

A rómaiak azonban a fejlődés paradoxonával szembesültek. Azok az erők, melyek Róma dinamikus növekedését táplálták, egyben meg is betegítették a lakosságot. A birodalomban jelen lévő baktériumok is kihasználták az urbanizáció és a kereskedelem előnyeit. Ráadásul Róma híres fürdőit naponta többezer ember használta, és ezek vizét nem cserélték túl gyakran. A fürdők hemzsegtek a baktériumoktól, a rómiak meg azt hitték, a fürdés egészséges dolog, nem sejtették, hogy mennyire veszélyes. Az ívóvízellátás is ki volt téve a fertőzésnek. Mindenki ugyanahhoz a kúthoz járt a saját vödrével, amit a vízbe merítve otthagyta a hozott baktériumot, a következő pedig a sajátja átadása mellett magával vitte az előző kórokozóját. Mindemellett hiányzott az alapvető higiénia a birodalomból, a szemetet és a székletet a házak melletti gödrökbe ürítették, és a tudósok szerint ebben az időszakban jelent meg egy halálos maláriaváltozat is Itáliában. És ez még nem minden: 165-ben egy új, gyorsan terjedő betegségről kezdtek el beszélni, amit a keleti tájakról visszatérő katonák hoztak be a birodalomba. Ez volt az antoniusi pestis, amely a fertőzöttek 10-20%-ával végzett.

Nincsenek pontos adataink arról, hogy pontosan hány áldozata volt a pestisnek, de a legújabb kutatások azt kimutatták, hogy a gazdasági fejlődés a második század végén hirtelen és drámaian véget ért. Ehhez pedig a sarkvidékről származó leletekben talált ólomszennyezés mértékének drasztikus csökkenését vették alapul, ugyanis a pénzveréshez akkoriban ólmot használtak, a jóval kevesebb ólom jóval kevesebb fizetőeszköz verését jelentette, ami egyértelműen utalt a gazdaság gyors visszaesésére. Rómát tehát nem politikai érdekek fertőzték meg, hanem tényleges betegségek.

Még ennél is többet árul el nagy birodalmak és korszakok végéről A civilizáció titkai című dokuszéria – kizárólag a Viasat History-n.

A Viasat History május 6-tól minden pénteken este 21:00-kor az ókori Rómába kalandozik, egészen pontosan annak legismertebb császára, Julius Caesar korába, hogy a Gigantikus római építményekkel bemutassa azokat a forradalmi találmányokat, melyek nem csupán a Birodalom terjeszkedését biztosították, de a mai napig hatással vannak az építészetre. A hódítások során a háborúk is elkerülhetetlenek voltak: ezzel Caesar is tisztában volt, aki Gallia lerohanására készült, ám ez majdnem teljes seregét felőrölte. Ezt a hadjáratot mutatja be a Caesar ítéletnapi háborúja, mi pedig cikkünkben olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze Caesarról, amiket nem biztos, hogy tudott róla.

1. Egyszer elrabolták a kalózok

Kr.e. 75-ben, az akkor még a 20-as éveiben járó Caesar Rodosz szigete felé vette az irányt, hogy Apollóniosz tanítványa legyen, útban odafelé azonban a hajóját délkelet ázsiai kalózok térítették el. Mikor a későbbi császár megtudta, hogy a kalózok milyen alacsony váltságdíjat kérnek a szabadon bocsátásáért, ezt inzultusnak vette, és azt követelte, hogy kérjenek érte nagyobb összeget. A kalózok így is tettek, de miután Caesart elengedték, a férfi több hajó élén a nyomukba szegődött, elkapta és kivégeztette őket.

2. Őt tartják a szökőév atyjának

Caesar előtt a rómaiak egy holdciklushoz igazított naptárat használtak, amelyben egy év 355 napból állt. Hogy az évszakok ne csússzanak el, ehhez mindig hozzárendeltek néhány napot, ám a hivatalnokok erről gyakran elfeledkeztek vagy simán csak elsumákolták, hogy tovább maradhassank hivatalban vagy más előnyhöz juthassanak. Miután konzultált az asztrológus Szoszigenésszel, Caesar Kr.e. 45-ben bevezette a julián naptárat, amelyben egy év 365 napból állt, de mivel egy szoláris nap valójában 365 és egy negyed napból jött össze, ezért Caesar döntésére minden negyedik évhez hozzácsaptak egy szökőnapot, ami így 366 napos lett, és ezzel négy évente korrigálták az elmaradást.

3. Kitalált egy olyan küzdelmet, ami grandiózusabb volt a gladiátorharcoknál

Caesar a negyedik győzedelmes hadjáratáról visszatérve úgy gondolta, hogy ezt alaposan megünnepelteti, de nem holmi gladiátorjátékkal. A császár fejében egy hajócsata-bemutató ötlete fogant meg, amit naumachiának nevezett el. A császár I.E. 46-ban, Tibettől nem messze ásatott egy nagyjából 530m hosszú, 350m széles tavat, ahol aztán két komplett flottát eresztett egymásnak a hajók fedélzetén 2 000 harcossal és 4 000 evezőssel. Ezek mind halálraítélt hadifoglyok voltak, akik aztán vérre menő küzdelmet folytattak egymással.

4. Nem, Brutus nem a fia volt, de állítólag volt egy közös gyermeke Kleopátrával

Legendák szólnak arról, hogy Kleopátra egy szőnyegbe tekerve csempészte be magát Caesarhoz, aki azért érkezett Egyiptomba, hogy véget vessen a fáraó fivérével közös viszálykodásának. A nagy korkülönbség ellenére Kleopátra és Caesar között kölcsönös vonzódás alakult ki, és Kleopátra Kr. e. 47-ben egy fiúgyermeket hozott a világra. Ugyan az nem bizonyított, hogy a fiú tényleg Caesar gyereke lett volna, de ettől még a Kaiszarion, azaz „kis Caesar” nevet kapta. Sokáig nem élt, anyja ugyanis őt tette meg egyedüli örökösének, és Kleopátra halála után nem sokkal a riválisai végeztek vele. 17 éves volt.

5. Több mint 60 ember vett részt a meggyilkolásában

Egyre többen tartottak attól, hogy Caesar királlyá koronáztatja magát, ami a szenátus végét jelentette volna, ezért összeesküvést szerveztek ellene. Jó sok embert bevontak a támadásba – leginkább azért, hogy az akciónak ne legyen egyedüli felelőse. A merényletre nem titokban, hanem a szenátusi gyűlésen került sor: a magukat Liberatoresnek (felszabadítóknak) nevező csoport összesen 23 késszúrást mértek a császárra, amiből végül csak egy volt halálos. A feljegyzések és Shakespeare drámája szerint ekkor hangzott el a „Te is fiam, Brutus?” kiáltás, Caesar utolsó szavai, ám Brutus nem a császár fia volt, hanem a bizalmasa és egyik örököse. Egy feltételezés szerint Caesar szándékosan ölette meg magát, mivel egészségi állapota folyamatosan romlott, és el akarta kerülni az ezzel kapcsolatos megaláztatásokat.

Julius Caesar kétségtelenül az egyik leghíresebb történelmi személyiség – még ő maga is tett ezért, hisz elsőként nyomta a saját arcképét a fizetőeszközökre –, és hiába tartották sokan zsarnoknak: sokban hozzájárult a Római Birodalom prosperálásához: hadjáratairól és eredményeiről mesél májusban a Caesar ítéletnapi háborúja és a Gigantikus római építmények – kizárólag a Viasat History műsorán.

Bettany Hughes kincsei címmel szokatlan történelmi sorozat veszi kezdetét 2022. április 10-én a Viasat History műsorán. A pandémia sok emberből a legrosszabbat hozta ki, de nem úgy Bettany Hughes professzorból, aki a karanténok korából a történelmi időkbe menekült inspirációért, hogy a magával ragadó betekintést nyújtson letűnt korok vívmányaiba és leleteibe. A lezárások nem riasztották vissza: ha tudott, utazott, és többek között megfordult II. Erzsébet máltai rejtekhelyén, felfedte Gibraltár meglepő neandervölgyi gyökereit és megfordult Nagy Sándor görög palotájának jelenleg is zajló ásatásán. Cikkünkben bemutatunk néhány helyet, ahová Hughes professzor eljutott.

Olümpia: Sportjátékok Zeusz örömére, 100 bika kárára

Normál esetben dugig van bámészkodóval, de a pandémia idején Bettany Hughes egyedülálló betekintést nyerhetett az olimpiai játékok szülőhazájába, a görög Olümpia városába. Olümpia 3000 éven át szent hely volt, Zeusz főisten szent helye, ahol egy évezreden át, minden négy évben sportjátékokat rendeztek a tiszteletére. Ezeken az eseményeken közel 100.000 ember gyűlt össze, hogy lássa a vetélkedő atlétákat, akik anyaszült meztelenek voltak, hogy megmutassák Zeusznak, milyen keményen edzettek. A gimnasztika szó is innen ered, egészen pontosan a görög gymnos-ból, ami azt jelenti: meztelen. A győzteseket megkoronázták, és az adott évet róluk nevezték el. A versenyek brutálisak voltak, gyakorta végződtek sérüléssel vagy akár halállal is, ugyanis aki veszített, az megszégyenült. És volt még egy nagy vesztese a játékoknak: az a 100 bika, akit rituális körülmények között leöltek, elégettek és a hamvait felkínálták Zeusznak.

Gibraltár: Egy lábnyom, amely megváltoztatotta, amit a neandervölgyiekről hittünk

Lehet, hogy Gibraltár, vagy ahogy a helyiek hívják: a Szikla területe csupán 6,5km2, de ez az apró földterület tele van kincsekkel. Az egyik ilyen teljesen átírta a neandervölgyiekről szóló történelmet. Gibraltár sziklái közel 200 barlangot rejtenek, melyek az idők kezdete előtt számos neandervölgyi embernek szolgáltak menedékül. Az első felnőtt neandervölgyi koponyát is itt találták meg 1848-ban, de Bettany Hughes most egy egészen más leletet vizsgált meg, aki szerint a neandervölgyi embert valójában „gibraltári nőnek” kéne hívni. És ezek az emberek nem egyszerűen a túlélésnek éltek: alkottak is. Ezt bizonyítja az a gibraltári lelet is – egy kődarab, amely rendezett vésetekkel bír, és bármit reprezentálhat: a barlang térképét, egy csillagképeket vagy akár egy törzsi jelet. A követ alaposan megmunkálták, időt és energiát fektettek bele, a vésetek minősége pedig arra utal, hogy alkotója nem először csinált ilyet. 2019-ben még egy olyan felfedezést tettek, ami alaposan felkavarta a kedélyeket: a tengertől nem messze egy halványodó lábnyomra bukkantak – egy neandervölgyi lábnyomára –, ami alig 29.000 éves volt: 10.000 évvel fiatalabb, mint ahogy korábbi ismereteink szerint a neandervölgyiek eltűntek a Föld felszínéről.

Málta: A világ egyik legkisebb országában a történelem egyik legnagyobb innovációja

Málta területe alig haladja meg a 300km2-t, de stratégiai szempontból kiemelt szerepet töltött be a történelemben, ugyanis a Földközi-tenger szívében helyezkedett el. Mikor 1565-ben egy 40 000 fős török flotta megrohamozta a mindössze 700 jeruzsálemi lovag által felügyelt és 8 000 katona által védett szigetet, egy olyan véres ütközet alakult ki, hogy még a tenger vize is vörösre váltott. A védelmezők csodával határos módon visszaverték a török hadsereget, de megfogadták, hogy többé nem lesznek védtelenek, ezért nem csupán egy magas falakkal körülvett új várost építettek a félig lerombolt Sant’ Angelo-erőd helyére, de az utcák egy földalatti járat-komplexumot is kiépítettek, ami menedékül szolgálhatott a lakosságnak újabb ostrom esetén. A lovagok pedig mindenre gondoltak: a földalatti járatok higiéniai szempontból kifogástalanok voltak, saját ciszternarendszerrel, valamint élelmiszer és víz tárolására alkalmas tárolókkal bírtak, ezért a lakosság akár hónapokra is el tudta odalent szállásolni magát, ami nem csupán az esetleges támadásoktól, de a járványoktól is védelmet nyújtott. Ilyen létesítményre pedig még nem volt példa korábban.

Ahogy azt Bettany Hughes is kifejtette: a Sant’ Angelo-erőd alatti komplexum a történelem egyik nagy csodája, mivel azt bizonyítja: az innováció egyik legnagyobb forrása a szükség. Ez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a történelmet mindenféle szemszögből érdemes megvizsgálni, hogy igazán megértsük a fordulópontjait. Ezekről az egyetemes értékekről is mesél a Bettany Hughes kincsei – a Viasat History műsorán.

Korábbi vélekedések szerint a nagyjából 400 000 évvel ezelőtt megjelent, majd a homo sapiens felbukkanásával teljesen eltűnt neandervölgyi ember csak egy kisnövésű díjbirkózóra hasonlító, nagyon buta népség volt, de a legújabb archeológiai felfedezések és a modern technológiai elemzések azt mutatják, hogy a neandervölgyiek közelebb állnak hozzánk, mint gondolnánk. Ezt mutatja be Az igazi neandervölgyi című dokumentumfilm, amely március 6-án 21 órakor debütál a Viasat Historyn-n, és amely olyan barlangrajzokról rántja le a leplet, amiket eddig a homo sapiensnek tulajdonítottunk, mi több, bizonyítékot hoz arra nézve, hogy könnyen lehet, a legkorábbi írott kommunikációs forma a neandervölgyi emberhez köthető.

Kik azok a neandervölgyiek?

A 400 000 évvel ezelőtt megjelent, majd nagyjából 28 000 évvel ezelőtt eltűnt alfaj Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, a későbbi években keveredett a mostani embertípussal, végül teljesen beleolvadt. Nevét egy Düsseldorf melletti völgyről kapta, ahol az egyik első leletét megtalálták. Külsőleg a hideg éghajlathoz alkalmazkodott: alacsony, de robosztus volt, végtagjai rövidek. Feje laposabb, orra széles, szemöldöke kiugró volt, mellkasa nagyobb, teste izmos és jó eséllyel több szőr borította, mint a mostani emberét. De közel se volt annyira visszamaradott, mint külseje alapján azt sokáig feltételezték róla. Agytérfogaa például nagyobb volt, mint a mai élő embereké…

Ügyes vadász, szociálisan érzékeny klántag

A sztereotípiák szerint a neandervölgyi bunkósbottal járkált körbe-körbe és azzal verte le áldozatait, de valójában dárdát használt, igaz, meglehetősen kezdetlegeset, ám ezt akár 20 méter távolságra is képes volt eldobni, ezért sokkal flexibilisebben választhatta ki zsákmányát, melyet ráadásul csapatban vadászott le.

És ezek az emberek törődtek egymással. Az egyik lelet szerint élt egy neandervölgyi, akire igencsak rájárt a rúd: fiatalkorában súlyos koponyasérülést szerzett, ami miatt jó eséllyel megvakult, részlegesen meg is süketült, és ha ez nem lett volna elég, az egyik végtagja hiányzott. De nem hagyták magára: ez az ember megérte a 40 éves kort – akkoriban az elég magas volt! – és társai támogatták, etették őt. A neandervölgyi tehát szociálisan fejlett ember volt. Sőt, még az orvostudományba is belekóstolt, ugyanis az egyik lelet fogazatán nyárfa nyomait mutatták ki, amit kezdetleges fájdalomcsillapítóként rágcsálhatott.

Neandervölgyi ember: Az írástudó művész?

Vélekedések szerint a modern elme egyik alapja az, hogy képes legyen alkotni, és mindnyájan jól ismerjük azokat a rajzokat, melyeket őseink hagytak a barlangok falán, ezeket azonban kisebb geometriai minták – körök, vonalak, pontok – kísérték, melyekről idővel kiderült, hogy nem random jelekről van szó: ugyanazok a motívumok jelentek meg barlangról barlangra, mi több, összesen 32 mintát különítettek el egymástól, amivel a barlanglakók üzentek egymásnak. És ezekről kimutatták, hogy legalább 65 000 évesek, azaz még a homo sapiens megjelenése előtt keletkeztek…

Szóval itt az ideje annak, hogy elfelejtsük a neandervölgyiekhez kapcsolódó sztereotípiákat, ez az embertípus ugyanis szociális közegben élő, egymással törődő, klánban vadászó, otthont ápoló, írástudó lény volt. A modern ember igazi őse, akiről további izgalmas tényeket tudhat meg Az igazi Neandervölgyi című dokumentumfilmben a Viasat History műsorán.

Azt gondolnánk, hogy az ókori Egyiptomnak már minden titka feltárult előttünk? Tévedés! A mindig felfedezésekre vágyó Zahi Hawass és csapata fáradhatatlanul küzd azért, hogy újabb csodákat tárjanak fel, és ezúttal igazi kincsesbányára bukkant, méghozzá egy teljesen érintetlen temetkezési helyszínre Teti király piramisának lábánál tele olyan értékekkel, melyek láttán minden egyiptológusnak hevesebben verne a szíve. Március 7-én, este 20:00-kor debütál a Viasat History műsorán az Egyiptomi sírok: Az utolsó küldetés című kétrészes dokumentumfilm, amely a legmodernebb eszközöket igénybe véve ad exkluzív betekintést a három hónapig tartó ásatási munkálatokba, melynek során olyan szarkofágokra leltek, melyek egyikében nagy meglepetésre nem egy, hanem mindjárt két elhunytat is örök nyugalomra helyeztek.

Szakkara, a túlvilági kincsek mekkája és egy drámai felfedezés

Dr. Zahi Hawass és egyiptológusokból álló csapata 2020 novemberében indult Szakkara felfedezésére, ami egy egyiptomi falu, Kairótól nagyjából 30 km-re. Itt található az ókori Egyiptom egykori fővárosának, Memphisznek a legősibb, egyben legnagyobb temetője, amit évszázadokon át használtak temetkezési helyül. A 7 km hosszú nekropolisznak az a különlegessége, hogy nem csupán az elit tagjait temették el itt, hanem kevésbé fontos embereket is, így mindenféle társadalmi rétegek maradványait magában rejti.

Dr. Zahiék egy hónapnyi kutatás után itt bukkantak három koporsóra, köztük egy kis fakoporsóra, ami a mérete alapján egy ötéves gyereké lehetett. Röntgen segítségével a koporsó felnyitása nélkül meg tudták állapítani a halál okát, a halott nemét és a pontos korát is. Szerencsére a koporsó nagyon szép állapotban maradt fenn a vizsgálathoz, ami azt sugallta, hogy a szülőknek elég sok pénzükbe került. A vizsgálat drámai eredményt hozott: a koporsó egy apró múmiát rejtett, kinek koponyacsontja még nem forrt össze – egy újszülöttét, aki a világra jövetele után néhány nappal halt meg. Akkoriban nagyon magas volt a gyerekhalandóság, a kutatók szerint ezzel a pár napos kislánnyal fertőzés végezhetett.

A luxusnak számító sírhely és egy meglepő felfedezés

Mindenki Tetihez közel akart magának sírhelyet, ami Szakkarában luxusnak számított, ezért a gazdagok is kénytelenek voltak közös sírkamrákon osztozkodni, melyekben a szarkofágokat kisebb síraknákban helyzeték el. Az embereket anno nem érdekelték sem az ingóságok, sem az ingatlanok, egyedül csak a túlvilág, és hogy ott istenné válhassanak – de nem akármilyen istenné, hanem Ozirisszé, az újjászületés istenévé. Ennek érdekében a koporsókat úgy faragták ki, fedelükre egy istenre emlékeztető arcformát rögzítettek azt sugallva, hogy odabenn egy isten nyugszik.

A sírfedél alapján lehetetlen megállapítani, hogy a koporsó maga mit rejt. Így aztán a kutatók nem kis meglepetésére az egyik 3500 éves szarkofágban, amelyben annak fedele szerint egy Mot Miti nevű nő nyugodott, nem egy, hanem mindjárt két csontvázra bukkantak: egy 40 éves nőére és egy 18 éves férfiéra. A felkarcsontjuk gyors vizsgálata alapján a kutatók megállapították, hogy a két elhunyt rokonságban állt – valószínűleg egy anyára és fiára bukkantak a koporsóban. További vizsgálat kimutatta, hogy az elhunytakkal familiáris mediterrán láz végzett, ami egy öröklött betegség, és akkoriban nagyon elterjedt volt.

Szentségtörés lenne kiemelni a szarkofágokat? Korántsem!

Miután egy korabeli ember mindenét arra tette fel, hogy a túlvilágba juthasson, és maga a mumifikálási procedúra is bő 70 napot vett igénybe, azt gondolhatnánk, hogy ezeket a nagy gondossággal elkészített múmiákat kiemelni a sírjukból szentségtörésnek számít, de korántsem ez a helyzet, ugyanis a sírkamrákat és a szarkofágokat anno gyakorta újrahasznosították – feltárták, kiürítették és új „lakóval” töltötték fel. A kamrákat azért használták fel újra, mert nem volt elég pénz új sírhelyek létesítésére, továbbá az is jellemző volt, hogy az új lakó rokoni vagy tisztség béli kapcsolatban állt a korábbi elhunyttal.

Sokszor tehát maga a szarkofág nem ad elég információt arról, hogy odabent mi rejtőzik. Régebben ezért minden koporsót ki kellett emelni, fel kellett nyitni és emiatt sérülhetett a több ezer éven át elzárt tartalma. A modern technológiáknak – például a mobil röntgengépeknek – köszönhetően azonban úgy is feltérképezhetők a szarkofágok, hogy akár elmozdítanák őket e helyükről. Az Egyiptomi sírok: Az utolsó küldetés úgy tárja hát fel a sírok csodáit, hogy jelentőségüket a legnagyobb tiszteletben tartva, eredeti értékükben őrzi meg azokat.

A régmúlt haláleseteit sokszor felületesen vizsgálták ki, majd az aktákat is így zárták. Amikor azonban a titkosítás ideje lejár, és immáron friss technológiák, valamint széleslátókörű szakértők segítségével újravizsgálják a történéseket, több eset is új perspektívát kap. 2021. február 7-én 21 órától kerül a Viasat History műsorára a Történelmi döglött akták című dokumentumsorozat, amely ilyen eseteket tanulmányoz. Körbejárja például a kérdéskört, hogy ha Van Gogh valóban önkezével vetett véget életének, akkor a pisztoly miért nem hagyott lőpornyomot az ingjén, vagy hogy vajon tényleg öngyilkos lett-e Marilyn Monroe. A műsor házigazdája a Marvel-filmekből ismert Florence Kasumba!

Marilyn Monroe: Egy ikon rejtélyes halála

A 20. század egyik legnagyobb filmes ikonjának korai halálát a mai napig kérdőjelek veszik körül. Tényleg végzett volna magával 36 éves korában, vagy egy összeesküvés áldozata lett, melyhez Kennedy elnöknek is köze volt? Monroe-t 1962 augusztusában találták meg holtan az apartmanjában: a sebtében elvégzett boncolás szerint túladagolta magát. Egyes feltételezések szerint azonban az ikon nem öngyilkos lett, hanem Bobby Kennedy vagy a maffia ölette meg.

A legújabb teóriák szerint a színésznővel akkori feltételezett szeretője, Dr. Ralph Greenson végzett. Ezt a teóriát egy titokzatos doboz támasztja alá, amit 2019-ben találtak az UCLA könyvtárában. Ez a doboz olyan aktákat tartalmazott, melyeket Greenson állított ki Monroe-ról, és amik tartalmát meglelésüket követően azonnal titkosították húsz évre, ezáltal tovább erősítve a gyanút. Greenson volt az, aki megtalálta a színésznő holttestét, és sokan azt gyanítják, hogy ő adagolta túl a színésznőnek a barniturátot, ami az életébe került. A Történelmi döglött akták új bizonyítékok feltárásával, új interjúkkal és Monroe halála helyszínének bejárásával próbálja leszűkíteni a lehetséges elkövetők körét, miközben a 60-as évek Hollywoodjáról is átfogó képet nyújt.

III. Richárd tényleg megölte két unokaöccsét, hogy megkaparintsa a trónt?

A történelem egyik legősibb, eltűnt személyhez köthető ügye III. Richárd két unokaöccséhez, V. Eduárdhoz és Richárd yorki herceghez köthetők, akiknek 1843-ban veszett nyomuk. A testvérpárt Richárd gloucesteri herceg záratta be a Towerbe, mikor apjuk, IV. Eduárd angol király elhalálozott. Richárd ezt követően királlyá koronáztatta magát, a 12 éves Eduárdról és a 10 éves Richárdról pedig soha többé nem hallott senki. Vajon mi történt velük?

Dominic Mancini, a XV. században élt történész feljegyzései szerint III. Richárd megölette a két herceget. Egy Titulus Regius nevezetű dokumentum szerint Richárd törvénytelennek nevezte a két fiút és a Towerbe száműzte őket, ahol aztán végeztek velük. A Történelmi döglött akták kutatói azonban egy olyan információhoz jutottak, ami szerint Richárd és Eduárd nem haltak meg 1483-ban. Egy bírósági dokumentum említést tesz egy bizonyos Perkin Warbeckről, aki 1495-ben azt állította magáról, hogy ő az egyik eltűnt herceg és magának követelte a trónt. Az akkori király, VII. Henrik csalónak bélyegezte a férfit és kivégeztette őt. Egy másik dokumentum szerint III. Richárd 1484-ben még pénzt küldött a hercegeknek, szóval talán Warbeck mégsem hazudott.

A talányt tovább bonyolítja, hogy 1647-ben találtak a Tower fehér tornyában egy fából készült koporsót benne két gyerek csontvázával. Ha ezekből a maradványokból lehetne DNS-mintát venni, azzal közelebb kerülhetnénk a megoldáshoz, ugyanis a Döglött akták az egyik oknyomozó történésznek sikerült mintát szereznie a hercegek leszármazottjaitól, amivel csak össze kéne vetni ezeket – vagy még inkább Warbeckét, egyezés esetén ugyanis választ kapnánk egy bő 500 éves kérdésre. Az igazság, ahogy mondani szokták, karnyújtásnyira van.

Ez csupán néhány híres és hírhedt eset a múltból, melyet a Történelmi döglött akták körbejár, hogy régi bizonyítékok új szemszögből való megvizsgálásával, illetve új nyomok feltárásával megoldást találjon azokra a rejtélyekre, melyek több évtizedesek vagy akár többezer évesek – kizárólag a Viasat History műsorán.

Mikor 1944-ben már sejthető volt, hogy a Harmadik Birodalom ideje lejárt, parancsba adták, hogy mindent semmisítsenek meg, ami bizonyítékul szolgálhat a koncentrációs táborok létezésére, és a rabokat öljék meg. De a terv elbukott: nem csupán túlélők jöttek elő a táborokból, de bizonyítékokat is hoztak magukkal. Ezek közé tartozik az a mintegy 2 000 fotó, amit maréknyi ember rejtegetett éveken át a mauthauseni koncentrációs táborban, mert ők nem csak túlélni szerették volna a borzalmakat, de tárgyi bizonyítékkal is szolgálni arról, hogy mi történt. Róluk szól az Ellenállás Mauthausenben című dokumentumfilm, amely január 27-én, csütörtök este 21:55-kor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkben a csodával határos akció néhány részletéről rántjuk le a leplet.

Pokol egy festői falu fölött

Az ausztriai Linztől nem messze 1938-ban alapították meg az első Németországon kívüli koncentrációs tábort. Ide azokat a rabokat szállították, akiket mindenképp meg akartak ölni, méghozzá kényszerített munka útján. Mivel a festői falu felett Európa egyik legnagyobb gránitbányája tornyosult, ez ideális helyszín volt arra, hogy kivitelezzék az SS pokoli tervét. 1938 augusztusától szállították ide a megsemmisítésre ítélt rabokat – volt, akit a politikai nézeteiért, másokat a nemi orientációja miatt, megint másokat pedig a származása miatt küldték ide. Minden nap hajnali 5-től este 7-ig ásták ki és cipelték a köveket, és közben mindenféle kegyetlenkedésnek voltak kitéve. A foglyok nagyja végkimerülésbe, éhségbe és betegségekbe halt bele, többeken kísérleteztek, sokakat kivégeztek vagy a gázkamrába küldtek.

Egy fiatal fényképész vakmerő terve

A spanyol Francisco Boix 20 évesen került a Mauthausenbe. A spanyol polgárháború veteránjaként már 16 évesen fotókat készített, emiatt bekerült a tábor azonosítási szolgálatába, és rengeteg fényképes dokumentációt készített a rabokról, illetve olyan fontos eseményekről, mint például Heinrich Himmler látogatása. Számos propagandafotó is készült, melyek azt sugallták, hogy a koncentrációs táborokban minden rendben van. Mivel sok SS-tisztről készített privát képeket, Boix hamarosan az őrzők bizalmába férkőzött és olyan eszközökhöz – például az archívumhoz – is hozzáférése volt, amihez másoknak nem. Sokszor hívták természetellenes halált halt rabok fényképezésére, hogy hamis bizonyítékokat fabrikáljanak arról, hogy nem meggyilkolták őket kedvtelésbl vagy mondvacsinált okokból, hanem öngyilkosok lettek vagy szökés közben lőtték le őket. Boix tudta, hogy ez csak színjáték, és akár ő is lehetne egy ilyen áldozat.

A fiatal spanyol kezében számos olyan fotó fordult meg, melyek bizonyítékul szolgálhattak arra, hogy amit az SS kifelé mutat, csak színjáték, és tudta, hogy cselekednie kell. A táborban fogva tartott spanyolok titokban ellenállásba szerveződtek, és Boix őket kereste meg vakmerő tervével: rejtsenek el minél több negatívot, amiket ő csempész ki nekik a laborból. Ezek egy részét a rabruhába varrták és a testükön viselték, másokat a deszkák közé vagy az ablakkeretekbe rejtették. A titkos mentőakció két éven át folytatódott.

Az 1944-es fordulat

1944-ben megfordult a háború menete. A németek minden frontról visszavonultak, és ennek híre a mauthauseni rabok fülébe is eljutott. Megkönnyebbülés helyett azonban pánik lett úrrá rajtuk: tudták ugyanis, hogy a visszavonulás közben a németek mindent megsemmisítenek, ami terhelő lehet rájuk nézve. Muszáj volt valahogy kimenekíteniük a negatívokat a táborból, mielőtt lerombolják azt, hogy a világ és az utókor láthassa, miféle szörnyűségek történtek itt. A sebtében megszervezett mentőakcióban 14-18 éves rabok is részt vállaltak, de kulcsfigurává végül az a Mauthausenben élő nő vált, akivel a bányában dolgozó rabok véletlenül ismerkedtek meg és akire végül az egész küldetés sikerét feltették.

A mauthauseni mindennapos visszaélések, kegyetlenkedések és gyilkosságok mellett erről a vakmerő mentőakcióról is mesél az Ellenállás Mauthausenben című dokumentumfilm – kizárólag a Viasat History műsorán.

Az Ördög-háromszögeként is ismert Bermuda-háromszög egy hatalmas nyíltvízi terület, amit a térképen Miami, Puerto Rico és a Bermuda-sziget közti terület rajzol ki. Az Atlanti óceán e vidéke igazi földi paradicsom korallzátonyokkal, rózsaszín homokkal, fantasztikus élővilággal és különleges éghajlati jelenségekkel. A területről azonban mégsem a trópusi mennyország képére asszociálunk először, hanem a vad és kiismerhetetlen óceánra, ami az idők során számos hajót és repülőgépet nyelt el, többet közülük rejtélyes és megmagyarázhatatlan módon. Biztosan megmagyarázhatatlanok ezek a jelenségek? A Viasat History január tizedikén induló háromrészes sorozata, A Bermuda-háromszög titkai bizonyítja, hogy a modern tudományok és a megfelelő szakemberek kombinációjával még a legnagyobb rejtély sem marad rejtély többé.

A Cyclops haditengerészeti szénszállító rejtélye

A mai napig az amerikai haditengerészet legnagyobb emberveszteséggel járó eltűnésének számít a Cyclops teherhajó 1918-as, rejtélyes eltűnése, mely során 309 ember veszett oda. Az idők során számos elmélet született a hajó rejtélyére egy német tengeralattjáró torpedójától kezdve a kapitány árulásáig, aki átadhatta a Cyclopsot a németeknek, csakhogy a University of Southhampton kétmillió literes vizestartályában nem szóbeszédek, hanem a tudomány segítségével rántották le a leplet a rejtélyről. Az egyetem különleges kutatóközpontját a hajótudományoknak szentelték. Itt azt tanulmányozzák, hogyan hat a tenger viselkedése a hajótestekre, és milyen design szükséges ahhoz, hogy egy hajó a lehető legellenállóbb legyen a testét a nyílt vízen érő erőhatásokkal szemben. Az itt dolgozó szakemberek szerint a Cyclops egy lapos aljú hajó volt, és a tervezésénél a biztonságnál fontosabb szempont volt, hogy minél több rakomány férjen el benne. Ráadásul az eltűnése idején bizonyítottan csak az egyik motorja működött, túl nagy volt a rakománya és a korabeli időjárásjelentések szerint az útja során viharzónába került. Sokáig azért tartották valószínűtlennek a viharban történt elsüllyedést, mivel a Cyclops egyike volt az első hajóknak, amik modern rádióval bírtak, mégsem jelentkeztek, hogy bajba kerültek volna. A southhamptoni szakemberek szerint azonban minden valószínűség szerint egy több vihar találkozásából született szörnyhullám közepébe kerülhettek, ami egy pillanat alatt volt képes kettétörni a hajótestet, és ezután olyan gyorsan süllyedt el a hajó, hogy már a vészjelzés leadására sem volt idő.

Hurrikánkutató-központ és a fekete dobozok jövője

A sorozat alkotói szakemberek hada segítségével bizonyítják, hogy még a legtitokzatosabb tragédiák mögött is triviális okok, többnyire időjárási események és/vagy emberi hibák húzódnak meg. A Bermuda-háromszög a bolygónk egyik legviharosabb területe, évente átlagosan 130 nagyobb viharral kell itt számolni, ráadásul az év felében pusztító hurrikánok megjelenésére is számíthatunk. Az ilyen extrém időjárás még egy mai repülőnek is gondokat okozhat, nemhogy egy hatvan-hetven évvel ezelőttinek. A tudósok szerint a Bermuda-háromszög tragédiáinak nagy részéről az tehet, hogy kevésbé képzett, felkészületlen emberek irányítottak hajókat vagy vezettek repülőket egy olyan környéken, ami a vad trópusi viharaival még a legképzettebb hajóskapitányokat és pilótákat is próbára tudja tenni. A sorozat készítői ellátogatnak Miamiban a világ egyetlen hurrikánkutató központjába, ahol egy gigászi tartályban egy 1400 lóerős szélgép segítségével imitálják a hurrikánok pusztító hatását, pilóta-kiképzők segítségével pedig arra is fényt derítenek, hogy milyen egyszerű akár egyetlen műszer meghibásodása után is teljesen eltévedni az óceán fölött.

Számos izgalmas információt osztanak meg velünk:

1. A hurrikánok mozgását ma már pontosan tudják előre jelezni, az erejét azonban még mindig nem. A hurrikán ereje ugyanis gyorsan változik, és ami reggel még egy kezelhető, egyes erősségű hurrikán volt, estére már ötös, mindent elpusztító hurrikánná változhat. A tudomány következő áttörése lesz, amikor már nemcsak az érkezését, hanem az erejét is meg tudják pontosan jósolni.

2. A repülőgépek fekete dobozai (amik a valóságban inkább narancssárgák, hogy az utánuk kutató búvárok könnyebben megtalálhassák őket) már ma is sokat segítenek a rejtélyes balesetek utáni kutatásnál, azonban máig előfordul, hogy nem találnak rá, ezért csak találgatni lehet. A sorozatban bemutatják, hogy a következő generációs fekete doboz már egy felhőbe fogja azonnal továbbítani a legfontosabb adatokat, és ez a technológia örökre véget vethet a megmagyarázhatatlan eltűnéseknek.

3. A Bermuda-háromszög titkai alkotói meteorológusok segítségével mutatják be a világ egyik legveszélyesebb természeti jelenségét, a légzuhatagot, ami a hideg és meleg levegős áramlatok találkozásából születik meg, és olyan erős szélhatással jár, hogy bármit el tud pusztítani.

4. A rejtélyes, üres kísértethajó-észlelések legendáját is leleplezik: mögötte egy rendkívül ritka, de ebben az éghajlati övben időnként mégis előforduló légi jelenség, a tengeri délibáb áll.

A mesék és mítoszok szinte egyidősek az emberiséggel, és vannak köztük olyanok, melyek a mai napig megválaszolatlanok: ezek nyomába ered a „Mítoszok – Az emberiség legnagyobb mítoszai” című sorozat, amelynek tudósai és kutatói többek között a Szent Grál és a Bermuda-háromszög titkának járnak utána. A sorozat 2021. december 6-án startol el a Viasat History-n, és többek között Magyarországra is ellátogat, hogy Attila, a hun nyughelyének nyomára bukkanjon. Cikkünkben mi is ennek járunk utána.

Még Szörényi Levente is Attila sírját kutatja

Az 5. században mindenki a hunoktól rettegett Európában. Vezetőjük, Attila, az „Isten ostora” hadjáratairól és győzelmeiről a mai napig legendákat zengenek, azt azonban senki sem tudja, hol temették el a rettegett uralkodót. A kutatók úgy vélik, hogy a nagykirály sírja valahol a magyar Alföldön lehet, egészen pontosan a Duna vagy a Tisza mellett. Móra Ferenc szerint Attila testét három egymásba illesztett koporsóban helyezték örök nyugalomra: egyet vasból, egyet ezüstből, egyet pedig aranyból készítettek. A temetésében segédkezőket pedig megölték, hogy senki se mondhassa el, hogy hol rejtőzik az uralkodó sírja.

Az Attila utáni kutatásban megannyi magyar kutató és kincsvadász mellett nem kisebb személyiség is részt vesz, mint Szörényi Levente, aki azt a pilisi ásatást is saját zsebből finanszírozta, amely több hunkori csontvázat is feltárt. Az Illés és a Fonográf együttesek egykori legendás tagja Az emberiség legnagyobb mítoszai alkotóinak elárulta, hogy több mint tíz éve próbál Attila nyomára bukkanni, és ebben a pilisi kőbányában egy olyan temetkezési helyet talált, ami talán közelebb hozhatja a legendás nyughelyhez. De Szörényinél a siker még várat magára.

Egyes feltételezések szerint Attilát valamelyik nagy folyónk mélyére temették. Tóth Attila a kutatócsapatával és egy ultrahangos szonárral felszerelve a Duna fenekét vizsgálja nyomok után kutatva. „Előfordulhat, hogy Attila sírját a Duna mélyén rejtették el. Mivel a birodalmának a központja a mai Magyarországon van, és a nyughelyét titokban akarták tartani, ezért könnyen lehet, hogy a monda igaz” – vélekedik a kutató, aki már csak azért is bízik ebben a legendában, mivel a víz alatt jobb állapotban maradhatnak fenn a maradványok.

A Duna mélyén vagy Budakalásznál lesz Attila sírja?

Habár bő másfél ezer évvel ezelőtt leigázták Európát, íjakkal felfegyverzett lovasseregeik pedig nem találtak méltó ellenfélre, a hunok rémuralma nagyjából száz évig tartott, és utána szinte nyom nélkül eltűntek. Nem hagytak maguk mögött írásos emlékeket, így Attiláról is csak az ellenségeiknek voltak feljegyzéseik. Nem tudjuk, hogy hogy nézett ki, ahogy azt sem, hogy merre rejtőzhet a sírja. Még magát a halálát is rejtélyek övezik: 453-ban házasodott össze Ildikóval, a germán hercegnővel, és másnap reggelre már halott is volt. Állítólag orrvérzése támadt, és a saját vérébe fulladt bele, más feltételezések szerint Ildikó ölte meg a fülébe cseppentett méreggel.

Bár Tóth és csapata egy római kori fal maradványára bukkantak a Duna mélyén, Attila nyomát nem sikerült meglelniük. A hun király legendája tehát tovább él, és ezt táplálja Anonymus 1200-ban íródott műve, A magyarok viselt dolgai is, ami szerint Árpád fejedelem azt kérte, hogy Attila király városában legyen eltemetve. De hol lehet ez a város, más nevén Szikambria? Dr. Lánszki Imre ökológus meg van róla győződve, hogy az Attila által alapított város Budakalász határában, a Nagy-Kevély oldalában van eltemetve, és talált is egy mélyedést a helyszínen, de ennek feltárásához még pénzt kell gyűjtenie. Talán ő lehet a kulcs Attila sírjának megtalálásában, ebben a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai és munkagépei is segítséget nyújtanak.

Az emberiség legnagyobb mítoszai felvétele idején még nem sikerült megválaszolni a kérdést, hogy merre rejtőzhet Attila legendás sírhelye, de Lánszki felfedezésével talán egy jókora elem a helyére került a kirakósban.

Az Indus az indiai szubkontinens névadó folyója, egyben a leghosszabb is a maga 3200 km hosszúságával. Tibetben ered, keresztülfolyik Indián és Pakisztánon, végül Karacsi mellett ömlik az Arab-tengerbe. Nem csupán a környék – elsősorban a pakisztáni gazdaság – fő vízforrása, de partjainál olyan ősi civilizációk szöktek szárba, melyek messze megelőzték korukat mind társadalmi, mind vallási berendezkedésüket, mind pedig építkezési szokásaikat tekintve. Észak-Pakisztán elveszett buddhista kultúráját, a Mogul Birodalom építészeti csodáit és Dél-India túláradó templomait járja körül Az Indus kincsei című háromrészes sorozat, melynek első fejezete november 7-én, vasárnap 19:55-kor debütál a Viasat History műsorán. Lássuk, miben volt más, miben volt úttörő az Indus kultúrája!

Az ősi India bölcsője és egy uralkodó nélküli birodalom

Pakisztán még csak 70 éve szakadt el Indiától, de a területén található az egész kontinens egyik legrégebbi városa, Harappa. Az eltemetett metropolisz nyomait nagyjából 100 évvel ezelőtt lelték meg vasútépítés közben, és hamarosan egy több kilométerre nyúló várost tártak fel, amelyben a tudósok szerint elég nagy volt ahhoz, hogy akár 80.000 embert is befogadjon. Harappa nagyjából időszámításunk előtt 2200-ban élte fénykorát – csak összehasonlításképpen az európai városok kb. 4000 évvel később, a XIX. század végén érték el hasonló építészeti léptéket.

Harappa volt India bölcsője, vívmányai rendkívül megdöbbentők: a városrendezés rácsmintázatot követett, akárcsak a mai városok többsége; az építők ismerték a derékszöget, az építkezéshez pedig téglalap alakú terrakotta téglákat használtak. Ami a legszembeötlőbb, hogy az ősi kultúrákkal szemben Harappa egyetlen uralkodó előtt sem tisztelgett, a város lakói sokkal egyenlőbbek voltak, mint kortársaik. A környéken több hasonló felépítésű várost találtak, ami azt bizonyítja, hogy bő négy évezreddel ezelőtt a mai Pakisztán területén, az Indus folyó mentén egy uralkodó nélküli birodalom prosperált.

Különböző vallások békés együttélése és az azokat ötvöző hinduizmus

Az elmúlt kétezer év során az indiai szubkontinensen kifejlődött a vallási tolerancia kultúrája. A buddhizmus, a dzsainizmus és a szikhizmus mind Indiából erednek, a mogul hódítóknak köszönhetően pedig az iszlámot honosították meg a birodalomban. Miközben az 1500-as években Nagy Akbar, mogul király arra buzdította filozófusait, hogy találják meg a módját annak, hogy birodalma minden vallása békében létezhessen együtt.

A hinduizmus – a világ harmadik legnagyobb vallása – még ma is ezt a szemléletet tükrözi: hívői üdvözlik és felkarolják a más vallásokból származó szokásokat és hiedelmeket. A hindu hit sok ősi hiedelem összetett szintézise, gyakorlói nem is mint vallásként, hanem kulturális jelenségként gondolnak rá. Maga a „hindu” szó az Indus szóból származik, és a legjelentősebb templomok is a folyam mentén épültek. Ezek a templomok önmagukban is figyelemre méltó műalkotások, ám egyben évszázadok óta a kreativitás bölcsői is a szobrászatban, a költészetben, a dalban és táncban. Tulajdonképpen kulturális központok.

A vallási tolerancia, a sokszínűség és az egyenlőség jellemezte az Indus-folyó környékének kultúráját. Háborúkat és konfliktusokat is látott, de olyan örökséget hagyott maga után, amely talán az egész világon egyedülállónak mondható. Ezt tárja fel Az Indus kincsei – a Viasat History műsorán.

Mózes szent aranyládája, ismertebb nevén a frigyláda a történelem egyik legnevezetesebb, egyben legrejtélyesebb kegytárgya. Már arról is megoszlanak a vélekedések, hogy többezer évvel ezelőtt hol volt a Frigyláda – eltemették Jeruzsálem alatt? elhurcolták magukkal a rómaiak? –, de hogy most hol lehet, az rejtély. Ennek a rejtélynek próbál a végére járni Az elveszett láda titkai című hatrészes sorozat, amely november 15-én, hétfő este 10-kor debütál a Viasat History műsorán, hogy aztán hetente újabb epizóddal jelentkezzen, és cikkünkben mi is megpróbálunk feltárni néhány titkot a bibliai műtárggyal és annak hollétével kapcsolatban.

A láda ereje

A Biblia szerint a frigyládát Mózes készítette, hogy ebbe rejtse el azt a két kőtáblát, amire a Tízparancsolatot vésték. A nagyjából 110cm hosszú, 65cm széles és ugyanilyen magas láda fából készült, kívül-belül arannyal volt bevonva, a tetején pedig két kerub nyugodott. A legendák szerint a láda pusztító erővel bírt, amely akár egész hadseregekkel is képes volt végezni. Már a puszta érintése is tilos volt, ezért letakarva, két rúdra emelve hordozták. A Biblia szerint a láda mindenkit megvédett, aki hisz Istenben, és elpusztította azokat, akik rájuk támadtak. A zsidó népet megóvta a veszélyektől a vándorlásuk során, átsegítette őket a Jordán folyón, és még a Jerikó városát körülvevő falat is lerombolta, hogy aztán elfoglalhassák a várost.

De tényleg képes volt ez a láda ekkora pusztításra? Régészeti kutatások megkérdőjelezik ennek lehetőségét, és a falak leomlását inkább egy természeti katasztrófának, egy földrengésnek tudják be, és úgy vélik, csak a kollektív tudat kötötte össze azt a bibliai eseményekkel. Jerikó a Holt tenger törésvonala mentén fekszik, és a tektonikus mozgások évszázadonként egyszer komoly földrengést okoznak – legutóbb 1927-ben került erre sor, ami több száz halálos áldozattal járt.

Hol rejtőzhet a láda?

A frigyládának Jeruzsálemben veszett nyoma, ahová Dávid, Izrael második királya vitte. Az ő fia, Salamon épített egy templomot, ami végül a kegytárgy őrzőhelyévé vált. Itt is tartották egészen i.e. 587-ig, mikor a babiloniak lerohanták és feldúlták Jeruzsálemet. A ládának ekkor veszett nyoma, és innen erednek azok a legendák is, melyek más és más sorsot írtak meg a kegytárgynak. Van, aki szerint a láda az ostrom során megsemmisült, mások szerint mennybe ment. Az egyik legkézenfekvőbb vélekedés szerint a város rohama során a papok rejtették el Jeruzsálem alatt – Zedekiás barlangjában, a város alatt húzódó csatornák egyikében (ezekből még jó néhányat a mai napig nem tártak fel) vagy a Templom-hegyhez vezető alagútban, ahol később egy aranyövet is találtak, amiről azt mondják, hogy az egyik olyan papról esett le, akik lélekszakadva menekültek a frigyládával, hogy elrejtsék azt a városbitorlók elől.

Időszámításunk előtt 70-ben a rómaiak is feldúlták Jeruzsálem városát, és akkora vagyonra tettek szert, hogy abból épült meg többek között a római Colosseum is. A jeruzsálemi hadjáratnak állít emléket Titusz császár római diadalíve, amin azt is megörökítették, ahogy a katonák a jeruzsálemi templomból származó hadizsákmányt viszik, ám a frigyláda nincs köztük. Mégis elterjedt az a legenda, hogy a ládát idehozták és a lateráni bazilikában rejtették el, ami akkor semmisült meg, mikor az épület leégett.

Arról is szólnak spekulációk, hogy a tárgyat a templomos lovagok emelték ki a Templom-hegyből, mikor közel száz évig Jeruzsálemben állomásoztak. A templomosok 1187-ben veszítették el Jeruzsálemet, és a szintén Izrael területén található Akkóba helyezték át a főhadiszállásukat. A szakértők régóta sejtették, hogy Akkó mélyén egy alagútrendszer rejtőzhet, és ennek egy részét tárták alig két éve, 2019-ben tárták fel lézeres alapú távérzékelés segítségével. A templomosok 1291-ben költöztek át Ciprusra, de a mai napig nem tudni, hogy a frigyládát magukkal vitték-e, vagy Akkó egyik még fel nem fedezett járatában pihen – ha ott van egyáltalán.

Megannyi feltételezés, mítosz és legenda szól a frigyláda hollétéről – ezeket járja körül Az elveszett láda titkai című sorozat a Viasat History-n –, de a történelem legértékesebb kincse a mai napig nem került elő. Ha tényleg olyan erővel rendelkezik, mint amit a Biblia tulajdonít neki, akkor talán jobb is.

8.000 km hosszú, 13 országot szel át és majd mindenféle tájat érint: ez a Selyemút, a valaha volt legjövedelmezőbb kereskedelmi útvonal. Ezt mutatja be A Selyemút című háromrészes dokumentumfilm is, melynek első epizódját október 17-án, vasárnap este 19:55-kor tekinthetnek meg az érdeklődők a Viasat History műsorán, és ennek titkait tárjuk most mi is fel cikkünkben.

Kezdetben csak selyemszövetet szállítottak rajta, később magát a civillizációt

A Selyemút a nevét arról a selyemszövetről kapta, melyet a selyemlepke gubójából nyertek ki, és amelyet ezen az úton szállítottak rajta. A Kína ősi fővárosából, Hszianból induló, a közép-ázsiai Perszepoliszt is érintő, egészen Konstantinápolyig és Velencéig tartó karavánúton annak idején kizárólag ezt az egy árut szállították. Nagy Sándortól Dzsingisz kánig sokan próbálták uralni, és volt is miért, az út mentén élő népek prosperáltak, és nem egy kulcsfontosságú találmány ezen az úton jutott el Nyugatra. Európa népei a Selyemútnak köszönhetően ismerték meg a papírt és a puskaport, sőt így találkozhattak először számos hangszerrel is, de innen származik az esernyő, a mágneses iránytű, a ventillátor, a talicska vagy a ventilátor is.

Kialakulása a hunok támadására vezethető vissza

Az időszámításunk előtti második században a hunok rendszeresen fosztogatták Kínát. Az akkor uralkodó Vu-ti császárnak elege lett ebből, és mikor megtudta, hogy néhány nyugatabbra élő nép szövetkezne velük, elküldte hozzájuk a követét, Csang Csient. A követ tízéves utazásra indult, és néhány olyan paripával tért vissza, melyek sokkal nagyobbak voltak, mint Kína kisnövésű lovai. Vu-tinek más se kellett: azonnal visszaküldte Csang-Csient, hogy ezekért a lovakért cserébe selymet kínáljon. Csang Csiennek pedig fogalma sem volt arról, hogy ezzel az újabb útjával lefektette a Selyemút alapjait. A selyem ugyanis óriási értéket képzett nyugaton, az embereket elbűvölte, néhol még fizetőeszközként is használták, ráadásul csak Kínában tudták előállítani, hiába kémkedtek már az ókori rómaiak is utána. A Selyemúton egészen a XIII. század végéig szinte csak selyemmel kereskedtek.

A ma alkalmazott matematika rendszer is a Selyemúthoz köthető

Az üzbegisztáni Buhara a Selyemút egyik nagy csomópontja volt, és itt volt megtalálható a világ egyik legnagyobb könyvtára is. A 9. századra, mikor Európa már eltékozolta a római kor szellemi örökségét, Buhara őrizte a nagy gondolkodók munkáit, melyeket a mressze földről érkező iszlám filozófusok új tanokkal egészítettek ki. Az egyik ilyen volt Muhammad Múszá al-Hvárizmi, aki nem csupán a tízes számrendszert alkotta meg, hanem a nevéhez fűződik az algebra és az algoritmus fogalma is. Ez utóbbi a nevéből ered (al-Hvárizmi – algoritmi – algoritmus), és a 12. században jutott el Európába, ahol aztán a későbbi reneszánsz egyik alapbástyájává vált. De a matematika mellett a csillagászat is sokan köszönhet az iszlám tudósoknak, ugyanis nekik hála megtanulhattuk, hogy a Föld a saját tengelye körül forog és a Nap körül kering.

A kelet és nyugat közötti kapcsolatot egy azóta megsemmisült város jelentette

Az első Perzsa Birodalom fővárosa Perszepolisz volt, amit I. Dareiosz király épített az időszámításunk előtti 6. században. Dareiosz ásatta ki többek között az első Szuezi-csatornát, és szabványosította a súly- és hosszmértékeket is, valamint a sivatag közepén felemelt egy várost, ami a kelet és nyugat kapcsolódási központjává vált, egy olyan pompás bástyává, ami arra késztette a kereskedőket, hogy átszeljék a világ egyik legforróbb sivatagát, hogy innen Törökország és Európa felé vegyék az irányt. Ezt a várost sokan megpróbálták meghódítani, végül Nagy Sándornak sikerült időszámításunk előtt 330-ban, amikor is porig égette a várost.

Európa tehát rengeteget köszönhet a Selyemútnak, aminek a megalapítása annak tudható be, hogy Kínában nem voltak elég nagyok a lovak. A Selyemút ma reneszánszát éli, és igazából lenyomata mindig is velünk lesz: elég csak vetni egy pillantást a velencei Szent Márk térre és az ott álló székesegyház magas kupoláira, melyek az ázsiai mecseteket idézik. Erről és megannyi örökségről mesél A Selyemút című sorozat – kizárólag a Viasat History műsorán.

A bűnözés egyidős az emberiséggel. A haragból, kapzsiságból vagy féltékenységből elkövetett bűnök végig kísérték a történelmünket, és a letűnt korokban még nehezebb volt ezeknek a végére járni, mint manapság. A Tetthely: Az ókor című ötrészes sorozat, amely október 4-én, hétfő este 21:00-kor indul el a Viasat History műsorán, ilyen eseteket tár fel, hogy modern tudományos módszerekkel, profilózok, fegyverszakértők és genetikusok segítségével találjon rájuk olyan megoldást, amire a korabeli ember képtelen volt. Cikkünkben ezek közül mutatunk be néhányat.

450 halott csecsemő egy ősi görög kútban

Athén az időszámításunk előtti a II. században még a mediterrán világ virágzó központja volt, és az egyik legnyüzsgőbb pont a város szívében található piac, az agóra volt, ami mellett a régészek döbbenetes leletre bukkantak 1938-ban: egy húsz méter mély kútra, ennek mélyén 450 kisbaba maradványaira. A csontokat a mai napig rejtély övezi: egy elmélet szerint tömeges gyerekgyilkosság történhetett, hasonlóról a Biblia is ír. Napjaink tudósai azonban a maradványokat megvizsgálva nem találtak erőszakra utaló jeleket, ugyanakkor a csontok mellett talált tárgyak, például egy etetésre szolgáló csőrös tartály arra utalhatott, hogy ezek a gyerekek fogyatékosak lehettek. Ezt támasztotta alá egyes koponyák formája is, melyeken vízfejűség vagy farkastorok jeleit vélték felfedezni. Az ókori görögök nem akartak fogyatékos gyereket nevelni, mert úgy vélték, az balszerencsét hoz. Számos csont állapota arra is bizonyítékul szolgált, hogy több gyermek betegségben vagy a születés során elkapott fertőzésben hunyt el. De ha gyermekágyi halálról van szó, miért nem temették el őket? Erre egy akkori ünnep, az amfidrómia lehet a válasz – ha a gyermek ezt a szertartást nem élte meg, akkor nem számított teljes értékű embernek, és nem kaphatott tisztességes temetést sem. Ezért végezhette hát a kút mélyén ez a 450 szerencsétlen lélek…

Merénylet a fáraó ellen

III. Ramszesz volt az egyik utolsó egyiptomi fáraó. Időszámításunk előtt 1156-ban halt meg, és az általa emelt Milliónyi év templomában helyezték örök nyugovóra. Akkoriban semmi sem utalt arra, hogy Ramszesz természetellenes halált halt volna, de múmiájának modern törvényszéki vizsgálata kimutatta: a fáraót meggyilkolták. Bár Ramszesz kitűnő építész és harcos volt, uralkodása nem volt zökkenőmentes. Mint minden fáraónak, neki is több felesége volt, ráadásul több utódja is, akik közül Ramszesz 13 fiút talált trónöröklésre alkalmasnak, ahogy azt a halotti templomában egy dombormű meg is örökítette, ám a fáraó elfelejtette feljegyezni a trónra kerülés sorrendjét, így nem volt egyértelmű, ki kerülhet trónra, ha Ramszesz meghal. Egy korabeli papirusz tanúsága szerint Ramszesz egyik másodfelesége, Tiye úgy döntött, hogy meggyilkolja az uralkodót, hogy ezzel a saját fiát, Pentawert segítse a trónra. Tervéhez számos támogatót talált. Ugyan a feljegyzések szerint Ramszesz rájött arra, hogy a megbuktatására készülnek, és az összeesküvőket súlyosan megbüntette, a múmiáján végrehajtott komputertomográfiai elemzés kimutatta, hogy a torkát bizony elvágták. De úgy tűnik, a merénylői sem úszták meg a dolgot: a XIX. században találtak egy, a Ramszesz udvartartásához köthető, furcsa múmiát, aki senki másra nem hasonlított. Gyötrelmes arckifejezése miatt biztosan állítható, hogy a férfi nem természetes halált halt, a múmiáján elvégzett DNS-teszt pedig kimutatta, hogy ő bizony Ramszesz fia volt – jó eséllyel Pentawer. Tehát a modern törvényszéki vizsgálat kimutatta, hogy Ramszesz meggyilkolása ugyan sikerrel járt, ám ezért a fia is megbűnhődött.

Hátborzongató kivégzések, könyörtelen gyújtogatások és kegyetlen rablógyilkosságok: a történelem szereti ismételni önmagát, és azok a bűntettek, melyek több ezer évvel ezelőtt mindenkinek fejtörést okoztak, a mai tudományok segítségével már könnyen visszafejthetők. Ezek közül tár fel néhány idegborzolót a Tetthely: Az ókor című széria – kizárólag a Viasat History műsorán.

Mit mesélnek nekünk a II. világháború ikonikus helyszínei a magasból?

A régi találkozik az újjal a Viasat History új dokumentumsorozatában: szeptember 13-án, hétfő este 23:00-kor indul el A II. világháború drónnal című hatrészes széria, amelyben harctéri történészek és katonai szakértők a modern dróntechnológia segítségével veszik újra nagyító alá a II. világháború ikonikus helyszíneit – legyen szó híres vagy elfeledett helyszínekről, épületekről harcászati roncsokról. A történelem sorsfordító mementókat ismerhetünk meg új szemszögből: cikkünkben egy-két olyan új felfedezést járunk körül, melyeket a drónok segítségével tártak fel a történelem legismertebb konfliktusáról.

Drónok szerint a világ, avagy a modern megfigyelés újdonságai

A II. világháború drónnal alkotói lézerszkennerekkel felszerelt drónok segítségével felülről pásztázzák a felfedezni kívánt területet. Képesek kiszűrni az azóta megjelent zavaró természeti elemeket, úgy mint fákat, bokrokat és egyéb vegetációt, hogy az archeológusok, történészek számára megmutassák magát a domborzatot. Egy ilyen szkennerrel felszerelt drón másodpercenként 300.000 mérést végez el, amellyel nem csupán rejtett titkok fedezhetők fel, de ezek pontos 3D-s modelljei is leképezhetők.

Az Ardenneki offenzíva: Egy elveszett egység nyomában

A halál ötven órája című filmklasszikust is megihlető Ardenneki offenzíva volt a Harmadik Birodalom utolsó ellentámadása, egyben a legnagyobb és leghalálosabb csata, amiben az amerikai hadsereg részt vett. Közel 20.000 amerikai katona veszítette abban az offenzívában, amely 600.000 „jenkit” érintett, köztük olyan legendássá vált alakulatokkal, mint a 101. légi szállítású hadosztály, de itt harcolt egy gyakorta figyelmen kívül hagyott egység, az afroamerikai katonákból álló 333. tábori tüzérség, amely akkoriban híres volt a pontosságáról: például egy alkalommal kilenc mérföldről tüzeltek egy náci tankra, és a négy lövésből három célba talált. Azt viszont senki sem tudta pontosan, hol állomásozott a 333., mikor a németek 1944 decemberében váratlanul elindították az offenzívát. A dokumentumfilmes csapat végül a belgiumi Schoenberg melletti erdőben bukkant rá az egység nyomaira. A szkennerekkel felszerelt drónok segítségével nem csupán azokat árkokat sikerült feltárni az erdőben, ahol a katonák meghúzódtak, de lenyomataik alapján azokat az állásokat is, melyekre a lövegeket telepítették. Itt küzdött meg a 333. a német erőkkel 1944. december 17-én, itt halt meg kétszáz társuk, hogy aztán visszavonulva ők is részt vegyenek a Bastogne-i csatában 1944. december 26-án, amely arról híres, hogy itt sikerült először megállítani a német előre törést. És ebben a 333. lövegei kulcsszerepet játszottak.

A normandiai partaszállás sikere egy párszáz fős kommandón múlt

A D-Day kétségkívül a II. világháború egyik leghíresebb mozzanata: a szövetségesek hétezer hajó segítségével egyetlen nap alatt 156.000 katonát juttattak Franciaországba, hogy megfordítsák a háború menetét. Bár a németek Pas-de-Calais megyében, a La Mache csatorna legszűkebb pontjánál várták a partaszállást, ez végül Normandiában történt meg, méghozzá öt különböző parton. Ezek közül az Omaha kódnevű szakaszon különösen véres ütközet zajlott le: az ide vezényelt 35.000 amerikai katonából 2.400 életét veszítette. Estére az amerikai erők elfoglalták a partot, de a hadművelet nem lett volna sikeresnek mondható, ha egy párszáz fős brit kommandónak nem sikerül elfoglalnia Port en Bessin városát, amely elválasztotta a kanadai és brit erőket az amerikaiaktól. Ezt az összecsapást a szkennerekkel ellátott drónok segítségével talán most először sikerült pontosan rekonstruálni korábban rejtve maradt lőállások, árkok és egységek felfedezésével. A rekonstruálásban most egy korabeli légi felvétel is segített, melyet a mostani adatokkal összevetve a filmesek kimutatták, hogy az összecsapás nem csupán többfrontos volt (az egyiken egy 25 fős csapat próbált áthatolni egy száz ember által védett ponton), de véresebb és keményebb, mint sejtették, és ha a kommandósok elbuktak volna, akkor az amerikai hadsereg nem tudott volna egyesülni a brit és kandai erőkkel, és az egész partraszállás katasztrófába torkollhatott volna.

Legyen szó a náci háborús gépezet elhagyatott gyárairól, a londoni bombázások keserű mementóiról vagy a Róma elfoglalásáért folytatott küzdelmekről, A II. világháború drónnal friss és izgalmas betekintést nyújt nem csupán a harcok menetébe, de új oldaláról mutatja be az átfogó háborús stratégiákat is – kizárólag a Viasat History műsorán.

Minden földrésznek megvannak a saját romjai: ezek egykori civilizációkról mesélnek, és mindegyik kapcsán merülhetnek fel újabb információk vagy éppen kérdések. Egy 13 éven át tartó ásatás például megdöntötte Szodoma és Gomora pusztulásának addig vélt történelmét. A Viasat History-n szeptember 6-tól hétköznap esténként 21 órakor jelentkező Ókori apokalipszis ilyen egykori birodalmakat mutat be, kiderítve, hogy mi okozta ezek szép lassú, vagy éppen hirtelen eltűnését.

Az igazság Szodoma és Gomora legendája mögött
A Teremtés könyve mesél Szodoma és Gomora városairól, amelyeket Isten az ott élők bűne miatt kénköves és tüzes esővel pusztított el. De vajon tényleg léteztek ezek a városok? A 70-es években úgy tűnt, hogy a Holt-tengertől délre meglelték a romjait, a maradványok a tűz pusztításának nyomait is viselték. Ám archeológusok később inkább a tengertől északra található Tall el-Hamman városának romjaiban vélték beazonosítani a hírhedt városokat. A kutatások szerint Tall el-Hammant nagyjából 3000 évvel időszámításunk előtt alapították, hogy aztán közel 1500 éven át mezőgazdasági központként prosperáljon. Időszámításunk előtt 1700 körül azonban elpusztult, a mikéntjére pedig mostanáig nem volt magyarázat. Nemrégiben azonban egy 13 évig tartó ásatás kimutatta, hogy a várost és a környező termőföldeket egy atmoszférába becsapódó meteorit és az általa okozott hangrobbanás pusztíthatta el, méghozzá egy bő 500 négyzetkilométeres területen. Az ásatások bizonyítékai szerint a régió közel hat évszázadon át kietlen volt – könnyen lehet hát, hogy innen ered Szodoma és Gomora legendája.

És mi lett a maja birodalom végzete?
Nagyjából 300-tól 950-ig egy páratlan kultúra prosperált Közép-Amerikában. A maja civilizáció számos várost épített fel a mai Guatemala és Mexikó területén, és ahogy építészetük, úgy matematikai és asztronómiai tudományuk is messze megelőzte a kort. Továbbá létrehozták és tökélyre fejlesztették saját naptárjukat. Ugyanakkor volt egy sötét oldaluk is: emberáldozatot mutattak be, hogy az isteneknek kedvezzenek, és végül ez lett a vesztük. A maja birodalom kisebb városállamokból állt, amelyek hol háborúztak, hol csak rivalizáltak egymással. Versengtek így azon is, hogy ki tud nagyobb piramisokat emelni és azon is, hogy ki tud nagyobb áldozatot bemutatni az isteneknek – egyre több és több embert végeztek ki rituális körülmények között. Az átlagemberek lázadtak, vagy egyszerűen csak elköltöztek, így a városállamok egymás után buktak el: mire a spanyol hódítók a középkorban megérkeztek, addigra a maják leszármazottjai már szétszéledtek, felbomlasztva ezzel fejlett kultúrájukat is.

Természeti katasztrófa, máskor szimplán emberi kapzsiság vetett hát véget civilizációknak, de az Ókori apokalipszis többek között a bronzkorban élt titokzatos tengeri emberek és a földrengés által elpusztított Helike városának példáján keresztül is bemutatja, hogy semmi sem tart örökké.

Az UNESCO világörökségvédő programját 1972-ben alapították. Ha egy helyszín bekerül a programba, biztosak lehetünk abban, hogy bolygónk és az emberi civilizáció páratlanul értékes és pótolhatatlan helyszínéről van szó. A lovaggá ütött cambridge-i történész, Christopher Clark nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy körbeutazza a Földet, hogy felkutassa az UNESCO világörökségének helyszíneit, és a Bolygónk kincsei sorozatban bemutassa számunkra a világ páratlan csodáit. A hat epizódban bejár Kairótól és Velencétől kezdve Párizson át egészen Mumbai-ig és Quito-ig számos lenyűgöző helyszínt, és megmutatja, miért olyan páratlan kincsei ezek az emberiségnek. A Bolygónk kincsei hat epizódja augusztus 8-tól látható a Viasat History műsorán. Most pedig bepillantunk a sorozat néhány páratlanul izgalmas helyszínébe.

Afrika és az Abu Szimbel-i templomok

A II. Ramszesz parancsára emelt több ezer éves templomegyüttes kis híján víz alá került a múlt század hatvanas éveiben, amikor Egyiptomban gigászi gátat építettek, hogy a Nílus víze segítségével áramot termeljenek. A gát hatására hatalmas tó keletkezett, a történészek pedig kétségbeesetten nézték, amint víz alá süllyedhet ez a páratlan világtörténelmi örökség. Ekkor lépett közben az UNESCO, és ötven ország pénzügyi támogatása segítségével egy gigászi projekt részeként elköltöztették és újraépítették a templomokat egy 64 méterrel magasabban fekvő helyen. A templomok több mint ezer kődarabból álltak, és kövenként több mint 30 tonnát nyomtak, így az áthelyezésük egy elképesztően ambiciózus, de sikerrel végződő építészeti vállalkozás volt.

Európa és a Kew Gardens

A London délnyugati részén fekvő Kew Gardens botanikus kertben 180 000 növényfaj él, amiből 1300 veszélyeztetett. Ez ma a földkerekség legnagyobb botanikus kertje. A 18. század óta a világ minden tájáról szállítottak ide a növényeket, hogy aztán kutatók sora tanulmányozhassa őket. Részben az itt végzett tanulmányok vezettek ahhoz, hogy teanövényt kezdtek termeszteni Cejlonban vagy éppen kávébabot Dél Amerikában, tehát a Kew Gardensben folyó munka a világ étkezési kultúrájára is komoly hatással volt. A Fungáriumban 1,25 millió szárított gombaféle található, a Herbáriumban pedig nagyjából 7 millió préselt növényfajtát tartanak számon: ezt a gyűjteményt 300 év alatt szedték össze, de a gyűjtemény ma már annyira szerteágazó, hogy pontos nyilvántartásuk nincs róla. A magtáruk elképesztően fontos szereppel bír, mert ha egy növényfajta a világban a kihalás szélére kerül, az itt tárolt magok segítségével megpróbálhatják újra elterjeszteni.

India és Elephanta szigetének sziklába vájt barlangtemplomai

Az indiaiak nyolcvan százaléka hindu vallású, és az ország spirituális életének egyik kiemelten fontos helyszíne a Mumbaiból komppal megközelíthető Elephanta-sziget. Itt eredetileg egy hat barlangtemplomból álló komplexum állt, de az idők során ebből három súlyosan megrongálódott, így ma a látogatók előtt már csak három templom áll nyitva, melyeket a 6-7. század környékén emeltek Shivanak, akinek a legnagyobb szobra itt hat méter magas. Shiva-t háromarcúan ábrázolják, mert úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb hatalmasságuk egyszerre teremtett, megóvott és rombolt, mert a világ harmóniája egyesült benne. A templomok oszlopai szimbolizálják az univerzumot, amit Shiva megsemmisít a kozmikus táncával, hogy később újjáépíthesse azt.

Latin Amerika és Ecuador fővárosa, Quito

Quito, Ecuador fővárosa, az első város, ami felkerült az UNESCO világörökségi listájára még 1978-ban. 3000 méterrel a felszín fölött fekszik, vulkánok közelében. Alexander von Humbolt német kutató 6200 új növényfajtát katalogizált a környéken. Humboldot igazi hősnek tartják errefelé, mert például Kolumbusszal ellentétben ő nem hódítani érkezett, hanem barátsággal, és az volt a célja, hogy megismerje a helyet, és nem az, hogy leigázza azt. Az inka birodalom templomaira a spanyol hódítók építészeti stílusa telepedett rá a 16. század óta. A templomokat sokszor vulkáni kőből építették. A jezsuita La Compania templomhoz például héttonnányi aranylemezt használtak fel. Az építészetben mór, flamand és olasz stílusjegyeket is találni Quito óvárosába. A legjellemzőbb építészet itt a quitói barokk, ami számos stílusjegyet egyesít magában. Quito-n pont áthalad az egyenlítő, ezért a város egy pontján állva az egyik lábunk a föld északi, míg a másik lábunk a föld déli részén lehet egyazon pillanatban.