A II. világháború Fekete Párducai című dokumentumfilm, amely november 12-én, este 21:00-kor debütál a Viasat History műsorán, a 761. harckocsizászlóaljat, más néven a Fekete Párducokat mutatja be. Ennek az egységnek nem csupán a távoli ellenséggel, de az otthoniakkal is meg kellett küzdeniük, ugyanis a szegregáció idején kaptak kiképzést, ahol a náci hadifoglyoknak több joguk volt, mint nekik. Cikkünkben betekintést nyújtunk az egységben harcoló fekete férfiak eddig ismeretlen történetébe.
A kizárólag feketékből álló 761. harckocsizászlóaljat 1942-ben állították fel. A Fekete Párducok néven ismert egység tele volt bizonyítási vággyal és a jelképeikben is kifejezésre akarták juttatni afrikai kulturális gyökereiket. A jelmondatuk, azaz „A harcban is megmutatjuk!” is rendíthetetlen elszántságról tanúskodott: meg akarták mutatni, mire képesek, ha lehetőséget kapnak rá. Erre sokáig nem volt alkalmuk: két éven át kőkemény kiképzésben részesültek, de a háborúban nem akarta őket bevetni az amerikai főparancsnokság. Nem tudták hova tenni ezt a fekete alakulatot, ezért örök kiképzésre kárhoztatták őket.
De aztán 1944-ben, a normandiai partraszállás miatt át kellett gondolniuk a dolgot. Június 6-án 23 ezer szövetséges ejtőernyőst dobtak le a kontinensen, majd 150 ezer bajtársuk is partra szállt. És ez súlyos áldozatokat követelt. Az első napon közel tízezer szövetséges katona veszítette életét vagy sebesült meg. George Patton amerikai tábornok újabb alakulatokat rendelt a frontra. Mindegy, hogy kiket, csak jöjjenek. Így aztán 1944 augusztusában a Fekete Párducok hajóra szálltak, és odaát egészen más fogadtatásra leltek.
Nem ehhez szoktak. Amerikában az ún. Jim Crow-törvények szabták meg a feketék életét. Fizikailag és vagyonukat tekintve is elkülönítették a feketéket a fehérektől. Megszabták, hova ülhetnek a vonaton és a buszon. Fekete borbély nem szolgálhatott ki fehér vendéget, fekete amerikait nem láthatott el fehér ápolónő. Megszabták, hol vásárolhattak házat és mely iskolákba járhattak a gyerekeik.
Hogy teljes egészében elfogadják őket, a tengerentúlon a Párducoknak bizonyítaniuk kellett. Erre 1944 októberében nyílt először alkalmuk, mikor előbb Vic-sur-Seille-nél, majd Morville-les-Vic-nél küzdöttek meg a német haderővel. Az összecsapások rengeteg áldozattal jártak, de hamar híre ment annak, hogy a Párducok bátrak és állhatatosak. Közben a németek megpróbálták demoralizálni őket olyan rádióüzenetekkel, hogy „Miért vagytok itt? Ez a fehér ember háborúja, nem a tiétek.” Ezzel azonban pont az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak, ugyanis az afro-amerikaiak épp hogy a harcokkal akarták bizonyítani, hogy igenis van itt keresnivalójuk, hogy érnek valamit.
A 761-esek végül az ardenneki csatában, a II. világháború egyik legvéresebb ütközetében bizonyították be leginkább, hogy milyen nagy szükség van rájuk, ahol kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy megállítsák az előre nyomuló németeket, akik még egy utolsó kísérletet tettek arra, hogy kiszorítsák a szövetségeseket Nyugat-Európából. A Párducok végül Németország határáig is eljutottak, a hat hónapig tartó kampány során pedig a fehérek oldalán harcolva a Jim Crow-féle faji elkülönítést is legyőzték.
„Derék emberek voltak. Akkor ismertem meg őket igazán. Korábban azt tanították nekünk, hogy gyávák, ne bízzunk bennük. De a fronton kiderült, hogy igazi férfiak, akik a mi életünket is többször megmentették” – nyilatkozta Dr. Ed Lengel, a National Medal of Honor Múzeum vezető történésze a II. világháború Fekete Párducairól, akikkel novemberben ismerkedhetünk meg a Viasat History műsorán.