Műsorok

október 8-án és 15-én vasárnap 21:00

Egy római katona igazi élete

Volt olyan idő a történelem során, amikor a római sereg verhetetlen volt, és ezt kizárólag ütőképes hadserege tette lehetővé. A hadsereg nehézgyalogsága – akiket legionárius néven ismerünk – hatékony, fegyelmezett és félelmet nem ismerő katonákból állt, és ezek a tulajdonságok szinte mitológiai jelképpé emelték őket. Az Európa-szerte talált ókori római katonai táborok új megvilágításba helyezték azokat az elméleteket, amelyeket eddig tudni véltünk a legionáriusokról – az ásatások Anglia északi részén, Vindolandában és a lyoni római negyed Fourvière-hegyéről származó leletek…

Érdekel

október 3-tól minden kedden 21:00

Kleopátra titkos sírja

Az évszázadok óta folyó kutatások ellenére Egyiptom utolsó királynőjének sírját még nem találták meg, azonban új felfedezéseknek köszönhetően a régészek egyre közelebb kerülhetnek ehhez. Ez a négyrészes dokumentumfilm-sorozat a nyomok utáni izgalmas kutatást mutatja be az ókori városoktól, Taposiris Magnától és Epheszosztól indulva Görögországon és Olaszországon át az Alexandria körüli tengerfenékig. Helyszíni ásatások és 3D-s modellezés hoz még közelebb a témához, miközben egy kosztümös kisfilm segítségével követjük Kleopátra sorsát. Az alkotók arra is vállalkoztak, hogy megpróbálják tisztázni a legendás…

Érdekel

szeptember 22-től minden péntek 21:00

A határ

A sorozat az amerikai határvidék legendáinak és folklórjának valós történetét vizsgálja. A Hollywoodi filmek azt sugallják, hogy a cowboyok és az indiánok gyakran harcoltak egymással a Vadnyugaton. Szintúgy western filmes sztereotípia az is, hogy az összes cowboy fehér volt, az őslakos amerikaiak pedig provokáció nélkül vadak és erőszakosak voltak, és hogy minden seriff mélyen tisztelte a törvényeket. A sorozat mindennek utánajárt és bemutatja a mítoszok mögött húzódó megdöbbentő igazságot.

Érdekel

augusztus 18-tól minden pénteken 21:00

2. évad

Kincsek Bettany Hughes-zal

Újra csatlakozhatunk Bettany Hughes történész felfedező útjához, aki a világ civilizációinak figyelemreméltó, mesés kincseiről rántja le a leplet. Az információk ezúttal az ókori Selyemút és a fűszerkereskedelem útvonalait követve tárulnak elénk, miközben az emberiség történetének gyökeréig is leásunk. Csúcstechnológiával készített szemléltető jeleneteknek és az elismert történész-műsorvezető egyedi kapcsolatrendszerének köszönhetően utunk Ciprusból Törökországba, az Európa keleti részét és Ázsia nyugati felét elválasztó vonalhoz vezet; de felfedezhetjük Albánia gazdag és sokrétű történelmét (a nyüzsgő fővárostól, Tiranától egészen az ókori római romokig…

Érdekel

augusztus 6. vasárnap 21:00

Pompeji: A Villa Giuliana eltemetett titka

2021 februárjában a Pompeji-i régészeti park csapatai kivételes felfedezést tettek: egy meglepően épen maradt, szinte érintetlen római szekeret ástak ki a kitörés helyszínétől északra. Mostanáig ez a gazdagon díszített szekér az egyetlen, amelyet egyben találtak. A dokumentumfilm segítségével régész szakemberekkel repülhetünk vissza az ókori Rómába, hogy megfelelő kontextusba helyezhessük a rejtélyes leletet. Mire használhatták? Hogyan fejlődhettek ezek a járművek az idők során? Egyáltalán, milyen lehetett a közlekedés egykor, Pompeji utcáin?

Érdekel

július 4. kedd 21:00

Ősi szuperszerkezetek – Tádzs Mahal

A Tádzs Mahalt a modern világ hét csodája közé sorolják. A film nézői most ennek az építménynek mérnökileg zseniális kivitelezése mögé láthatnak, körüljárva az építői módszereket és az ikonikus emlékműben meghúzódó rejtélyeket.

Érdekel

június 22-től minden csütörtök 21:00

Elátkozott kincsek

Az emberiség által ismert legnagyobb kincsek közé tartoznak, évszázadok óta tisztelik és félik őket, ugyanakkor sokuk mögött sötét történet húzódik: ezen kincsek alkotóit őrület és nyomorúság, megtalálóikat és birtokosaikat pedig betegség, halál és szerencsétlenség sújtotta. Ebben az izgalmas sorozatban beutazzuk a világot, hogy felkutassuk a történelem leghíresebb kincseit, Tutanhamontól a terrakotta hadseregig, a Hope-gyémánttól a borostyánszobáig. Ezek mind olyan tárgyak, amelyek megbabonázták, ugyanakkor meg is rémísztették az őket kereső és megtekintő embereket. A bemutatott történeteket a világ néhány olyan…

Érdekel

június 2. és 9. péntek 21:00

Az ókori Egyiptom királynői

A Viasat History friss sorozata a legújabb kutatásokra és felfedezésekre támaszkodva Egyiptom három legizgalmasabb női uralkodóját mutatja be. Az első epizód Tiye királynő történetét vizsgálja – aki 3300 évvel ezelőtt emelkedett káprázatos magasságokba –, a második rész II. Kleopátra, a híres VII. Kleopátra elődjének megrázó történetét tárja fel, a harmadik epizód pedig VII. Kleopátra lánya, Kleopátra Szeléné eddig ismeretlen történetébe avatja be a nézőket.

Érdekel

május 4-től szerdánként ú 21 órától

Előásott akták: Ősi gyilkossági rejtélyek

Rod Demery bűnügyi nyomozó és Turi King professzor modern technológiai eszközöket bevetve vizsgálják meg a történelem legérdekesebb gyilkosságait. A kriminológiai szakember ellátogat a tettek helyszíneire, és tanúként szolgáló régészekkel beszélget, míg a professzor újkori technológia segítségével vizsgálja meg a legújabb bizonyítékokat. A csapat által kutatott ókori gyilkosságok Olaszországban, Dániában, az USA-ban és Skóciában történtek. Utóbbi országban két ügyben is nyomoznak: az egyik bűntény egy katona meggyilkolása, a másik egy pikt őslakos különös halálesete, akit egy távoli barlangban találtak. Olaszországba…

Érdekel