Blog

Program:
A kelta sír titkai

Megtalálták Boudica, az elveszett királynő sírját?

Wales távoli nyugati részén egy új felfedezés nemcsak Britannia római hódításának történetét változtathatja meg, hanem feltárhatja az ősi kelták híres elveszett királynője, Boudica nyughelyét is. A kelták sírjának titkai című új dokumentumfilmben, amelynek premierje február 20-án, hétfőn este 9 órakor lesz a Viasat History műsorán, egy régészcsapat exkluzív hozzáféréssel követi a sír feltárását, és a legújabb CGI és drámai rekonstrukció segítségével elmesélik a nagy harcosnő történetét is….

Érdekel

Program:
Elfeledett frontvonalak

Az elfeledett frontvonalak nyomában

A II. világháborúnak sok olyan hadművelete volt, melyekről évtizedek múltán is hangosan zengenek a történészek, hisz sorsfordító, nagy tömegeket megmozgató katonai akciókról van szó, melyek sokszor rengeteg áldozattal jártak, máskor pedig óriási dicsőséget hoztak valamelyik félnek, ugyanakkor a háború hat éve során jó néhány olyan küldetés és összecsapás is lezajlott, melyek mára már eltűntek a köztudatból, pedig nem ritkán merészek, ambiciózusok, mi több, nagyhatásúak voltak. Ezekről rántja…

Érdekel

Program:
A halott ember átka: Az elveszett spanyol arany

Slumach elveszett aranybányája: legenda vagy valóság?

A halott ember átka című új, 8 részes sorozatban, amelynek premierje január 5-én 21 órakor lesz a Viasat History műsorán, egy volt MMA harcos, egy aranyásó, egy bennszülött felfedező és egy legendás vadász egyesíti erejét, hogy végre megfejtse Slumach elveszett aranybányájának rejtélyét. Ritka felvételektől kezdve a kincses térképeken át titkos levelekig rejtélyes nyomok után kutatnak, hogy kiderítsék az igazságot, és talán, de csak talán előássák az elveszett…

Érdekel

Program:
A Föld bolygó története: Gaia titkai

A Föld tényleg érző, lélegző lény lenne?

Földünk manapság nagyobb veszélyben van, mint valaha, pedig évszázadokon át úgy tekintettek rá, mint egy lélegző, gondolkodó organizmusra, aki elpusztította azokat, akik ártani merészeltek neki. A Föld bolygó története: Gaia titkai című dokumentum-filmben, amely december 16-án, péntek este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, Bettany Hughes történész a modern technológia és kutatók bevonásával azt vizsgálja, hogy mi az igazság a legendák mögött – Földünk tényleg érző lény…

Érdekel

Program:
A világháború: 1914-1945

Az I. és II. világháború, mint egyetlen nagy konfliktus

December 5-én, este 22:00-kor debütál A világháború: 1914-1945 című nyolcrészes dokusorozat a Viasat History műsorán, amely a XX. század két legnagyobb háborús konfliktusát teljesen friss megközelítésben, egyetlen nagy történelmi eseményként mutatja be, melyet hibás döntések, nagyra törő ambíciók, generációs tragédiák és emberfeletti bátorság köt össze.

A közhely tökéletesen áll az I. és II. világháborúra: eme két globális esemény után már semmi sem volt olyan,…

Érdekel

Program:
Ősi mérnöki létesítmények

Így tanultunk meg navigálni

Második évadával tér vissza az Ősi mérnöki létesítmények című dokumentumfilmsorozat a Viasat History műsorára, méghozzá 2022. november 15-én, este 21:00-kor. A tíz részből álló széria ismét olyan ókori vívmányokra hívja fel a figyelmet, melyek nélkül korunk tudománya nem létezne. Többek között bemutatja, hogy épült meg a Colosseum, miként képes kint tartani a hideget az iglu, hogy fejlődtek a fegyverek, hogy mérték az időt az elődeink és hogy…

Érdekel

Program:
A II. világháború Fekete Párducai

Az első afro-amerikai fegyveres egység története: bemutatkoznak a II. világháború Fekete Párducai

A II. világháború Fekete Párducai című dokumentumfilm, amely november 12-én, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, a 761. harckocsizászlóaljat, más néven a Fekete Párducokat mutatja be. Ennek az egységnek nem csupán a távoli ellenséggel, de az otthoniakkal is meg kellett küzdeniük, ugyanis a szegregáció idején kaptak kiképzést, ahol a náci hadifoglyoknak több joguk volt, mint nekik. Cikkünkben betekintést nyújtunk az egységben harcoló fekete férfiak eddig ismeretlen…

Érdekel

Program:
A földalatti hadsereg

A földalatti hadsereg: A varsói felkelés lengyel oldala a számok tükrében

Október 8-án szombat esténként 21 órakor indul a Viasat History új dokumentumfilm-sorozata, A földalatti hadsereg, amely a lengyel ellenállást mutatja be a II. világháború során. A sorozat egyik epizódjában ugyanis felújított videofelvételeket láthatunk arról, amelyek a lengyel honvédség legvéresebb csatáját, a varsói felkelést dokumentálják.

Drámaian magas a halottak száma

A lengyel földalatti hadsereg egyik fő célja kezdettől fogva a németek elleni…

Érdekel

Program:
A kód megfejtése

Kódok mögé rejtőzve

Október 6-tól csütörtök esténként 21 órától új, nagyon izgalmas dokuszéria érkezik a Viasat History műsorára. A kód megfejtése ősi jelektől randomnak tűnő számsorokig olyan kódokat fed fel, melyek titkos üzeneteket, inkognitóban tevékenykedő kémeket és bűnözőket rejtenek. A sorozatban megismerhetjük a világ leghíresebb – és leghírhedtebb – rejtjeleit, cikkünkben is ezek közül mutatunk be néhány ilyen kódot, no meg azok megfejtőit.

EGY HÁZIASSZONY, AKI TÉRDRE…

Érdekel

Program:
Ókori Egyiptom - Egy birodalom krónikái

Mindennapok az ókori Egyiptomban

Október 5-én, este 21:00-kor Ókori Egyiptom: Egy birodalom krónikái címmel egy nagyszabású, nyolcrészes dokusorozat formájában tárul fel Egyiptom 5000 évvel ezelőtt alapított birodalma a Viasat History műsorán. A történelem egyik legjelentősebb társadalma több mint 3000 éven át létezett, habár belső és külső krízisek rendre megpróbálták kikezdeni, de az ókori Egyiptom tovább prosperált, mint bármely ma is létező társadalom. Ez a sorozat nemzetközi történészek, légi felvételek, 3D-s grafikák…

Érdekel