Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép. Évezredek óta keringenek a legendák a római legionáriusról, ami nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. De vajon milyen emberek álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? A mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm, amely október 8-án és 15-én vasárnap 21:00 órakor debütál a Viasat History műsorán. Cikkünkből kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek, szórakoztak, torzsalkodtak és akár még családot is alapítottak – titokban.
Ha egy fiatal férfi legionáriusnak állt, azzal 25 évre elkötelezte magát a Birodalomnak, és nem mellesleg a bőrét is vásárra vitte. Cserébe viszont megbecsülést és stabil bevételt kapott, no meg a kaland, a csaták és a dicsőség ígéretét. A Birodalom első két évszázada, a Pax Romana idején a háborúk kockázata viszonylag alacsony volt, de a 7 500 km hosszú határt azért meg kellett védeni. Augustus idején a római hadsereg 300 000 főből állt, szóval legionáriusokra békeidőben is nagy szükség volt. De nem állhatott be bárki a seregbe: a jelentkezőknek komoly próbákon kellett átesniük, amely kiszűrte a nem megfelelő fizikummal és morállal rendelkezőket. Aki átment a vizsgán, arra komoly kiképzés várt, majd jó eséllyel kivezényelték a Birodalom határvidékére egy távoli erődítménybe.
Az egyik ilyen erődítmény Vindolanda Észak-Angliában, amit Hadrianus fala mentén húztak fel, és amely három évszázadon keresztül római fennhatóság alá tartozott. Ezen a helyen számos ásatás folyt, és az évek során több mint 2000 fából készült, tintával teleírt táblát találtak. Ezek otthonról küldött levelek voltak, melyek a határ mentén állomásozó katonák hogyléte felől érdeklődtek, hozzájuk pedig mindenféle használati tárgyat – ruházatot, zoknit, alsónadrágot stb. – is csomagolhattak az otthoniak, akik ezek szerint nem veszítették el teljesen a kapcsolatot a legionáriusnak állt ifjakkal.
Ezeknek az ifjaknak élelemre is szükségük volt: korabeli feljegyzések tanúsága szerint egy legionárius akár napi egy kilogramm kenyeret is elfogyasztott meg rengeteg húst. És ez nem volt ingyen: egy római katona 1 200 szeszterciuszt (nagyjából 350 ezer Ft-ot) keresett évente, melyből levonásra került a felszerelése és az elesége ára, a fennmaradó részből pedig megpróbált félretenni, illetve további élelemre és felszerelésre költötte: az erődítmények körül számos kisváros prosperált ezen ellátmányok gyártásából, piacok fenntartásából, no meg a katonák szórakoztatásából tavernák és fürdők üzemeltetésével.
A katonák élete nem csak szórakozásból állt: az erődítményben minden nap edzettek, plusz gyakorolták a hosszú gyaloglásokat is, méghozzá teljes menetfelszerelésben, ami nem ritkán 40 kilogrammot nyomott. Egy ilyen gyakorlat során a légió 6-8 km/órás sebességgel trappolta végig a napi penzumot, ami akár 30 kilométerre is rúghatott – mindezt szandálban, amit viszont úgy alakítottak ki, hogy mindenféle terepen használható legyen. A katonák nagyjából 5 500 kalóriát égettek el egy ilyen akció során, szóval a fizikumuknak atlétáknak megfelelőnek kellett lennie.
Ugyan a katonáknak tilos volt házasodni, de ettől még lehettek kapcsolataik – sőt, akár gyerekeik –, de ezek hivatalossá csak a 25 éves szolgálatuk leteltéhez közeledve váltak, addig a párokat csak „megtűrték”, cserébe saját lakhelyet kaptak az erődítményeken belül. Leletek szerint a katonák háziállatokat – kutyákat és macskákat – is tartottak, és kisebb oltárokat emeltek és istenekhez imádkoztak, hogy óvják meg őket. A légió tehát közel sem az a lelketlen hadigépezet volt, ahogy általában ábrázolni szokás: a legionáriusok is emberek voltak vágyakkal, félelmekkel, kapcsolatokkal. Egyszerre voltak harcosok és családapák, és egy idő után ők is számolták a napokat a 25 éves szolgálatukból, hogy amikor az letelt, akkor a mundért hátrahagyva a családjuknak élhessenek.