május 7-től minden kedd 21:00
A kietlen sivatagok közepén, meredek hegyekre épített és hegyoldalakhoz tapadó Karthágó, Trója és Perszepolisz olyan különleges ókori nagyvárosok, amelyeket egykoron a legnagyobb civilizációk építettek meg. Letűnt idők zseniális építői, akiknek tudása messze megelőzte az adott kort. Ebben a dokumentumsorozatban régészek és más szakértők próbálják megfejteni azokat a titkokat, amiket az ókori nagyvárosok máig megőriztek. Minden rész egy-egy metropolisz hihetetlen építkezésének emblematikus tervezését fedi fel, miközben elmeséli az ott lakó nemzetek domináns szerepét – és azt is, mi okozta eltűnésüket.
június 1. szombat 21:00
Ez a dokumentumfilm visszavisz bennünket az időben, a hidegháború éveibe. Megismerjük Joszif Sztálin lányának merészségét, ahogy 1967-ben nyugatra szökött; követjük küzdelmét, hogy kitörhessen apja árnyékából, miközben látjuk az akkori idők politikai légkörének Sztálin családjára gyakorolt hatását. A történelmi archívumokra, animációkra és személyes beszámolókra támaszkodó dokumentumfilm élénken festi le Szvetlána útját és a kor politikai viszonyait.
július 12. péntek 21:00
Három évtizednyi háború és pusztítás után nemzetközi archeológusok új generációja kezdte meg kutatásait olyan mitikus mezopotámiai helyszíneken, mint Ninive, Lagash és Larsa városai. Miközben Irak örökségének megőrzésén dolgoznak, elképesztő felfedezéseket tesznek, olyan digitális technológiák segítségével, amelyeket ezeken a területeken korábban sohasem használtak. Bemutatják az ember által alkotott legelső városok új vízióit, és betekintést engednek az amerikai, olasz és francia expedíció egyedi pillanataiba.
november 19. és 26. vasárnap 21:00
60 éve gyilkolták meg Kennedy elnököt, rá emlékezünk a Viasat History-n november 19-án és 26-án két premier műsorral:
JFK: A VÉGSŐ BIZONYÍTÉK
PREMIER DUPLA EPIZÓDDAL!: 2023. november 19. vasárnap 21:00 és 23:15
Ez a kétrészes dokumentumfilm felderíti a John F. Kennedy elnök elleni merénylet rejtélyeit: sorra veszi családi szálait, ellenlábasait, és azt, kinek állhatott érdekében a meggyilkolására összeesküvést szőni. Dr. David J. Hall összeveti a bizonyítékokat a szemtanúk beszámolóival, és új tudással felvértezett kutatók segítségével tekint vissza a történtekre. A friss szemlélet…
október 8-án és 15-én vasárnap 21:00
Volt olyan idő a történelem során, amikor a római sereg verhetetlen volt, és ezt kizárólag ütőképes hadserege tette lehetővé. A hadsereg nehézgyalogsága – akiket legionárius néven ismerünk – hatékony, fegyelmezett és félelmet nem ismerő katonákból állt, és ezek a tulajdonságok szinte mitológiai jelképpé emelték őket. Az Európa-szerte talált ókori római katonai táborok új megvilágításba helyezték azokat az elméleteket, amelyeket eddig tudni véltünk a legionáriusokról – az ásatások Anglia északi részén, Vindolandában és a lyoni római negyed Fourvière-hegyéről származó leletek…
október 3-tól minden kedden 21:00
Az évszázadok óta folyó kutatások ellenére Egyiptom utolsó királynőjének sírját még nem találták meg, azonban új felfedezéseknek köszönhetően a régészek egyre közelebb kerülhetnek ehhez. Ez a négyrészes dokumentumfilm-sorozat a nyomok utáni izgalmas kutatást mutatja be az ókori városoktól, Taposiris Magnától és Epheszosztól indulva Görögországon és Olaszországon át az Alexandria körüli tengerfenékig. Helyszíni ásatások és 3D-s modellezés hoz még közelebb a témához, miközben egy kosztümös kisfilm segítségével követjük Kleopátra sorsát. Az alkotók arra is vállalkoztak, hogy megpróbálják tisztázni a legendás…
szeptember 22-től minden péntek 21:00
A sorozat az amerikai határvidék legendáinak és folklórjának valós történetét vizsgálja. A Hollywoodi filmek azt sugallják, hogy a cowboyok és az indiánok gyakran harcoltak egymással a Vadnyugaton. Szintúgy western filmes sztereotípia az is, hogy az összes cowboy fehér volt, az őslakos amerikaiak pedig provokáció nélkül vadak és erőszakosak voltak, és hogy minden seriff mélyen tisztelte a törvényeket. A sorozat mindennek utánajárt és bemutatja a mítoszok mögött húzódó megdöbbentő igazságot.
augusztus 18-tól minden pénteken 21:00
2. évad
Újra csatlakozhatunk Bettany Hughes történész felfedező útjához, aki a világ civilizációinak figyelemreméltó, mesés kincseiről rántja le a leplet. Az információk ezúttal az ókori Selyemút és a fűszerkereskedelem útvonalait követve tárulnak elénk, miközben az emberiség történetének gyökeréig is leásunk. Csúcstechnológiával készített szemléltető jeleneteknek és az elismert történész-műsorvezető egyedi kapcsolatrendszerének köszönhetően utunk Ciprusból Törökországba, az Európa keleti részét és Ázsia nyugati felét elválasztó vonalhoz vezet; de felfedezhetjük Albánia gazdag és sokrétű történelmét (a nyüzsgő fővárostól, Tiranától egészen az ókori római romokig…
augusztus 6. vasárnap 21:00
2021 februárjában a Pompeji-i régészeti park csapatai kivételes felfedezést tettek: egy meglepően épen maradt, szinte érintetlen római szekeret ástak ki a kitörés helyszínétől északra. Mostanáig ez a gazdagon díszített szekér az egyetlen, amelyet egyben találtak. A dokumentumfilm segítségével régész szakemberekkel repülhetünk vissza az ókori Rómába, hogy megfelelő kontextusba helyezhessük a rejtélyes leletet. Mire használhatták? Hogyan fejlődhettek ezek a járművek az idők során? Egyáltalán, milyen lehetett a közlekedés egykor, Pompeji utcáin?