Szvetlána: Az egyetlen ember, akit Sztálin szeretett

Szvetlána: Az egyetlen ember, akit Sztálin szeretett

1967-ben Joszif Sztálin lánya, Szvetlána – az egyetlen ember, akit a milliók által rettegett diktátor szeretett –, nyugatra menekült. Ezt a küzdelmes utat mutatja be a Szvetlána: Az apám Joszif Sztálin című dokumentumfilm, amely 2024. június 1-jén 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán. A film bemutatja, hogy próbált meg Szvetlána kitörni apja erőszakos örökségének árnyékából, és hogy ez milyen hatással volt a családjára, no meg az akkori politikai légkörre. Cikkünkben feltárjuk, milyen kapcsolatban volt Szvetlána a világ egyik legszörnyűbb emberével.

„Csak egy normál apa volt”

Szvetlána 1926. február 28-án született Moszkvában. Saját bevallása szerint egy barátságos dácsában nőtt fel, amely tele volt napfénnyel és gyerekzsivajjal. Az anyja volt a ház úrnője, az apja pedig „nem volt sem istenség, sem egy kultivált figura, csak egy normál apa”. Szvetlána az anyjával gyakran került konfliktusba, de az apjával soha. Sztálin a tenyerén hordozta őt, leste minden kívánságát, „kis főnöknek” becézte őt, aki bármit megparancsolhatott neki.

Aztán minden megváltozott, mikor 1932 novemberében az anyja meghalt. Az akkor még csak hatéves Szvetlána csak a II. világháború idején tudta meg, hogy az anyját nem végbélgyulladás vitte el, hanem öngyilkos lett. Sztálint egyre jobban beborította a paranoia, mindenkit eltávolított maga körül, akire csak kicsit is gyanakodott, és ez a családi életére is visszaütött. Mi több, Szvetlána közvetlen családi köréből is elkezdtek eltűnni az emberek – többek között szeretett némettanárának is nyoma veszett.

„Életemben először kétszer is pofon vágott”

A II. világháború idejére Szvetlána felcseperedett. Az apjának nem tetszett, ahogy öltözködik, ráadásul a két évvel idősebb bátyja révén még rossz társaságba is keveredett. Ha ez nem lett volna elég, a 16 éves lány összejött egy 38 éves, zsidó újságíróval, Alekszej Kaplerrel. Mikor ezt Sztálin megtudta, kérdőre vonta a lányát: ”’Szereted őt!’ – ordította, majd kétszer is pofon vágott, életemben először” – emlékezett vissza a nő. Kapler hamarosan egy szibériai munkatáborban találta magát.

Az elkövetkező években Szvetlána kétszer is megházasodott, először szerelemből, aztán apja utasítására annak egy bizalmasával kötött frigyet. Mindkét házasságból egy-egy lánya született, de a családi légkör már nem volt olyan, mint régen: apja elhidegült tőle, 1953-ban bekövetkezett halálig ez nem is változott meg. „Egyszerre éreztem fájdalmat és megkönnyebbülést” – írta később a nő Sztálin halála kapcsán.

„Fulladoztunk a családnak köszönhetően, amibe beleszülettünk”

Hruscsov, Sztálin utódja igyekezett mindenben elhatárolódni a diktátortól, és ebben a megváltozott légkörben Szvetlána körül elkezdett fogyni a levegő. Minden mozdulatát figyelték, emiatt még a nevét is megváltoztatta. Mégsem tudott teljesen eltávolodni apjától: titokban elkezdte papírra vetni élettörténetét, és hiába próbálta kihangsúlyozni, hogy Sztálin milyen szörnyűségeket művelt, egyszerűen képtelen volt eltitkolni, hogy szerette apját.

Közben megismerte élete szerelmét, Brajesh Singhet, akivel annak 1966-ban bekövetkezett halálig együtt is voltak. Szvetlána akkor léphette át először a határt, mikor visszavitte szerelme hamvait Indiába. Lépéseit itt is közelről monitorozták, de a nőben ekkor már megszülettet a döntés: nem akart visszatérni az országba, ahol szörnyű öröksége alatt fuldokolt. Ezért aztán felkereste az amerikai nagykövetséget Újdelhiben és menedékjogot kért.

Gyermekeit hátrahagyva érkezett meg Amerikába, ahol arra kérdésre, hogy kér-e állampolgárságot, azt felelte, hogy a házasság előtt fontos a szerelem, ha beleszeret az országba és az ország is belé, akkor a házasság megköttetik. Szvetlána életében a szeretet és a szerelem tehát mindig is fontos szereplő volt, ezt már apjától – milliók gyilkosától is megtanulta.