Mózes szent aranyládája, ismertebb nevén a frigyláda a történelem egyik legnevezetesebb, egyben legrejtélyesebb kegytárgya. Már arról is megoszlanak a vélekedések, hogy többezer évvel ezelőtt hol volt a Frigyláda – eltemették Jeruzsálem alatt? elhurcolták magukkal a rómaiak? –, de hogy most hol lehet, az rejtély. Ennek a rejtélynek próbál a végére járni Az elveszett láda titkai című hatrészes sorozat, amely november 15-én, hétfő este 10-kor debütál a Viasat History műsorán, hogy aztán hetente újabb epizóddal jelentkezzen, és cikkünkben mi is megpróbálunk feltárni néhány titkot a bibliai műtárggyal és annak hollétével kapcsolatban.
A láda ereje
A Biblia szerint a frigyládát Mózes készítette, hogy ebbe rejtse el azt a két kőtáblát, amire a Tízparancsolatot vésték. A nagyjából 110cm hosszú, 65cm széles és ugyanilyen magas láda fából készült, kívül-belül arannyal volt bevonva, a tetején pedig két kerub nyugodott. A legendák szerint a láda pusztító erővel bírt, amely akár egész hadseregekkel is képes volt végezni. Már a puszta érintése is tilos volt, ezért letakarva, két rúdra emelve hordozták. A Biblia szerint a láda mindenkit megvédett, aki hisz Istenben, és elpusztította azokat, akik rájuk támadtak. A zsidó népet megóvta a veszélyektől a vándorlásuk során, átsegítette őket a Jordán folyón, és még a Jerikó városát körülvevő falat is lerombolta, hogy aztán elfoglalhassák a várost.
De tényleg képes volt ez a láda ekkora pusztításra? Régészeti kutatások megkérdőjelezik ennek lehetőségét, és a falak leomlását inkább egy természeti katasztrófának, egy földrengésnek tudják be, és úgy vélik, csak a kollektív tudat kötötte össze azt a bibliai eseményekkel. Jerikó a Holt tenger törésvonala mentén fekszik, és a tektonikus mozgások évszázadonként egyszer komoly földrengést okoznak – legutóbb 1927-ben került erre sor, ami több száz halálos áldozattal járt.
Hol rejtőzhet a láda?
A frigyládának Jeruzsálemben veszett nyoma, ahová Dávid, Izrael második királya vitte. Az ő fia, Salamon épített egy templomot, ami végül a kegytárgy őrzőhelyévé vált. Itt is tartották egészen i.e. 587-ig, mikor a babiloniak lerohanták és feldúlták Jeruzsálemet. A ládának ekkor veszett nyoma, és innen erednek azok a legendák is, melyek más és más sorsot írtak meg a kegytárgynak. Van, aki szerint a láda az ostrom során megsemmisült, mások szerint mennybe ment. Az egyik legkézenfekvőbb vélekedés szerint a város rohama során a papok rejtették el Jeruzsálem alatt – Zedekiás barlangjában, a város alatt húzódó csatornák egyikében (ezekből még jó néhányat a mai napig nem tártak fel) vagy a Templom-hegyhez vezető alagútban, ahol később egy aranyövet is találtak, amiről azt mondják, hogy az egyik olyan papról esett le, akik lélekszakadva menekültek a frigyládával, hogy elrejtsék azt a városbitorlók elől.
Időszámításunk előtt 70-ben a rómaiak is feldúlták Jeruzsálem városát, és akkora vagyonra tettek szert, hogy abból épült meg többek között a római Colosseum is. A jeruzsálemi hadjáratnak állít emléket Titusz császár római diadalíve, amin azt is megörökítették, ahogy a katonák a jeruzsálemi templomból származó hadizsákmányt viszik, ám a frigyláda nincs köztük. Mégis elterjedt az a legenda, hogy a ládát idehozták és a lateráni bazilikában rejtették el, ami akkor semmisült meg, mikor az épület leégett.
Arról is szólnak spekulációk, hogy a tárgyat a templomos lovagok emelték ki a Templom-hegyből, mikor közel száz évig Jeruzsálemben állomásoztak. A templomosok 1187-ben veszítették el Jeruzsálemet, és a szintén Izrael területén található Akkóba helyezték át a főhadiszállásukat. A szakértők régóta sejtették, hogy Akkó mélyén egy alagútrendszer rejtőzhet, és ennek egy részét tárták alig két éve, 2019-ben tárták fel lézeres alapú távérzékelés segítségével. A templomosok 1291-ben költöztek át Ciprusra, de a mai napig nem tudni, hogy a frigyládát magukkal vitték-e, vagy Akkó egyik még fel nem fedezett járatában pihen – ha ott van egyáltalán.
Megannyi feltételezés, mítosz és legenda szól a frigyláda hollétéről – ezeket járja körül Az elveszett láda titkai című sorozat a Viasat History-n –, de a történelem legértékesebb kincse a mai napig nem került elő. Ha tényleg olyan erővel rendelkezik, mint amit a Biblia tulajdonít neki, akkor talán jobb is.