Miközben a nemzet szeretetét elnyerte, John F. Kennedy számos ellenséget szerzett magának. Mégis, eddig nem nyert bizonyítást az a tézis, hogy a meggyilkolásával vádolt Lee Harvey Oswald nem egyedül hajtotta végre tettét. Az elnökgyilkosság 60. évfordulója alkalmából most a kormány által eddig titkosított akták váltak elérhetővé, a JFK: A végső bizonyíték című kétrészes dokumentumfilm – amely 2023. november 19-én, este 22:00-kor debütál a Viasat History műsorán – ezekbe ássa bele magát, hátha új megvilágításba kerül a 20. század egyik legmeghatározóbb merénylete. A jubileum alkalmából a csatorna november 19. és 26. között több témába vágó dokumentumfilmet is a műsorára tűz, melyek többek között a végzetes napról és a merényletről készült házivideóról is beszámolnak. Cikkünkben A végső bizonyítékban feltárt új dokumentumok alapján áttekintjük, kinek állhatott útjában JFK és milyen megválaszolatlan kérdések merültek fel a merénylettel kapcsolatban.
1961 áprilisában a CIA szervezésében hadműveletet indítottak Kubában Fidel Castro megdöntésére, ám az akció villámgyorsan kudarcba fulladt, Kennedy pedig nem küldött támogatást. JFK ezzel a lépéssel szerezhette magának a legtöbb ellenséget: magára haragította a CIA-t, valamint elidegenítette a hadsereget és a nemzetbiztonságot, ugyanis azt mutatta a világ felé, hogy Amerika gyenge, és még egy olyan kis ország, mint Kuba is meg tudja állítani. Sokak érdekében állhatott hát, hogy félreállítsák őt, és a helyzetet a később kirobbanó kubai rakétaválság tovább súlyosbította, melynek során Kennedy inkább leült tárgyalni az oroszokkal, akik rakétaállásokat létesítettek Kubában, semmint kiiktassa azokat – ahogy azt a nemzetbiztonságért felelős vezetők javasolták. Ráadásul mikor JFK-t megválasztották, a fivérét, Robertet nevezte ki igazságügy-miniszternek, aki pedig legfőbb feladatául a szervezett bűnözés letörését tűzte ki. A maffia szemében óriási szálkát jelentettek a Kennedyk.
A hivatalos jelentések szerint azonban magányos elkövető végzett JFK-vel. Oswaldot 70 perccel a merényletet követően tartóztatták le, igaz, akkor még egy közrendőr meggyilkolásáért. A korabeli feljegyzések szerint a letartóztatása során Oswald fegyvert rántott és dulakodott a rendőrökkel, a most feltárt iratok szerint viszont fegyvertelen volt. De a legnagyobb sokk akkor érte, mikor a letartóztatását követően szembesítették a kérdéssel, hogy ő ölte-e meg Kennedyt, mire ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „Nem, én csak egy palimadár vagyok!” Annak viszont orosz kapcsolatainak és számos közvetett bizonyítéknak köszönhetően tökéletes volt. És rengeteg körülötte a kérdőjel: egy most nyilvánosságra hozott irat szerint a CIA már korábban is felfigyelt rá, csak nem vették komolyan. Sőt, az FBI is monitorozta őt, mikor megjárta a Szovjetuniót, tudtak arról, hogy a merénylet előtt nem sokkal felvette a kapcsolatot a kubai és az orosz nagykövetséggel. Ha figyelték őt és átnézték a postáját is, akkor miért nem tudták, hogy mire készül? Oswaldot sosem sikerült teljeskörűen kihallgatni, ugyanis a merénylet után két nappal lelőtte őt egy Jack Ruby nevű night-club-tulajdonos. Ruby-ról azt vallották, hogy mentálisan kikészült JFK halálától, ezért ölte meg Oswaldot, de később kiderült, hogy a férfi maffiakapcsolatokkal rendelkezett, mi több, több olyan helyen is megfordult, ahol Oswald is. Egy körökben mozogtak, jelentések szerint ismerték is egymást.
Csak feltételezni lehet, hogy Kennedy meggyilkolását a maffia rendelte el, és Oswald kiiktatásával a szálakat akarták gyorsan elvarrni. A Kennedy helyére lépő Lyndon B. Johnson ugyan felállított egy bizottságot a Kennedy-gyilkosság kivizsgálására, de a hírhedt Warren-jelentés a merénylet során használt töltények becsapódási szögével kapcsolatos ellentmondások és az Oswald viselkedésével kapcsolatos furcsaságok ellenére jóváhagyta a magányos elkövető teóriát, pedig még J. Edgar Hoover is azt vallotta, hogy az összegyűjtött bizonyítékok nem állták volna meg a helyüket a bíróságon. De ez a teória kedvezett a Fehér Háznak, hisz a maffia-kapcsolat rengeteg kérdést vetett volna fel a CIA, az FBI és a nemzetbiztonság hatékony működésével kapcsolatban. Talán soha nem tudjuk meg, mi az igazság JFK halála körül, de minden egyes újabb, eddig titkosított akta felnyitásával közelebb kerülünk hozzá.