A világ legismertebb alakjainak és relikviáinak történetét mindenki betéve tudja. Hol találták meg a terrakotta hadsereget? Ki volt Tutanhamon, akinek sírját 1922-ben fedezték fel? És így tovább. Na, de arról már jóval kevesebb szó esett, hogy milyen sötét titkok rejtőznek eme kincsek körül. Vajon hat-e Tutanhamon halálos átka azokra, akik feltárják a nyughelyét? És a föld alatt rejtőző terrakotta hadsereg megbolygatása milyen hatalmas erőket szabadított rá a világra? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Elátkozott kincsek című, tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amit június 15-től kereshetünk minden csütörtökön 21:00-től a Viasat History műsorán, cikkünkben pedig feltárjuk, hogy miért küldte vissza több turista is a Pompeii-ből ellopott kiállítási tárgyakat és hogy hány ember halálát okozta a James Dean életét is kioltó Porsche 550 Spyder.
A Pompeii „szuvenírok” átka
Pompeii nevének hallatán azonnal beugorhat a Vezúv végzetes kitörése és a gyilkos hamu, ami betemette az embereket, akik lenyomata a mai napig megvan. Arról viszont ritkábban szól a fáma, hogy Pompeii-hez egy átok is kötődik. A legenda szerint időszámításunk előtt 79-ben a Vezúv azért pusztította el Pompeii városát, mert a lakosai erkölcstelenek lettek és nem tisztelték az isteneiket. A Pompeii-t súlytó átok azokat a helyszínre látogató turistákat is elkíséri, akik felelőtlen módon úgy döntenek, egy kis szuvenírrel a zsebükben távoznak onnan. Ezek az elcsent tárgyak pedig rendre visszakerülnek a helyükre. A tolvajok küldik vissza őket nem ritkán olyan levelek kíséretében, melyek az eredeti tulajdonosok bocsánatáért esedeznek, továbbá balszerencséről, balesetekről, sérülésekről és anyagi károkról számolnak be. Olyan dolgokról, melyek azóta történtek velük, mióta hazavittek egy tárgyat Pompeii-ből.
Az egyik legemlékezetesebb üzenet egy magát csak Nicole-nak nevező nőtől szűrmazik. „Kérem, vegyék vissza őket, negatív energiák társulnak hozzájuk” – írta azokról a mozaikcsempékről, az amforatöredékről és a kis darab kerámiáról, amelyeket a levéllel együtt küldött vissza. „Nicole” azt állította, 36 évesen mellrákja lett, kétszer is. „Nem akarom, hogy a családom és a gyerekeim tovább szenvedjenek az átoktól” – írta a nő, aki mélyen megbánta tettét. És „Nicole” esete nem egyedi: a régészeti parknak az évek során több mint 200 ellopott tárgyat küldtek vissza, és idővel a vezetőség úgy döntött, hogy az ezeket kísérő levelekből kiállítanak párat – mementóként. Azóta jóval kevesebb „szuvenír” hagyja el Pompeii-t.
James Dean elátkozott autója, amely nem csak az ő halálát okozta
Hollywood történetének egyik legnagyobb színésztragédiája James Deanhez kötődik, aki 1955-ben, mindössze 24 évesen szenvedett halálos autóbalesetet. „Élj gyorsan, halj meg fiatalon!” – ez volt Dean mantrája, és ennek megfelelően a színészet mellett az autóverseny és a sportkocsik is foglalkoztatták. Egy igen ritka autó, egy Porsche 550 Spyder volánja mögött ült, mikor a végzetes baleset bekövetkezett. Ebből a sportautóból mindössze 90 példány készült, a fennmaradt példányok ma már vagyonokért cserélnek gazdát. Dean autója viszont nem maradt fenn az utókornak, és nem azért, mert totálkáros lett, mikor azt vezető, közel 130-cal száguldó Dean összeütközött egy másik autóval, hogy ott helyben meghaljon.
A „Kis Korcs” névre hallgató kocsi igazi átka ugyanis csak itt kezdődött el. A roncsot egy másik autóversenyző, William Eschrich vásárolta meg, aki kivette a motort Dean kocsijából, hogy átszerelje egy Lotusba, néhány más alkatrészét pedig egy barátjának adta el, aki szintén beépítette azokat a saját kocsijába. Mindketten beneveztek az 1956-os pomonai versenyre, ahol aztán mindkét autót balesetet szenvedett, és mindkét férfi meg is halt.
És ez még nem minden: A Porsche összeroncsolódott vázát egy hollywoodi autótervező vette meg, aki azt egy utazókiállításnak adományozta, melyet az amerikai kormány szervezett azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét az autóvezetés veszélyeire. Ironikus módon ez a roncs jelentette az igazi veszélyt, ugyanis több alkalommal is leesett az állványáról. Egyszer egy látogató sérült meg súlyosan, mikor az alváz ráesett, egy másik alkalommal pedig a vázat szállító sofőr halt meg, mikor a „Kis Korcs rázuhant.
Ez az „átok” nem akadályozta meg abban, hogy a hírhedt roncs többször is gazdát cseréljen – egy ízben még tűz is kiütött abban a raktárban, ahol tartották, végül 1960-ban feltették egy Miamiból Los Angelesbe tartó vonatra, ahol aztán titokzatos körülmények között nyoma veszett. Egyetlen fennmaradt alkatrésze a sebességváltó-rendszere: ehhez szerencsére nem kapcsolódik végzetes baleset…
Az Elátkozott kincsek tíz része Vincent Van Gogh utolsó festményétől kezdve a mészárszéket is látott Fabergé tojásokon át a Húsvét-szigetek rejtélyes kőszobráig megannyi olyan tárgyat bemutat, melyek emberek, családok, sőt, egész népek vesztét okozták – a Viasat History műsorán.