Évtizedeken át zárva volt a világ előtt, de az iraki örökségvédelmi hatóságoknak hála nemzetközi archeológusokból álló csapatok ismét felfedezhették az ókori Mezopotámia elfeledett városait, Nivinét, Larsát és Lagash-t: már ami 30 évnyi fosztogatás után megmaradt belőlük. A modern technológiát segítségül hívó kutatás eredményeit dokumentálja a Mezopotámia újrafelfedezése című dokumentumfilm, amely július 12-én 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán, cikkünkben pedig többek között feltárjuk a történelem első csatornáit és az első városok születésének történetét.
Mezopotámia nyomaira a XIX. században bukkantak rá először. A Tigris és az Eufrátesz között több tucatnyi olyan város romja rejtőzött, melyek régebbiek voltak az ókori görög, római és egyiptomi településeknél: ez a hely volt a civilizáció bölcsője. Az elmúlt 30 év háborúskodása miatt ezek a városok nem csupán el voltak zárva a külvilágtól, de egy részük meg is semmisült.
A helyszínre hívott csapatok ennek helyreállítására érkeztek no meg a mai napig eltemetett kincsek feltárására. Ezek egyike Ninive, az Újasszír Birodalom fővárosa, melynek jelentős része még most is a föld alatt van. A régiót az iszlám hadsereg által hátrahagyott lövészárkok szántották fel, melyek ugyan rengeteg kárt okoztak, de némileg az ásatásokat is megkönnyítették. Az ezek egyikében folytatott feltárások során az egyik csapat több száz írótáblára bukkant. A XIX. század óta most először találtak ilyet Ninivében. „Eufórikus pillanat volt” – nyilatkozta az egyik régész. „Egy archeológus úgy is leélheti az életét, hogy soha nem talál írott anyagot.” Ők viszont több száz ilyet tártak fel, és nem is akármilyeneket: a táblák nem adminisztratív feljegyzéseket tartalmaztak, hanem verseket és vallási szövegeket. A leleteket ölelő épület romjairól a régészek azt feltételezik, hogy egy szkriptórium, azaz egy másolóműhely, ahol a szövegeket a táblákra vésték – ilyet pedig még nem találtak ebből a korszakból.
Az ásatások a sumér korból fennmaradt Larsában is folytatódtak, amit a harminc évig tartó háborúban megpróbáltak alaposan kifosztani. Az archeológusok a helyszínen rengeteg frissen ásott gödröt találtak, de nem csüggedtek, inkább újabb kincsek után kutattak. És nem is kellett sokáig keresgélniük, hogy megdöbbentő felfedezést tegyenek. A város több pontján is terrakotta téglákból álló csatornák nyomaira bukkantak. A feltérképezés után pedig megállapították, hogy a mai sivatag helyén ezt a több mint 4000 éves várost anno egy csatornarendszer hálózta be. A régészek a felfedezést követően azzal viccelődtek, hogy megtalálták „Velencét” – Irak kellős közepén. A vizet a 60km-re található Tigrisből szállították Larsába, és még arra is megoldást találtak, hogy juttassák a víztömeget a folyóénál magasabb szinten fekvő városba. Ahol emelkedővel találkoztak, ott egyszerűen szűkítettek a csatorna szélességén, hogy a víztömeg felgyorsuljon és „megmássza” az akadályt.
A csatornák már az 5000 éves Lagashban – a történelem egyik első városában – is megjelentek, amely ugyan egykor egy mocsarakban és vizekben gazdag vidéken jött létre, de ahogy az évszázadok során a környezet megváltozott, úgy voltak kénytelenek adaptálódni az emberek. A vizek eltűnésével megoldást kellett találni annak odaszállítására, a földeket pedig mesterséges öntözőrendszerekkel kellett ellátni. A szakértők sokáig úgy vélték, hogy az urbanizáció a mesterségesen megöntözött termőföldek hozadéka, azaz azok köré települtek le az embere, de valójában a legrégebbi sumér városok már azelőtt léteztek, hogy az emberek megtanulták volna elvezetni a vizet. Ezt csupán a kényszerűség szülte.
Erről és még sok másról mesélnek az iraki emlékek, melyeket 30 évnyi háborúskodás után végre újra fel lehet tárni, hogy átformálják azt, amit a legelső városokról gondoltunk.