Hollywood minden megtett annak érdekében, hogy az amerikai határvidék történeteiről olyan fantáziakép alakuljon ki az emberekben, melyek tele vannak tévhitekkel. A westernfilmek évtizedeken keresztül azt sugallták, hogy a cowboyok állandóan hadban álltak az indiánokkal, hogy minden cowboy fehér volt, a seriffek pedig kivétel nélkül törvénytisztelő polgárok. Egy friss, hatrészes dokumentumsorozat a Viasat History műsorán, ami szeptember 22-től minden vasárnap este 21:00-kor új résszel jelentkezik A határ címmel, arra vállalkozott, hogy utánajárjon az igazságnak. Kiderült, hogy az indiánok közel se voltak olyan elmaradottak és hogy az első cowboyok nem is fehérek voltak.
Primitívnek állítják be őket, pedig közel sem igaz
A bennszülöttek igazából maguk is bevándorlók voltak: 15 000 évvel ezelőtt Ázsiából érkeztek a kontinensre a jégkorszak idején befagyott Bering-földhídon keresztül, amely összekötötte Szibériát Alaszkával. Az amerikai indiánok 600 különböző törzsbe tömörültek, amelyekre más és más szokások, életvitel, hierarchiai rend volt jellemző. Mikor Kolumbuszék megérkeztek az új világba, nagyjából 5-10 millió bennszülött élt a kontinensen, egyes becslések szerint 25 millió. A nyugaton – főleg a sík vidékeken – élő indiánok hajlamosabbak voltak az ellenségeskedésre: ők gyűjtögető-vadász életmódot folytattak és ugyanazon földterületen rivalizáltak egymással. Ezzel szemben a Mississippitől keletre élő indiánok nyugodtabban, röghöz kötötten, falvakban éltek.
A filmek az indiánokat hajlamosak elmaradott, barbár népként ábrázolni, akik évszázadok óta nem fejlődtek, de az igazság az, hogy már akkor egy kulturálisan fejlett, több nyelvet beszélő nép élt a kontinensen, mikor az európaiak megérkeztek. A törzsek cserekereskedelmet folytattak egymással, ennek érdekében megtanulták egymás nyelvét, és rengeteget vándoroltak – voltak klánok, amelyek egészen Közép-Amerikáig eljutottak. Egyes törzsektől a földművelés sem állt messze; használták a tarlókat, öntözőrendszereket építettek. A spanyol hódítók által a XVI. században behozott és a kontinensen gyorsan elterjedő lovak az indián kultúrába történő integrálásával a távolságok lecsökkentek, a vadászat is egyszerűbbé vált. A telepesektől szerzett javakkal az indiánok folyamatosan kereskedtek, új tudásokra tettek szert, amiket gyorsan beépítettek a mindennapjaikba.
Az első cowboyok színesbőrűek voltak
A westernek elengedhetetlen figurája nagyjából az 1800-as évek közepén jelent meg Amerikában. A vasútépítési láznak köszönhetően a távolságok lecsökkentek, a populáció pedig meredeken növekedni kezdett, őket el is kellett látni élelemmel. A marhahús volt a fogyasztási lista csúcsán, a nyáj tereléséhez, gondozásához pedig szakemberekre volt szükség: ők lettek a cowboyok. A sajátos életvitellel járó szakma fortélyai Észak-Afrikában gyökeredznek, az itt élő mórok ülték meg úgy a lovakat, hogy könnyebben tudják irányítani az állatokat, míg Nyugat-Afrikából a kötél használata érkezett – mindkét tudás rabszolgákon keresztül landolt az amerikai kontinensen. A két technológia ötvözetét Mexikó keleti partjainál kezdték el használni az úgynevezett vaquerók – és ezt adaptálták a későbbi cowboyok is, így bizony, a történelem tanúsága szerint az első cowboyok fekete rabszolgák voltak. Később ezt a szakmát ugyan kisajátították a határvidékre érkező, egyedülálló fiatal fehér férfiak, de még sokáig alkalmaztak felszabadított rabszolgákat is erre a munkára, mert a vérükben volt. Csak Texasban dolgozó 30 000 cowboyból 5-10 000 afroamerikai volt.
Ezt a munkát nem lehetett félvállról venni. Egy nyáj általában 1500-2500 állatból állt, amit úgy 10-15 cowboy felügyelt. Közülük egy volt a főnök, aki a papírmunkát intézte, és ő határozta meg a nyáj útvonalát is, aztán voltak a terelők és kellett egy szakács is, no meg egy cowboy – általában egy fiatal srác –, aki a lovakat gondozta, ugyanis a terelők napi 6-8 alkalommal cseréltek lovat, hogy ne hajtsák túl őket. A nyáj kiterelése általában három hónapig tartott, ez idő alatt a cowboyok a földön aludtak, még a legmostohább körülmények között is, ráadásul mindenkinek csak egy garnitúra ruhája volt, no meg egy nyerge. 1880 és 1930 között egy fehér cowboy napi 1 dollárt, egy fekete cowboy napi 75 centet, egy hispán cowboy pedig napi 50 centet keresett. Legendák szerint néha nők is beálltak cowboynak, de belőlük csak néhány volt, ugyanis a körülmények és a fizetség elriasztotta őket. Ezek a szerencsétlen cowboyok három hónapon át mást se ettek, mint marhahúst, babot, esetenként egy kis süteményt. Ha nem találtak friss vizet, akkor be kellett érniük a pocsolyákkal, amitől mindenki megbetegedett. Kétségkívül ez volt minden idők egyik legkeményebb melója.