Az emberiség leghosszabb dokumentált cápatámadása

1945 júliusában egy japán tengeralattjáró megtorpedózta a titkos küldetésben járó USS Indianapolist, amely ezt követően percek alatt el is süllyedt. Közel 1.200 fős legénységéből mintegy 900-an élték túl a támadást, ám mikor három nap múlva a Csendes-óceán közepén sodródva megtalálták őket, már csak 300-ukat sikerült kimenteni a vízből élve. A Cápa terror: A USS Indianapolis című kétrészes dokumentumfilm, amely 2021. július 31-én, este 8 órakor mutatkozik be a Viasat History műsorán, ennek a 72 órának a tortúráját mutatja be, melyet a valaha feljegyzett leghosszabb cápatámadásként regisztráltak a történelemkönyvekben.

A USS Indianapolis hajó

A USS Indianapolis mindössze három SOS-jelzést tudott kiküldeni, mikor 1945. július 30-án, valamivel éjfél után torpedótámadás érte. Egyik sem ért célba, így mikor a hajó villámgyorsan elsüllyedt, rajtuk kívül erről senki sem értesült. A fedélzeten lévő 35 mentőcsónakból mindössze 12-t sikerült vízre tenni, a süllyedés okozta pánikban sokan 30 méter magasról ugrottak ki a hajóból és becsapódáskor azonnal szörnyet haltak, másokat a merülő hajó által keltett vákuum rántott magával. Az 1.200 főből álló legénység negyede azonnal odaveszett, a maradék 900 pedig több kilométerre sodródott egymástól. A hajó 12 perc alatt elsüllyedt, de az igazi tortúra ekkor vette csak kezdetét.

Az első sokkot követően az emberek megpróbáltak belekapaszodni bármibe, ami a felszínen tartotta őket, majd egymás közelébe úszni. Kisebb-nagyobb csoportok alakultak ki a vízen: a legnagyobb ilyen 400 főből állt, és az összeszedettebbek megpróbáltak lelket önteni a többiekbe. Mások a megmaradt mentőcsónakok összekötésével próbáltak tutajokat létrehozni: rengeteg volt a sérült – sokan a torpedók becsapódása során keletkezett égési sérülésektől szenvedtek, mások a hajóról való menekülés közben sérültek meg.

A sérülések szaga és a mozgás a vízben pedig elkezdte vonzani a cápákat: fehérfoltos és tigriscápák köröztek a vízfelszínen lebegő emberek között, és aki elsodródott, arra azonnal rátámadtak.  A tengerészek megpróbáltak élőláncot alkotni úgy, hogy a lábaikat összekulcsolták az előttük úszó emberek alatt, hogy arra dőlve, abba kapaszkodva képesek legyenek valamennyire pihenni. Az összetartás nem csupán a támadók elijesztése és az energiaspórolás miatt volt fontos, hanem azért is, mert így könnyebben ki lehetett őket szúrni a magasból, ha jönne a segítség.

A USS Indianapolis legénysége

A cápatámadás mellett a tűző nap is fenyegetést jelentett, ezért sokan a ruhájukból letépett darabokból rögtönöztek fej- és szemfedőt, hogy elkerüljék a napszúrás súlyos ártalmait. Ahogy teltek az órák, a cápák egyre bátrabbak lettek, az emberek pedig ordibálással, rúgkapálással próbálták elüldözni őket – egyre kisebb sikerrel. És mindeközben újabb probléma jelent meg: a szomjúság. 24 óra telt el úgy, hogy a cápákkal hadakozva próbáltak a felszínen maradni, és ez rengeteg energiát emésztett fel: egyre többen nem tudtak ellenállni a sós víz kísértésének. A tengervízből pedig a test csak még több víz segítségével tudja kiválasztani a sót, ezért a fogyasztása ájuláshoz, végső soron pedig halálhoz vezethet.

Mivel a víz hidegebb volt az emberek testhőmérsékleténél, fennállt a hipotermia, azaz a kihűlés veszélye is, de leginkább a szomjúság és az emiatt fogyasztott sós víz idézett elő hallucinációt, és sokan ennek hatására erőszakossá, kiszámíthatatlanná váltak. Volt, aki simán csak elúszott a messzeségbe, mert azt hitte, meglátott egy szigetet, mások viszont egymásra támadtak. A tisztek próbáltak rendet tartani, de ők is erejük végén jártak. És ha ez nem lett volna elég, idővel a mentőmellények – már akinek jutott – is elkezdték átereszteni a vizet…

Mire három nappal később egy bombázó kiszúrta az óceánon sodródó túlélőket, már aligha volt köztük olyan, aki kicsit is hitt abban, hogy megmenekülhetnek. Az ő 72 óráig tartó szenvedésüket, bátorságukat és kitartásukat rekonstruálja a Cápa terror: A USS Indianapolis. Csak erős idegzetűeknek, kizárólag a Viasat History-n.

Cápa terror: A USS Indianapolis előzetes